Ha tisztán tartjuk a gyökereinket, élni és virágozni fogunk – egy magyar buddhista tanító filmje mestereiről
Hannah Nyhdal (1946-2007) a buddhizmus útját választotta és ezt az utat mutatta meg millióknak több mint három évtizeden át férjével, Lama Ole Nyhdallal, akivel többször is jártak Magyarországon. Tanítványuk, György-Kessler Márta, aki maga is tanítóvá lett, dokumentumfilmben állított emléket neki Hannah: a buddhizmus útja Nyugaton címmel. A filmet az elmúlt hetekben mutatták be Budapesten és több vidéki városban is. Az alkotóval, mivel elfoglaltsága miatt a személyes találkozó elmaradt, e-mailben készítettünk interjút.
Hogyan jutott el a buddhizmusig, mi volt az, ami ezekben a tanokban a legjobban magával ragadta?
– Olvastam egy könyvet Buddha életéről és tanításáról, ami mélyen megérintett. Egyszerű és praktikus tanácsok voltak benne Buddhától, amelyek sok kérdésemre adtak választ.
Már akkor nagyon fontos volt számomra a tudat szabadsága. Kerestem valamit, ami minden dogmán és korláton túl rámutat az élet értelmére, arra, hogy mi honnan jön.
Miután elolvastam az említett könyvet, barátaimtól hallottam, hogy Láma Ole Nydahl hamarosan Magyarországon tart előadást a jogi egyetemen. Ez 1990-ben volt. A tanítás nagyon tetszett. Úgy éreztem, olyasmiről beszél Láma Ole, amit már ismerek, amivel nagyon is egyetértek. Mindenre, amit mondott, csak bólogatni tudtam, hogy igen, én is így látom, így gondolom; nagyon fontos, amit mond, nagyon egyértelmű… Azonnal tudtam kapcsolódni ehhez az gondolkodáshoz, eszméhez. Nagyon fontos volt számomra, amit Láma Ole megtestesített, az az öröm és szabadság. Nagyon sokat viccelt, modern volt, közvetlen, szeretetteljes és rendkívül érdeklődő az emberek iránt. Úgy kezelt minket, mint barátot, partnert. Arról beszélt, hogy amit Buddha tanított, olyan valami, amit mindannyian el tudunk érni; mindenki ki tudja fejleszteni önmagában, mindenkiben megvan ez a potenciál.
- 1990-ben találkozott Hannah-val is. Hogyan vált mellettük tanítványból tanítóvá?
– Az első alkalommal, amikor Magyarországon találkoztam Oléval, említette, hogy két hét múlva lesz egy meditációs kurzus Lengyelországban. Egy kisebb csapattal azonnal megvettük a vonatjegyet, és elmentünk a kurzusra. Ekkor találkoztam először Hannah-val – csodálatos élmény volt.
A kurzus egy úgynevezett „meditációs központban” volt, távol a várostól, távol mindentől. Láma Ole tanításokat adott, és közben sokat meditáltunk. A szünetekben pedig Ole és Hannah együtt beszélgettek az emberekkel. Mindenféle személyes kérdéssel lehetett hozzájuk fordulni. Nagyon kedvesek voltak, sokszor éjszakába nyúlóan fogadták az emberek kéréseit, kérdéseit. Emlékszem, egyik este ott ültek egy melegebb takaróba burkolva, az emberek pedig hajnalig sorban álltak, hogy beszélhessenek velük, elmondhassák problémájukat. Számomra ez igazán mély és jelentőségteljes találkozás volt. Láttam ezt a két embert, akik nem csak nagyon inspirálók és vonzók, mint pár, hanem rendkívül szeretetteljesek és figyelmesek mindenkivel. A beszélgetések alatt megosztották velünk a saját tapasztalataikat is: hogyan találkoztak a 16. Karmapával (tibeti buddhista vallási vezető) hogyan járták be a világot. Úgy gondoltam, milyen nagyszerű emberek, és milyen nagyszerű, hogy buddhista tanítók ilyenek is lehetnek, és ilyen közel kerülhetünk hozzájuk. Mintha egy család lennénk.
- Filmjében, amely hét évvel Hannah halála után készült, sokan elmondják róla, hogy rendkívül kemény volt, kitartó, szenvedélyes, ugyanakkor végtelenül kedves. Mi lehetett a titka ezen kívül az ő kisugárzásának?
– Az ő kisugárzásának a lényege és az oka az volt, hogy megvalósította azokat a tulajdonságokat, amit mi célként fogalmazunk meg a buddhizmusban. Amikor Buddha elérte a megvilágosodást, azt mondta, hogy felismerte a tudatának a tiszta természetét. Ez az, amit először tanított nekünk Láma Ole és Hannah is: a tudat tiszta természete legmagasabb gyönyör, együttérzés, aktív szeretet és félelemnélküliség. A tudat e tökéletes tulajdonságait mutatják meg a megvalósított buddhista mesterek, Hannah pedig egyike volt ezeknek. Amikor azt mondjuk, hogy valaki megvalósított mester, az különböző tulajdonságokon keresztül fejeződik ki: együttérzés, öröm, szeretet minden lény felé, ez a tudatunk tiszta természete.
Úgy tudjuk kibontakoztatni, ha elengedjük mindazokat az elképzeléseket és érzelmeket, amelyek korlátoznak ennek megtapasztalásában.
– Ezek a tulajdonságok, amelyek a megvalósított mestereket, lámákat nagyon vonzóvá teszik. Ők megtestesítik Buddhát, aki 2550 évvel ezelőtt élt, és mutatta meg először ezt a látásmódot. A maga idejében Buddha is élő példa volt, aki képviselte azt a célt, amit mi a buddhizmusban el akarunk érni. Ez egy tudati állapot, egy tapasztalat. Ez a kisugárzás, amit mi tapasztalunk a tanítóknál. Ezek a képességek mindenkiben benne vannak – éppen emiatt vonzóak számunkra.
– 1968 és a körülötte lévő évek a kor ifjúsága számára "a nagy felfedezések kora". A keleti kultúra, a zenétől a meditációkon át az indiai, nepáli zarándoklatokig szinte egyszerre bontakozott ki Amerikában és Nyugat-Európában - és leggyakrabban a hippiközösségekből kiindulva. Tudjuk, hogy Koppenhága, ahol 1971-ben létrejött a Christiania, Európa egyik hippiközpontja volt Amszterdam mellett. Vajon mi lehetett az oka, hogy éppen ők voltak a katalizátorok?
– A hippik elfordultak az előző generáció értékeitől. Valami újat kerestek, így fedezték fel maguknak Keletet, a zenén, a meditáción és zarándokutakon keresztül. Ezt a szabadságérzést spékelték meg a drogokkal.
Ole és Hannah olyan utakat kerestek, ami túlmutat a korlátokon. Ők is végigjárták a hippik zsákutcáit. Idealisták voltak, mert azt hitték, hogy a drogok segíthetnek, s ezeken keresztül kiteljesedhet a tudat. Hamar belátták, hogy tévedtek. A drogok nem visznek közelebb a tudat valódi természetének felismeréséhez. Éppen ellenkezőleg, kirabolják a tudatot, és tönkreteszik a testet. Ezért mindenkit lebeszéltek ezekről, azt tanították, hogy a tartós boldogság nem érhető el kémiai eszközök segítségével, csak a tudat nem változó tulajdonságainak kibontakoztatásával.
- Úgy érzem, a Nyugat Kelet felé fordulásának a végletekig felgyorsult nyugati életforma mellett a másik kiváltó oka, hogy a nyugati spiritualitás tartósan válságban van immár évtizedek óta, képtelen megújulni. Ön hogy látja ezt?
– A Nyugatnak megvannak a saját értékei, ahogy a Keletnek is. Ha tisztán tartjuk a gyökereinket, akkor mindkettő élni és virágozni fog. A vasfüggöny keleti oldalán a dialektikus materializmus, a nyugati oldalán a jóléti kapitalizmus hódított, s az emberek mindkettőtől megcsömörlöttek.
György-Kessler Márta és a film társalkotója, Adam PennyA valódi európai értékek, amit a humanizmus, a felvilágosodás és a II. világháború utáni az emberi jogok testesítenek meg, kezdtek feledésbe merülni mára.
Ha a Nyugat visszanyúlna a gyökereihez, a maradandó emberi értékekhez, akkor hamarabb túl tudna jutna ezen a válságon is. Ebben a buddhizmus sokat segíthet.
- A filmjéből sajnos az is kiderül, hogy a hatalom, a világi érdekek még ezt a magasabb dimenziót sem kímélik - gondolok itt mindenekelőtt a Karmapa-keresésre...
– A kínai politika sok eszközt latba vetett azért, hogy kontrolállni tudja Tibetet és a tibetieket. Amikor felismerte, hogy a vallás az egyik legjobb fegyvere, megpróbálta ellenőrzés alá vonni a lámákat. A Dalai Láma száműzetésben volt Indiában, ezért őt nem tudták befolyásolni. De kellett valaki, akit igen. A 16. Karmapa tekintélye és közismertsége, valamint az a tény, hogy az 1981-es halála után a következő inkarnációját még nem találták meg, kapóra jött a kínaiaknak, ezért az egyházügyi hivatal áldásával „találtak” maguknak egy hamis Karmapát. Ezt a fiatal fiút rendkívül furcsa körülmények között elismertettek számos magas rangú tibeti lámával. Ezzel sok zavart okoztak, de a történet pár hónapja hamvába hullott, amikor az ál-Karmapa maga jelentette be, hogy ő sosem volt a Karmapa, nem is akar az lenni, csak mások kényszerítették bele ebbe a szerepbe. Most várjuk a folytatást.
- Térjünk vissza Önre és tanítóira. Ön nagyon sokat utazott velük. Tud-e említeni olyan élményeket, amelyek meghatározóak voltak a további élete és küldetése szempontjából, és ami nagyon jellemző volt Hannah-ékra?
– Nagyon sok ilyen élményem van. Nehéz ezeket így leírni. Erre a legjobb válasz a film. Ezért készítettem el, és ezért próbáltam meg annyira sok témát megmutatni benne. Hannah és Ole számomra nagyon meggyőző példák. Láttam, hogy a tudatuk a legextrémebb helyzetekben is változatlan, örömteli, szeretetteljes, együttérző, mindig csak másokra gondolnak. Nem félnek a haláltól, nem tartanak a betegségektől, nem aggódnak önmagukért, nincsenek félelmeik. Túl vannak mindezeken a korlátozásokon. Nekem és nagyon sok barátomnak segítettek. Ők a legkiválóbb példái annak, hogyan lehet ennyi ember életét megváltoztatni és jobbá tenni.
- Nincs olyan ember, akit ne foglalkoztatna halál. Hannah a film szerint méltósággal és bölcsességgel viselte utolsó hónapjait. Valóban meg lehet békélni az elmúlással?
A buddhista tanítások szerint – és ezt igazolja az is, ahogy Hannah bánt a betegséggel és halállal – nemcsak meg lehet békélni, hanem túl is lehet tenni magunkat a mulandóság szenvedésén. Hannah tényleg nem azonosult a testével.
Megértette, hogy a tudat az, ami továbbmegy, és a boldogságunk attól függ, milyen benyomásokat gyűjtünk a tudatunkban. Ha ezt megértjük, akkor belátjuk, hogy a test csak egy eszköz, ami mulandó.
A buddhista gyakorlás egyik eredménye, hogy a haláltól való félelem elmúlik, mert megértjük a külső és belső jelenségek tiszta természetét. A halál része a létezésnek. A születés és a halál összetartozik.
Láma Ole azt mondja a filmben, hogy semmi sem múlik el, semmi sem tűnik el teljesen, mert minden értelmes és fontos dolog, amit tettünk, az megmarad, és továbbra is élni fog.
- Mit tart a legfontosabbnak buddhista tanítói munkájában? Melyek azok a legfontosabb gondolatok, amelyek olyan embereknek is utat mutathatnak, akik nem adják át magukat teljes egészében a buddhizmusnak?
– Egy Gyémánt Út buddhista tanítónak a legfontosabb, hogy autentikus példa legyen. Számomra nagyon fontos volt, hogy Ole és Hannah aszerint éli az életét, amit tanítanak. Azt mutatják, amiről beszélnek. Együttérzők, örömtelik, félelem nélküliek; ismerik a tudatuk természetét, azt tanítják, amit tapasztalnak, amit meg is valósítottak. Fontos számukra a tanítványaik boldogsága, azon dolgoznak, hogy a tanítványaikat szabaddá és függetlenné tegyék. Önmagukat nem személyként tapasztalják, hanem az átadási vonal egy részeként, az autentikus tanításokat adják tovább. Azt teszik, amit a tanítójuk tanított nekik.
