SZEMPONT
A Rovatból

Kóspál Ágnes csillagász: "Arra voltam kíváncsi, a tudósok hogyan fedeznek fel új dolgokat"

A fiatal magyar kutató nemrég védte meg az MTA doktori disszertációját, tagja a 'Nők a Kutatói Életpályán' MTA Elnöki Bizottságnak, és egyike az Akadémia közgyűlési képviselőinek is.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. március 12.



A csillagászokat sokan távcsővel a hónuk alatt rohangáló férfiakként képzelik el, akik egész éjjel fent vannak, és magányosan bámulják az eget. Kóspál Ágnes, az MTA fiatal kutatója maga az élő cáfolat a bennünk élő sztereotípiákra.

Nevét akkor ismerte meg a szélesebb közönség, amikor 2017-ben elnyerte az UNESCO és a L'Oréal nők számára létrehozott díját - erről korábban mi is beszámoltunk Fiatal magyar csillagászt díjazott az UNESCO című cikkünkben. A nemzetközi díjra egyébként azok pályázhattak, akik hazájukban már elnyerték a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért ösztöndíját. Kóspál Ágnes ezt 2015-ben érdemelte ki.

A fiatal csillagász Kiss Csabával együtt 2018-ban Detre László-díjat is kapott. Ezt azoknak a kutatóknak ítélik oda, akik a csillagászatban, valamint bolygónkkal és annak kozmikus környezetével foglalkozó fizikai kutatások területén kimagasló eredményt ért el.

"Ezek nagyon megtisztelő elismerések, amelyek megerősítettek abban, hogy jó döntés volt a kutatói pályára lépnem" - mondta Kóspál Ágnes, amikor arról kérdeztem, mit jelentettek a karrierjében ezek a díjak. "A L'Oréal-UNESCO párizsi díjátadója azért is fantasztikus élmény volt, mert nemcsak a hozzám hasonló többi fiatal díjazottal ismerkedhettem meg, hanem az életműdíjasokkal is, akik tudása, tapasztalata és sikere példakép lehet minden kutatói pályára készülő fiatal számára."

Kóspál Ágnessel a csillagászatról, a szakmai kihívásokról és a pálya nehézségéről, illetve szépségéről beszélgettünk.

- Nőként mennyire volt nehéz vagy könnyű vagy a férfiakhoz képest más úton eljutni idáig?

- Karrierem nagy részében nem igazán voltam annak tudatában, hogy nőként bármit máshogy kellene csinálnom, a kemény munka nálam alaptermészet. Persze tudatosan terveztem a karrieremet, mindig utánajártam, milyen lehetőségek vannak szakmai gyakorlatokra, hogyan szerezhetnék még több tapasztalatot. Rengeteget pályáztam és pályázok jelenleg is.

Nem félek akár ismeretlen kutatókat is megkeresni, és tanácsukat kérni. Megtanultam, hogy egy jó mentor micsoda kincs. Persze jó tisztában lenni azzal, hogy milyen extra nehézségekkel nézhet szembe egy nő a kutatói pályán.

Ez engem is segíthet bizonyos szituációk kezelésében, és ha olyan helyzetben vagyok, én is próbálom a kolléganőket segíteni.

- A laikusoknak milyen elképzelései vannak az asztrofizikusok munkájáról? Milyen tévhitek élnek a csillagászokkal kapcsolatban?

-Azt hiszem, sokakban egyfajta romantikus kép él a csillagászokról, hogy azok hóbortos, maguknak való öregurak, akik minden éjszakájukat a távcsövük mellett töltik. Valójában mi többnyire nappal dolgozunk,

a feldolgozandó adatokat ugyanis tipikusan egy távoli országbeli óriástávcsőről vagy űrtávcsőről interneten kapjuk meg. A csillagászat egy abszolút high-tech tudomány, nemzetközi együttműködésben épült, a mérnöki tervezés csúcsát jelentő egyedi eszközökkel.

A csillagászat egyedülálló a tudományterületek közt abban, hogy ezekre a nemzetközi távcsövekre a világ bármely csillagásza pályázhat az ötletével, így rendkívüli felfedező potenciál van bennük. A nemzetközi aspektus miatt pedig a sikeres asztrofizikusok egyben jó kommunikátorok és határozott tárgyalópartnerek is.

- Melyek ennek a munkának a nehézségei? És melyek a szépségei?

- Paradox módon a nehézsége és a szépsége is ugyanaz: a sok utazás és sok megbeszélés a kollégákkal. Fárasztó, amikor hetente más országba repül az ember, vagy amikor napokon keresztül percre pontosan be vannak osztva a megbeszélések, és nincs pár nyugodt óra, hogy alaposan belemélyedjen valami izgalmas programozási feladatba vagy egy bonyolultabb cikk elolvasásába.

A kollégákkal való együtt gondolkodás viszont nagyon stimuláló, és semmihez nem hasonlítható az az élmény, amikor az Andokban, Hawaii-on vagy a Kanári-szigeteken kiül az ember a távcső mellé és felnéz a fényszennyezettségtől mentes éjjeli égboltra.

Ilyenkor egyszerre vagy távol a civilizációtól, és közel is, hiszen pár lépésre ott zúgnak a távcsövek, amelyek az emberi civilizáció és innováció egyik csúcsteljesítményét jelentik.

- Van-e kedvenc csillagképe?

Hogyne, például a Hattyú, az Orion, vagy a Bika csillagkép is. Ezekben mind csillagkeletkezési területek találhatók, olyan sűrű por- és gázfelhők, amelyekben jelenleg is születnek új csillagok. Ráadásul nincsenek is tőlünk messze: az extragalaxisok több millió vagy milliárd fényévéhez képest a legközelebbi csillagkeletkezési területek mindössze néhány száz fényévre vannak, szinte a szomszédban!

- Mikor döntötte el, hogy a csillagászat lesz a szakmája?

Már egészen kis koromban elbűvölt az éjszakai égbolt látványa. Gyerekként persze még sok minden más is érdekelt az engem körülvevő természeti és technikai környezetből, de végül a csillagok iránti kíváncsiság az, amely végig megmaradt.

- Mi inspirálta, mi motiválta?

- Egyértelműen a kíváncsiság.

Tudni akartam, mi látszik az égen szabad szemmel, távcsővel, mit lehet a különböző égitestekről tudni, de leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a tudósok honnan tudják, amit tudnak, hogyan fedeznek fel új dolgokat.

Így kezdtem a pályafutásomat azzal, hogy megtanultam a szakmához szükséges matematikai és fizikai alapokat.

- Volt-e példaképe ezen a pályán?

Nincsen konkrét példaképem, de a munkamorálomat nagyban meghatározta az a szemlélet, amelyet a szüleimtől tanultam, hogy bármit is csinál az ember, azt teljes odaadással, maximális figyelemmel és alapossággal csinálja, és próbáljon benne a lehető legjobb lenni. A mindennapi munkám során pedig sokat jelent, hogy remek kollégákkal dolgozom együtt, akik osztoznak a csillagok iránti szenvedélyemben.

Kóspál Ágnes útja a Magyar Tudományos Akadémia felé

Matematika tagozatos gimnáziumot végzett, majd az ELTE fizikus és csillagász szakát. Ezután a doktori kutatásait az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében végezte. Már doktoranduszként kint töltött fél évet az USA-ban, a PhD fokozat megszerzése után pedig Hollandiában, a Leideni Egyetemen dolgozott hat évet.

Az MTA Lendület-ösztöndíjnak köszönhetően tért haza Hollandiából 2014-ben. A program kiváló lehetőség volt számára, hogy hosszabb távra tervezhessen. "Mivel sosem szakítottam meg a munkakapcsolatot a korábbi magyar kollégáimmal, egyértelmű volt számomra, hogy újra az Akadémia kutatóintézetébe jövök."

Kóspál Ágnes azóta még több szállal kötődik az MTA-hoz, nemrég védte meg az MTA doktori disszertációját, tagja az MTA köztestületének, a "Nők a Kutatói Életpályán" MTA Elnöki Bizottságnak, és márciustól egyike az MTA közgyűlési képviselőinek is.

- Mi a pontos szakterülete?

- A csillag- és bolygókeletkezés,

tehát azt kutatom, hogyan alakulnak ki a Naphoz hasonló csillagok és bolygórendszereik.

Csillagászati léptékkel mérve egy néhány százezer vagy néhány millió éves csillag még fiatalnak számít, és sok csillagkörüli anyag veszi körül egy korong formájában. Ezek a csillagkörüli korongok építik fel a csillagot, és ezek a bolygók szülőhelyei is. Én a legmodernebb csillagászati műszerekkel vizsgálom ezeknek a csillagkörüli korongoknak a szerkezetét és számítógépes modellekkel próbálom felderíteni a megfigyelések mögött rejlő fizikai törvényszerűségeket.

- Milyen célokat tűzött ki maga elé a következő évekre?

- Az MTA és az Európai Kutatási Tanács támogatásának köszönhetően jelenleg egy nemzetközi összetételű kutatócsoportot vezetek. A nyertes pályázatomban annak megértését tűztem ki célul, hogy a csillagkörüli korongok szerkezete hogyan befolyásolja a csillag felépítését, és milyen hatással van a korongban keletkező bolygók kémiai vagy ásványtani összetételére. Ennek megfelelően kollégáimmal új megfigyeléseket végzünk a fiatal csillagok egy speciális csoportjára, olyan csillagokra, amelyek jelenleg fokozott ütemben vonzanak magukhoz anyagot a csillagkörüli korongról, valamint számítógépes szimulációkat is végzünk a korong és az anyagáramlás modellezésére.

- Kikkel dolgozik együtt, kik támogatják a munkáját?

A kutatócsoportom főleg fiatal posztdoktori kutatókból áll. A helyi együttműködőkön kívül tagja egy amerikai, egy kínai, egy mexikói és egy indiai kolléga is, mind megbízható, alapos, proaktív munkatárs.

Azokon kívül, akikkel egy intézetben dolgozom, kiterjedt nemzetközi együttműködői hálózatom is van az USA-tól Németországon és Franciaországon keresztül Tajvanig, így aztán az e-mailek éjjel-nappal jönnek-mennek, és néha a különböző időzónák miatt nem egyszerű megszervezni a telekonferenciákat. Az ő szakértelmük azonban elengedhetetlen a projektjeink sikeréhez, és ahhoz is, hogy kollégáimmal új ismereteket szerezhessünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET: