„Lélekben már elbúcsúztam a megtakarításaimtól, két hónap, és mindent bele kell forgatnom a cégembe”
– Nem biztos, hogy okosan csinálom, de egyszerűen nem vagyok hajlandó azt az utat követni, amit sokan, akik a válság első jeleire elkezdték a leépítéseket, hogy legalább a személyes vagyonukat megmentsék.
Dönthetnék úgy, hogy én is bezárom az összes boltot és elküldöm az alkalmazottakat, de ezzel az emberiességünket és a jövőnket veszítenénk el. Szóval ha ezt nézzük, akkor nincs B tervem.
Jól látható, hogy egyre súlyosbodik a helyzet, és van egy pont, amikor az egzisztenciális kérdéseket felváltja a valódi életféltés. Azután pedig már amúgy sem annyira érdekes, mi lesz a pénzzel.
A Cserépváros műhelyében készült kerámiák kisütés előtt
...és után
– Te érzel már ilyet?
– Mondjuk úgy, hogy már meglegyintett. Ha beigazolódik a számítás, ami szerint akár az emberiség 50-60 százaléka is megfertőződhet, ennek a tömegnek pedig a 2-3 százaléka nem éli túl, ott sajnos már egyáltalán nem elhanyagolható az esélye, hogy bármelyikünk beleessen ebbe.
Amíg arról szóltak a hírek, hogy Kínában van 80 ezer fertőzött, akik közül 3000-en meghaltak, azt könnyű volt eltolni magunktól, hiszen nagyon messze is volt, illetve a több mint egymilliárdos népességre vetítve bármennyire borzasztó is, alig látszottak ezek a számok. Olaszországban viszont a 10 százalék körüli halálozási arány brutális, és szabad szemmel is nagyon jól látszik. Szerencsére nem mindenhol ennyire rossz a helyzet, de akkor is tény, hogy testközelbe került a járvány, mindenki a saját bőrén érzi a hatásait.
– Hogy telnek a napjaid mostanában?
– Nem zárkózhatok be teljesen, mivel az üzleteink ha negyed- vagy ötödgőzön is, de nyitva vannak. A kollégák dolgoznak, próbálják a lehetőségekhez mérten maximalizálni a bevételt, és megtartani mindannyiunk egzisztenciáját. Ebben a helyzetben nekem az a dolgom, hogy a biztonsági előírások teljes betartásával, sőt extra óvintézkedésekkel, de ott legyek mellettük.
Tehát bejárok a boltokba, a kerámiaműhelyünkbe is, és találkozom az ott dolgozókkal. Ami a velük való kommunikációt illeti, a teljes őszinteséget választottam az elejétől fogva. Szerintem egy ilyen szituációban minden titkolózás vagy csúsztatás helytelen.
Felpörgettem a műhelyben a kreatív folyamatokat, mert komplett hónapok fognak kiesni eladások nélkül, tehát nagyon neki kell futni az új dolgoknak, és egy csomó ötletet most megvalósítunk. Ezen felül azért bőven jut idő zenélésre is, Bródy Jánossal dolgozunk egy új lemezen, és régi adósságokat is törlesztek.
Befejeztem például a tavalyi operafesztiválos AndFriends koncertfilm munkálatait, és ki is raktuk a YouTube-ra (épp a Szeretlek Magyarországon jelent meg). Dalokat is írogatok, az AndFriends számára is készülnek a korábban már részben felvett trackek, de olyan ötleteim is voltak a sublótban, amiket például Karafiáth Orsolya verseire írtam, és más formában, a saját nevem alatt, vendégénekesekkel szeretnék kihozni, most ezek is kapnak egy lökést.
Elfoglalom magam, amennyire ez lehetséges, mert különben apró darabokra fogok hullani – az elmúlt héten már így is volt néhány estém, amikor órákon át csak a falat bírtam bámulni kétségbeesetten és kilátástalanul.
Új-Delhiben
Bali szigetén
– Mi az, amiben bízni tudsz?
– Annyira sokféle kalkulációt hallottunk az elmúlt hetekben, hogy inkább már nem tippelnék meg semmilyen dátumot. Egyszerűen csak abban reménykedem, hogy egyszer majd véget ér ez a rémálom, és visszatérhetünk a megszokott életünkhöz.
Meg persze, alapvetően abban reménykedem, bár kormánypártisággal nem vagyok vádolható, hogy ezt most jól fogják csinálni, jók lesznek és megmaradunk. Semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt, mi viszont ugyanazok maradunk. És ha meglesz az egészségünk, a szeretteink, jó esetben a munkahelyünk is, nagy baj nem lehet.