„Felesleges pánikkeltés folyik” – Little G Weevil a könnyűzene állami átalakítási tervéről
– A stratégiában minden elem nagyon fontos, hiszen minden körbeér. Egyik kezdeményezés támogatja a másikat. Éppen ezért a könnyűzenei oktatás kérdése az egyik legfontosabb. Ott kezdődik minden. Ahogy Szilárd is említette több interjúban, komolyzenei tanulmányokat rengeteg helyen lehet folytatni, a könnyűzenei képzések viszont még a köztudatban sincsenek benne szinte egyáltalán.
Mikor a szülő azt mondja, „hát a gyereknek kéne valami zenét tanulnia. Jót tesz neki”, akkor jön opciónak mondjuk a cselló, zongora, hegedű, és persze a klasszikus zene. Nálunk ez az automatikus. Ezzel természetesen semmi baj nincs, de kell legyen egy másik opció is.
Az Egyesült Államokban napi szinten találkoznak a gyerekek kortárs könnyűzenével, ahogy hangszerekkel is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy beépüljön a fejükbe, pozitív hatással legyen a fejlődésükre, kedvet kapjanak a hangszerhez és élvezzék a zene tanulást.
Meg kell találni azt a nyelvet, amivel meg lehet érinteni őket. Én magam is számos előadást tartottam kis és középiskolásoknak Franciaországban, Spanyolországban, Kanadában. Sokszor úgy nézett ki, hogy a kutyát se fogja érdekelni a mondandóm. Tíz perccel később viszont már síri csendben hallgattak, pedig bluestörténelemről beszéltem nekik, amiről a nagy többségük életében nem hallott még azelőtt. Aztán jöttek a kérdések: Ez milyen gitár, milyen húr, miért van ez, miért van az...
Az én szemszögemből a társadalmiasítás fő célja ez: a könnyűzene és annak tanulása épüljön bele a köztudatba, legyen megbecsülve, mint egy önálló művészeti ágazat, egy lehetséges karrier, hogy ha valaki könnyűzenét akar tanulni, az nem degradáló rá nézve, az legyen egy cool dolog. Felejtsük már el azokat a sztereotípiákat, hogy a zenészek mind alkoholisták meg drogosok, meg az nem egy rendes munka. Elég sok milliomos van a világon ebben a szakmában, tehát karriernek ez semmiképp sem utolsó. Nem kell egyébként mindig az amerikai vagy „nyugati” példákkal élni. Például a dél-koreai vagy japán popkultúra is akkorát ugrott ezen a téren az elmúlt tíz évben, hogy csak forgatom a fejem.
Fotó: Nagy János
– Mi a terv a Petőfi rádióval? A stratégiában kiemelt magyar zenekarok nagy részét egyáltalán nem játsszák, inkább külföldi kommersz pop megy helyettük.
– Tudomásom szerint kifejezetten a Petőfi rádióval nem foglalkozik a tervezet. Inkább arról van szó, hogy olyan új könnyűzenei médiaplatformokat indítanánk, amelyek eddig egyáltalán nem léteztek. Konkrétan én voltam az a társaságból, aki nagyon erősen forszírozta az angol nyelvű adásokat, mégpedig azért, mert 15 év után hazatérve személyes célomnak éreztem, hogy javítsak a hazai zenészek nemzetközi megítélésén.
A magyar nyelv egyedülálló az egész világon, 15 millióan beszélik, de a szélesebb eléréshez elengedhetetlen, hogy az itt élő külföldieket is megszólítsuk, illetve akár más európai országok lakói is bepillantást nyerhessenek a magyar zenei életbe. Bárki, akit az évek során idehoztam, akár Amerikából, akár máshonnan, ámult és bámult. Ebből kiindulva nagyon fontosnak tartom, hogy növeljük a megjelenési lehetőségek számát. Én erre egy online adást javasoltam, de hogy végül milyen formában valósulhat meg, az szintén leginkább pénz kérdése.
A Petőfi rádiót ezért hozta fel példának valaki, mert ugye az FM rádió és a web rádió közti hallgatottság kérdése, stb… Oké. Erről például én azt gondolom, hogy 5 év múlva teljesen mások lesznek majd a hallgatottsági adatok.
Ez nem egy kéthetes, hanem több éves terv. A mai napi hallgatottság kérdése ezért másodlagos, gyors, profitorientált szemlélettel belekezdeni nem is lenne értelme. Ez inkább egyfajta misszió, el kell kezdeni, jelen kell lenni és ha színvonalas a műsor, a hallgatók is meg fognak érkezni.
Egyébként nemcsak angol, hanem közép európai nyelveken megszólaló adásokról is beszélünk, így a weben keresztül potenciálisan több százmillió ember tartozik a merítésbe.
– Sok zenekar ösztönösen távol tartja magát az „állami lélegeztetőgéptől”. Mivel lehetne meggyőzni őket, hogy nyugodtan pályázzanak, nem lesznek cserébe elvárások?
– Milyen elvárások?
– Például az, hogy ne politizáljanak.
– Tényleg nem értem, honnan ered ez a félelem. A Köszönjük, Magyarország! pályázatokon se volt semmi ilyen elvárás. Én is olvasom azokat a véleményeket, hogy Demeter lesz az új Erdős Péter, de ez egyszerűen badarság. A Petőfi Irodalmi Múzeum egy csomó támogatást osztott ki a vírus alatt, mindenféle zenekar és zenei stílus nyerhetett kisebb, nagyobb összegeket. Miről beszélünk?
Fotó: Nagy János
– Tehát azt mondod, hogy ha egy pályázó akár most, akár a jövőben bírálja a kormányt, semmilyen hátrány nem fogja érni?
– Miért érné? Azt, hogy a kormánynak van egy politikája, válasszuk már külön a zenei stratégiától! A kettőnek semmi köze egymáshoz.
– Állami pénzeknél azért ez mindig felmerül.
– Nézd, nem tudom, hogy felmerül-e, az én agyamban például biztosan nem. Egy X pályázat és ez a zenei stratégia nem ugyanaz. Azt nem értem, hogy minek kell feleslegesen félremagyarázni dolgokat, mikor mi zenészek hosszú évek óta egy ilyen programra várunk. De most komolyan. Örüljünk már annak, hogy ezzel egyáltalán valaki foglalkozik nálunk. Van egy tervezet. Fogadják el, kapjuk meg a pénzt, kezdhessünk el dolgozni. Aztán majd lehet kritizálni. Mindenkinek szíve joga.
Engem egy zenei feladatra kértek fel, senki nem kötött ki politikai elvárásokat. Zenész vagyok, az is maradok.
Hat évvel ezelőtt az X-Faktorban vettem részt, szerintem akkor is önazonos voltam, és most is a legjobb tudásom szerint próbálom elvégezni a feladatot, amivel megbíztak.
Drukkolok és reménykedem, hogy ez összejön.
