SZEMPONT
A Rovatból

Országgyűlési képviselőből falusi kocsmáros lett Kónya Péter: „Beírtam a Google keresőbe: zsákfalu, eladó, ingatlan”

Az egykori politikus ma a Pittyes kocsmát működteti a nyugati határszélen fekvő Velemben. Elmondta, járt-e nála Orbán Viktor, és azt is, miért indult el gyalog a háború kitörésekor Putyinhoz.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. február 08.



Kónya Péter 25 évig volt hivatásos katona, ezzel párhuzamosan szakszervezeti vezető is. Ő az egyik alapítója a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak, amely annak idején csatlakozott a Bajnai Gordon által létrehozott Együtthöz. Így jutott listás parlamenti mandátumhoz a 2014-es választásokon, ezt követően négy évig országgyűlési képviselőként dolgozott. Utána viszont újabb éles váltás következett az életében: vett egy üzlethelyiséget az Ausztriával határos Velemben, ahol azóta kocsmát és lottózót üzemeltet.

Szóbe került, mennyire ment könnyen a beilleszkedés, találkozott-e valaha a haláláig szintén ott élő Törőcsik Marival, és visszatérne-e még a politikába.

– Menjünk vissza az időben 2018-ba, a parlamenti mandátuma végére. Mi történt, miután kiesett az Országgyűlésből, és hogy került Velembe?

– Gyakorlatilag 2017-ben már eldöntöttem, hogy nem indulok a '18-as választásokon, ezért elkezdtem gondolkodni azon, mivel fogok foglalkozni, ha lejár a mandátumom. Első körben kiléptem a pártból, amit alapítottam és aminek elnöke voltam, mert volt egy olyan ötletem, hogy megpróbálom magam reaktiváltatni, mint hivatásos katona. Annak idején, 2012-ben elég kurtán-furcsán ért véget a katonai pályafutásom, a szolgálati törvény ugyanakkor lehetőséget biztosított volna arra, hogy folytassam. Beadtam egy kérvényt a honvédelmi miniszterhez, de elutasítottak azzal, hogy nincs szabad beosztás. A válaszlevelemben leírtam 35 szabad beosztást, amit a végzettségemmel és a rendfokozatommal betölthettem volna abban az időben, ennek ellenére nem vettek vissza. Ezt követően több munkahelyre beadtam a pályázatomat Budapesten, de sikertelenül: sehová nem mertek felvenni, mint egykori ellenzéki képviselőt, annyira féltek a lehetséges retorzióktól. Így két opcióm maradt: vagy külföldre költözöm, vagy megpróbálok egy olyan helyet találni az országon belül, ahol meg tudok élni.

Beírtam a Google keresőbe, hogy "zsákfalu eladó ingatlan", és az egyik találat a velemi Pittyes Kocsma volt. Soha nem jártam még ott, de elmentem megnézni és nagyon megtetszett. Úgy döntöttem, hogy belevágok, miért ne próbáljam meg...

Viszonylag gyorsan lezajlott az adásvétel, leköltöztünk, azóta ezt a kocsmát és a vele egy épületben lévő lottózót üzemeltetem. Eleinte a bátyámmal kezdtük, jött velem segíteni, de aztán rá kellett jönnünk, hogy két embert nem tart el a hely. Így aztán ő visszament Pécsre, ahol lakik, azóta egyedül csinálom.

– Milyen az élet ebben a szerepkörben? Elég éles váltás lehetett a korábbiakhoz képest...

– Éles váltásnak éles váltás, különösen a környezet, bár azért sok szállal kötődöm a falusi élethez a nagyszüleim és más rokonok által. Mégis, a fővárosból leköltözni egy 300-350 lakosú kis faluba egészen más életet hozott magával. Ráadásul ez valamikor egy zárt övezet volt, hiszen közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el az Alpok lábánál, a rendszerváltást megelőzően a vasfüggöny miatt szinte egyáltalán nem jártak erre turisták. Ennek megfelelően eléggé zárkózottak az itteni emberek, viszont nagy szerencsémre engem azonnal befogadtak, és nyugodtan mondhatom, hogy kaptam egy nagy családot a környező falvak lakosai jóvoltából. Itt a környéken nem is csak egy faluból áll a közösség, a települések lakói szoros viszonyban, barátként élnek együtt.

A kocsmában az egyik törzsvendégével

– A „gyüttment” származását nem érzékeltetették önnel?

– Viccelődve mindig megkapom, de tegyük hozzá, hogy azok is, akik már harminc éve laknak itt a faluban. Abból a szempontból nagy szerencsém volt, hogy nagyon sok egykori kollégával, határőrökkel, rendőrökkel, katonákkal találkoztam, akiket a korábbi életemben ismertem, vagy ők ismertek engem, akár tévéből vagy a szakmai múltam alapján. Ez is sokat segített a beilleszkedésben.

– Hányan voltak képben a falusiak közül a korábbi politikusi tevékenységével?

– Meglepően sokan, teljesen le is döbbentem ezen. Én azt hittem, hogy eljövök ebbe az isten háta mögötti kis faluba, és nyugodt életet fogok tudni élni inkognitóban. Ehhez képest már az első vendégek is felismertek, akik bejöttek a kocsmába. Két hét múlva pedig visszajutott hozzám, hogy már az egyik szombathelyi általános iskolában is arról beszéltek, hogy ideköltöztem Budapestről. Az előző tulajdonos unokái mesélték, hogy a tanító néni megkérdezte tőlük, tényleg a Kónya Péter vette-e meg a kocsmát. Ennyire gyorsan végigfutott az információ.

– Törőcsik Marival találkozott valaha a faluban?

– Nekem nem sikerült találkoznom vele, a bátyámnak viszont igen. Még együtt dolgoztunk, én épp Budapesten intéztem az ottani lakásom eladását, amikor egyszer csak bejött a kocsmába. Korábban egyébként gyakori vendég volt ott, amíg az egészségi állapota megengedte. A bátyámról tudni kell, hogy egyetemistaként a József Attila Színházban dolgozott kellékesként, és volt egy turné Leningrádban, amin Törőcsik Mari mellett ő is részt vett. Így aztán fel tudták eleveníteni a régi emlékeiket.

– Mennyire nehéz mostanában fenntartani a kocsmát és a lottózót?

– Azt kell mondjam, hogy nagyon nehéz, nyereségesen gyakorlatilag lehetetlen.

Nem véletlen, hogy már a helyi lakosok is hobbikocsmárosnak hívnak, mert látják, mennyire nehezen megy a hely fenntartása.

Egyrészt megváltoztak a szokások: régen a kocsma egyfajta közösségi helyszín volt, ahol összejártak az emberek, kártyáztak, beszélgettek, söröztek, akár a vasárnapi templom előtt vagy után is benéztek. Ma ezek a szokások már abszolút nincsenek meg. A fiatalok közül nagyon kevesen járnak kocsmába, ők már inkább mobiltelefonon és számítógépen élik a közösségi életüket. Akik bejárogatnak, azok inkább a középkorú és idősebb korosztály, de ezen is nagyon sokat rontott a Covid. Ez a lottózóra is jellemző egyébként, hiszen elég sokáig zárva kellett tartanom. Ezalatt elterjedtek a telefonos applikációk, hozzászoktak az emberek, hogy ott is tudnak játszani, visszaszokni pedig nyilván nem fognak. A kata szabályok megváltoztatása és az energiaválság is nagyon keményen érint engem, horribilis árakat kell fizetnem. A vendégeimen is látszik, hogy kevesebb pénzük van, bár ez még mindig az ország jobb helyzetben lévő területe, itt az emberek kilencven százaléka kint dolgozik Ausztriában.

– Lehet, hogy hamarosan ismét másik megélhetés után kell néznie?

– Az biztos, hogy nagyon megszerettem az itteni életet, szóval költözni nem szeretnék. Az viszont, hogy mivel fogok foglalkozni, ha nem ezzel, még a jövő zenéje. Nyilván keresem én is a megoldásokat. Amíg csak tudom, nyitva tartom a kocsmát és a lottózót is, aztán majd meglátjuk.

– A háború kitörése után volt egy posztja, miszerint egy „békemenet” keretében gyalog elindul Moszkvába Putyinhoz, aki régen a bajtársa volt. Végül aztán feladta, elmondása szerint azért, mert Szombathely előtt „belelépett egy kátyúba”. Komolyan gondolta ezt az egészet?

– Volt egy vízióm: egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt a háborút meg lehet állítani, ha a civil lakosság nagy létszámban fölkel ellene.

Most is meggyőződésem, hogyha ott a háború kezdetén egy olyan nagy létszámú – és tényleg nagy létszámban kell gondolkodni, tehát itt nem 5-10 ezer emberről van szó –, civil kezdeményezés alakult volna Európában, és adott esetben akár egy valódi békemenet is elindult volna Moszkva felé, azzal meg lehetett volna állítani a háborút.

Nyilván ez az én vízióm volt, és rá kellett jönnöm, hogy egy kicsit naivan gondolkodtam ebben. De továbbra is hiszek benne, hogy a harcoknak akkor lesz vége, ha a civilek egyszer csak azt mondják, hogy elegük van belőle. Amíg a politikusok és a gazdasági szereplők irányítanak, és nem a nagy tömegek állnak ki a háború ellen, addig itt nem lesz béke.

– Valóban feltett szándéka volt, hogy elgyalogol egészen Moszkváig?

– Igen. Nem egy olyan horribilis távolság egyébként, tehát meg lehetett volna csinálni, ha nem sérülök le. De ennek tényleg akkor lett volna értelme, ha nem egyedül indulok el, hanem folyamatosan csatlakoznak az emberek, és egy hatalmas tömeg indul el Moszkva felé, nem csak Magyarországról, hanem Európa különböző országaiból. Nyilván ezt jobban meg kellett volna kezdeni szervezni, akkor lehet, hogy másképp alakul az egész.

– És hogy értette azt, hogy Putyin a bajtársa volt?

– Én négy évet leszolgáltam a szovjet hadseregben, később pedig egy évet az ukrán hadseregben is, ekkor fejeztem be a tanulmányaimat. És amikor visszamentem a független Ukrajnába, akkor előkerültek olyan dossziék, amelyekből kiderült, hogy gyakorlatilag az összes parancsnokunk és az összes tanárunk a KGB-nek volt tisztje. Erre céloztam, mivel Putyin is egykori KGB-s volt.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, az Együtt-PM társelnöke beszél a Városliget tervezett beépítése, a múzeumi negyed létrehozása ellen tartott fáklyás felvonuláson a budapesti Felvonulási téren 2013. december 20-án (MTI Fotó: Mohai Balázs)

– Befolyásolja az Ukrajnához fűződő viszonyát, hogy ott tanult és szolgált?

– Nyilván nagyon nehezen tudom megemészteni ezt a háborút, mert most is azt gondolom, hogy két testvérnépről van szó, és amikor testvérek egymással háborúznak, az mindig szörnyű. Nehéz ezt feldolgozni, ráadásul nagyon sok ismerősöm érintett, valószínűleg a katonák közül is, akikkel együtt képeztek ki, sokan most ott vannak a fronton. A legjobb az volna, ha minél hamarabb megtalálnák azt a kompromisszumot, ami elvezet a békéhez, mivel ez a háború igazából senkinek nem használ.

– Egykori tüntetésszervezőként mit gondol a most zajló tanár-diák megmozdulásokról?

– A legnagyobb baj (és ez az elmúlt évek számos másik demonstrációjára igaz), hogy mindannyian ugyanabba a hibába esnek: a tüntetés maga nem lehet cél.

Nagyon sokan már azért csinálnak tüntetést, hogy bekerüljenek a médiába, szerepelhessenek. A tüntetés egy eszköz, amit arra kell használni, hogy valamilyen célt elérjünk vele. Ezt a kitűzött célt én nagyon sokszor hiányolom.

öncélúnak tartom a tüntetéseket és a sztrájkokat, így pedig az eredményessége is sokkal könnyebben elveszik az egésznek.

– Érhet még el valamilyen kézzelfogható eredményt a mostani hullám, vagy ön szerint kudarcra van ítélve?

– Én azt látom, hogy a kormány megint taktikusan játszott: a béremelés jelentősen tompítani fogja a dolog élét, még úgy is, hogy a pedagógus-tüntetések nemcsak az alacsony fizetésekről szólnak. Mindazonáltal egy olyan értelmiségi körről beszélünk, akiket nehéz lesz leállítani, főleg akkor, ha a diákok melléjük állnak. És egyre inkább az látszik, hogy a diákok is érzik azt, hogy ki kell állniuk a saját igazukért is, meg a tanárok igazáért is.

– A szakszervezetek szerepét milyennek látja ebben az ügyben?

– Nagy hibának tartom, hogy a szakszervezetek átpolitizálódtak. Név szerint kiemelni senkit nem szeretnék, de azt látom, hogy nagyon sok szakszervezeti vezetőnek nem a közjó szolgálata az elsődleges célja, hanem mindössze a saját megélhetésük biztosítása, ahogy számos politikusnak is. Ezek az emberek készek voltak az elveiket is feladni azért, hogy megmaradjon az állásuk, és ezzel az egész szervezet hitelességét játszották el. Persze egy szakszervezeti vezető akarva-akaratlanul is politizál a munkájából adódóan, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül el kellene köteleződnie egy konkrét párt mellett. Ha ezt megteszi, abban a pillanatban jelentősen csökken a szervezet hatékonysága.

Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke a pártszövetség fõvárosi majálisán, a Szabadság téren 2014. május 1-jén (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– Nyerhet-e ön szerint a jelenlegi ellenzék választást? Ha igen, mi kellene ehhez?

– Nem látom ezt a potenciált a jelenlegi ellenzékben, nem volt véletlen a négy kétharmad egymás után.

Szerintem nagyon sok olyan politikusnak háttérbe kellene húzódnia, akik a régi generációhoz tartoznak, viszont nem látom a fiatalokban sem azt a fajta tisztességet, hogy ne a saját érdekeiket helyezzék előtérbe, hanem a közérdeket. Biztos, hogy vannak ilyenek, csak nem tudtak előtérbe kerülni, mert azoknak, akik uralják a politikai közéletet, nem érdekük, hogy ilyen típusú emberek előtérbe kerüljenek.

Meg kell tisztulnia az ellenzéknek is nagyon sok szempontból ahhoz, hogy változás lehessen, emellett elő kell jönnie egy olyan új pártnak, amelyiknek van víziója, és amelyik adott esetben képes lesz legyőzni a Fideszt. És van még egy nagyon fontos dolog: a vidéki életben is megtapasztaltam azt, hogy a magyarságtudat, a hazaszeretet, ezek olyan fontos kérdések az ember szempontjából, amit egy politikai pártnak nem szabad elhanyagolnia. A baloldal egyik legnagyobb problémája az, hogy ódzkodik ettől a kérdéstől, vagy legalábbis nem tudja jól kezelni.

– Ön büszke bármire a négy éves képviselői munkájából?

(hosszan gondolkodik) Nem. Nekem nagy csalódás volt a parlamenti tevékenységem. Egyrészt kezdődött azzal, hogy miután független képviselőként jutottam be és nem volt frakcióm, Kövér László döntött arról, melyik bizottságban dolgozhatok. Huszonöt éves rendészeti és katonai múlttal nyilvánvaló volt, hogy azt a szakmai tudást, amivel rendelkezem, leginkább a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban vagy a Nemzetbiztonsági Bizottságban tudnám kamatoztatni.

Még Bajnai Gordon is megpróbált közbenjárni az érdekemben, kapott is egy ígéretet Kövértől, aki viszont végül, amikor a döntést meg kellett hoznia, berakott a Mezőgazdasági Bizottságba.

Persze kiképeztem magam, amennyire tudtam, de azért nem mindegy, hogy az ember abban dolgozik, amihez ért, vagy kényszerből egy olyan területen, amihez korábban semmi köze nem volt. Ez már önmagában óriási csalódás volt számomra. A másik pedig az, hogy a független képviselőknek, akik nem tartoznak frakcióhoz, rendkívüli módon korlátozottak a lehetőségeik. Napirend előtti hozzászólásra és interpellációra sem volt lehetőségem, pedig ezek azok, ahol talán még egy ellenzéki képviselő is bele tud szólni valamennyire a közéletbe. Időnként azért bejutottam a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság üléseire, bár nem mint tag, hanem a benyújtott törvényjavaslataim tárgyalásakor. Azon kevés ellenzéki képviselő közé tartozom, akiknek három törvényjavaslatát is elfogadták a Parlamentben, azonban egyik sem az én nevemen futott. Épp azért, hogy ne derüljön ki a forrásuk, végül bizottsági indítványként mentek a Parlament elé. Ezt is egyfajta kudarcélményként éltem meg.

Az elején nagyon büszke voltam arra, hogy bekerültem a Parlamentbe, de ez az érzés idővel egyre csökkent, a frusztrációm pedig arányosan nőtt, annyira tehetetlennek éreztem magam.

Azt hittem, hogy ott mindenkinek az a célja, hogy az embereken segítsen, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez messze nem így van. Amit én szerettem volna megvalósítani, abból szinte semmire nem volt lehetőségem. Ezt látván feltettem a kérdést, hogy csak azért üljek ott bent, hogy felvehessem a fizetésemet? Ez nem az én világom, valószínűleg egészségileg is tönkrementem volna benne, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a politizálást.

Kónya Péter független képviselõ, az Együtt-PM társelnöke az Országgyûlés plenáris ülése elõtt 2014. május 12-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– Tartja-e még a kapcsolatot bárkivel az egykori szövetségesei vagy ellenfelei közül?

– A nagypolitikából nem, alsóbb szinteken néha előfordul. Egy-két szakszervezeti vezetővel vagy újságíróval, akikkel korábban jóban voltam, időnként elvitatkozgatunk egy-egy politikai történésen. Illetve tavaly nyáron volt egy eset, amikor egyszer csak bejött a kocsmámba Hende Csaba a feleségével (korábban Velemben volt nyaralója). Tudta, hogy én vagyok a kocsmáros.

Az érdekes ebben, hogy ő volt a honvédelmi miniszter, amikor le kellett szerelnem a honvédségtől és ebben az ő keze is keményen benne volt. Ennek ellenére nem veszekedtünk, pláne nem verekedtünk össze, hanem leültünk egy asztalhoz kávézni és beszélgetni.

Orbán is többször járt Velemben, de ő soha nem jött be hozzám, csak a TEK-esek jártak nálam a látogatásai előtt „környezettanulmány” céljából...

– Ha tényleg létrejönne egy olyan új párt, amiben lát fantáziát, elképzelhetőnek tartja, hogy csatlakozik hozzájuk?

– Aki bármikor politikus volt, soha ne mondja azt a folytatásra, hogy soha. Jelen pillanatban ugyanakkor nem hiszem, hogy bármilyen módon vissza szeretnék térni a politikába. De azt is tudom magamról, hogy még tele vagyok energiával, ötletekkel, és nem biztos, hogy egy kis falu kocsmárosaként akarom leélni az életemet. Viszont egyelőre nem látom azt a politikai erőt és azt a vezetőt, aki olyan vízióval és energiákkal rendelkezne, valamint annyira tisztességes lenne, hogy érdemes lenne beállni mögé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos a NER-luxizásról: Olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 10.



400 ezres borjúbőr Church's cipő, 1 milliós Dolce & Gabbana nadrág, 5 milliós Cartier nyaklánc, 29 milliós Cartier óra, 120 milliós Hermès Birkin táska... Sorozatosan mér csapásokat a NER-világ ékszerekkel és luxuscikkekkel kirakott világára Hadházy Ákos.

De miért szaporodtak meg ennyire ezek a fotók? Honnan jönnek a képek? Miért van egyre nagyobb visszhangjuk? És hogyan reagálnak a szereplők? A NER-luxizás tanulságairól beszélgettünk.

– Újabb és újabb posztokat tesz közzé, amelyekben különböző NER-közeli szereplők ruházatát, ékszereit, kiegészítőit vizsgálja. Akad köztük néhány igazán figyelemre méltó darab is, és az biztos, hogy egyik sem olcsó. Miként lehet ezek nyomára bukkanni, és hogyan lehet ezeket beárazni?

– Skrabski Fruzsina, aki Novák Katalin szakértői bizottságának tagja volt, egyszer kiírta, hogy ha nem lennék én, akkor ő nem is értené ezeket a luxusmárkákat, sőt, talán nem is tudná, hogy léteznek ilyenek. Magamról is ezt kell mondanom:

ha nem lenne Matolcsyné, vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszembe sem jutna, hogy léteznek ilyen táskák vagy papucsok.

Természetesen nem vagyok ezek szakértője. Például azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Birkin táska.

– De akkor hogy találja meg ezeket?

– Elolvasom a nekem küldött üzeneteket. Szerencsére nagyon sokan megtisztelnek azzal, hogy elküldik a véleményüket, információikat. Vannak honfitársaink, akik figyelemmel követik a hölgyek és olykor urak saját maguk által posztolt Instagram- vagy Facebook-bejegyzéseit, és akik tényleg értenek ezekhez a kiegészítőkhöz. Ők hívják fel a figyelmemet ezekre, és ők küldik el a fotókat is.

Ma már vannak képfelismerő szolgáltatások, így ellenőrizni is tudom az információkat.

Ráadásul gyakran mellékelik a linkeket is, amelyek alapján meggyőződhetek róla, hogy az adott darab tényleg annyiba kerül.

– Annak idején, talán a 2010-es évek közepén Habony Árpád táskája volt az első ilyen megdöbbentő eset, de az talán csak pár százezer forintos tétel volt. Azóta viszont jócskán más a szint a NER-es luxusholmik piacán...

– Különösen annak fényében, hogy a Fidesz annak idején támadta az előző kormányt, mondván, hogy luxuskormány. Ehhez képest most ez tényleg visszás. Persze minden alkalommal el kell mondanom: nem az a baj, ha valaki gazdag. Az viszont már problémás, ha ezzel hivalkodik, az ízléstelen és helytelen. De ami igazán visszatetsző, az az, hogy

olyanok hivalkodnak a vagyonukkal, akik ezt a vagyont nyilvánvalóan a politikai kapcsolataiknak köszönhetik.

És még valami: korábban is posztoltam hasonló tartalmakat, és azoknak is volt visszhangja, de messze nem akkora, mint most. Ez azt mutatja, hogy talán van egyfajta változás a levegőben, egyre többen döbbennek rá, hogy ez így nincs rendben. Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy az általános életszínvonal nem emelkedik, sőt, inkább csökken, a magyar gazdaságot sokkal mélyebben érintette a válság, mint azokat az országokat, ahol kompetens, demokratikusan működő kormányok vannak.

– Úgy tűnik, két dolog mozgatja meg igazán az embereket. Az egyik az infláció, a napi megélhetés költségei, a másik pedig ezek a fényűző javak. Ami a kettő felett van, például a több százmilliárdos vagyonok, az már túl elvont számukra. Könnyebb felfogni egy egymillió forintos nadrágot Mészáros Lőrinc feleségén, mint 1400 milliárd forintot a család zsebében.

– Szokták mondani, hogy hergelem az embereket, de szeretném, ha megértenék, mit jelentenek azok az ellopott milliárdok, amelyekről régóta beszélek. Ezek a „néhány milliós” papucsok, táskák, ruhák jobban megragadják az emberek figyelmét, mert kézzelfoghatóbbak. Az ellopott milliárdokat nehezebb felfogni, mert azok olyan nagyságrendek, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva.

Matolcsy feleségének Birkin táskáit, vagy azokat a lakásokat, luxusvillákat, amiket bemutattam, valóban könnyebb megérteni, mint azt a több százmilliárd forintot, amit az adófizetői pénzekből kisíboltak.

Rendszert kell váltani. Tudni kell ezekről. A rendszerváltásnak ma nem azt kellene jelentenie, hogy visszatérünk a kommunizmushoz vagy a szocializmushoz, hanem azt, hogy legyen következménye a dolgoknak. Az ellopott állami százmilliárdoknak, ezermilliárdoknak is következménye kell, hogy legyen.

– Lázár János tavasszal honosította meg a „luxizás” kifejezést a politikában. Mintha összebeszéltek volna...

– Valószínűleg nem ez volt a szándéka, de úgy gondoltam, ha már szóba hozta, akkor menjünk rá erre a témára. Ez egy véletlennek tűnő, de mégis helyes kommunikációs fogás lehetett a részéről.

– Nem gondolja, hogy Lázár ezzel a húzással ki akarta fogni a szelet az ön vitorlájából?

– Nem volt világos akkor sem, és most sem az, miért hozta ezt szóba. A Fidesznél ritkán történik bármi véletlenül. És ami véletlennek tűnik, az sem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy Lázár saját magát akarta ezzel fényezni, de az is, hogy a kritikusabb fideszes szavazókat akarta megszólítani. Most sem vagyok biztos benne, hogy eljutunk oda, mint a kínai kommunista párt, amely időnként példát statuál, ha nő az elégedetlenség. Lehet, hogy ez annak volt az előjele, de nem látjuk a folytatást.

Nem tűnik úgy, hogy Mészáros Lőrinc ideje lejárt volna, és Matolcsyt sem vonták felelősségre.

Az igaz, hogy a kis Matolcsy Dubaiba távozott, az apjáról viszont nem tudunk biztosat, de lehet valóságalapja annak, hogy amnesztiát kaptak.

– Amióta közöl divat- és ékszerposztokat, tapasztalt valamit? Rejtőzködőbbek lettek a NER szereplői? Visszafogottabbak?

– Vannak jelei annak, hogy egyesek próbálnak óvatosabbak lenni. Csakhogy ezek a képek el vannak mentve. Egyébként olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak.

– Ez új fejlemény, hogy szivárogtatnak, hiszen korábban a rezsim egy zárt rendszer volt.

– Korábban is előfordult, én akkor is közöltem ilyen képeket. Csak akkor nem volt akkora visszhangja. Sok esetben nem is tudom név szerint, hogy kitől származnak a képek. Ez mutatja, hogy nem arról van szó, hogy valaki jó pontot akar szerezni egy esetleges új hatalomnál. Egyszerűen még azokat is felháborítják ezek a dolgok, akik benne vannak ebben a közegben.

– Itt a nyár, indulnak a jachtok a Földközi-tengeren. Vagy lehet, hogy idén mégiscsak megfogadják Gulyás Gergely tanácsát, hogy „kevesebb yacht, több szerénység”?

– A yachtokról nem tudok, de ha megnézzük, hogy Mészáros Lőrinc hogyan utazott New Yorkba meccset nézni, hogyan repült magánhelikopterrel a reptérre, és milyen luxusszállodában szállt meg (abban, ahol Kevin a „Reszkessetek, betörők!”-ből is megszállt), az nem arra utal, hogy megértették volna, mi a probléma. Vagy ott van Mészáros Andrea, aki „fanyalgókról” beszélt, miközben

ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 millió forintot osztanak szét nyaralási támogatásként.

Az, hogy ezt egy 850 ezer forintos szoknyában tette, nem éppen szerénységre vall.

– Próbálta már kiszámítani, hogy mondjuk a Matolcsy család ökológiai lábnyomát hogyan lehetne „ledolgozni”? Hány éven át kellene nekem például PET palackot gyűjteni és tömegközlekedéssel járnom és komposztálnom, hogy lenullázzam azt, amit ők elhasználnak egy kéthetes nyaralás alatt?

– Ez nagyon nehéz, de amikor ilyen összegekről beszélünk, érdemes kiszámolni, hogy egy átlagos bérrel hány ezer évig kellene dolgozni, hogy valaki ilyen vagyonhoz jusson. Ilyenkor nagyon tanulságos történelmi párhuzamokat lehet levonni.

– Van még „tartalékban” ilyen képe vagy története? Mikor jön ki az új anyag?

– Lehet, hogy már a héten kiteszünk egy újabbat.

– Azt mondta, „kiteszünk”. Többes számban. Hányan dolgoznak ezen?

– Van egy kis stábom, akik segítenek a munkában. Például az árak ellenőrzésében, mert ahogy mondtam, nem vagyok ezek szakértője. Néha magam is megdöbbenek, és megkérem a kollégákat, hogy nézzenek utána. Sajnos a legtöbbször kiderül: az ár tényleg annyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Három napja áram nélkül Pomázon: olvadozó mélyhűtők, csend, romantikus vacsora gyertyafénynél
A postás, mint régen, felkiabál a házaknál, ahova levél érkezett. Három betonoszlopot is kidöntött a szél, várni kellett a speciális munkagépekre, majd arra, hogy megkössön a beton. A polgármester szerint van tanulság, amit érdemes levonni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 11.



„Ha áram van, minden van” – így szólt a kilencvenes évek egyik hirdetése. De mi van, ha nincs? A pomázi Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán utcában hétfőn ment el az áram, és csütörtök délutánig sem jött vissza.

Az utcák csendesek, ahogy egy kertvároshoz illik. Ha nem tudnám, hogy itt már harmadik napja ez a helyzet, semmi sem tűnne fel. Szülők sétáltatják gyermekeiket, nyugdíjasok beszélgetnek a házak előtt. Máshol éppen autót szerelnek a ház előtt. Nyugalom van, szinte idilli. Persze, amikor szóba kerül az áramszünet, kiderül, már nagyon várják, hogy vége legyen a nomád életnek.

A legtöbben ki sem merik nyitni a fagyasztót, reménykedve abban, hogy a hőszigetelése még tartja a hűvösséget, és talán nem romlanak meg a benne tárolt ételek.

Azért némi kétségem támad, hogy több mint 72 óra után mi lehet a hűtőkben, az a néhány centis hőszigetelés ekkora csodákra nem képes, de nem akarom elkeseríteni beszélgetőtársaimat.

Egy nyugdíjas nő mesél a viharról: az utcában is fákat csavart ki, a szomszédja most is darabolja az udvarán, szerencsére az épületekben nem esett kár. Előkerültek a gyertyák, és várnak, más nem is tudnak csinálni. Két férfi a garázsuk előtt szerel egy Skodát. Éppen a vége felé járnak. Megkérdem, hogyan tudnak dolgozni áram nélkül? Kiderül, hogy akkumulátoros szerszámaik vannak, szerencsére a lámpa is akkuval megy, és fel is volt töltve. Amúgy a szerelésnek lassan a végére érnek, kell az autó, az idősebb férfi azzal jár dolgozni. Ott tudja tölteni a telefonját.

A postás csengő híján felkiabál a házakba – meséli nevetve, könyékig olajosan. Rákérdezek, hogyan tud így megfürdeni, mielőtt dolgozni indul? Van még egy kicsi meleg víz a bojlerban, takarékoskodnak, de ha elfogy, marad a hideg víz.

Odébb, egy másik garázs előtt fiatal nő takarít éppen. Megszólítom. Kiderül, a 13 éves lánya éppen táborban van, így hát az otthoni kalandtáborból kimaradt. Az áramszünet romantikus oldaláról mesél.

Esténként gyertyafényes vacsorát rendeznek a férjével, nincs zaj, nincsenek ingerek, internet sincs, közösségi média sincs, lelassult és elnyugodott minden.

„De íme, itt jő” - mintha egy színdarab lenne, megérkezik a férje egy nagy csokor vörös rózsával. Átadja a feleségének, megölelik egymást. Nem tudom nem megkérdezni, hogy a romantikus vacsoráknak köszönhető-e a csokor, de nem – szerinte neki van a legcsodálatosabb felesége, egyébként is hozott volna most neki. Home office-ban dolgozna, de pont erre a hétre vett ki szabadságot, nincs izgulás tehát emiatt sem.

A garázsok előtt kisebb aggregátor, valaki innen oldja meg az áramellátását, nyilván korlátozottan. Amikor le akarom fényképezni a készüléket, az emeletről rám kiabálnak, hogy nincsen ehhez jogom. Hiába magyarázom, hogy nem a tolvaj, hanem az újságíró vagyok, nem sikerül meggyőznöm a lekiabálót.

Sokkal barátságosabb egy idős asszony. Számára az áramszünet a mindenki által említett hűtőgondok mellett leginkább a tévé hiányát jelenti, ami nem is fog megoldódni egyhamar.

Az áram ugyan visszajön most már talán hamarosan, de a szintén leszakadt kommunikációs kábeleket csak később kötik vissza, az nem az áramszolgáltató feladata.

Az utca végében most is dolgoznak: előbb az oszlopot kell felállítani, utána az áramszolgáltató vezetékeit helyezik rá vissza, és csak utána jöhetnek a társbérlők: a televíziós és internetszolgáltatók.

Pomáz polgármesterével, Leidinger István azt mondja, hogy összesen kilenc helyen volt áramkimaradás a településen, egy 20 kilovoltos vezeték szakadása miatt. Ezekből mára már csak a zeneszerzőkről elnevezett utcák maradtak. Ott ugyanis két villanyoszlopot is kidöntött a szél, tehát a helyi vezeték is elszakadt. És itt jön a nagy gond: a villanyoszlop visszahelyezésekor betonozásra is szükség van.

A beton elvileg 28 nap alatt köt meg teljesen, a szilárdsága 50 százalékát is csak három nap után éri el.

Megfelelő adalékokkal ezen lehet valamennyit gyorsítani. Végül szárazbetonnal és megfelelő eljárással sikerült ezt pár napra rövidíteni. Ha sikerül az oszlopot körbebetonozni, és az stabil lesz, akkor lehet szó arról, hogy a vezetékekkel biztonságosan megterheljék az oszlopot. Ezt eldönteni, hogy mikor lehetséges, a szakemberek dolga.

És hogy mik a tanulságok?

„A 112-es rendszer gyakorlatilag összeomlott, és telefonálni nem lehetett, a telekommunikációs rendszerek összeomlottak, ha hétfőn 15 és 19 óra között valakinek mentőt kellett volna hívni vagy kigyulladt volna a háza valakinek villámcsapás következtében, nem tudott volna segítséget hívni” - mondja a polgármester. Emellett szerinte a tűzoltóság kommunikációja is összeomlott, az úgynevezett EDR-rendszer, amit használnak, az sem működött.

A legkritikusabb órákban az a megoldás maradt, hogy az embereknek be kellett sétálni a tűzoltóságra segítséget kérni.

További tanulság az, hogy a gallyazásokat akár lakossági tiltakozások ellenére is el kell végezni, nem szabad hagyni, hogy a távvezetékeket a fák veszélyeztessék. Vannak jogszabályok, szabályok, amik előírják, hogy mekkora védőtávolságot kell biztosítani az adott vezetékek körül, ahova nem ültethető fa, hogy a szolgáltatás zavartalanul tudjon működni. Ha ez nincs meg, akkor történik az, ami most történt.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e erre pénz, a polgármester annyit tudott mondani, hogy „jó kérdés”.

„Nem tudom még, hogy honnan, de erre pénzt kell fordítanunk, és át kell gondolnunk a védelmi struktúrát.”

A polgármester szerint itt lakosságnak is van feladata: villamos vezetékek alá ne ültessenek fákat, mert annak bizony ilyen következményei lehetnek.

Rákérdezek arra is, hogy az események után összeülnek-e a településvezető kollégákkal és a katasztrófavédelemmel, hogy átbeszéljék a tapasztalatokat, amire a polgármester egy vallomással válaszol.

„Előző életemben tűzoltóparancsnok voltam, és minden olyan nagyobb esemény után, ami hozott tanulságokat, én mindig készítettem egy összefoglaló jelentést javaslatokkal, hogy mit kellene átgondolni. Ugyanezt fogom csinálni, és ezt természetesen el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium felé, a kormányzat felé, mert ezekkel bizony foglalkozni kell.”

Vissza az Erkel utcába: a kanyaron túl munkagépek. Már éppen levonulóban vannak. Áll az oszlop, a vezetékek is felkerültek már. Ezek szerint kellőképpen megkötött a beton. Néhány utcabeli kérdezgeti a szakembereket: mikor lesz készen a vezeték? Készen vannak, ők már végeztek – hangzik a válasz –, most már az E.ON dolga, hogy visszakapcsolja a vezetéket. Még nagyon sok helyen dolgoznak ezek a brigádok, tehát arra még várni kell egy kicsikét.

Az új oszlop mellett a földön fekszik a kettétört régi. A földön darabokban a televíziós kábelek. Még sok idő, amíg minden helyreáll Pomázon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Fagyoskodva indult az EFOTT - gumicsizmában, kabátban buliztak a sárban a fesztiválozók
A lenge nyári szettek egyelőre a táskákban várják, hogy előkerülhessenek, a fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az utóbbi napok időjárása.


A lehűlés közepén, szerdán indult a 2025-ös EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál. A tipikus, rövid, lenge fesztiválos szettek viszont egyelőre még a táskák alján maradtak.

A sukorói fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az előző napok időjárása: júliushoz képes elképesztően hideg volt, kellett bizony a hosszúnadrág, a pulcsi, a kabát, sőt még a gumicsizma is, hiszen napok óta esett már.

A hangulat azért visszahozott némi nyári életérzést, bulizni ugyanis így is lehetett, ráadásul a jelmezes fesztiválozók is örülhettek, hiszen legalább nem sültek meg a különféle szettekben. A Mikulás-jelmez pedig még találó is volt.

Mutatjuk fotósunk, Nagy Bogi képeit az első napról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: