Ligeti Miklós: Nem feltételezhető, hogy Hajdu János Orbán Viktorra vall, inkább elvinné helyette a balhét

Napok óta szenved az extrém hőhullámtól az ország. A hazai energetikai rendszert is próbára teszi a forróság. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter már június 25-én kazt kérte, hogy este 18 és 21 óra között lehetőleg senki kapcsolja be a klímát, hétfőn pedig engedélyezte, hogy a Duna felmelegedése ellenére se csökkentsék tovább a Paksi Atomerőmű teljesítményét, amit azért szoktak ilyenkor megtenni, mert az ott hűtéshez használt, felmelegedő vizet az amúgy is egyre melegebb folyóba engedik vissza. Az energetikai rendszer túlterhelt, és hétfőn este Budapesten több ezer lakás maradt időlegesen áram nélkül.

Mi az összefüggés a kánikula és az áramszünetek között? Miért nem bírja a hálózat a terhelést, és miért pont most jönnek ki a korábbi energiapolitika hibái? Mit tehetünk rövid és hosszú távon, hogy elkerüljük a rendszer összeomlását egy-egy forróbb nyári napon? Erről beszélgettünk Balogh József energetikai szakértővel.

— Több helyen is áramkimaradások voltak a napokban, több trafó is felmondta a szolgálatot. Van ennek köze a kánikulához és a rendkívüli terheléshez?

— Hogyne lenne. Amikor ezt a rendszert annak idején, a második világháború után kiépítették, téli csúcsokkal számoltak. Nyáron kevesebb áramfogyasztás, és ősztől télig folyamatosan megy fel a terhelés, ameddig eléri a téli csúcsot. Úgy szoktam elmagyarázni, hogy az éves fogyasztási görbe olyan volt, mint egy U-betű. Télen az U tetején volt a fogyasztás, nyárra leesett az aljára, majd ősszel újra emelkedni kezdett. Mára ez a légkondicionálás és más tényezők miatt megváltozott. Jelenleg úgy nézünk ki, mint egy W. Télen fent vagyunk, mert a legnagyobb fogyasztás mindig télen volt és most is télen van Magyarországon. Tavasszal leesik, de kora nyáron a W közepe elkezd felemelkedni, mert annyira nagy a terhelés a rendszeren a légkondik miatt. Szeptember–októberben ismét leesik, november–decemberben pedig megint felmegy.

Ez klasszikusan Budapest és környéke, ami pontosan meg is történt a hétvégén, igaz (szerencsére) még csak kicsiben. Annak idején senki sem gondolt arra, hiszen nem volt légkondicionálás, hogy lesz egy pillanat, amikor nyáron a rendszeren olyan terhelés lesz, mint ami például ma van. Sőt, kedden talán még rosszabb lesz, mert melegszenek át a panellakások és a betonjárdák: ezek még este is adják le a hőt, ezért a környezet nem tud lehűlni. Ekkor még erősebben mennek a légkondik és ezért vannak áramkimaradások.

— Miért nem készült fel erre senki korábban?

— Erre a válasz a rezsicsökkentés, és az, hogy a korábbi kormány elvonta az elosztóktól azt a pénzt, amit a hálózat modernizálásába fektethettek volna. Okos hálózat kell, okos mérők kellenek. Meg kell mutatni az embereknek, mi a különbség, ha a mosógépet délután 6-kor kapcsolják be, vagy este 11-kor. Ez nem történt meg, most ennek az árát fizetjük meg.

— Az éves fogyasztási görbe mellett van egy napi görbe is, amit a rengeteg új napelemes rendszer bonyolít meg. Ezek pont akkor esnek ki, amikor a legnagyobb szükség lenne többlettermelésre.

— Ez is az oka annak, amit az energetikai miniszter mondott, hogy aki tudja, este 6 és 9 között csökkentse a légkondi használatot. A korábbi magyar kormány, népiesen mondva, „orrba-szájba nyomta” a napelemet, semmi más megújuló kapacitást nem fejlesztett. A szélenergiát hagyta szinte teljesen elveszni. Ráadásul ott van egy igazi Hungaricum, a geotermikus energia, ami sohasem volt kiaknázva. Pedig a geotermikus energia nem időjárásfüggő, ám valamiért a korábbi kormánynak csak a napelem volt fontos. A napelemmel az a baj, hogy bináris: vagy megy, vagy nem. Amikor süt a nap, akkor óriási a túltermelés, ilyenkor van negatív ár a HUPX-en, ami pont idén volt már mínusz 500 euró/MWh is. A negatív ár azt jelenti, hogy az áram termelője ennyi büntetést fizet a tőzsde felé, aki viszont áramot tud ebben az órában felhasználni, ő ennyi pénzt kap azért, mert segítette a rendszert kiegyensúlyozni. Amikor viszont elmegy a nap, hirtelen az összes magyar erőmű próbál termelni, valamint a kereskedők elkezdenek áramot importálni bárhonnan, gyakorlatilag bármilyen áron, csak az elektromos rendszer ne essen össze (ún. blackout).

Hétfő egy történelmi nap volt. A HUPX-en az esti negyedórás ár 999 euró volt megawattóránként. A román OPCOM-on pedig 1015 euró/MWh volt az elszámolóár néhány negyedórában. Ilyen még soha nem volt a régióban, hogy négyszámjegyű legyen az elszámolóár valamelyik helyi tőzsdén. Ez a szomorú rekord azért volt, mert egyszerűen nem maradt már erőmű, aki be tudott volna az esti órákban lépni és termelni.

— Vannak jó példák, vagy merre kellene elindulnunk, hogy ne legyenek ilyen haváriák, és ne kelljen ilyen drágán importálni?

— Van egy EU-s standard megújuló energiamix: víz, szél, nap, és a többi. Ehhez képest a magyar így néz ki: nap, nap, nap, szél, és a többi. Ez volt a baj. Szélerőművet 2016 óta nem lehetett építeni. Pedig a Győr–Balaton tengelynek kiváló széladottsága van. Most a miniszter úr bejelentette, hogy az új szélenergia-tendert elindítják, amit minél hamarabb meg kell(ene) csinálni. De szeretném megjegyezni, hogy ez minimum a harmadik bejelentés arról, hogy Magyarországon indul a szélerőművek engedélyezése, de eddig semmi sem történt.

— Mekkora szélerőmű-kapacitásra lenne szükség?

— Szerintem Magyarországon minimum 3000 megawatt szélerőmű kell. A szélnek megvan az az előnye, hogy akkor is fúj, amikor lement a nap. Este rá tudna segíteni, hogy elkerüljük az ezer eurós csúcsot. Továbbá nagy hiba volt a geotermikus energiával sem lépni. Az nem időjárásfüggő: éjjel-nappal, hidegben, sötétben ott van. És ami szintén fontos, az a biomassza.

— Beszéljünk Paksról. A mostani hőkupola miatt nemcsak az áramigény nő, de Paks is kevesebbet tudott volna termelni, ha a miniszter felmentést nem ad a szabály alól, mert a hűtésre használandó Duna vize felmelegedett. Nyilván fontos az ellátásbiztonság, de a miniszteri kivételen kívül van ezeknek a helyzeteknek a kivédésére valamilyen technológiai megoldás?

— A Paksi Atomerőművet, amikor 1982-től több lépcsőben átadták, akkor még nem gondoltak arra, hogy 40 fok lesz Magyarországon. Arra sem, hogy a Duna vize ennyire fel tud melegedni, illetve a hozama ennyire le tud csökkenni. De ettől nem kell megijedni, erre fel kell készülni. Ugyanakkor, és ezt már sokszor elmondtam: Paks 2-t az oroszokkal nem lehet megépíteni. Nem tudnak olyan technológiát hozni, ami megfelel az EU-nak, és szerintem az egész ötlet valószínűleg csak egy nagy pénzmosoda volt. Újra kell gondolni az egészet. Nagyon kell atomerőmű, de az nem megoldás, hogy több, mint egy évtized munka után ott tartunk, hogy van egy gödör, ami néha beomlik, de a beruházás erősen botladozik.

— Mit tehetünk most, rövid távon, hogy kibírjuk a nyarat a rendszer összeomlása és a pénzügyi csőd nélkül?

— A magyar mondás szerint kutyából nem lesz szalonna. Ebből a meglévő rendszerből nehéz lesz kihozni a legjobbat. De csőd és a rendszer összeomlása nem fenyeget. A lakosság rezsicsökkentett, 36 forint/kWh-os irreális áron kapja az áramot. Ennek semmi köze az ezer eurós piaci árhoz. A kettő közti különbséget a költségvetés fizeti, tehát pénzügyi probléma nincs. Fizikai probléma, azaz hogy lesz-e elég áram, az viszont meg lehet: itt a piacok összekapcsolása (Market Coupling) miatt nagyon fontos, hogy a szomszédos országok hogyan termelnek elektromos áramot. Ezért utaltam fent a román tőzsdére – a magyar HUPX és a román OPCOM elszámoló árak kéz a kézben együtt mozognak és sajnos ma ez a duó messze a legdrágább tőzsde az EU-ban.

— Mit tehet egy átlagember, hogy átvészeljük?

— Meg kell nézni otthon, hogy milyen elektromos felhasználást lehet időben mozgatni (például az elektromos autó töltés) és melyiket nem (klasszikus, a hűtő és a fagyasztó). Minden este 18 és 21 között kikapcsolt, mozgatható áramfelhasználás segíti a rendszer stabilitását. A legtöbb légkondi már inverteres. Ezeknél a legjobb stratégia a folyamatos működés és nem a ki-be kapcsolás. Adjunk meg egy reális értéket, ne 19 fokot, hanem a külső hőmérséklet mínusz 12–13 fokot. A légkondi okos rendszere ki fogja kalkulálni, mikor és mennyire dolgozzon azért, hogy azt a reális cél-hőfokot a lehető legkevesebb energiafelvétellel elérje.

mert maga a rezsicsökkentés fogja a magyar elektromos rendszert fizikailag (nem pénzügyileg) megrokkantani. Jelenleg a miniszter úr kérheti a lakosságot, hogy este kicsit kapcsolják le a légkondit, de erre jelenleg lakossági fogyasztót nem utasíthat. Viszont ha azt mondanák, hogy hajnalban 70 forint/kWh az áram, napközben, amikor mennek a napelemek, 30, este pedig 90, akkor hirtelen mindenki elkezdene gondolkodni. Ez a rezsicsökkentés öröksége: az emberek leszoktak arról, hogy okosan gondolkodjanak az áramfogyasztásról. Pedig Magyarországon a legnagyobb energiafelhasználó a lakosság, nem az ipar. Aki a lakosságot jól tudja ösztönözni az okos és felelősségteljes energiafelhasználásra, az megoldja az egész magyar energiapolitika legnagyobb problémáját.

— Számíthatunk-e időszakos áramszünetekre, ha nem is műszaki, de ellátási okokból?

— Fent már említettem, hogy Magyarország az összekapcsolt európai árampiac része. Az összekötött kapacitásoknak van egy maximuma, ami a felmelegedés miatt csökken. A határkapacitások most nem tudnak annyi áramot átadni, mint mondjuk szeptemberben. Amikor áramkimaradás van, az a korábban bemutatott U-betűs rendszer szenvedése a W-görbétől.

És utána be kell vezetni egy olyan fogyasztási kultúrát, amiben a fogyasztók is a rendszer részének érzik magukat, nemcsak haszonélvezőinek. Mert más élvezni a 36 forintot, és más azt mondani, hogy „látom, drága az áram, nem most töltöm az autómat”. De a lakossági fogyasztó az átlagfogyasztásig 36 forint/kWh-ért kapja a rezsicsökkentett áramot és úgy van vele, hogy nem igazán érdekli ez az egész.

A rezsicsökkentés egy politikai szemfényvesztés volt, amivel a korábbi kormány zsinórban nyert több választást. Most áprilisban meg elbukták, de az elmúlt 16 évben kiépített szerencsétlen lakossági fogyasztói mentalitás sajnos nem bukott velük. Most már az új kormánynak kell kitalálnia, hogy lehet a rezsicsökkentésből minimális politikai veszteséggel és a legkevesebb áramkimaradással valahogy kikeveredni.

Kedd estére már 120 településen kellett vízkorlátozásokat bevezetni Magyar Péter szerint a rendkívüli hőhullám miatt. A miniszterelnök azt kérte, ezekben a napokban senki ne locsoljon a kertben, ne mosson autót, ne töltse a medencéjét. A Honvédség is besegít, lajtoskocsikkal osztanak vizet több településen. A Fővárosi Vízművek korábban elismerte, hogy „pengeélen táncol a vízellátás”. Az elöregedett hálózat miatt amúgy is mindennaposak a csőtörések. A kormány egy új államtitkárság felállításával és jelentős, részben uniós forrásból finanszírozott beruházásokkal igyekszik kezelni a helyzetet.

Számíthatunk-e tartós vízhiányra, ha így folytatódik a nyár? Miért ilyen olcsó a víz, és milyen ára van a befagyasztott díjaknak? A rendkívüli helyzetben felmerülő kérdésekről Kurdi Viktorral, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnökével beszélgettünk.

— Most még csak június van, de már itt egy durva hőhullám. Két oldalról van nyomás a rendszeren: a meleg miatti többletfogyasztás és a régóta tartó szárazság. Mi most a helyzet?

— A folyók és a talajvíz szintje közvetlenül nem hat a magyarországi víziközmű-szolgáltatásra. Az ország vízigényét alapvetően mélyfúrású kutakból, karsztvizekből és a Duna melletti parti szűrésű kutakból elégítjük ki. A problémát három tényező okozza. Az egyik az agglomerációs hatás, amikor a nagyvárosból kiköltöznek a környező területekre, ahol 50-60-70 évvel ezelőtt egy kistelepülési, falusi szerkezetű víziközmű-hálózat épült ki. Miközben a nagyvárosokban kapacitás szabadul fel, ugyanakkor az agglomerációban sokkal nagyobb vízigény jelentkezik.

— Hány éve nem követik le a fejlesztések a megváltozott körülményeket?

— Erről szerintem országos adat nincsen. A solymári eset volt talán a legelső, amelyik ráirányította a figyelmet a problémára. Emellett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak volt egy jelentése, amely azt taglalta, melyek azok a víziközmű-rendszerek, amelyek az év 300 napján is a kapacitásuk 80%-a fölött működnek. Ebből látható volt egyrészt az agglomerációs rész, másrészt pedig néhány tucat olyan rendszer, ahol a kapacitások előbb-utóbb szűkösek lesznek.

A talajvízszint süllyed, ami azt is jelenti, hogy a házaknál lévő fúrt kutak kiapadtak. Mivel a víziközmű-szolgáltatás megfizethető, sokan a kútjaik felhagyása után a csapvízhez nyúlnak, és ezzel próbálják locsolni a gyepet, életben tartani a növényeket. Ezért van az, hogy nemcsak a hőmérsékleti rekordok dőlnek meg, hanem a vízművek arról számolnak be, hogy a napi vízigények is országos, vagy akár többéves csúcsokat döntenek.

— Meddig tartható fenn ez a helyzet? Számíthatunk-e tartós vízhiányra egyes területeken, tekintve, hogy még a nyár elején járunk?

— Úgy gondolom, hogy az ország 20 ezer vízműves munkatársa és a vízműves cégek rendelkeznek azokkal a kapacitásokkal, hogy tartós vízhiányos helyzet ne álljon elő. Olyan előállhat, hogy egy műszaki hiba, csőtörés vagy vihar utáni áramszünet miatt egyes települések néhány órára nem kapnak vizet, de tartós vízhiányos állapotra nem számítok. A mostani helyzet azért különleges, mert tizedik napja tart.

Amikor egy vízmű azt látja, hogy napok óta nem tudja reggelre ideális szintre feltölteni a víztornyot, akkor kiszámolhatja, hogy mikor ürül le a rendszer, és a magasabban fekvő területeken mikor szűnik meg a vízszolgáltatás. Itt jön az a gondolat, hogy rá kellene venni a lakosságot a szolidaritásra. Aki mélyebb területen lakik, ne fordítsa a vizet a pázsit automata öntözésére, mert a fentebb lévő utcákban már az alapvető tisztálkodásra és ivásra sem lesz víz.

— Én is felhagytam a gyep locsolásával, nyírásával, így mindenféle növények nőnek a kertemben, ráadásul zöldek is. Az utcánkban, akik nyírják a gyepet, ha nem locsolják, ami volt is, rég kiszáradt. Lehetett kérni a szolgáltatótól locsolási kedvezményt, ami nem éppen a spórolásra ösztönöz.

— Így van, teljesen igaza van, és jól megérti az idők szavát, azt mondom, „innovátor kategóriába tartozik”. Én a Homokhátságon élek, és látom magam körül, hogyan adják fel a tulajdonosok a pázsitokat. Abszolút felszabadító volt Gajdos miniszter úr májusi akciója a „vágatlan májussal”. Én is megcsináltam, nem gondoztam az előkertemet, hagytam nőni, és a második hét után elkezdtem gyönyörködni a vadvirágokban.

— Beszéljünk a rezsicsökkentésről. Mennyibe kerül jelenleg az ivóvíz, és ebből mennyit fizet meg a lakosság?

— Ha a teljes ivóvíz- és csatornaszolgáltatást nézzük, az ágazat bevétele három részre osztható. Egyharmadát a lakosság fizeti, egyharmadát a nem lakossági szektor, a maradék egyharmad pedig állami támogatás. Idén például 150 milliárd forint költségvetési támogatás került a víziközművek büdzséjébe.

2010-es árszinten vannak a vízdíjak. A lakossági vízdíjak elvesztették azt az értéküket, amely alapján a szolgáltatás rekonstrukciója, fejlesztése biztosítható lenne. A megfizethetőség oldaláról nézve, 15 éve egy átlagos magyar család a jövedelmének 3-3,5%-át költötte víz- és csatornaszámlára. Ma ez a szám 0,8%.

— Milyen megoldást tartana elfogadhatónak a díjak rendezésére?

— A főpolgármester úr múlt héten azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha az önkormányzatok visszakapnák a díjmegállapítási jogukat. Régen ez így volt, ennek eredménye a ma is érvényben lévő ezerféle lakossági vízdíj. A legolcsóbb talán 76 forint, a legdrágább 670. Ez nem reális és nem is igazságos. Szerintem az a fontos, hogy a megfelelő színvonalú vízszolgáltatás indokolt költségeit a MEKH határozza meg, a miniszter pedig hirdesse ki. Utána szülessen szakpolitikai döntés arról, hogy ebből ki mennyit fizet.

— Az ivóvíz horribilis százaléka elszivárog a csövekből, a rendszer állapota miatt. Hogyan lehetne rávenni a szolgáltatókat a fejlesztésekre?

— A víziközmű-szolgáltatókat nem kell erre rávenni. Ők a vagyontulajdonos, az önkormányzatok és a magyar állam birtokában lévő rendszereket működtetik. A szolgáltató cégek rendelkeznek a fejlesztési elképzelésekkel. A vagyontulajdonos és a szakpolitikai szabályozó feladata, hogy megteremtse ehhez a forrásokat.

Ezt a lemaradást az utóbbi évtizedekben szedtük össze. A leküzdéséhez átfogó, országos víziközmű-rekonstrukciós programra van szükség, ami nem egy-három-öt év alatt fog megvalósulni. Egy átfogó programmal 10-15 éves távlatban érhetjük utol azt a műszaki színvonalat, hogy ne menjen pocsékba az ivóvíz 20-25%-a, ami ma elszivárog.

— Ha lenne egy kiegyensúlyozottabb vízügyi politika, hány év múlva bírnánk ki egy hosszabb hőhullámot a lakossághoz intézett felhívások nélkül?

— Három év.

— Tehát három év múlva egy két-három hetes hőhullám alatt már nem a lajtoskocsikról szólnának a hírek?

— A hároméves időtávra a szükséges forrást 300-500 milliárd forintra becsülöm. Ez nem egy kutatott érték, csak az én iparági szakértői becslésem. Tizenöt évre vetítve 3000-5000 milliárdról beszélünk. Ha az első három évben rendelkezésre állna ez a plusz 300-500 milliárd forint, akkor három év múlva ilyenkor már arról beszélhetnénk, hogy a lajtoskocsizás és az ehhez hasonló problémák egy hőhullám alatt nem merülnek fel az országban.

— A kormány partner ebben? Van kommunikáció a döntéshozókkal?

— Igen, van kommunikáció és szakmai egyetértés is. A mai helyzet ráirányította a figyelmet arra, hogy

Itt nem arról van szó, hogy „én fizetek egy szolgáltatásért, kinyitom a csapot és csak folyjon”, hanem arról, hogy mindenkinek látnia kell: egy véges természeti erőforrással való felelős gazdálkodásról van szó. Ebbe bele kell érteni a családokat, a nyugdíjasokat, az ipart, a szakpolitikát, mindenkit. Azt gondolom, hogy ezeket az ingerküszöböket most átütöttük, és ez szükséges ahhoz, hogy hosszú távon a gyerekeinknek is legyen normális vízinfrastruktúrája.

A TISZA Párt vezette kormány első hat-hét hetéről beszélgetett Rónai Egonnal Kéri László politológus a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban. Kéri szerint nagyon vegyes élményei vannak erről az időszakról, és bár látott már néhány kormányváltást, úgy véli, ilyen eseménydús időszak még nem volt. „Nem volt még olyan száz nap, amelyiknek az első hat hetében ennyi minden történt volna” – jelentette ki, felsorolva többek között a médiatörvényt, az alkotmánymódosítást, a köztársasági elnök eltávolításáért és az uniós pénzek visszaszerzéséért tett lépéseket.

A politológus szerint több dolog keveredik most a politikai térben. Az egyik a választási győzelem utáni felfokozott várakozás, hogy egy más világ jön, ami után csalódást okozhat a felismerés, hogy a változás „nagyon babrás” aprómunka. Ezt a munkát ráadásul olyan emberek végzik, akiknek szerinte semmi közük nem volt korábban a politikai döntési szférákhoz, így most tanulják a kormányzást. Úgy fogalmazott, a miniszterek mindegyike nyugodtan kitehetné a fejére a tanulóvezető táblát.

A másik tényező a parlament, ami Kéri szerint kiszorít minden más témát a politikai kommunikációból, mert a látványos szócsaták felülírják a fontosabb híreket is.

A Fidesznek ez az egyetlen lehetősége maradt a láthatóságra, ezért vállalják a konfrontációt. Magyar Péter egy vadonatúj politikai diskurzust teremtett, amihez a Fidesz-KDNP frakcióban nagyon kevesen tudnak alkalmazkodni.

Ugyanakkor dilemmát okoz Kéri számára, hogy a kormányfő miért emel fel magához jelentéktelen politikusokat. „Nem veszi észre Magyar Péter, hogy századrangú fideszeseket avat egyenrangú vitapartnerré” – mondta, hozzátéve, hogy ez aránytalanul sok energiát vehet el az érdemi kormányzati munkától.

Az is igaz, hogy a választói tábor elvárja a számonkérést. „Péter, igenis, torold meg rajtuk a 16 évet. Újra meg újra, lássuk, megszorongatod” – gondolják. A tábort pedig egyben kell tartani. Sok olyan munka van, ami nem látványos, nehéz megmagyarázni. „Tehát ha együtt értelmezem a kommunikációs teret, akkor érteni vélem a funkcióját ennek, de végig ott van bennem valahogy, hogy ez sok.”

Kéri úgy látja, Magyar Péter aránytalanul nagy terhet vállalt eddig a diskurzusban, „és ezt nem tartom szerencsésnek az egész 141 fős frakció szempontjából sem, a kormányzó elit szempontjából sem.” Kéri szerint be kellene dobni a 16 minisztert is, meg a frakció vezetőjét, lenne egy-két tucat ember, aki ugyanígy be tudna szállni a politikai viaskodásba.

A képviselők választhatóságának 8 vagy 12 évre korlátozását a politológus gumicsontnak gondolja, amiről nyugodtan ráérnének egy-két évvel később dönteni. Kéri László szerint

Úgy látja, hogy az alkotmányjogászok egy része azt kérdezi, mi a mostani változások alkotmányos alapja, míg a másik része szerint ilyen rövid idő alatt nem lehet új alkotmányos realitásokat teremteni.

Ezt a nyomást a Tiszában is érzik, ezért beszélnek arról, hogy a jövő év az alkotmányozás folyamatáról szól majd. „Talán a jövő év végére túljutnak a szakmai és társadalmi konzultáción, de azért ez egy belső feszültség. Úgy kell csinálni a mindent felforgatást, hogy el kell hitetni, hogy alkotmányosan neked ehhez jogod van, miközben ennek a magyarázata nagyon sokszor hihetetlen komplikált, és az átlagember számára szerintem teljesen érthetetlen, sőt, sokszor a jogászoknak is.”

Kéri szerint mostanára tisztult le, hogy ez kétlépcsős folyamat lesz. Először ad-hoc módon hozzányúlnak alapvető alkotmányos szabályokhoz, például Sulyok Tamás esetében, tudván, hogy ez egyszeri módosítás, ami a most szükséges személycserékhez köthető, de

A politológus ennek kapcsán arról is beszélt, egyetért azokkal a jogászokkal, akik a történteket nem kormányváltásnak, hanem egyfajta rendszerváltásnak tekintik. Ő maga választási forradalomról beszél. Ennek legfőbb bizonyítékának az egyéni választókerületekben elért 96-10 arányú győzelmet tartja. „Magyarország népe elsöprő többségben, 96–10 arányban úgy szavazott, hogy nem rátok, hanem a ti kihívótokra” – szögezte le.

Ebből szerinte az a felelősség adódik, hogy a kormánynak naponta bizonyítania kell a változást, ami a mindennapokban, például az oktatás vagy az egészségügy területén rendkívül nehéz, évtizedes feladat. A rendszerváltás szimbolikus megjelenítése most két dologban rejlik: a régi rendszer vezetőinek eltávolításában és az ellopott vagyon visszaszerzésében.

Kiemelte, hogy a politikai és a jogi felelősség nem ugyanaz. Míg előbbit könnyű megállapítani, utóbbihoz bizonyítékok kellenek. Úgy véli, a megszorongatott fideszes vezetők egy része vádalku keretében döntési helyzetbe kerülhet: vagy vállalják a felelősséget, vagy felfedik, hogy politikai utasításra cselekedtek. Ez szerinte egészen Orbán Viktor íróasztaláig vezethet.

Úgy látja, sokan felteszik majd a kérdést: „Most én vigyem el a balhét? Engem fognak lecsukni 5–6 évre? Miközben tudhatják, hogy ez nem az én ötletem volt.” A politológus szerint lesznek olyan ügyek, mint a lélegeztetőgép-beszerzés vagy a letelepedési kötvények, ahol a több százmilliárdos kár miatt nem lehet megállni a politikai felelősség megállapításánál.

Kéri László szerint a kormány harcias retorikát alkalmaz a korábbi rendszer igazságszolgáltatási szereplőivel szemben, és úgy látja, a politikai változás óta a nyomozó hatóságok szabadabban végezhetik a munkájukat. Ezt példázza szerinte a pártokon átívelő óbudai korrupciós ügyben történt előrelépés is, ahol a rendszerváltás után letartóztatások és gyanúsítások történtek.

Egy részük alkut kötne, és miközben felajánlhatják a 3-400 milliárdos vagyonuk nagy részét, állami irányítás alá kerülhetnek a cégeik, nehéz elképzelni, hogy nem vetődik fel a politkai felelősség. „Nehéz lett itt majd úgy szembesítenie ennek az oligarcha garnitúrának a megváltozott realitásokkal saját magát, hogy megint ne Orbán Viktorhoz vezessen az egész.”

A színvallás során segíteniük kell lebontani az érdemtelenül szerzett vagyonukat, vagy „dönthetnek úgy, hogy kitartanak a régi főnök mellett”, de mit kapnak cserébe?

Ezt bizonyítja szerinte Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya kétségbeesett levele a magyar oligarchákhoz.

A politológus szerint a Fidesz világának lebomlási folyamata párhuzamosan zajlik az új hatalom kiépülésével, ami egy rendkívül zavaros, nehezen követhető időszakot eredményez. Újra kell tanulnia az elemzés szakmáját, mert a jelenlegi helyzetben minden folyamatnak több elágazási pontja van.

Kéri négy dolgot tart kulcsfontosságúnak, ami alapján mérni lehet a kormány első száz napjának sikerességét. Az első az uniós pénzek visszahozása, a második a politikai vezetői garnitúra lecserélése, a harmadik Magyarország visszavezetése a nyugati szövetségi rendszerbe, a negyedik pedig a vagyonvisszaszerzési folyamat.

Az uniós pénzek visszaszerzéséről azt mondta,

Külpolitikai téren szerinte meglepően gyorsan halad a kormány. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt vissza lehet vinni, és én rendszeresen nézem a nyugati médiát, hogy vissza lehetett szerezni a nyugati média mérvadó körének a szimpátiáját” – mondta. A vagyonok kérdésében pedig úgy látja, védhetetlen, hogy a leggazdagabbak a válság alatt megduplázták a vagyonukat, miközben a lakosságot meggyötörte az infláció.

Az olyan szociális ígéretek teljesítése, mint a családi pótlék emelése vagy a minimálnyugdíj növelése, Kéri szerint nagyban függ az uniós pénzektől és a jövő évi költségvetéstől. Úgy véli, a választók türelme politikai művészet kérdése, de a gazdasági folyamatok alapján nem tartja reménytelennek, hogy a kormány olyan lépéseket tegyen, amelyekkel el tudja hitetni a lakossággal, hogy van előrelépés.

Ahogy arról beszámoltunk, meglepő jelenet zajlott le a hétfői parlamenti ülésen: Forsthoffer Ágnes egy ponton elvette a szót Magyar Pétertől, amikor a kormányfő egy szolnoki gyermekotthonból megszökött fiú ügyére reagált. A házelnök többször is rászólt párttársára, hogy eltért a témától, majd elnémította a mikrofonját, amit a Fidesz képviselői tapssal fogadtak.

Később a miniszterelnök ismét szót kért, és elvi alapon kifogásolta a történteket, mondván: az interpelláció esetében a levezető elnök az interpellálótól vonhatja meg a szót, a válaszadótól viszont még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy nem a témában válaszol.

Török Gábor politológus a Facebook-oldalán elemezte a történteket. Felvetette, hogy elméletileg nem zárható ki, hogy ez az összecsapás megrendezett volt, „amellyel a házelnök pártok feletti arcélét, szuverenitását igyekeztek volna erősíteni - akár egy későbbi államfőválasztás előkészítéseként”.

Az elemző szerint a rendszerváltás óta nem volt példa hasonlóra. „Nem emlékszem olyanra az 1990 utáni magyar parlamenti működésből, amikor egy házelnök az aktuális miniszterelnöktől vonta volna meg a szót (nem időtúllépés, hanem tartalmi probléma okán),

A politológus egy brit párhuzammal szemléletette a történtek jelentőségét. „Az Egyesült Királyságban, amikor a Speaker azt mondja, hogy »Order. Sit down.«, akkor még a miniszterelnök is gyorsan leül. Ha nem tenné, abból súlyos parlamenti fegyelmi ügy lenne.”