KÉK HÍREK
A Rovatból

Kövér László: Porlik a demokráciába vetett közbizalom

A házelnök szerint a Fidesz sosem került olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy a függetlenségüket áruba bocsássák.
Forrás: MTI - szmo.hu
2020. május 03.



Napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom a világban - jelentette ki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban az Országgyűlés elnöke. Kövér László szerint ennek az a legfőbb oka, hogy "próbálják nagyon sokfajta eszközzel, nagyon sokan aláásni azt, amit közösségi, nemzeti közbizalomnak nevezhetünk", a közösség ügyeivel szemben pedig mára a versenyelv mindent maga alá gyűrt.

A politikában is egyfajta totális verseny, polgárháború kezd kibontakozni Amerikától Nyugat-Európán át egészen Közép-Európáig, mindenhol, ahol demokráciáról egyáltalán beszélni lehet, meg érdemes; a szembenálló felek nem válogatnak az eszközökben

- fogalmazott, megjegyezve, különösen érvényes ez egymás lejáratására.

Megemlítette: ennek az a nem célzott következménye, hogy ha "a két oldal egyenlő erővel kiabálja a másikra, hogy gazemberek és tolvajok, anyagyilkosok vagytok, akkor előbb-utóbb a köz maga is így tekint a saját választott képviselőire, és nem is nagyon vár el tőlük sokkal többet ennél".

Ez viszont teljesen tönkreteszi a demokratikus intézményrendszert; ennek a határán vagyunk - tette hozzá Kövér László, aki ezért óvatosságot javasol mindenkinek, megjegyezve, hogy ez nem csupán a választott képviselők, hanem az általuk működtetett intézmények renoméjára is kihat.

Szerinte ez valóban elég könnyen elvezet az anarchiához, hiszen hogyha nincs tisztelet, akkor nincs tekintély, ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség, az alkotmányban rögzített intézményeknek pedig kellene, hogy legyen objektív tekintélyük, függetlenül attól, ki irányítja azokat.

Úgy fogalmazott: egyre kevesebb az esély arra, hogy normális viszonyok uralkodjanak a magyar parlamentben vagy "általában véve az úgynevezett demokratikus politikában". A mostani magyar országgyűlési viták vagy éppen a közéleti viták stílusa sokkal brutálisabb, rosszabb, elviselhetetlenebb, mint amilyen volt akár 2002-ig. "Mi mentünk lefelé", s közben a világ "gyorsabb üzemben zárkózott le hozzánk" - jelentette ki Kövér László.

A házelnök, a Fidesz választmányi elnöke kitért arra: a fideszesek egyebek mellett arra lehetnek büszkék, hogy a párt 32 évvel ezelőtti megalakulása óta "a magunk urai tudtunk maradni, azaz

soha nem került a Fidesz olyan kiszolgáltatott helyzetbe (...), hogy a függetlenségünket áruba bocsássuk".

"Soha nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy ne a szívünk szerint dönthettünk volna, vagy ne a legjobb meggyőződésünk szerint dönthettünk volna arról, hogy mi ennek az általunk szolgálni akart nemzetnek az érdeke"; a mostani ellenzék, az nem ilyen - fogalmazott. Azt mondta, az ellenzéki térfélen

"egyedül talán Gyurcsány Ferenc pártját tekinthetjük valamelyest is szuverénnek, no persze nem abban a értelemben, hogy ne függne attól a globalista hálózattól, amelynek a része", de ő dominálja az ellenzéki oldalt.

Ezzel a házelnök szerint megszűnt az ott lévő pártok, politikusok esélye, hogy tartósan kilógjanak az ellenzéki kórusból. A szocialisták egy részének, illetve Gyurcsány Ferencnek "a háborús állapotok fönntartása és végsőkig vitele a politikai érdeke és politikai célja, és a külföldi megbízóik is ebbe az irányba terelik őket" - fűzte hozzá. Kövér László kijelentette: nehéz elfogódottság nélkül felidézni a szabadon választott parlament első, harminc éve kezdődött ciklusát, hogy milyen volt "több mint negyven évnyi kommunista diktatúra után a történelem részesévé válni".

Az más kérdés, hogy rá négy évre éppen ellentétes irányú érzelmeket megmozgató eskütételi pillanat volt,

"amikor (...) körülnéztünk a Házban és ott láttuk kétharmados parlamenti mandátumtöbbségben azokat a kommunistákat, meg a velük szövetkező úgynevezett liberálisokat, akiknek a rendszerét '90-ben még azt hittük, hogy eltemettük egyszer és mindenkorra"

- mondta a politikus.

Hozzáfűzte: az, hogy az MSZP Horn Gyulát jelölte 1994-ben miniszterelnöknek, olyan arculcsapása volt a rendszerváltozás összes illúziójának, értékének, reményének, amire nagyon nehéz volt higgadtan reagálni, amiből "látszott, hogy mennyire veszik ők komolyan a rendszerváltozás valódi céljait, legalábbis amit mi annak gondoltunk, és mennyire érzik, hogy lenne bűnvallásra és bocsánatkérésre okuk".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.


Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.

Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját

- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.

Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.

Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.


Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.

A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.

A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Előbb feleségével, majd önmagával is végzett egy férfi pár nappal a szabadlábra helyezése után
A 44 éves Nicholas Kittelson az amerikai International Fallsban lőtte agyon feleségét, miután a távoltartási végzés megszegése miatt tartóztatták le. A tragédia rávilágít a családon belüli erőszak eseteiben alkalmazott kockázatértékelési rendszerek hibáira.


Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.

A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.

Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.

A nővérként dolgozó háromgyerekes anya a tragédia előtt egy hónappal kért távoltartási végzést bántalmazó férje ellen

írta a People. A kérvényében a nő így fogalmazott: „Nicholas többször életveszélyesen megfenyegetett. Képtelen elfogadni, hogy vége a házasságunknak, féltem az életem.”

A férfi a végzést ezt követően többször is megszegte: a bírósági iratok szerint megpróbált betörni a közös otthonukba, a börtönből hívogatta a nőt, egy alkalommal pedig az autójával is nekiment Ashley járművének. Letartóztatása után egy bíró március 2-án, egy kockázatfelmérés után, óvadék letétele nélkül szabadlábra helyezte. A megyei ügyész az eljárásban használt értékelőeszközt később „nem tökéletesnek” nevezte.

Ashley Kittelson családja adománygyűjtést szervezett a három, anya nélkül maradt gyermek támogatására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.


Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.

A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.

Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.

„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.

„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.

A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”

A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.

„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk