SZEMPONT
A Rovatból

Kovács Lajos: Már 4-6 hónappal a gyilkosság előtt elterjedt az alvilágban a hír, hogy Gyárfás Tamás meg akarja gyilkoltatni gyűlölt ellenségét

A kilencvenes évek sztárnyomozója szerint valóban úgy történhetett Fenyő János meggyilkolása, ahogyan a bíróság látta csütörtöki ítéletében. 26 évig tartott, mire az első információktól eljutottak idáig.


Csütörtökön első fokon ítéletet hirdetett Fenyő János meggyilkolása ügyében a Fővárosi Törvényszék. A bíróság döntése értelmében Gyárfás Tamást bűnsegédként hét év fegyházra ítélték, Portik Tamást pedig felbujtóként elkövetett emberölés miatt életfogytiglant kapott. A gyilkosságot ténylegesen elkövető Jozef Roháčot már 2017-ben életfogytiglanra ítélte a bíróság, de ekkor még nem derült ki, hogy ki bízhatta meg Fenyő megölésével a szlovák bérgyilkost.

Az 1998. február 11-én, vagyis szinte napra pontosan 26 évvel ezelőtt történt gyilkosság ügyében sokáig hiába nyomozott a rendőrség, nem értek el áttörést. Alig egy év után került át az autójában szitává lőtt médiavállalkozó a leggyakrabban csak Döglött Ügyek Osztályaként emlegetett egységhez. Ekkor kezdett dolgozni az eseten a csoportot vezető Kovács Lajos. Az időközben nyugalmazott ezredest elsőként arról kérdeztük, hogy mi a véleménye a csütörtöki ítélethirdetésről.

– Igazságosnak érzem a csütörtöki ítéletet. Remélem, hogy nagyrészt az igazságot takarja. A kollégáimmal vártuk, hogyan dönt majd a bíró, ezért az ítélethirdetés után meg is beszéltük, hogy kinek mi a véleménye. Az életfogytiglant jogosnak érezzük és vártuk is, mert Portik Tamásnak nagyon sok emberöléssel kapcsolatos bizonyított bűne van. Gyárfás Tamás esetében már nem voltunk ennyire magabiztosak, mert nem volt teljes képünk, hiszen csak az ügy elején, nagyjából három évig dolgoztunk a Fenyő-gyilkosságon. Én 2006-ban mentem nyugdíjba, és a bizonyítékok egy része már csak ezután keletkezett.

– Miért tartott ilyen sokáig az ügy felderítése?

– Az úgynevezett döglött ügyeknek van egy alapvető receptje, ami tulajdonképpen egy kriminalisztikai felismerés. Ennek lényege, hogy egy bizonyos bűncselekmény szereplői között az emberi viszonyok az idő múlásával változnak. Így lehet az, hogy akik korábban bűntársak voltak, idővel ellenségek lesznek, a barátok meggyűlölik egymást, esetleg felbomlik egy házasság, ami után a férj és feleség már nem bírják elviselni a másikat. Abban az ügykomplexumban, aminek a része a Fenyő-gyilkosság, éppen ez érhető tetten.

– Így került képbe a nyomozás során Portik Tamás?

– Igen. Nagyjából 2004 környékén keresett meg minket Portik Tamás élettársának, Halmos-Riskó Almának az édesanyja. Riskó Judit abban kérte a segítségünket, hogy Portik elidegenítette tőle a lányát és az unokákat, fél éve nem látta őket. Az asszony járt már a gyámhatóságnál és a rendőrségen is, de senki nem tudott neki segíteni. Végső elkeseredésében fordult hozzánk azzal, hogy szabadítsuk meg Portiktól, mert jó hírünk volt akkoriban. Elmondtuk neki, hogy ez nem így megy, ráadásul ez egy gyilkossági részleg, életellenes bűncselekményekkel foglalkozunk, nem pedig családi ellentétekkel, de végül hosszasan elbeszélgettünk. Ekkor teljesen véletlenül szóba hozta, hogy a lánya és Portik egyszer vendégségben voltak Gyárfás Tamásnál. Azt már tudtuk addigra, hogy Tasnádi Péter ugyan elvállalta, de nem hajtotta végre Fenyő János meggyilkolását.

Ezután kezdtünk arra gyanakodni, hogy Gyárfás Tamás ezen a másik vonalon keresztül próbálhatott meg másik bérgyilkost szerezni.

Portik ekkor már a rendőrség látókörében volt az Energol-ügy miatt, de egyre több életellenes bűncselekmény gyanúja is felmerült vele szemben. Nyomozni kezdtünk, és kiderült, hogy Portik a családjával együtt Gyárfás egyik ingatlanját bérli, így ha másért nem, a bérleti díj rendezése miatt időnként találkozniuk kellett. Lassan kiderült, hogy nemcsak Portik, hanem több bűntársa is Gyárfás ingatlanjaiban élt, ami egy hagyományos tulajdonos-bérlő kapcsolatnál mélyebb viszonyt feltételezett köztük. Viszont mire mélyebben nekiálltunk volna boncolgatni kettejük kapcsolatát, addigra nyugdíjba kellett mennem, pedig ekkor már nekünk képben volt Jozef Roháč is, akiről tudtuk, hogy köze volt Portikhoz. Őt végül csak évekkel később, a helyszínen talált DNS-bizonyítékok alapján kapták el. Nekünk csak azért nem sikerült elkapni őt, mert ekkor már Csehországban bujkált, és így nem tudtunk DNS-mintát venni tőle, amit összevetettünk volna a helyszínen találtakkal.

– Hogyan és mikor jött képbe az, hogy Gyárfás Tamásnak köze lehet a gyilkossághoz?

– Már az ügy első heteiben kiugrott az ő személye, mint Fenyő János egyik legnagyobb ellenségéé. Fenyő ekkoriban az egyik legnagyobb médiacézár volt Magyarországon, míg Gyárfást a Napkelte miatt ismerte mindenki. A két ember utálta egymást, mert Fenyő el akarta venni a Napkeltét Gyárfástól, ami sikerült is neki, és nagyjából másfél évig a meggyilkolt vállalkozó cége gyártotta a műsort.

4-6 hónappal a gyilkosság előtt az alvilágban elterjedt az a hír, hogy Gyárfás Tamás meg akarja gyilkoltatni gyűlölt ellenségét.

Erre keresett valakit, és végül megtalálta Tasnádi Pétert, aki ezt azonban nem hajtotta végre, csak a pénzt akarta lehúzni Gyárfásról. Ez a hír eljutott a rendőrökhöz is, akik nem vették komolyan a szóbeszédet, majd Fenyő meggyilkolása után kezdték mégis felgöngyölíteni ezt a szálat. Így került képbe először Gyárfás Tamás, mint lehetséges megbízó.

– A jelenlegi tudásunk szerint mi történt 1998. február 11-én, vagyis Fenyő János meggyilkolásának napján?

– Portik Tamás megbízása alapján Jozef Roháč két szlovák bűntársával elkezdte megfigyelni Fenyő Jánost. Többször követték a Törökvészi úton található Vico-székháztól autóval útnak induló vállalkozót, akit azonban többnyire testőrök kísértek. Végül 1998. február 11-én nyílt alkalom a gyilkosságra, amikor Fenyő délután öt óra körül egyedül ült be az autójába, amivel fodrászhoz indult az Andrássy útra, majd később a barátnőjével lett volna találkozója. A Vico-székház környékén épp ekkor tartott terepszemlét egy gépkocsitolvaj, aki kiszúrt egy Mitsubishiben ülő három alakot. Körbe is járta az autót, megjegyezte a színét, rendszámát és hogy kik ülnek benne, mert azt hitte, hogy egy másik bűnbanda területére tévedtek társával, ezért gyorsan el is húztak a környékről.

A tolvaj végül este a tévében látta, hogy lelőtték Fenyőt, ekkor állt benne össze a kép, hogy nem egy másik bandát, hanem a gyilkosokat láthatta az autóban.

A Mitsubishit végül később, a Rózsadombon találták meg.

– Mi történt ezután?

– Fenyő János a székházból a Margit utcán tartott lefelé, a Margit-híd irányába. A délutáni csúcsforgalomban azonban a Margit utca és a Margit körút sarkán beszorult egy piros lámpánál. A tanúk elmondása szerint a vállalkozó Mercedese a lámpától számolva a harmadik kocsi volt, mögötte kettővel várakozott egy fehér Mitsubishi. Ekkor kiszállt egy ember a Mitsubishiből, a kocsisor jobb oldalán előre sétált egészen Fenyő autójáig, majd a Mercedes mellé érve az anyósülés ablakán keresztül egy géppisztollyal lelőtte az üzletembert.

Mindezt renegetegen nézték végig.

A gyilkos ezután egy parkoló autó alá dobta a fegyvert, majd lesétált a Margit körútig, ahol jobbra fordult az akkori Moszkva tér, mai Széll Kálmán tér irányába. A férfi ekkor nem futva, hanem stabil, de gyors tempóban elkezdett sietni. Nem sokkal később megállt egy kapualjnál, ahol levette a sapkáját, a dzsekijét és a kesztyűit, majd egy tulajdonképpen teljesen más személyleírással folytatta az útját. Minderre szokatlanul sok tanú van, ezért gyorsan elkészültek a tettesekről a mozaikrajzok, ráadásul a hátrahagyott Mitsubishiben, a gépfegyveren és a ruhán is rengeteg nyomot találtak a rendőrök.

– Véleménye szerint az történt valójában, ami az elsőfokú ítélet indoklásábam szerepel? Vagyis hogy Gyárfás kérte Portiktól Fenyő meggyilkolását, amit Roháč hajtott végre?

– Igen, szerintem így történhetett. Az egyetlen megválaszolatlan kérdés csak az, hogy Gyárfás milyen formában adott megbízást Portiknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk