„Lincselés készül” – Vidnyánszky Attila tart a jövőtől, miközben leesett az álla az NKA-s pénzosztásoktól
A Patriota Extra című műsorban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és L. Simon László, korábbi kulturális államtitkár beszélt a TISZA Párt várható kultúrpolitikájáról, a jobboldali kultúra jövőjéről és a Fidesz-kormány elmúlt éveinek kulturális teljesítményéről.
L. Simon László azzal kezdte, hogy rendkívül örül annak, hogy ismét lesz önálló kulturális minisztérium, mert szerinte erre nagyon régóta szükség lett volna. Úgy vélte, bár 2010-ben értette a nagy humán minisztérium létrehozásának logikáját, az utolsó ciklusban a kulturális és oktatási területek széttagolása kifejezetten rossz hatást ért el. „Az, hogy most lesz egy új, önálló Kulturális Minisztérium, az mindenképpen a terület fölértékelődését fogja magával hozni, de persze ez csak a lehetőség, ez a keret, majd meglátjuk, hogy ebből mit lehet kihozni” – mondta, hozzátéve, hogy egy református lelkész miniszterből akár még jó is kisülhet.
Vidnyánszky Attila ezzel szemben sokkal borúlátóbban fogalmazott. Azt mondta, leginkább a valós szándékokra lenne kíváncsi, mert bár a miniszter úr sok szépet mondott az ország egyesítéséről, ő egészen mást tapasztal. A Nemzeti Színház igazgatója szerint bár szépen hangzanak a miniszter szavai, ő és a környezete egészen mást tapasztal.
Állítása szerint a színházi területtel kapcsolatban egyetlen konkrétumot sem lehet tudni, csak annyit, hogy „legyen több pénz, meg legyen igazságosabb a pénzosztás”.
Felmerült Nagy Ervin lehetséges államtitkári szerepe, és az a pletyka is, hogy a Nemzeti Színház vezetését szánhatják neki. Vidnyánszky elmondta, hogy próbált a színésszel kapcsolatba lépni. „Én Ervinnel szerettem volna beszélni. Kértem. Jeleztem bárhol hajlandó vagyok leülni vele. Egy kicsit arról a képről, ami a fejében van a jövő kapcsán. Egy kicsit a problémákról, mindenhol kosarat kaptam, és megfutamodott” – állította.
L. Simon szerint ugyanakkor képtelenség, hogy Nagy Ervin a Nemzeti Színház igazgatója legyen, mivel parlamenti képviselőként ez a pozíció összeférhetetlen.
Vidnyánszky Attila szerint a jobboldali kormányzat alatt a színházi területen komoly eredmények születtek, példaként említette a Dériné programot és a Lázár Ervin programot, amelyeken keresztül tömegekhez juttatták el a színházat.
„Hogy lehet igazságosabb egy pénzosztás, ha nem tudjuk, hogy ki mennyiből és hogyan működik, és amit kap külföldről, azt miért kapja. Mit kérnek azért, hogy annak fejében, amit onnan küldenek?” – tette fel a kérdést.
L. Simon László önkritikusan megjegyezte, hogy vannak területek, ahol valóban szükség van a finanszírozási struktúra átalakítására. Tarthatatlannak nevezte például a szimfonikus zenekarok finanszírozását, ahol szerinte a fővárosban „hihetetlen mértékű túlfinanszírozás van”, míg a pécsi vagy szolnoki zenekarok alulfinanszírozottak. Kiemelte a múzeumi területen dolgozók méltatlanul alacsony bérét is, ami miatt szerinte már a régészeti feladatellátás is veszélybe került. „Ne legyünk szemellenzősek, ne tagadjuk le azt, hogy a kulturális területen óriási nagy gondok vannak” - jelentette ki.
Az interjúban szóba került a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli vita is. Vidnyánszky Attila, aki maga is tagja az NKA-nak, meglepő őszinteséggel beszélt a pénzosztásokról.
Arra a kérdésre, hogy voltak-e felelőtlen pénzosztások, igennel válaszolt. „Különben hazudnék, tehát muszáj, hogy ezt mondjam. És olyan értelemben fáj az egész, mert az ember nevét adja hozzá” – tette hozzá.
L. Simon László ezt annyival egészítette ki, hogy a szakmai kollégiumok döntései és az egyedi támogatások között óriási a különbség. Míg a kollégiumok szakmai alapon, viszonylag kis összegekről döntenek, addig más projektek óriási összegeket kaphattak.
Miközben azt látod, hogy egy évben restaurálásra elköltünk mondjuk 150 millió forintot a nemzeti kulturális alapból, a közben Isten tudja, hogy milyen szempontok mentén egy-egy projekt kap egy-két milliárd forintot, ez nehezen védhető” – jelentette ki.
A jobboldal választási vereségével és megújulásának szükségességével kapcsolatban L. Simon László egy fontos korrekciót tett. A felvetésre, hogy a jobboldali értelmiség eltávolodott a párttól, úgy reagált:
Szerinte a politika hibát követ el, amikor politikai lojalitást vár el a támogató értelmiségtől. Úgy látja, a Fidesz az elmúlt években úgy gondolta, a szavazatmaximalizáláshoz nincs szüksége a kulturális elitre.
„A kormánypárti politika úgy gondolta, hogy a szavazat maximáláshoz nem Vidnyánszky Attilára van szüksége, hanem Győzikére, meg erre az aranyfogú csávóra, akinek nem tudom a nevét” – mondta. Hozzátette, ha valaki megnézné a Fidesz eredményváróinak közönségét 2010-től napjainkig, azt látná, hogy a Széchenyi-díjas tudósok és Kossuth-díjas művészek „szépen lassan kikoptak”.
Vidnyánszky Attila szerint az ország lelkiségében továbbra is konzervatív és jobboldali, és ez nem fog egyhamar megváltozni. Úgy véli, a TISZA Párt szavazóinak jelentős része is jobboldali ember.
Az interjú végén a kultúra és a politika szétválasztásának kérdésére Vidnyánszky Attila egyértelmű nemmel válaszolt. „A világ legjobb butasága, aki ezt mondja, hogy szét lehet választani. Nem lehet” – szögezte le. Szerinte a művészet mindig az életről, a valóságról mond véleményt, ezért elkerülhetetlenül politikus.
„Mert egyszerre lehet ugyanazon nagy kérdések kapcsán ilyen narratívát, meg olyan narratívát is hallani, látni például a budapesti színházi, vagy a magyar színházi kínálatban” – zárta gondolatait a kultúrpolitika kérdéskörével kapcsolatban.