Magyar Péter Gyurcsányról: A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira
„Bár a Karmelita Palota kommunikációs gépezete nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna, a TISZA az egyik célját már elérte” - fogalmazott Magyar Péter.
„A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira. Még egyszer utoljára bemondták, hogy Gyurcsány” - írja Magyar Péter a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc visszavonulásának hírére reagálva.
„Vajon elhiszi-e bárki és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását?”
- tette fel a kérdést a TISZA Párt elnöke, aki szerint „sorsszerű, hogy a NER a gyurcsányi hazugságban fogant és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is”.
„Megígértük, hogy lépésről-lépésre lezárjuk az Orbán-Gyurcsány korszak két évtizedét. Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ehhez és már csak egy nagyobb lépésre vagyunk a céltól.
Bár a Karmelita Palota kommunikációs gépezete nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna, a TISZA az egyik célját már elérte. Mindig is a Gyurcsány-Orbán rendszer lezárásán dolgoztunk, úgy tűnik, egy ekkora horderejű botrány kellett ahhoz, hogy a küldetés első felét sikerre vigyük”
- fogalmazott Magyar.
Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Dobrev posztjában azt is közölte, hogy elválnak Gyurcsánnyal.
„A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira. Még egyszer utoljára bemondták, hogy Gyurcsány” - írja Magyar Péter a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc visszavonulásának hírére reagálva.
„Vajon elhiszi-e bárki és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását?”
- tette fel a kérdést a TISZA Párt elnöke, aki szerint „sorsszerű, hogy a NER a gyurcsányi hazugságban fogant és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".
Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”
Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"
A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.
Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.
Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.
„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”
- írta Sikorski.
Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.
„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”
Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.
Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.
Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.
Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.