Az iskola, ahol a legprofibb zenészek a tanáraid – de nem csak ezért többszörös a túljelentkezés
Az idén 20. születésnapját ünneplő MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió az egyik legelismertebb hazai zenészképzés: kis túlzással alig találni profi együttest az elmúlt két évtizedből, amelynek tagjai között ne lenne ott az iskola valamelyik diákja. Vagy legalább valaki olyan, aki eljátszott a gondolattal, hogy oda jelentkezik.
Kőbánya július végén 10 napra a Művészetek Völgyébe költözik, színpadukon olyan neveket láthat majd a közönség, mint az Ivan & the Parazol, a Carbonfools, a Mary Popkids, vagy a Magashegyi Underground.
Napközben pedig a kerület más nevezetességei és különlegességei, például a helyi kézműves sörfőzdék is bemutatkoznak. Mindezekről Szakadáti-Póka Vanessa, az iskola marketingvezetője és a programok főszervezője mesélt.
– Édesapád, Póka Egon az iskola egyik alapítója, ma is ő az ügyvezető igazgató. Te mikor folytál bele először a munkába, és milyen formában?
– Már az első pillanatokban is ott voltam, nyilván pár éves kisgyerekként annyira még nem vettem részt a szakmai munkában, de vannak emlékeim a kezdetekről. (mosolyog) Jóval később szereztem egy kommunikátor végzettséget, majd pedig egy művészeti szakmenedzserit is, ezért amikor felmerült, hogy a zenei menedzsmentet, illetve a marketing működését is tanítani kellene a diákoknak, rám esett a választás, hiszen kéznél voltam, előtte a szakszervezetnél dolgoztam.
Az volt a feladatom, hogy tisztázzam a diákokkal a mai világban már nem elég pusztán az, ha van egy jó zenekarod, tehetséges vagy és szuper dalokat írsz – el kell jutni a közönséghez, és el kell érned, hogy emlékezzenek rád.
Az internet ebből a szempontból egyszerre hatalmas előny, mivel megszünteti a távolságokat, de egyben hátrány is, hiszen pár kattintással bárkit meg lehet hallgatni a négy fal között, nem kell a koncertjére jegyet váltani, vagy akár csak pénzt adni a lemezéért.
Persze mindezt az előnyükre is fordíthatják a zenészek, de ehhez meg kell tanulniuk okosan használni. Érteniük kell ennek a mai instant világnak az egészen furcsa működését, a kereslet-kínálat elvét, hogy a rossz reklám esetükben nem reklám, s, hogy nehéz, de nemes hivatást választottak, aminek sok-sok nehézsége van, de minden zenével töltött perc kárpótolja őket.
– Szerinted mi teszi Kőbányát igazán egyedivé, miben kapnak többet az ide járók, mintha mondjuk a zeneművészetire mennének?
– A zeneművészeti egy teljesen más irány, más jelleg és nem szeretném összehasonlítani a két intézményt. Nálunk az egyik legfontosabb, hogy átfogó könnyűzenei tudást adunk, azaz minden ide tartozó stílus megtalálható az oktatási tananyagunkban.
Itt nem pusztán arról van szó, hogy bejön a tanár és leadja a tananyagot. Persze egy bizonyos szintet hozni kell, de ezen felül csak rajtad múlik, mennyit veszel el és szívsz magadba – nemcsak az oktatóktól, akár saját diáktársaidtól is.
Akinek megvan a kellő szorgalma, rengeteget fejlődhet, tanulhat, tapasztalhat. Nagyon különleges az is, hogy a tanáraink nagy része elsősorban előadóművész és csak ezután pedagógus. Ez pedig hatalmas dolog: tényleg aktív zenészektől lehet tanulni. A kiegészítő, járulékos tananyag is rendkívül hasznos, van a tárgyak között például szakmai angol a külföldi boldoguláshoz, jogi és gazdasági ismeretek, zenetörténet, szövegírás és még sorolhatnám.
– Mekkora előképzettség kell ahhoz akár hangszeres tudásban, akár elméleti szinten, hogy valaki bekerülhessen?
– Erre nem lehet általános szabályt lefektetni. Akadt diákunk a 20 év során, aki úgy gitározott, hogy mindenkinek leesett az álla, de közben nem tudta megmondani, milyen húrok vannak a hangszerén. Őt arra kértük, hogy az augusztusi pótfelvételiig próbáljon felzárkózni ezen a téren is. Alapvetően kell, hogy legyen egy biztos hangszeres tudás, de ha valaki tehetséges és látszik rajta, hogy tényleg komolyan csinálni szeretné, az kijön az előadásmódjából is. Én a zene „szakmai” részéről nem tudok nyilatkozni, nem ezt az oldalt képviselem, de a bent ülő elismert zenészek meg tudják határozni, mi az a szint, amire már építkezhet az illető.
Sok múlik azon is, milyen a merítés az adott évben jelentkezők között. Például volt egy basszusgitáros fiú, aki az esélytelenek nyugalmával jelentkezett, mégis felvettük, mert akkor éppen nem volt annyira erős a konkurencia azon a tanszakon. Neki viszont még maradt egy szakmai éve a középiskolában, amit mindenképp el kellett végeznie, tehát nem tudtunk mást mondani neki, minthogy próbálkozzon újra jövőre. Akkor pedig már nem került be. De becsületére váljon, hogy a márciusi elbukott felvételi után nagyon összekapta magát, és augusztusban már sikerrel vette az akadályt.
– Aki elvégez egy ilyen képzést, nyilván szeretne profi zenészként ebből is élni. Van arról adatotok, mekkora arányban valósul ez meg?
– Elkezdtünk egy ezzel kapcsolatos alumni kutatást, és az eredmények elég pozitívak: a végzett diákok nagyobb része a pályán maradt, a mai napig aktívan zenél.
A megélhetés más kérdés, szerintem manapság a legjobban menő zenekarok esetében is nagy dolog, ha pusztán zenélésből fenn tudják tartani magukat.
De a koncertezésen túl máshonnan is lehet úgy bevételük, hogy közben nem fordítanak hátat a szakmának: akár tanításból, hangosításból, más produkciók mögötti producerkedésből, vagy egyéb járulékos tevékenységből.
– Mennyire marad meg az összetartás a diákok között, miután végeztek?
– Ez az, amit még szerettem volna kiemelni, nekem ez a szívügyem. Kőbánya összeköt. Az itt töltött évek során olyan bizalmi kapcsolat alakul ki a diákok és a tanárok között, amelyre évek múltán is biztosan számíthatnak. Nem hiába: zenélni, közösen alkotni és fejlődni szerintem egy igazán intim dolog, az itt kialakult értékek pedig meghatározóak maradnak évek múltán is.
Gyakran előfordul, hogy valaki a saját osztálya (vagyis egyben iskolai zenekara) tagjaival dolgozik tovább, de emellett is számtalan példát láttunk már arra, hogy ha egy volt vagy jelenlegi kőbányás bekerül egy zenekarba, ahol később egy másik pozícióban is üresedés adódik, automatikusan valamelyik diáktársát ajánlja be maga mellé. A hab a tortán, amikor két egymásnak idegen zenész számára kiderül a kőbányai közös pont, azonnal segíteni és támogatni kezdik egymást.
Azt hiszem, ennél többet nem is kívánhatnánk, minthogy a hazai zenei életben legyen egy ilyen összetartó erő, amilyen a mi volt diákjaink között van. Ez egészen egyszerűen csodálatos.
– Hogyan jött létre Kőbánya Udvara a Művészetek Völgyében?
– Még 2015-ben volt ugyanazon a helyen, a Gástya-árokban a Modern Art Orchestra és Hobo közös udvara. Fekete-Kovács Kornél, a MAO vezetője (és egyben az iskola tanára) hívott fel, hogy a délutáni sávokban szeretnének kőbányás zenekaroknak is fellépési lehetőséget adni. Ennek révén kapcsolódtam be a Völgy-programszervezésbe, és nagyon jól is sikerült az a tíz nap. A következő évben megmaradt a koncepció, de már akkor motoszkált bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne egy önálló helyszín, ahol a zeneiskolai vonal még erősebben meg tud mutatkozni.
A körülmények szerencsés alakulása és a Völgy főszervezőitől kapott támogató hozzáállás pedig elindított az úton, hogy az álomból valóság lehessen. Édesapámmal elmentünk a X. kerületi önkormányzathoz, akik korábban is büszkén álltak ki az iskola mellett, nekik is szívügyük a mi működésünk és a kerület virágzó kulturális élete, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Kovács Róbert polgármester és csapata nyitott szívvel és füllel hallgatta meg a terveket: hogy a kerület kiválóságai egy udvarnyi program keretén belül megjelenhessenen a Művészetek Völgyében.
Nem pusztán anyagiakban támogatták a udvarhelyszín létrejöttét, hanem minden alkalmat megragadtak arra, hogy az együttműködés példamutató lehessen.
Így például tavaly a „Jó tanuló, jó sportoló” díjat elnyert diákokat már Művészetek Völgye hetijeggyel jutalmazták. Ez azért szerintem elég menő, nem?
– Hogy állt össze a program?
– Szerettük volna éppen megfelelő arányban vegyíteni a tehetséges fiatal zenekarokat a már ismertebb, komoly rajongói bázissal rendelkezőkkel. A vezérfonal az volt, hogy mindenképp legyen valamilyen kapcsolódás, akár egy jelenlegi vagy már végzett diáknak, akár tanárnak köszönhetően. Jó volt látni, hogy tényleg ennyi felé vagyunk, a zenekarok felkonferálták egymást, örültek a másiknak, ott is maradtak megnézni őket a saját bulijuk után, tehát ismét megmutatkozott az összetartás.
– Mi változott idén a tavalyi évhez képest?
– Sok zenekart elvittek tőlünk a fesztiválon belül más helyszínekre, ami bármennyire is fájó, végső soron örömteli hír. A Bohemian Betyars például ezúttal a nagyszínpadon játszik majd, pedig tavaly egy hétfői esős estén olyan bulit csináltak nálunk, hogy a fal adta a másikat. A Margaret Island esetében ugyanez a helyzet, rájuk egyébként már a múltkor is épphogy befért a közönség az udvarunkba, akkora volt az érdeklődés – tehát abszolút megérdemelték a feljebb lépést és velük együtt örülünk a sikereiknek.
Viszont legnagyobb örömünkre a fellépőink között tudhatjuk idén az Ivan & the Parazolt, a Magashegyi Undergroundot, a Bagossy Brothers Companyt, Boggie-t és a keményebb stílus képviseletében a Useme csapatát. Szívem szerint itt azért az összes zenekart bátran felsorolnám, mert egytől-egyik kiváló zenészek és nagyon jó koncertekre számíthatunk idén is.
– A nem zenei programok közül mit emelnél ki?
– A Gástya-árok adottságai pont megfelelőek a napközbeni sziesztázásra, ezért eleve úgy alakítottuk ki a nem zenei felhozatalt, hogy a pihenést és a feltöltődést szolgálják. Oldalt egy afféle semmittevős napozót szeretnénk kialakítani, a Mashroom belsőépítész csapattal közösen, ahol pokrócokon és szalmabálákon lehet kipihenni az előző este fáradalmait. Természet-relaxáció-redizájn, ez a vezérfonal.
Minden délelőtt elindul majd egy szekér körbe a faluban, hogy közhírré tegye az udvar aznapi programjait. Élőzenés tornával is készülünk, de nem a régi tévétornák hangulatát kell elképzelni, annál sokkal különlegesebb és lélekemelőbb lesz.
Személyes kedvencem az Élő Zenegép, amit egy kőbányás zenekar fog tartani, hangszersimogatóval egybekötve. Ez teljesen interaktív, a közönség bármikor közbeszólhat, megszabva mondjuk a tempót vagy a dalok felépítését.
Mindezek mellé sikerült nagyon jó előadásokat is beszervezni, például a helyi kézműves sörök világáról, amelyek sorra hozzák haza a díjakat különböző világversenyekről. De lesz városrész-történeti bemutató, valamint műveltségi vetélkedő is az elhangzottak alapján, szuper nyereményekért.
