KÉK HÍREK
A Rovatból

Totális megfigyelőállam épül ki Kínában: 200 millió kamerát és rengeteg testszkennert telepítettek

Az ausztrál ABC videóriportban mutatja meg, hogyan fogják ellenőrizni, pontozni és büntetni a saját állampolgáraikat.


Döbbenetes és rémisztő riportot közölt az Ausztrál ABC.

Negyedik éve teszteli Kína az emberek totális ellenőrzésére alapuló rendszerét. Negyedik éve figyelik és pontozzák a saját állampolgáraikat az alapján, hogy hogyan viselkednek, hová mennek, mit mondanak. Sőt, az alapján is pontozzák az embereket, hogy az ismerőseik és családtagjaik mit mondnak, elég "jó" és "rendes" állampolgárok-e, és tesznek-e bíráló megjegyzést a kormányra. De a lepontozáshoz annyi is elég, ha vesz egy üveg bort, mert akkor felelőtlen állampolgárnak tartja a rendszer.

Aki kevés pontot kap, az nem juthat hozzá a megfelelő szolgáltatásokhoz, például még egy vonatjegyet sem vehet. Aki sok pontot kap, annak pedig maga a rendszer könnyíti meg az életét.

2020-ban élesben is elindítja Kína a programot. Az embereket okoskamerákkal és testszkennerekkel fogják éjjel-nappal figyelni.

Kína összes, több mint 1 milliárd lakójának személyes adatlapja lesz, amin adott számú kreditpont szerepel. Figyelik az emberek mozgását, online tevékenységét, pénzügyeit, gyűjtik róluk az egészségügyi vagy oktatási adatokat is. Országszerte 200 millió kamerát állítottak fel, és a testszkennerekkel is ellenőrzik az embereket.

Minél több pontja van valakinek, minél előrébb áll a listán, annál könnyebb lesz az élete. A gyereke jó iskolában tanulhat, az állampolgár kedvező lakáshitelhez juthat, megfelelő munkája lehet. Aki kevés pontot szerez, vagy olyan dolgot tesz, ami a rendszer szerint nem megfelelő, és csökkentik a pontjait, az nem juthat hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyekhez a "jó állampolgárok" igen.

Algoritmus fogja értékelni az emberek viselkedését, és nem csak a rendszerhez való kritikus hozzáállás ronthat valakinek a helyzetén, hanem például az is, ha a családjában vagy ismeretségi körében található ellenzéki gondolkodású.

A riportban bemutatták Liu Hu oknyomozó újságírót, a rendszer egyik jelenlegi vesztesét. A férfi helyi, a Párthoz köthető korrupciós ügyekről és sorozatgyilkosságokról írt. Lepontozással és más eszközökkel büntették meg: pénzbüntetést kellett fizetnie, bocsánatot kellett kérnie, kizárták a közösségi oldalakról, és elveszítette az ottani követőit, megszüntették annak a lehetőségét is, hogy bármikor elutazzon, és amikor például vonatjegyet akart venni egy applikáción keresztül, akkor a próbálkozást a rendszer visszautasította.

Úgy érzi, gyakorlatilag házi őrizetben él.

És arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan rendszerhiba miatt kerültek feketelistára, és képtelenek abból a helyzetből kitörni. Az is szerepel az összeállításban, hogy bár létezhetnek büntetőtáborok, ezek létét a kínai kormány tagadja.

A riport egy fiatal nőt is bemutatott, aki hatékonynak és jónak tartja a rendszert, és úgy gondolja, biztonságban van. Neki egyébként a megszerezhető 800 pontból 782 pontja van, a lehető legjobb szolgáltatásokhoz juthat hozzá. Szerelmi házasságot kötött, de jól ment férjhez, egy hozzá hasonlóan sok pontot érő férfi felesége. A 36 éves Dandan Fan bízik a rendszerben, a kormányban és abban, amit az elnök ígért: a "demokratikus" ország által teremtett jólétben.

VIDEÓ: A Nagy Testvér figyel:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: