SZEMPONT
A Rovatból

Kulka János: annyira szeretek itt élni, hogy nem adom fel

Hisz abban, hogy lehetséges független civilként élni ma Magyarországon, de nincsenek illúziói.


- Úgy tudom, a Belvárosi Színházban műsorra tűzött Esőemberre nagyon intenzíven készültél, olyan mélyen beleástad magad az autizmussal élők világába, hogy már magadon is észleltél „tüneteket”. Ez nem gyengített el? Vagy éppen ellenkezőleg: segített, hogy hitelesebb legyen a játékod?

- Orlai Tibornak (a darab producere - a szerk.) köszönhetően jutottam el a Delej utcai Autizmus Alapítványhoz. Megengedték, hogy eljárjak a szerda délutáni foglalkozásokra, amelyeket tizenöt-húsz autizmussal élő látogat rendszeresen. Elképesztő élmény volt – köztük lenni, megtalálni a helyemet úgy, hogy ne zavarjam meg őket és megpróbáljak a lehető legsimábban integrálódni. Talán az ott töltött délutánok tették rám a legnagyobb hatást.

Egyfelől nagyon irigylésre méltó a – látszólag – végtelen szabadságuk; minden helyzetre úgy reagálnak, amilyen éppen a hangulatuk, semmiféle viselkedési normát nem tartanak be. Ettől úgy tűnik, mintha iszonyatosan szabadok lennének, de közben be vannak zárva a borzalmas indulataikba, dühkitöréseikbe, állandóan korlátokba ütköznek.

Szörnyű lehet így élni, ennyi kényszerrel. Ilyenformán a világ tényleg az ellenséged, egy olyan hely, ahol semmi nem úgy van, mint ahogy lennie kellene.

Esa_ember (13)
Az Esőember a szeretetről szól

Pontosabban annak különböző formáiról, és a vele járó nehézségekről. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Mindezt még az sem tudja megváltoztatni, amikor rég nem látott apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet a titokzatos kedvezményezett? Némi nyomozás után fedezi fel, hogy egy intézetben él egy autista zseni, aki az ő testvérbátyja, és akinek a létezéséről sem volt fogalma sohasem – és ő örökölte a milliókat.

Elkezdődik egy hosszú, valóságos és lelki utazás, amelynek során két külön világ csiszolódik egymáshoz, és a furcsa, magába zárt autista talán képes megnyitni öccse kérges szívét. Barry Levinson 1988-as, Oscar-díjas filmjét nemrég adaptálták színpadra, és a londoni premieren Josh Hartnett alakította Charlie szerepét.

- Családtagokkal, hozzátartozókkal is találkoztál?

- Igen. Többször is beszélgettem azokkal a fantasztikus emberekkel, akik velük foglalkoznak, elképesztően áldozatos, odaadó munkát végezve nap mint nap. A Delej utcában töltött idő nagyon sok kérdésemre adott választ, amit addig nem értettem magamban – például, hogy miért reagálok így vagy úgy bizonyos dolgokra. Miután egyre inkább odafigyeltem rájuk, az embertársaimra,

"
felismertem, hogy a környezetemben mennyi kicsi, mindennapi autizmussal élek együtt. Döbbenetes volt.

- Egy interjúdban azt mondtad: minden színésznek megvan a maga Macbethje, Lear királya, Hamletje. Kulka János Rain Manje milyen?

- Olyan, mint én.

Ez egy nagyon személyiségfüggő szerep, tehát jó esetben, ha játszom, akkor olyan, mint Kulka János, ha autista lenne.

Szerintem nem is lehet máshonnan közelíteni hozzá. Sokan mondogatták, hogy hú, ezt milyen nehéz lehet játszani – de valójában semmi nem nehéz benne. Föl kell venni egy melegítőnadrágot, ami ráadásul a sajátom, egy kockás inget. Onnantól kezdve én vagyok az. Persze bizonyos szempontból mégiscsak nehéz, fizikailag is, de annyira ismerős valahogy ez az egész habitus, ez a fajta emberekhez való viszony. Hasonló ahhoz, mint amikor egy színész idegenül mozog egy civil közegben.

Esa_ember (24)

- A szerep személyiségfüggőségéhez visszatérve: a darabban eredetileg Garas Dezső és Kézdy György játszották doktor Bruenert, de sajnos ma már egyikük sincs köztünk, a karaktert Nagy Viktor alakítja. Volt ennek hatása a játékotokra?

- A mai napig nagyon fájó a hiányuk. De, bármilyen kegyetlenül is hangzik, akkor is tovább kell lépni és tovább kell játszani. Nyilván egy előadáson – akár észrevétlenül is – formál valamit, ha nem ugyanaz az ember áll a színpadon, aki korábban állt. Ilyen értelemben, bármennyire is úgy tűnik, hogy a színészek kicserélhetők és csak az a lényeg, hogy valaki eljátssza azt a karaktert, szerintem egy-egy személyiség nagyon is meghatároz egy-egy szerepet és előadást.

- Évek óta vállalsz szerepet és érzékenyítesz rendezvényeken, kampányokban az Autisták Országos Szövetségének nagyköveteként. Mit gondolsz, elmozdult-e bármilyen irányba a társadalmi felelősségvállalás a közelmúltban?

- Én hiszek abban, hogy ezeknek van értelme, bár illúzióim nincsenek.

Az a helyzet, hogy hatványozódik az autizmussal élők száma, tíz éven belül minden általános iskolai osztályban lesz egy beteg gyermek, ami most még teljesen elképzelhetetlen.

Muszáj felkészülni a velük való foglalkozásra, az integrálásra. De túl mindenen, ez egy nagyon komoly pénzkérdés is, hiszen itt nem pusztán magukról az autistákról van szó, hanem az őket gondozókról, akik kiesnek a munkából – ez nagyon komoly terheket rak egy családra és sok esetben megoldhatatlannak tűnő helyzetek elé állítja őket. Meg vagyok döbbenve, mert azt látom, hogy egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek azok, akik éppen a legnehezebb munkát végzik.

Az, hogy egy társadalom – vagy nem is: egy kormány ennyire érzéketlen legyen az elesettek, esélytelenek iránt, teljesen példátlan.

Esa_ember (98)

- Jól érzed ma magad itt, Magyarországon?

- Nem.

- Nem gondoltál arra az elmúlt években, hogy külföldre menj? Több külföldi filmben, előadásban is szerepeltél.

"
- Annyira szeretem ezt az országot, annyira szeretek itt élni, hogy nem adom fel.

Azt gondolom, ez csak egy kormány, ami egy ideig kormányoz, aztán lesz egy másik. Ez a mostani egy igazságtalan rendszer. Ennyire nem állni az esélytelenek mellé, ennyire a nyerteseket pártolni, ennyire támadni civil mozgalmakat – ennek nem szokott jó vége lenni. Az a baj, hogy itt már rég nem baloldalról meg jobboldalról van szó.

Már szabad és független sem lehetsz, mert óhatatlanul besorolnak vagy megpróbálnak benyomni valahova. Ez ellen kell foggal-körömmel harcolni.

Azt, hogy lehetséges független civil embernek lenni ma Magyarországon, muszáj képviselni, különben tényleg vége a világnak.

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk