hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Liptai Claudia: „Erős tünetekkel a mai napig elkísér a fertőzés”

A pandémia okozta testi, lelki és gazdasági károkról beszélgettek hírességek, szakemberek.

Link másolása

hirdetés

Liptai Claudia még tavaly szeptemberben esett át a koronavírus-betegségen, ám

az azóta eltelt időszakban sem tudta maga mögött hagyni a nehéz heteket, a poszt-covid tünetek a mai napig elkísérik.

A műsorvezető erről az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom online beszélgetésén vallott, amelyen a résztvevők azt vitatták meg, hogy a pandémia elmúltával az életünk vajon visszatér-e a normális kerékvágásba?

Több mint fél éve esett át a fertőzésen a színésznő-műsorvezető, de fellélegezni mégsem tud. Mint elmondta: "Kihordtam lábon egy tüdőgyulladást, és egy sor tüdőproblémám lett azóta, rengeteg orvostól kértem már segítséget, csak reménykedni tudok benne, hogy egyszer teljesen meggyógyulok".

Arról is beszélt, hogy családjában, mint mindenhol, vannak mentálisan terheltebb időszakok, de összezárnak és egymást segítik ebben a mindenki számára nehéz periódusban. Mellettük pedig a barátai azok, akikkel még szorosabbra fűzte a kapcsolatát.

"Tavaly tavasszal, a pandémia kezdetén attól rettegtem, hogy elveszítem a munkámat, mostanra azonban – bár jelenleg több okom lenne ezen aggódni – az emberi kapcsolataim lettek a legfontosabbak. A világjárvány számomra azt tanította, hogy még jobban figyeljek a hozzám közel állókra, támogassuk egymást a bajban, mert most mindennél többet jelent egy kedves szó és egy vállveregetés."

A panelbeszélgetésen többek között arról is szó esett, hogy a pandémia elmúltával az élet vajon visszatér-e a normális kerékvágásba, erről Liptai Claudia így beszélt:

hirdetés

"Mi emberek önhittek vagyunk, azt gondoltuk, velünk nem történhet ilyesmi. Most, hogy már egy éve nyögjük a koronavírus-járvány terheit, és mentálisan egyre rosszabb állapotban vagyunk, azt kell erősítenünk magunkban, hogy összefogva, szabálykövetően, együtt igenis átvészeljük ezt az időszakot. Hiszek abban, hogy az élet utat tör magának, a rossz emlékek pedig megkopnak a jövőben."

Az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom első nyilvános panelbeszélgetésén Liptai Claudia mellett Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Kende-Hofherr Krisztina üzletasszony, motivációs tréner, Kitanics Márk pszichológus, igazságügyi orvosszakértő és Krisán László, a KAVOSZ Zrt., a Széchenyi Kártya Program irányítását végző szervezet vezérigazgatója vitatott meg olyan kérdéseket, mint, hogy milyen testi, lelki és gazdasági károkat okozott eddig a világjárvány. Valamint hihetünk-e abban, hogy a pandémia elmúltával az életünk visszatér a normális kerékvágásba, és miben érdemes változtatnunk, hogy mentálisan is rendben legyünk?

Fodor Rajmund az elmúlt bő egy évben három alkalommal is átesett a COVID-19 betegségen, a beszélgetésen elmondta:

ebben a bizonytalan időszakban nagyon fontos lenne a napi rutin kialakítása, ami biztonságot ad a mindennapokban, és a rendszeres testmozgás, amely bizonyítottan segít a szorongásos tünetek leküzdésében.

Kende-Hofherr Krisztina az emberi kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet. „A mostani tragikus helyzet talán még jobban ráébreszt minket a földi élet végességére, engem pedig arra sarkall, hogy a családi, baráti kapcsolataimat még szorosabbra fűzzem és arra is, hogy semmit nem szabad halogatni, lépni kell, és az embernek helyet kell csinálnia önmaga számára is a saját életében a kötelességek és kötelezettségek hálójában.

Kitanics Márk szerint még mindig nagyon keveset tudunk a járványról, ez a nem-tudás pedig félelemmel, bizonytalansággal és feszültséggel tölti el az embereket, a depresszió egyre többeket érint, nem is beszélve az egzisztenciális szorongásról. „Ugyan az ember a végtelenségig terhelhető, de biztosra vehetjük, hogy ez a trauma tartósan velünk marad, lesz mit feldolgoznunk még akkor is, ha idővel elmosódnak a rossz emlékek.”

Krisán László azt emelte ki, hogy mostanra alig van olyan vállalkozás, amit ne ütött volna meg a pandémia, és ne omladozna a frusztráció súlya alatt. „Nem volt mentális transzformáció a kkv fejekben, elfelejtődtek az előző válság hatásai. A járvány kirobbanásakor a legtöbb vállalkozásnak nem volt tartaléka. Muszáj a jövőre gondolni és félretenni, amennyit csak lehet és folyamatosan számítani a kiszámíthatatlanra. A merev modellek mentén haladó szervezetek és elgondolások sorra buknak el, a rugalmasság és alkalmazkodókészség nyer most csatát.”

VIDEÓ: A beszélgetés - Élet a COVID-19 után



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A Márki-Zay-jelenség, avagy a politikai marketing új korszaka Magyarországon

Hogy lehet az, hogy az előválasztáson az egyik legkevésbé esélyes jelöltből lett a végére potenciális befutó? Hogy lehet, hogy a szemmel alig látható pénzből kampányoló vásárhelyi polgármester sorra előzte meg néhány hét alatt a vetélytársait?

Link másolása

hirdetés

Megjelent egy cikk ma a Telexen, amely azt boncolgatja, hogy ki mennyit költött a közösségi médiában az előválasztással kapcsolatban. Meglepő, de az, aki nem is vett részt benne, illetve csak befolyásolni akarta: a kormánypárt, Illetve Orbán Viktor. Most hagyjuk is, hogy ki milyen pénzből kampányolt, az egy másik cikk témája lehetne, ehelyett azt vizsgáljuk, hogy

simán megnyerheti a ma záruló versengést az, aki messze a legkevesebbet tudta költeni (nulla közpénzből, kizárólag adományokból és felajánlásokból) a kampányára, gyakorlatilag töredékét, mint a százmilliókból kampányoló vetélytársai.

Hogy győzhet, vagy legalábbis hogy emlegethetjük ma esélyesként Márki-Zay Pétert, aki pár millió forintból, fizetett kampánycsapat nélkül, tulajdonképpen lelkes önkéntesekkel és rengeteg befektetett munkával tört egyre előrébb a sorban?

Ha megnézzük az előválasztást megelőző közvélemény-kutatásokat, MZP-nek még szeptemberben se mértek komoly esélyt, sőt, az előválasztást megelőző egy hétben se gondolta szinte senki, hogy meglepetést okozva megelőzheti Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, és befuthat 3. helyen a második fordulóba.

Csődöt mondtak volna a kutatók? Egyrészt igen, másrészt pedig olyan gyors volt a változás, hogy lehetetlen volt lekövetni, pláne az előválasztás hónapjában. Az egyikük be is jelentette, hogy nem fog mérni már, mert képtelenség ilyen változó választói magatartást mérni, amikor hétfőn még esélytelen harmadikból csütörtökre esélyes jelölt válik.

A választás előtt Márki-Zay volt a legkevésbé ismert jelölt, ezen sokat segített az intenzív kampány, ahol a többiekkel együtt gyakorlatilag napi szinten szerepelt a legfontosabb független médiumokban. Többet, mint előtte bármikor. Korábban kevésszer ütötte át a média ingerküszöbét a hódmezővásárhelyi politikus, akkor is inkább a botrányosabbnak számító nyilatkozatai körül pörögtek pár napig, de azt, hogy mit akar, és ki is ő valójában, csak azok tudhatták, akik a Partizán- vagy az Osváth-interjút megnézték az interneten.

hirdetés

Mondhatjuk azt, hogy MZP majdnem kizárólag csak a YouTube-on volt közismert szereplő, ott viszont a legnagyobb nézettségeket hozta. Kihez lehetne hasonlítani a karrierjét? Trump? Hisz ő is a közösségi médiában "csinálta meg magát" - na de Trumpnak ott volt a nagy nézettségű Fox News, a Breitbart és még sok alt-right médium, valamint kb. korlátlan mennyiségű pénz állt rendelkezésére akár a magánvagyonából. Mindez MZP-nek teljesen hiányzott.

Mindenképp a legfontosabb jellemzője Márki-Zaynak az eliten kívülisége, amire rá is játszik azzal, hogy egyszerre üti a Fideszt és az ellenzék jelentős részét. Kritikus a 2010 előtti kormányokkal szemben is, és a Fidesz kampányát is jelentősen meg fogja nehezíteni az, hogy kétségbevonhatatlan a Gyurcsány-ellenessége, valamint az, hogy egészen biztosan nem volt részese semmiféle pártmutyinak, nem köthető hozzá semmi negatív ügylet.

Az establishmenten kívüliséggel sok mozgalom ért már el sikereket, ez volt a szélsőbal sikerének alapja az Öt Csillag mozgalommal Olaszországban, a Podemosszal Spanyolországban, és a szélsőjobb is sikeresen operál ezzel sok helyen, ám egyrészt ezek a pártok mind jelentősen populisták is. Márki Zay-Péterre ez éppenséggel nem mondható el, ha hallgatjuk őt a gazdaságról, klímaváltozásról beszélni, épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: mérsékelt liberális-konzervatív nézetei vannak, nem osztogatna, messze van a balos populizmustól is, és vélhetően józan, kiszámítható gazdaságpolitikát követne.

Talán a legközelebb akkor járunk, ha már hasonlítgatni akarunk, amikor Macron mellé állítjuk a magyar ellenzék legújabb üdvöskéjét. Természetesen Macron csak szőrmentén volt elitellenes, hiszen maga is ott szocializálódott, és előtte miniszter is volt a kormányban, de mégis, nagyon rövid idő alatt fel tudott építeni egy, a korábbi bal-jobb szembenálláson kívüli politikus-imázst, és ehhez nagyon sok támogatót tudott szerezni az országban.

Márki-Zay Magyarországon tulajdonképpen ugyanazt csinálta meg nagyban, amit Hódmezővásárhelyen kicsiben.

2018 decemberében csak a barátai, ismerősei tudták róla, hogy kicsoda, évtizedek óta nem is dolgozott Vásárhelyen, sok évig nem is élt a városban. Ahogy december közepén elvállalta a jelöltséget a Fidesz által legyalult városban, azonnal kirúgták a munkahelyéről, de így lett ideje kampányt csinálni. Nulla számú médiumban volt szereplési lehetősége, minden a Fideszé (Lázár Jánosé) volt, és egy választása maradt: a közösségi média. Bő egy hónapja volt rá, hogy a személyes fórumok, találkozók mellett felépítse magát a Facebookon, és ennek az erejét akkor láthattuk igazán, amikor a vásárhelyi választás éjjelén 10 ezer embernél is több követte élőben a Facebook-oldalán a győzelmét.

De mindez még nem magyarázná meg ezt a villámgyors felemelkedést. Kellett hozzá a Fidesz és a vetélytársak kampánya, illetve az a flow, amibe ennek az oldalvizén bekerült. A Fidesz iszonyú pénzt elköltve lőtte Gyurcsányt és Karácsonyt már tavasszal és nyáron is, közben az is kiderült, hogy a kampányuk fő csapásiránya - jobb híján - a gyurcsányozás lehet. Az sem zavarta őket, hogy rég köztudott, hogy Gyurcsány és Karácsony közt nem felhőtlen a viszony.

A Karácsony- és a Dobrev-kampány arra kényszerült részben, hogy ezt a támadást kioltsa, ugyanakkor láthatóan a rengeteg elköltött pénz ellenére nem tudtak valódi alternatívát felmutatni.

Kiderült ugyanis, hogy MZP-nek lett igaza: az emberek nagy részének nemcsak Orbán kleptokráciájával és lebontott jogállamával van gondja, de annak ellenére, hogy támogatják az ellenzéki összefogást, valóban nem akarják, hogy 2010 előtti arcok jöjjenek vissza, és Karácsonyt is az elitek foglyának vélték, nem alaptalanul. A főpolgármester arcáról már régóta azt lehetett leolvasni, amit ő maga is bevallott a visszalépése után, hogy a háta közepére nem hiányzott ez a kampány, és csak az őt támogató pártok miatt vállalta el, láthatóan nagyon megkönnyebbült, amikor lekerült róla ez a teher.

"Péter jobban akarta ezt a győzelmet"

- mondta Karácsony, és ez is nagyon fontos volt ezalatt a pár hét alatt a választók meggyőzésében. Sajnos vagy sem, a hatalmat bizony akarni kell, másképp nem fogják a kezedbe adni, és ezt megértette Márki-Zay. El tudta hitetni a választókkal, hogy ő tényleg akar kezdeni valamit ezzel az országgal, ami ráadásul több, mint a haverok pozícióba juttatása, a lopás, és az, hogy elzavarjuk Orbánt, aztán majd lesz valami.

A legkeményebb falat nem Jakabék legyőzése, nem is Karácsony bedarálása volt, a fentiek ezt bőven megmagyarázzák. Dobrev és a DK ugyanis nagyon sok magyar ellenzéki számára jelentenek valódi alternatívát az Orbán-rendszerrel szemben, a párt lefedi Magyarország nagy részét, jól szervezett helyi csoportokkal, aktivistákkal, 12 éve építkeznek, Dobrev se idén került a középpontba, profi a kommunikációjuk, a jelöltet kiválóan készítették fel, szóval minden megvolt ahhoz, hogy kis részvétel esetén akár már az első fordulóban nyerjen.

Ami nem volt benne a pakliban: a hatalmas érdeklődés, részvételi arány és az, hogy most az emberek VALÓBAN igazi változást akarnak. Márki-Zaynak ezt az elkötelezettséget úgy látszik, jobban elhitték,

és folyamatos volt a mellé vándorlás, nézzük meg, hogy az addig őt ellenző baloldali kispártok is sorban beálltak mögé, amint látszott, hogy jól szerepel a második fordulóban. Nincs pártja MZP-nek? Most már van mögötte sok, több is tán, mint elég, de neki is ugyanazokkal kell majd együtt kormányoznia, mint Dobrev Klárának. Csak tán a többsége lesz nagyobb, aminek egyebek közt annyi a jelentősége, hogy míg szűk többség esetén kis pártoknak is nagy a zsarolási potenciáljuk, nagyobb különbség esetén ez lecsökkenhet.

A vásárhelyi polgármester ráadásul megérezte a vérszagot, és harcias-agresszív nyilatkozataival elvitte a show-t a későn ébredő Dobrevvel szemben, aki nem is nagyon tudott a flow ellen tartani a vitákon sem, bár nagyon jól szerepelt ő is - egyébként rég láttunk ilyen színvonalas vitákat a magyar politikában. Ez nagyon fontos a jövőre nézve is, olyan emberek vannak az ellenzéki térfélen, akik nem félnek bármikor kiállni vitázni, nem bújnak el, kimennek pultozni az utcára, beszélgetnek emberekkel, kezet lehet velük fogni. Ahogy az egyik ismerősöm mondta: az ő életében először fordult elő, hogy akire szavazni akar, kezet fogott vele, és válthattak pár mondatot.

Az emberek jelentős része viszont úgy látszik, azt gondolja, hogy csak balról nem fogják tudni leváltani a Fideszt. Ez az üzenet nagyon átment, és még az is lehet, hogy sokkal több baloldali és liberális hajlandó átszavazni Márki-Zayra, mint azt bárki feltételezte.

Azt mondják, maga Márki-Zay is ezt vetítette előre, hogy akkor győzhet, ha 500 ezernél többen mennek el szavazni. Most már az is látszik, hogy 600 ezer fölött is lehet a voksolók száma, és ez még inkább felé billentheti a mérleg nyelvét.

Ha MZP győz, akkor az átrajzolhatja a pártrendszert is az ellenzéki oldalon (talán el is kezdődött ez már), a Fideszt pedig nagy feladat elé állíthatja, és ha az előbb említett flow kitart áprilisig, akkor könnyen ellenzéki győzelmet is hozhat. Az fog ugyanis dönteni, hogy elég sok ember elhiszi-e, hogy Orbán verhető, és nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a kormánypárt támogatói közt is.

Fél év sincs már a választásokig, permanens kampányra számíthatunk, és akárki is győz a ma záruló előválasztáson, egy perc pihenésre nem jut majd ideje, hiszen egy teljesen új politikai térben kell olyan kampányt vinnie, amelyben a korábbi szabályok nem biztos, hogy érvényesülnek. Kevesebb kidobott pénz, sok munka és door-to-door módon odamenni az emberekhez: ez lehet az ellenzék esélye a Karmelita elefántcsonttornyában egyre gondterheltebben ülő Orbánnal szemben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tölgyessy Péter: „Magyarországon állandóan fülkeforradalom lesz”

A politológus szerint ha az ellenzék feles törvénnyel hatályon kívül helyezi az alaptörvényt, semmi sem akadályozza meg a következő nyertest, hogy ugyanezt tegye az új verzióval.

Link másolása

hirdetés

A nagyon ritkán megszólaló politológus a Partizán választási műsorában azt mondta, súlyos konfliktusokhoz vezet, ha a választásokon az egyik fél egy hajszállal többet szerez, és átlép minden szabályon. Szerinte ugyanis ezt jelentené, ha valóra válna az ellenzék javaslata, és feles győzelemmel hatályon kívül helyeznék a jelenlegi alaptörvény bizonyos szabályait.

Tölgyessy szerint ebben az esetben, amennyiben nem függesztik fel az alkotmánybíróságot, az alkotmánybíróság ezt azonnal hatályon kívül fogja helyezni. "Ha felfüggesztik, akkor is" - tette hozzá.

Az alkotmánybíróság szerint akár egy magánlakásban összegyűlhet, és kimondhatja, hogy a szavazás alkotmányellenes. "És felszólítja a rendőrséget, hogy lépjen fel. És a régi alkotmány szerint abszolut jogos a fellépés, mert szabálytalan volt a megszavazása."

Tölgyessy Péter szerint olyan szembenálláshoz vezethez, ami még élesebbé változtatja a két oldal ellentétét.

Emellett szerinte azt is számításba kell venni, hogy "a rendszerváltás ritka drága dolog."

hirdetés

1916 óta 11 rendszerváltásunk volt. "Ott rengeteg emberi egzisztencia megsemmisül, új kezdetek vannak. Magyarországon például a legutolsó rendszerváltásnál megsemmisült a téesz vagyon, régi állami gazdaság, az egy drága dolog."

A politológus szerint van, hogy muszáj rendszerváltást csinálni, de az, hogy egy ország állandóan rendszert vált, az azt jelenti, hogy súlyosan beteg. "Magyarország súlyosan beteg."

"Az Egyesült Államokban a nagy alapító atyák megcsinálták az alkotmányt, és azóta nem volt rendszerváltás. Az Egyesült Királyságban még előtte volt. Magyarországon pedig ha ezt elindítjuk, akkor lesz egy újabb rendszerváltás. Az ellenzék szerint nagyszerű dolog. Csakhogy miért ne lenne a következő választásokon megint egy? Ha győz ott valaki, és nem ez az ellenzék győz, hanem mást választanak meg, az miért ne mondaná azt, hogy ez szabálytalanul elfogadott alkotmány volt, megint jön egy rendszerváltás."

"Magyarországon állandóan fülkeforradalom lesz."

Szerinte ha rátérünk erre a polgárháborús útra, az teljesen kiszámíthatatlan következményekkel jár ez.

Tölgyessy Péter úgy gondolja, hogy az ellenzék mondanivalójának 80 százalék olyan, ami nem tartható. "Vagy nem szabad megcsinálni, vagy nem lehet, mert nincs hozzá erőforrás."

Az ellenzék ugyan a saját közegét "hallatlanul megnyerte", de szerinte ez a szükséges szavazóknak csak legjobb esetben is az egyötöde.

"Egyelőre az ország két fele, az nagyjából egyforma erősségű. Aki tovább élezi ezt a dolgot, az bizony háborús logika. És hiába beszél a szeretet hatalmáról, meg bármiről, ez azt jelenti, hogy belül marad a háborús logikán"

- fogalmazott.

Ezen túl szerinte az látszott, hogy Márki-Zay Péter elképesztő ügyesen játszott az emberek reményvágyaival, és az összes ellefelét ezzel győzte le. "Csakhogy rögtön eszébe jut az embernek: a politika egyáltalán nem csak a győzelemről szól, hanem a kormányzásról is. Sőt, döntően a kormányzásról. Annál szörnyűbb nincs, mintha győz valaki nagy arányban, és utána nem tudja kormányozni az országot."

Márki-Zay Péter fő titka Tölgyessy Péter szerint ebben a kampányban az volt, hogy nem tudjuk kicsoda. "Ő olyan megmentő, aki azt mondja magáról, hogy Hódmezővásárhelyt megmentette, de ott is nagy vita van, nincs igazán múltja. Ilyen megmentők jöttek most mindenütt, politikai előélet nélküli megmentők. Trump is ilyen volt, Márki-Zay Péter is ilyen. Nagyon hatásosan felmondja az ellenzéki közönség vágyait, ugyanakkor nem látszik, hogy ebből hogyan lenne valódi kormányzás. Dobrev Klára szövegéből inkább látszott ilyesmi. Márki-Zay Péteréből megítélhetetlen, hogy egyáltalán van-e kormányzati alkalmassága" - mondta.

Szerinte nem az a fő veszély, hogy az ellenzék összeveszik, a választásokig nem fog. "A fő probléma az, hogy meg tudja-e oldani azt a rengeteg bajt, ami összegyűlt Magyarországon. Kettő, ki tud-e lépni ebből a polgárháborús logikából. A magyar politika eddig egyetlen egyszer sem tudott ebből kilépni. Tudom, az ellenzéki vezetők mind azt mondják, a szeretet hatalma, de őszintén szólva ezeknek a valóságtartalmáról engem nem győzött meg."

"Ma alapvetően Grand Canyon szerű szakadék van a két oldal között."

"Az egyetlen dolog, amit tudnak a másikról, hogy bűnözők, és a vezetőjüket börtönbe kell zárni, ennyi. Az ellenzék nem győzött meg arról, hogy a gesztusaik valódiak" - mondta Tölgyessy Péter a Partizánban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.

Link másolása

hirdetés

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

hirdetés
A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Ésik Sándor: A Múzsán arról írok, amiről szerettem volna olvasni, de nem találtam sehol

A Diétás Magyar Múzsa főszerkesztőjével az oldal eddigi négy és fél évéről, valamint a napokban megjelenő új könyvéről beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. október 16.


Link másolása

hirdetés

A közéleti témájú hazai Facebook-oldalak egyik sikertörténete a Diétás Magyar Múzsa: egyéni hangvételű posztjaikat, amelyekben bel- és külpolitikával, gazdasággal, kultúrával egyaránt foglalkoznak, már több mint 27 ezren követik.

Az oldal főszerkesztője, Ésik Sándor arról mesélt, finomodott-e a hozzáállásuk az évek során, hogyan tudja összehangolni ezt a munkát az ügyvédi praxisával, és mi ihlette a „Sanyikám, én nem politizálok – Az baj, mert akkor más fog helyetted” címmel napokon belül megjelenő első könyvét.

– Megmondóembernek tartod magad?

– Nehéz erre válaszolni, mert többféleképpen lehet értelmezni magát a fogalmat is. Számomra inkább azokat a gyakran nyilatkozó, tévében szereplő arcokat jelenti, akik a napi politika történéseit elemzik. Ilyen értelemben nem tartom magamat annak.

A közelmúltig nem is gondolkodtam azon, pontosan mi vagyok, és mi a szerepem a nyilvánosságban. Megmondóember, véleményvezér, esetleg influenszer lennék? Ezek között tulajdonképpen csak árnyalatnyi különbségek vannak.

hirdetés

– Többektől hallottam már, hogy egyfajta hűha-érzést okozott nekik a Múzsa valamelyik posztja. Te is tapasztalod, hogy alakítjátok az oldal követőinek egy-egy témához való hozzáállását?

– Igen, határozottan. Valójában ez a fő értelme a Diétás Magyar Múzsa létezésének. Van ugyanis a magyar értelmiségnek egy nagyon széles rétege, amely politikai-közéleti értelemben teljesen műveletlen. Ettől még nagyszerű pszichológus, vagy kiváló mérnök, de a politika és a közélet azon túl egyáltalán nem érdekli, amit a neki szimpatikus sajtótermékekben elolvas. Úgy van vele, hogy ez valami illetlen dolog, és ahogy úri társaságban nem beszéljük meg a székletünket vagy a szexuális életünket, ugyanígy ilyen témákkal sem foglalkozunk. Ebből adódóan nagyon sokan csodálkoznak rá arra, hogy a hazai politikai folyamatok nem önmagukban állnak: nem függetlenek a gazdasági vagy épp kulturális folyamatoktól, az ország nemzetközi helyzetétől.

Gyakran hallom, hogy azt mondják, micsoda összefüggésekre világítunk rá. Ez nyilván zene füleimnek, valójában azonban ezeknek nyilvánvalónak kellene lenniük. Hogy miért nem azok? Sajnos Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy el tudjon tartani akkora szerkesztőségeket, mint mondjuk a Neue Zürcher Zeitungé vagy a Guardiané. A hazai lapok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy az újságíróik igazán mélyen beleássák magukat bizonyos témákba.

Nem tudok olyan hazai szerkesztőségről, ahol a külpolitika rovatban külön szakújságíró foglalkozna Kínával, vagy olyanról, ahol a gazdasági rovatban meg tudják fizetni a szakértőket, akik egy banknál elemzőként milliós összeget is kereshetnek. Persze ott van gazdasági témákban a kitűnő G7, vagy ha az oknyomozást nézzük, a Direkt36, de ezek egy-egy részterületre fókuszálnak, átfogóan senki nem tud mindent lefedni.

A Telex, a 444, vagy a 24 beleragadtak a napi hírek ringlispiljébe: nagyon ritka, hogy kicsit „felemelik a fejüket”, hogy rendszerben mutassák be a folyamatokat. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy ha mégis, akkor kiváló cikkek születhetnek, gondoljunk például Élő Anitára a Válasznál, aki rendszeresen jelentkezik nagy, átfogó tudósításokkal.

A Múzsa a hosszabb cikkekre koncentrál: azok a legsikeresebb posztjaink, amikor a történéseket kontextusba helyezzük. Egy nagy és bejáratott lapnál ez a szenior újságírók feladata lenne, de nálunk ilyenek nincsenek, valószínűleg meg se tudnák fizetni őket. Mi hobbiból pótoljuk ezeket a vezércikkeket.

– Főállású ügyvéd vagy. Hogy fér bele mindez az életedbe?

– Nagyon „egyszerű”: a szabadidőm terhére. Egyébként egyre kevésbé, ezért időről időre felmerül, hogy jól jönne egy vagy több olyan munkatárs, aki alám dolgozva szemlézné például a német, a francia vagy a brit sajtót. Ezzel a színvonal is sokkal egyenletesebbé válhatna, mivel jelenleg jórészt azon múlik, születik-e valamiből poszt, hogy elém kerül-e az adott téma, mondjuk hogy olvasom-e a South China Daily egyik cikkét arról, mi történik épp a Dél-Kínai tengeren. A dolog másik oldala viszont, hogy az alkalmazottakat irányítani is munka, ami adott esetben azzal járna, hogy fel kellene adnom az ügyvédi praxisomat. Van az a pénz, amiért megtenném, de úgy gondolom, jelenleg jobban járok anyagilag, mintha újságot szerkesztenék.

– Az impresszumban több név is szerepel a tiéd mellett, velük nem tudnátok ezt megoldani?

– A Múzsa számukra is ugyanúgy hobbi, nem vagyok a főnökük, ráadásul velem ellentétben ők családos emberek, ezért akkor és azt csinálják csak, amihez kedvük van, többet nem várhatok el tőlük. Egyébként is én vagyok a legaktívabb, a posztok nyolcvan százaléka hozzám köthető. A többiek közül az irodatársam, Csire Balázs nagyon ritkán ír, és akkor is elsősorban a magyar politika groteszk mivoltát fájdalmas pontossággal eltaláló poénokat oszt meg. Panamajack egy külföldön élő magyar közgazdász, a nevét azért nem vállalja, mert multinál dolgozik. Kürti Tamás pedig egy kitűnő közéleti meglátásokkal rendelkező grafikus, akivel még a Modorosblog kommentszekciójában haverkodtunk össze. A maradék két ember már évek óta semmit nem posztolt. Annyira nem is erőltetem, mivel mindketten állami alkalmazottak. De mivel ott voltak az indulásnál, és a mai napig posztolhatnak, így nem törlöm a nevüket.

– Egyeztetitek egymással a posztokat?

– Van egy belső csoportunk, de Panamajack és az én posztjaim nagyon sokszor úgy születnek, hogy egyszerűen csak beszélgetünk. Nagyon hosszú Messenger-üzenetváltásunk van, ami jó néhány témát ihletett már. A szó klasszikus értelmében nem végzek főszerkesztői tevékenységet, senkinek nem mondom például, hogy ezt vagy azt inkább írja át, vagy egyáltalán ne tegyük ki.

– Azt is feltüntettétek, hol lehet ellenetek pert indítani vagy feljelentést tenni. Történt már ilyen?

– Az ügyvédi kamaránál már kezdeményeztek velem szemben fegyelmit egy Múzsán szereplő írásom miatt, de a kamara az írói munkásságom részének tekinthette, mert nem indult vizsgálat. Ezen kívül más eddig nem történt.

– 2017 áprilisában, pont a CEU-tüntetések idején indult az oldal. Összefügg a kettő?

– Egyáltalán nem, már majdnem egy évvel korábban megfogalmazódott bennem az ötlet. Volt egy, a kutya által sem olvasott blog, ahová ugyanez a szerzőgárda írogatott, de eléggé zavarta a hiúságunkat, hogy tizenöt ismerősünkön kívül szinte senkihez nem jutott el, amit csináltunk. Ezért hoztuk létre a Facebook-oldalt, és egyben a szerkezetet is lazábbra vettük: gyakori, hogy csak egy cikket osztunk meg néhány mondatos kommentárral. A költözés adott egyfajta szabadságot, ugyanakkor kötöttség is járt vele, mivel a hosszabb szövegeket a Facebook nem kezeli túl jól.

– Finomodott az eltelt négy és fél évben a hozzáállásotok?

– Folyamatos tanulás révén jutottunk egyre közelebb ahhoz, milyen témák érdeklik a népet jobban és melyek kevésbé, vagy épp hogyan kell kezelni a kommentelőket.

A magyar politikai sajtót olvasó közönség körében van egy állandó vágy arra, hogy találjanak egy jól odamondogatós oldalt, ezért amikor odamondunk valakinek, jellemzően meg szokott érkezni egy kommentelőhad, akik elégedetten konstatálják, hogy „ez az, végre megkapták!” Majd ugyanezek az emberek jól megsértődnek, amikor egy következő posztban az ő kedvencükről is elmondjuk a hasonló véleményünket.

Simán előfordul, hogy egy poszt hoz száz új követőt, viszont leiratkoznak miatta hetvenen.

Az elmúlt egy év fejleménye, hogy napi tizenöt-húsz üzenetet kapunk azzal kapcsolatban, miről kellene írnunk. Ezek közül van olyan, amit megfogadunk, de mindent mi sem tudunk felkarolni – főleg, ha külön utánajárás, helyszíni szemle kellene hozzá, ami újságírói feladat. A kérdésre visszatérve: az interakciók és a szerkesztés módja finomodott, a definiált céljaink viszont változatlanok. Úgy szoktam fogalmazni, hogy azért indítottam el a Múzsát, hogy megírjam azokat a cikkeket, amiket szerettem volna elolvasni, de nem találtam őket sehol.

– Most, hogy már ennyire népszerű az oldal, nem gondolkodtok a Facebookról való kilépésen?

– Felmerült már, de egyelőre tervezési fázisban van. Sok döntést kellene meghozni, például arról, megmaradjon-e továbbra is az ingyenesség. Kérdés az is, ha úgy döntünk, csak adományokat kérjünk, vagy előfizetéshez kössük bizonyos tartalmainkat. Ezen nagyon sokat gondolkodom Panamajackkel közösen, illetve egyedül is. Előbb-utóbb meg kell majd lépni, mivel arra, amit csinálunk, a Facebook alkalmatlan. Nagy előnye, hogy burjánzanak a megosztások, ezért teljesen elszakadni biztos nem fogunk tőle, ugyanakkor a robotcenzúra például teljesen nonszensz. Legutóbb azután vágták vissza napokra harminc százalékkal az elérésünket, hogy az augusztus 20-i rózsaszín turul kapcsán kitettük azt a képet (rengeteg másik oldalhoz hasonlóan), amelyen az 1930-as években Berlin utcáin tologatták a birodalmi sast.

– A politikai pálya nem vonz?

– Frontvonalban biztosan nem lennék, nincsenek meg a szükséges képességeim. Háttérben talán, de ebben meg pont a Múzsa akadályoz meg, hiszen ha leszerződnék egy párthoz, feladnám a függetlenségemet, és nem tudnék részrehajlás nélkül bármiről írni.

Ezeket a kérdéseket mára megtanultam üzleti alapon kezelni. Közpénzhez soha nem nyúltam, sem hivatalos, sem „nemhivatalos” formában. Túl vagyok azon is, hogy lelkesedésből dolgozzak, a politikában van helye az aktivizmusnak, de egy idő után annyi időt és szellemi energiát kíván a dolog, hogy az ember nem tudja munka mellett, csak lelkesedésből csinálni.

Így elég nehéz lenne megtalálni azt a konstrukciót, amelyben el tudnám magam képzelni. Ráadásul néhány jó közéleti meglátás nem jelenti azt, hogy az ember napi politikai tanácsadóként is beválik. Az ugyanis egy másik szakma. Van átfedés, de nem automatikus az átmenet. Ezért az is kérdés, hogy megérnék-e a „szolgálataim” bármelyik pártnak.

– Hogyan jött a könyved ötlete?

– Év elején kaptam egy felkérést, amelyből kiderült, hogy a Libri Kiadónál is olvassák a Múzsát. Megkerestek azzal, érdekelne-e engem egy olyan könyv, ami nem aktuálpolitikáról szól, hanem inkább bevezetést ad a politikába. Ez szerintem teljesen egybevág a Múzsa profiljával. Fontosnak tartom például, hogy felnyissuk az emberek szemét a diplomáciával, Magyarország nemzetközi mozgásterével kapcsolatban. Nálunk rengeteg tévképzet él a nemzetközi politikáról, holott ez valójában egy teljesen érdekvezérelt, erőelvű játék, amiben senkinek nincsenek barátai, csak szövetségek és érdekek vannak.

Egy egész fejezetet szenteltem annak, hogy nem létezik Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés. Tetszik vagy sem, ezt nem Orbán Viktor és csapata találta ki, már az 1920-as években is voltak hasonló – téves – vélemények. Szól egy fejezet arról is, hogy egy börtönbüntetésnek majdhogynem a szigora a legkevésbé fontos tulajdonsága.

Rosszabb bezárva lenni egy luxuscellában három évig, mint fapados körülmények között egy évig. Aki valaha volt börtönben, biztosan az utóbbit választaná, mivel akkor két évvel hamarabb szabadul. Ehhez hasonló tévhitekről igyekszem lerántani a könyvben a leplet.

– Említetted, hogy a könyv eredeti koncepciója menet közben módosult. Mi történt?

– Március környékén ültem neki a könyvnek, áprilisban viszont elkaptam a covidot. Kórházba ugyan nem kerültem vele, de egészen május végéig sokszor voltam nagyon rosszul, és utána is hónapokig tartott visszaszerezni a kondícióm. Eközben azért egymás után születtek a fejezetek például arról, mi a demokrácia, milyen demokráciaelméletek léteznek, mit írt erről Platón vagy Arisztotelész, de azt vettem észre, hogy ezeknek a témáknak az írása közben még én is elalszom. Elkezdtem aggódni, hogy ha belőlem ilyen hatást vált ki a kézirat, az olvasó egészen biztosan a sarokba hajítja majd a könyvet. Ezen a ponton kicsit megtorpant az alkotás folyamata, de aztán volt egy beszélgetésünk a kiadóval, ahol szóba került Hahner Péter 100 történelmi tévhit című könyve. Ebben rövid írások váltják egymást, olyan közkeletű állítások cáfolataival, mint például hogy Marie Antoinette mondata, hogy „Ha nincs kenyér, egyenek kalácsot!”

Ennek kapcsán merült fel, hogy az én könyvem stílusa is hasonló legyen. Eszembe jutott, hogy amióta viszonylag ismert vagyok a Múzsa révén, baráti vagy ismerősi körben nagyon gyakran kezdenek el velem politikáról beszélgetni.

Ezek a beszélgetések pedig – főleg némi sörivás után – elég gyakran a „Sanyikám, b*szd meg...” fordulattal kezdődnek. Utána pedig jön például az, hogy „tudod, az úgy van, hogy Magyarországgal az Európai Unióban ki akarnak cseszni”.

Ilyen párbeszédek ihlették végül a formulát: minden fejezet egy „Sanyikám...” kezdetű állítással indul, amit aztán megcáfolok, megerősítek vagy megmagyarázok. Ezek a kérdések olykor nyilván kissé erőltetettek, előfordul, hogy többet olvasztottam egybe, szóval nem igaz, hogy az összeset így, ebben a formában megkaptam. De maguk a témák mind szóba kerültek már haveri sörözések során.

– Célközönségnek a Múzsa olvasóit szánod, vagy egy ennél tágabb kört?

– Akkor lennék elégedett, ha a könyv is átesne ugyanazon a folyamaton, amin a Múzsa: ott ugyanis nagyon sok új követőt szerzünk úgy, hogy egy meglévő olvasó egyszerűen továbbküldi valamelyik posztunkat, amikor felmerül egy kérdés, mondván „tessék, ezt olvasd el, ha képbe akarsz kerülni”. Nyilván lesz promóció is a kiadó részéről, de nagyon boldog lennék, ha így, kézről kézre terjedve is eljutna a könyv az olvasókhoz.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: