SZEMPONT
A Rovatból

Kovács Gergely: Nem gondolom, hogy a Turul ügye benne van a tíz legfontosabb kerületi problémában

A Hegyvidéken leszerepelt a Fidesz is, és az eddigi ellenzék is, a Kutyapárt most megmutathatja, milyen egy kerület, amit ők vezetnek. De csak októbertől, pedig máris napi 50 megkeresést kapnak különféle ügyekben.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. június 19.



A 12. kerületben nagy győzelmet aratott a Kutyapárt, a Fidesznek mindössze négy képviselője maradt, akik kompenzációs listáról kerültek be a közgyűlésbe. A munkát ugyanakkor ők is csak októberben kezdhetik meg, addig még a Pokorni Zoltán vezette önkormányzat dönthet minden kérdésben.

Okoz-e problémákat ez az átmeneti időszak? Hogyan fog kinézni egy kerület, amit a Kutyapárt vezet? A leendő hegyvidéki polgármesterrel, a Kétfarkú Kutyapárt társelnökével, Kovács Gergellyel beszélgettünk.

– A szegedi űrállomástól a XII. kerületi polgármesterségig elég hosszú és elég érdekes út vezetett. Azonban, amíg ellenzékből könnyebb volt népszerűnek lenni, most már a megosztó döntéseket is vállalni kell. Máris felmerült a Turul-szobor ügye.

– A Turul valóban szóba került a sajtó részéről, igazság szerint én egyszer sem hoztam szóba magamtól az elmúlt hetekben. A sajtó valamiért ezt kérdezi, miközben

én tényleg nem gondolom, hogy benne van a tíz legfontosabb kerületi problémába.

Azon túlmenően, hogy nyilván a második világháború áldozatainak nem megfelelő emlékműve a Turul. Öt éve vagyok az önkormányzatban. Egyrészt láttam, hogy mi az, amit nem csinálnak, pedig kellene, másrészt meg láttam, hogy mi az, amit csinálnak, de nem kéne, vagy nem így kellene. Szerintem több konszenzussal lehet ezeket a dolgokat megváltoztatni.

Itt a kerületben nincs például részvételi iroda, ahol a közösségi költségvetés, meg a közvetlen részvétel 21. századi formái működhetnek. Nagyon kevés pénzt kapnak a civil szervezetek, amin változtatni kell.

Szeretnénk egy közösségi teret létrehozni, kísérletezni, hasonlót, mint a Jurányi, vagy a Müszi volt régen, vagy a Tűzraktér, és erre van is egy tök jó épület. Maga a kiszemelt épület önkormányzati tulajdonban van, iskola volt egy darabig, a Dobsinai utcában. Nyilván ki kell írnunk azokat a közbeszerzéseket újra, amiket ki lehet, mert nem volt valódi verseny. Nyilván meg kell változtatni azt a hozzáállást, ahogy például a kerületi lakóparkok építéséhez állt az önkormányzat, azaz ezeket nem támogatni kell, hanem inkább amennyire csak lehet, minimalizálni. Ezeket szerintem meg tudjuk csinálni. Ennek egy része a jogszabályalkotás, a másik része nyilván meló.

– És mégis, miből? Egy lakóparkból nyilván jön bevétel, de közösségi teret építeni, ahhoz pénz kell.

– Bárcsak jönne a bevétel. Az a baj, hogy tipikusan ezek úgy épültek, hogy az állami tulajdonú területeket nagyon olcsón eladták magánszemélyeknek,

és amikor a bevétel keletkezhetett volna, azaz amikor az önkormányzat átminősítette ezeket lakóövezetté, és ezzel sokkal értékesebbé vált az adott terület, akkor rendre nem kért pénzt az önkormányzat.

Tehát a vicc az, hogy ebből még bevételünk se volt. A másik se nagy pénz egyébként, mert ez egy felújított épület, tehát igazából meg kell pályázni. Úgyhogy ezt jellemzően nem tették meg. Én tényleg azt gondolom, hogy ha normális verseny lesz a közbeszerzéseken, akkor ott lehet igazából a pénzt megfogni, és akkor marad pénz másra is.

– Csak októbertől vagy te a polgármester, addig maradsz a legkellemetlenebb ellenzéki képviselő a testületben. Hogy fog ez kinézni most?

– Lesz még egy testületi ülés, valamikor a jövő héten. Arra nyilván beviszünk egy csomagot, hogy mit ne csináljon az önkormányzat a következő hónapokban, ne adjanak már el ingatlanokat, ne írjanak ki közbeszerzéseket, amit nem muszáj, ezt nyilván szeretnénk elérni. Egyébként meg nagy jelentősége, hogy én mit mondok, annak általában nem szokott lenni. Ami most a legszürreálisabb helyzet, hogy

a lakosság elkezdett minket úgy kezelni, mint az önkormányzatot, ami egyfelől jó, hiszen mindjárt tényleg mi leszünk az, csak jelenleg még nincs mögöttünk a hivatal, de ugyanúgy jön napi kb. 50 megkeresés különféle ügyekben.

Ez egy kicsit furcsa helyzet, mert próbálunk foglalkozni vele, de érdemben nem tudunk egyelőre mit csinálni, mint önkormányzat.

– A polgármester hogy állt a változáshoz? Gratulált? Volt esetleg szó az átmenetről?

– Én nem beszéltem Pokorni Zoltánnal szerintem négy éve, a testületi üléseket leszámítva. Hozzám nem jutott el, hogy gratulált volna, de azt sem merem állítani, hogy az összes üzenetet elolvastam, amit kaptam. Igazából amennyire én tudom,

eddig is Hidegkúton kertészkedett, tehát ezt tudja folytatni most már, úgyhogy nagy változás nem lesz nála.

– Még az apparátus érdekes kérdés lehet, kik azok, akik maradnak, és kik azok, akik óhatatlanul annyira kötődnek az előző garnitúrához, hogy menniük kell. Felmértétek már ezt a helyzetet?

– Azt gondolom, hogy a nagy része maradhat, ha szeretne maradni. Vannak azonban kritikus területek, ahol természetesen muszáj lecserélni az embereket. Például a városüzemeltetési cégek vezetése, vagy az építési iroda, városüzemeltetési iroda. Ezek szerintem erősen problémásak. Mondjuk a jegyzőt nyilván nem lehet megtartani, de a többieknél igazából én nyitott vagyok. Ha szeretnének együtt dolgozni, és normális a munkájuk, akkor felőlem simán maradhatnak.

– Általában ezekben a városi cégekben a vezetői posztok jó kis parkolópályák pártkádereknek. Ezt ti hogyan képzelitek betölteni?

– Nem feltétlen értek egyet. Szerintem amit te mondasz, azok tipikusan a felügyelőbizottsági helyek, amik valóban olyan politikai pozíciók, ahol ritkán látunk munkát. Egy céget vezetni kell, tehát ide nyilván olyan ember kell, akinek van ilyen tapasztalata, és ért hozzá.

– És mindegyiket le kell váltani? Nincsenek olyanok, akik eddig is szakmai munkát végeztek, és nem kötődnek a jelenlegi garnitúrához?

– A Fáber Kft.-t, a városi üzemeltetést szerintem mindenképp le kell, a másik háromnál meg kell nézni, hogyan működnek. Én ezekbe kívülről nem láttam bele annyira, hogy ezt egyértelműen el tudjam dönteni, úgyhogy ez majd október után derül ki.

– Mennyiben változhat az életed októbertől, mert azért gondolom, hogy rengeteg olyan teendője is van egy polgármesternek, ami simán egy mezei képviselőnek nincsen, de viszi az időt és energiát. Marad időd majd a problémás ügyeket felderíteni, ezeket végigvinni, vagy ezek mellé állni?

– Ezt én is utólag tudtam meg, hogy még embereket is kell összeadnom, például. Szerintem összerakok egy olyan csapatot, amivel lehet dolgozni. Nekem azért jó lenne, ha maradna valamennyi időm a kutyapártra is általánosságban. Biztosan nagy változás lesz, de szerintem ha van egy jó csapat, akkor tudjuk jól csinálni.

– A Fidesz úgy kommentálta a megválasztásodat, hogy egy bevallottan drogtermesztőt választottak meg a XII. kerület élére, ha nekik ez tetszik, akkor vegyék, vigyék.

– Én ezt nem titkoltam soha. Szerintem a lakosság szemében ez kisebb hiba, mint ahogy ők eddig vezették a kerületet. Egyébként az egy kicsit szomorú, hogy itt azért öt éven át viszonylag korrektek voltak kommunikációs szinten. Például engem öt éven át nem drogosoztak le egyszer sem,

tényleg visszafogottabban kommunikált az önkormányzat, nem migránsozott például, és aztán most szétestek az utolsó három hétben.

Szomorú, hogy nem tudtak szebben beszélni.

– De ahogy elnézem az eljövendő testület összetételét, ez nem nagyon fog osztani, szorozni. De biztosan fel kell készülni politikai támadásokra.

– Tudni kell, hogy miről van szó. Nyilván konkrét ügy esetében az a kérdés, miről van szó, viszont a drogosozással szerintem nekünk felesleges foglalkozni. Én nem is reagáltam erre az egészre egyébként az elmúlt hetek során. Ezt látják jónak, akkor hajrá, szerintem nekik ciki, hogy ezt csinálják. Egyébként meg furcsa, mert a négy fideszesből, aki bejutott a kompenzációs listáról,

három szerintem maximum félévente egy mondatot mondott, ami addig nyilván oké volt, amíg csak az igen gombot kellett nyomkodniuk.

Ellenzékben érdekes lesz, mit tudnak kezdeni magukkal.

– Szokatlan a helyzet, hogy ennyi idő van hátra a hivatalba lépésig. Mit fogsz csinálni októberig?

– Megszervezzük a csapatot, felépítünk egy szervezetet, és természetesen addig is kezeljük a lakossági megkereséseket. Ebből a szempontból egyébként nem is rossz ez a helyzet, mert

három hónap alatt rengeteg emberből lehet válogatni, rengetegen jelentkeznek, hogy jönnének ide dolgozni,

úgyhogy csinálunk egy jó csapatot, és akkor hajrá!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vitézy Dávid: Magyar Péter kemény főnök, a Tisza-kormány nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta el, mi az alapvető különbség az előző és a mostani kormány működése között. Élesen bírálta elődjét, Lázár Jánost, aki szerinte mindent lerombolt, és arról is beszélt, hogy az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



A 444 stúdiójának vendége volt Vitézy Dávid, a Tisza Párt vezette kormány közlekedési és beruházási minisztere. Az interjút azzal kezdte, hogy bár a 2022-es Orbán-kormányban is betöltött közlekedéspolitikai államtitkári pozíciót, miután felkérést kapott szakmai munkára, abból végül a kormány semmit nem tett meg, így útjaik néhány hónap után elváltak. Ezt követően szerinte Lázár János „gyakorlatilag mindent lerombolt”, nemcsak az ő néhány hónapos munkáját, hanem a magyar vasútfejlesztés korábbi pozitívumait is. Elődje tevékenységét egy 1968-as, vasútellenes politikához hasonlította.

„Engem erre a kommunista, vasútleépítő politikára emlékeztetett az, amit Lázár János végigvitt” – mondta.

Hozzátette, a miniszteri pozíció lényegesen nagyobb felelősséggel és mozgástérrel jár, mint egy államtitkári, például rendszeresen részt kell vennie a kormányüléseken, éppen onnan érkezett az interjúra is.

Az Orbán-kormány és a mostani magyar kormány működése között Vitézy Dávid szerint radikális a különbség. Állítása szerint azon kívül, hogy a döntéseket ugyanúgy kormányhatározatnak hívják, jóformán csak eltéréseket lát. Úgy véli, most nem magánérdekek, hanem a közérdek által vezérelt kormányzás zajlik, ahol a viták a Tisza-program teljesítéséről szólnak.

„Ahol nem különböző, ilyen-olyan módon előnyben részesíteni kívánt különböző tőkecsoportok, cégek, érdekek alapján próbálnak valamiféle kormányzást végrehajtani, ahol a közérdek, a szakpolitikai érdek ezek alá szorul” – fogalmazott, utalva arra, amit Orbán Viktor politikai kormányzásnak nevezett.

Hozzátette, a mostani kormány működése „nyomokban sem emlékeztet engem arra, ahogyan az előző kormány működött, bármely részletét is nézem”.

Korábbi és mostani főnökét összehasonlítva elmondta, Palkovics Lászlóval a kapcsolata kifejezetten szakmai volt, míg Magyar Péterrel korábban nem dolgozott együtt.

Magyar Pétert nagyon kemény főnöknek tartja, aki nem tolerálja a hatalmi gőgöt, és szakmai döntéseket vár el a miniszterektől.

Eddig semmilyen vitája nem volt a miniszterelnökkel, az elmúlt hetek a közös, intenzív munkáról szóltak, elsősorban az európai uniós források hazahozatala miatt.

A kormány látványosan mediatizált működésével kapcsolatban Vitézy elmondta, számára ez nem újdonság, mert a Fővárosi Közgyűlésben is hasonlóan dolgozott, de országos szinten ezt jónak és fontosnak tartja. Úgy látja, az embereknek van igényük arra, hogy lássák, hogyan születnek a döntések. „Én ezt látom gyakorlatban annak, amikor tényleg látják, hogy mi történik, hogyan születnek döntések, és elmagyarázzuk azt, hogy mi miért történik” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány a Fidesz bűneinek feltárására vagy a kormányzati munkára koncentráljon-e, Vitézy azt mondta, mindkettő teljesíthető. „Azért dolgozunk két műszakban, hogy mindkettőre jusson idő” – jelentette ki. Szerinte a két feladat sokszor összefügg, példaként a mohácsi hidat és a Budapest-Belgrád vasútvonalat említette, ahol a múlt feltárása és a jövőbeli döntések kéz a kézben járnak.

Államtitkári időszakából Vitézy szerint vannak olyan információi, amelyek most segítenek abban, hogy tudják, hol érdemes körülnézni. Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, ahol állítása szerint Mészáros Lőrinc cégét amerikai dollárban fizetik. Beszélt a Balásy Gyula nevével fémjelzett Lounge Group-hoz hasonló, jogszabályokkal bebiztosított monopóliumokról is, amelyek szerinte rendkívül drágán és lassan dolgoztak az államnak. A miniszter elmondta, ahol tudta, igyekezett kikerülni ezeket a cégeket. Hozzátette, a felelősség azokat terheli, akik a jogszabályi kényszert megteremtették.

Az uniós források hazahozatalának koordinálását azért kapta feladatul a miniszterelnöktől, mert korábban a főváros képviseletében is sokat foglalkozott ezzel a területtel, és rálátása volt az akadályokra. A felkérés már a közös munka során, a kormányalakítás után érkezett. Elmondása szerint a tárgyalások során az Európai Bizottság eredetileg úgy vélte, Magyarország a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felét el fogja bukni a szűk határidők miatt. A magyar tárgyalódelegáció azonban a teljes összegért ment.

„A magyarok a teljes keretre jöttek, ezt Magyar Péter többször nagyon világossá tette, és hát erről szóltak a tárgyalások az utolsó percig” – mondta.

A megállapodás az utolsó pillanatban született meg. „Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Magyar Péter miniszterelnök ki tudott állni, és be tudták jelenteni azt, hogy megvan a megállapodás, ez tényleg még előző nap is legalábbis kétséges volt” – idézte fel. A kedden benyújtott korrupcióellenes törvénycsomag a jogállamisági feltételek teljesítését célozza, de Vitézy szerint további, ágazati törvénymódosításokra is szükség lesz.

Ha a 16,4 milliárd euró hazahozatala nem sikerül, azt a saját felelősségének is fogja érezni, de hangsúlyozta, hogy az egész kormánytól ezt várják a választók. „Az én dolgom az, hogy a lehetőségét megteremtsük annak, hogy a 16,4 milliárd eurót Magyarország megkaphassa” – jelentette ki. Hozzátette:

„Nem szoktunk ilyen beszélgetéseket folytatni, hogy kinek a felelőssége lesz, ha valami nem sikerül, hanem alapvetően az a feladat egy ilyen 24 órás, éjjel-nappali munkában, hogy sehol ne akadhasson el a folyamat.”

Lázár János hírhedt mondatára, miszerint a magyar vasútnál „szarból kell várat építeni”, Vitézy úgy reagált, hogy Lázár minden döntésével csak mélyebbre lökte a MÁV-ot. Szerinte „a magyar vasút, ha Ausztriához mérjük, óriási elmaradásokkal küzd, infrastruktúra, járműpark, működéskultúra terén”. Úgy véli, a helyzet az elmúlt négy évben csak romlott, mert leállítottak minden fejlesztést és hagyták elveszni az uniós pénzeket.

>„Azt lehet most már teljesen világosan mondani, hogy a magyar korrupció fenntartása volt az, ami miatt az Orbán-kormány lemondott az uniós pénzekről” – jelentette ki.

Egy hónapnyi miniszterség után Vitézy azt mondta, az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált. „Röviden ezt nagyon nehéz összefoglalni, mert csak anomáliákat találunk. Nem is tudom, hogy hol nincs anomália” – fogalmazott. A legkirívóbb példaként a mohácsi híd ügyét hozta fel, ami szerinte egy feleslegesen túlméretezett és túlárazott beruházás. Részletezte, hogy a tanulmányok szerint indokolatlan 2x2 sávos hidat két héttel a választások előtt 76 milliárd forinttal drágították meg, a Duna Aszfaltnak pedig 98%-os előleget utaltak ki bankgarancia nélkül.

„Soha nem hallottam ilyet. Soha. Hogy ilyet lehetne” – mondta a miniszter.A kifizetés a választások előtt történt meg. „A választások előtt kettő nappal, április 10-én kiutalják 94 milliárd forintot, illetve pár nap előtte még kettő, tehát összességében 97 milliárd forintot kiutalnak a Duna Aszfaltnak” – állította. Szerinte a fedezetet a MÁV és a Volán közszolgáltatási pénzeiből vonták el, a hiányt a következő kormányra hagyva.

A ciklus végéig megvalósuló közlekedési projektekről elmondta, a vasúti beruházások hosszúak, de sok, Lázár János által leállított projektnek már kész tervei vannak. „Ha vannak rá források, akkor azért nagyon sok olyan terv van, amit fel tudunk éleszteni” – mondta.

Az uniós forrásokból ezeket újra lehet indítani, így a következő négy évben már látható építkezések kezdődhetnek, sőt, akár átadott szakaszok is lehetnek. Ígérete szerint a járműparkban is lesznek látható eredmények.

A HÉV-kocsik cseréjéhez kapcsolódóan elmagyarázta, hogy az új szerelvényekhez új infrastruktúra is kell. „Az új járművek nem tudnak olyan régi infrastruktúrán közlekedni, mert például nincs olyan kocsiszín, ahol befér egy 120 méter hosszú új, egyben egyterű szerelvény” – részletezte. Emellett a nem villamosított vonalakra is gondolnak. „Kell Magyarországnak korszerű dízelmotorvonatokat is venni a BZ-k, tehát a kis piroskák helyett, meg a csörgők helyett” – jelentette ki.

A Fidesz történelmi vereségét Vitézy Dávid három fő okra vezette vissza:

„Korrupció, belharcok és az, hogy a választókat elvesztették a kormányzás közben.”

Szerinte a politikai kormányzás öncélúvá vált, és már csak a belső hatalmi harcokról és gazdasági érdekekről szólt. A felelősség elsősorban a volt miniszterelnöké.

„A miniszterelnök, mivel minden hatalom tőle származott ebben a kormányzásban, nyilván elsőszámú és bizonyos szempontból politikai értelemben egyedüli felelőse ennek” – állapította meg.

A Fidesz jövőjével kapcsolatban úgy látja, a párt nem néz szembe a történtekkel. „Nem azt érzem, hogy bármiféle szembenézés történt volna azzal, hogy miért történhetett ez meg” – mondta, majd hozzátette: „A Fidesz helyzetének romlása nem fog megállni addig, ameddig ilyenkor nem válaszolnak arra, hogy mégis szerintük lehet-e 98%-os előleget fizetni.” Szerinte a párt számára a valódi kérdés a választók bizalmának visszaszerzése. „A kérdés, hogy van-e Fidesz választók nélkül” – zárta gondolatait.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk