SZEMPONT
A Rovatból

Van kiút a depresszióból! Tóth-Zsiga Borbálával beszélgettünk

A Terézanyu pályázat elsődíjasa kicsi kora óta depressziós hajlamával küzd. Gyermekként azt sem tudta elképzelni, hogy családja lesz. Most anyaként mesél nekünk.


A Terézanyu pályázat évről évre más tematikában nyújt lehetőséget a nők számára, hogy megosszák mindenkivel a nehézségeket, a kétségeket, a félelmeket és a küzdelmet, amit az élet által eléjük gördített akadályok okoznak vagy okoztak nekik. És ezzel egyidőben a kihívások utáni örömöt, a megújulást, az erőt, ami átadható. Tóth-Zsiga Borbála, aki nem mellesleg pszichológus, az idei Terézanyu pályázat elsődíjasa. Írását egy háromfős zsűri bírálta, három vérbeli nő, akik maguk is sokat bizonyították már a női energia mindenre képessé tevő erejét: Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, és Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon NyRt. kommunikációs vezetője. A pályázat idén a bátorságot választotta kulcsszavaként. "Mersz-e bátor lenni?" Ez volt az indítómondat.

Borbála alkotása, a Tavaszi trilla, közérthetően ír a depresszióról. Az I. díjat elnyerő eszmefuttatás kertelés nélkül leírja: a gyerekkora óta szomorúsággal és a kilátástalanság érzésével birkózó nőnek meggyőződése volt, hogy legfeljebb 40 éves koráig fog élni. Aztán bánatában meghal.

Videó: az idei Terézanyu pályázat díjnyertes írásai

05

Napsütéses délutánon találkozom Borbálával. Mosolygós, könnyed benyomást kelt; ha nem tudnám, mi kapcsán találkozunk, eszembe se jutna, hogy épp ő az, aki kétszer annyit dolgozik egy vidám hangulatú napért, mint mások.

Mindig is nehezen használtam ezt a "depressziós" kifejezést. Milyen érzés, amikor ezzel a szóval diagnosztizálnak?

Érthető, hogy így érzel, hiszen sokan mondják magukra a köznyelvben is: "Jaj, én olyan depressziós vagyok, depi vagyok". Ehhez képest egész más az, amikor egy szakember állapítja meg ezt rólunk, vagy, mint az én esetemben is történt, saját magunkat diagnosztizáljuk. Nem gondolom egyébként, hogy aki - akár orvos, akár saját maga által - ráébred erre, az szégyellné magát. Nekem megkönnyebbülés volt, amikor ki lett mondva, nevén lett nevezve a dolog, hogy erről van szó.

Hogyan diagnosztizáltad magad? Hány éves voltál?

Túlvoltam a kamaszkoron, ilyenkor már eleget él az ember ahhoz, hogy lássa, hogyan élnek a többiek. Megpróbáltam megosztani a tapasztalataimat a családommal, a barátaimmal, és rájöttem, hogy nagyon mások voltak az enyémek. Rájöttem, hogy ők nem szoktak annyit nyűglődni, szomorkodni, mint én. Nagyon sokféle formája van a depressziónak. Az enyém nem klinikai, nem értek sorozatos traumák és nem szorulok gyógyszeres kezelésre. Egy állandó szorongás ez inkább, ami megnehezíti a mindennapokat és a másokkal való kapcsolatteremtést.

"
Rájöttem, hogy mások könnyebben tudnak a jelen pillanatainak örülni. Kevés olyan tevékenységet találtam, amibe igazán bele tudtam feledkezni.

Mindezek ellenére, az írásodban is elárulod, kevésszer lehet látni rajtad a szomorúságot.

Igen, ezt megtanulja az ember kezelni. Nyilván nem is beszélünk egyfolytában arról, hogy milyen rossz a hangulatunk. Ilyenkor mosolygunk, és annak ellenére, hogy nincs túl nagy kedvünk hozzá, megpróbálunk bevonódni, amibe tudunk. Ez jó terápia. Mindenki azt gondolja a depressziósokról, hogy "majd valaki segít rajtuk". Az az igazság, hogy nem is igazán tud valaki más segíteni rajtunk, mi tudjuk edzeni saját magunkat a jókedvre, arra, hogy ne gubózzunk be.

Sokan nem veszik eléggé komolyan a depressziót. Hallani embereket, ahogy csak legyintenek: "Depressziós, persze... csak állandóan elégedetlen!" Téged ért valaha olyan ítélet, amit igazságtalannak éreztél?

Persze! Van a "na, most már szedd össze magad", a "ne nyafogjál", vagy a kedvencem, amit legtöbbször hallok, hogy "nem tudod, jó dolgodban mit csinálj". Az az érdekes, hogy sokszor ezek tényleg kiváltják önmagunk megkérdőjelezését: nem lehet, hogy csak én nyafogok túl sokat? Nem lehet, hogy igazuk van? Egyébként ezek az odaszólások nem feltétlenül rosszindulatúak. De nem is segítenek.

04

Én is szoktam szomorúan merengeni azon, hogy semminek semmi értelme, mert úgyis meghalunk. Akkor én is depresszív hajlamú vagyok?

Ez egyáltalán nem jelenti azt. Mindannyian szoktunk ilyesmi miatt szomorkodni. Azt kell megvizsgálnod magadban, hogy ezt helyén tudod-e kezelni. Ki tudsz zökkenni, fel tudsz oldódni valamilyen tevékenységben? Ha nem, és állandóan rosszkedvűnek érzed magad, képtelennek az örömre, akkor lehet elgondolkodni, nincs-e benned kialakulóban a depresszió.

Van az írásodban egy olyan rész, amikor elmondod, hogy túlélési stratégiádként az univerzumra szoktál koncentrálni. Mit jelent ez pontosan?

Lényegében azt, hogy az önmagukért való dolgokban merülök el. Például amikor a kutyáimmal foglalkozom, amikor írok, vagy kertészkedem. Elsősorban a természet tudja ezt kiváltani belőlem.

Te, aki annak idején megfogadtad, hogy soha nem leszel anya, hogyan nézel most a 12 éves fiadra? Figyeled őt pszichológusi szemmel?

Nem, erre kifejezetten figyelek, hogy ne essek ebbe bele, sok pszichológus szülőre jellemző, hogy elemzi a gyerekét. Nem is beszélek a fiammal a saját utamról sem, ezt az írásomat sem olvasta, és nem is érdeklődött felőle. A férjem is nagyon más, mint én: örömelvű, nem görcsöl, nem problémázik. Ezért inkább az jellemző, hogy ha valamit látok vagy megállapítok a családomról, azt magamban tartom.

0203

Azt is írod: egy nap olyan jól érezted magad, hogy az idő is megállt pár pillanatra. Mi volt ez? A szerelem?

Igen. :)

Elmondhatjuk, hogy mára már edzett vagy, ismered a saját lelkedet, nem mellesleg a szakmád is sok hozzáértést nyújt. Mit csinálsz ma, ha elhatalmasodnak rajtad a negatív érzések?

Nincs olyan, hogy elhatalmasodnak, mert nem engedem meg nekik. Most rengeteget írok, az borzasztóan sokat segít. Tavaly nyáron kiadtam egy regényt, de álnéven. A Terézanyu csoport tagjaként is sok írásom született már álnéven, de egy idő után a saját nevemen is. Főzök is, egészséges francia recepteket, ebből van egy blogom.

Ki lehet gyógyulni a depresszióból, vagy csak tünetmentessé lehet válni?

Van, akinek ez sikerül. Főleg, ha valamilyen konkrét ok váltotta ki, amit meg tudunk szüntetni. Ha egy alapvető, belső hajlamunk van rá, az már nehezebb. De lehetséges magunk mögött hagyni a fájdalmat.

06

Tóth-Zsiga Borbála: Tavaszi trilla

Sosem volt klasszikus értelemben vett gyerekkorom, amit a gondtalanság, jelenben élés és a naiv örömelv fogalmaival lehet körülírni, így abban a – nevezzük úgy – „időszakban”, amit felnőtté válásom előtt éltem, rögtön három fogadalmat is tettem. Kettő egészen megfogható volt, kamasz koromban fogalmaztam meg őket. Elhatároztam, hogy sosem megyek férjhez, és nem lesz gyerekem. Képtelenségnek tűnt alávetni magam kényszereknek, melyek mellett nem lehetek szabad. Féltem olyan emberek mellett lenni, akiket talán nem értek majd, és akik talán nem értenek engem. Nem éreztem, hogy bárkivel megtalálhatom a közös hangot.

Harmadik fogadalmam homályosabb volt, korábban született meg, mint a másik kettő, és mindenképpen ködösebb volt, még a magam számára is ijesztőbb, így senkinek nem mondtam el. Úgy saccoltam, hogy húsz-harminc éves koromig akarok élni, de negyven éves korom után kizárt. Megfogadtam, hogy nem lesz tovább. Ennyi nekem elég lesz és utána én bizony bánatomban meghalok. De legalább nem leszek csúnya néni, aki unalmas, és hülyeségeket beszél, amivel mintapéldája annak, hogy mennyire hiábavaló minden.

Ma is látom magam kis fürdőruhámban, amint ülök kint a tópart beton partján, a törésekből hangyák másznak ki-be, felfoghatatlan rendben, bántóan süt a nap, csillogtatja a vizet és nekem sírhatnékom van, miközben a többiek vígan úszkálnak. Nem azért sírnék, mert hiányoznak a szüleim, hanem, mert nem értem, mi az élet értelme és mit esznek rajta a többiek.

Nyolc év körüliként értettem meg, hogy a halált senki nem kerülheti el. Ezt rendkívül igazságtalannak éreztem: a közös sorsot, a hiábavalóságot. Bármit csinálsz, minden ugyanúgy végződik.

Egy idő után nem hittem abban sem, hogy én majd elkerülhetem a halált, ha erősen összpontosítok, és sosem csukom le a szemem. De azért úgy gondoltam, adok ennek az egésznek egy kis időt, bár elnézve szüleimet, akik folyton aggodalmaskodtak mindenen, nagyszüleimet, akiket még kevésbé értettem, nem sok esélyt láttam rá, hogy sikerül valami jót kihozni belőle.

Kislányként nem örültem semminek. Magányos voltam, keveset nevettem. Álmodoztam és minden nap azt képzeltem, hogy másnap végre elkezdem jól érezni magam. Könnyedén kelek ki az ágyból, könnyű lesz lenni. Majd minden este úgy feküdtem le, hogy másnap még újrakezdhetem, és megpróbálhatom jól érezni magam. Gyűlöltem gyerekségem, mindig felnőtt akartam lenni. A könyvtárban csak a felnőtt részlegen nézelődtem, és bár semmit nem értettem a könyvekből, reméltem, hogy legalább az olvasók felnőttnek néznek. De ez nem jelenti azt, hogy furcsa kislány voltam. Én egy teljesen átlagos gyereknek tűntem, nem voltam csodabogár. Jó kislány voltam.

Miután átevickéltem a gyerekkoron, egy időre szebb arcát mutatta a világ. Írtam egy esszét, ami változást hozott. Egy pszichológiai tanulmányi versenyen vettem részt. Két kérdést lehetett feldolgozni. Vagy arra kellett válaszolni, hogy van-e lelke az állatoknak, vagy arra, hogy mi a játék értelme. Mivel előbbire még ma sem tudom a választ, a játékosat választottam. Mindig irigyeltem az önfeledtséget, amit másokon láttam e tevékenység közben, és amit olyan ritkán tudtam magam elérni. Ennek az írásnak köszönhetően lettem pszichológus. De amennyire sokat látok néha másokból, annyira nem láttam magam jó ideig.

Egy nap – és ez már majdnem húsz éve volt – olyan jól éreztem magam, hogy, ha csak pillanatokra is, de megállt számomra az idő. Meggyőződésem szerint ez az élmény vitt arra, hogy megszegjem a házasságra és a gyerekre vonatkozó fogadalmam. Senki nem vont felelősségre miatta, de ahogy öregedtem, megint egyre többször talált meg a szomorúság. Hiába lettem felnőtt, jött és nem eresztett. És ennyi tapasztalattal a hátam mögött tudom, hogy ez már mindig így lesz.

Még sosem történt meg, hogy ne tudtam volna kikelni reggel az ágyból. Hogy a hangulatom miatt elsírtam volna magam idegenek előtt. A depresszió ezerarcú. Én jól funkcionáló vagyok. Sőt, elég gyakran tudok örülni, kapcsolódni. Sok mindent megtanultam.

Most éppen tavasz van, ami engem is feldob, bár legjobban a nyarat szeretem. Tehát most tavasz van, és

mivel tudom, hogy valószínűleg egész életemben többé-kevésbé nyugtalan, nyughatatlan és végső soron boldogtalan leszek, arra összpontosítok, ami állandó: az univerzumra. Ez egy, hogy konyhanyelvet használjak, túlélési stratégia.

Megyek fel a hegyen. Balra virágzó meggyfák, megöregedett fehér szirmaikat úgy viszi a szél, hogy legyen még idejük ringani egy keveset. Feljebb érek, a dombtetőre. Nagyon meredek, nagyon. Csúszós cipőben lehetetlen megpróbálni. A nyakamban dobog a szívem, amit nagyon szeretek. Mielőtt még meglátnám, érzem a frissen vágott fű illatát, idén először. Megyek még feljebb, rügyező fa legnagyobb ágának legmagasabb ágán trillázik egy énekesmadár, még annál is szebben, mint ahogyan a gyerekek madárhangot utánzó sípja szokott. Érdekel, hogy vajon miért ott énekel, miért most és miért úgy. Egyedül van.

Nemrég töltöttem be a negyvenet. Az összes fogadalmam odavan. Élek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos a NER-luxizásról: Olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 10.



400 ezres borjúbőr Church's cipő, 1 milliós Dolce & Gabbana nadrág, 5 milliós Cartier nyaklánc, 29 milliós Cartier óra, 120 milliós Hermès Birkin táska... Sorozatosan mér csapásokat a NER-világ ékszerekkel és luxuscikkekkel kirakott világára Hadházy Ákos.

De miért szaporodtak meg ennyire ezek a fotók? Honnan jönnek a képek? Miért van egyre nagyobb visszhangjuk? És hogyan reagálnak a szereplők? A NER-luxizás tanulságairól beszélgettünk.

– Újabb és újabb posztokat tesz közzé, amelyekben különböző NER-közeli szereplők ruházatát, ékszereit, kiegészítőit vizsgálja. Akad köztük néhány igazán figyelemre méltó darab is, és az biztos, hogy egyik sem olcsó. Miként lehet ezek nyomára bukkanni, és hogyan lehet ezeket beárazni?

– Skrabski Fruzsina, aki Novák Katalin szakértői bizottságának tagja volt, egyszer kiírta, hogy ha nem lennék én, akkor ő nem is értené ezeket a luxusmárkákat, sőt, talán nem is tudná, hogy léteznek ilyenek. Magamról is ezt kell mondanom:

ha nem lenne Matolcsyné, vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszembe sem jutna, hogy léteznek ilyen táskák vagy papucsok.

Természetesen nem vagyok ezek szakértője. Például azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Birkin táska.

– De akkor hogy találja meg ezeket?

– Elolvasom a nekem küldött üzeneteket. Szerencsére nagyon sokan megtisztelnek azzal, hogy elküldik a véleményüket, információikat. Vannak honfitársaink, akik figyelemmel követik a hölgyek és olykor urak saját maguk által posztolt Instagram- vagy Facebook-bejegyzéseit, és akik tényleg értenek ezekhez a kiegészítőkhöz. Ők hívják fel a figyelmemet ezekre, és ők küldik el a fotókat is.

Ma már vannak képfelismerő szolgáltatások, így ellenőrizni is tudom az információkat.

Ráadásul gyakran mellékelik a linkeket is, amelyek alapján meggyőződhetek róla, hogy az adott darab tényleg annyiba kerül.

– Annak idején, talán a 2010-es évek közepén Habony Árpád táskája volt az első ilyen megdöbbentő eset, de az talán csak pár százezer forintos tétel volt. Azóta viszont jócskán más a szint a NER-es luxusholmik piacán...

– Különösen annak fényében, hogy a Fidesz annak idején támadta az előző kormányt, mondván, hogy luxuskormány. Ehhez képest most ez tényleg visszás. Persze minden alkalommal el kell mondanom: nem az a baj, ha valaki gazdag. Az viszont már problémás, ha ezzel hivalkodik, az ízléstelen és helytelen. De ami igazán visszatetsző, az az, hogy

olyanok hivalkodnak a vagyonukkal, akik ezt a vagyont nyilvánvalóan a politikai kapcsolataiknak köszönhetik.

És még valami: korábban is posztoltam hasonló tartalmakat, és azoknak is volt visszhangja, de messze nem akkora, mint most. Ez azt mutatja, hogy talán van egyfajta változás a levegőben, egyre többen döbbennek rá, hogy ez így nincs rendben. Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy az általános életszínvonal nem emelkedik, sőt, inkább csökken, a magyar gazdaságot sokkal mélyebben érintette a válság, mint azokat az országokat, ahol kompetens, demokratikusan működő kormányok vannak.

– Úgy tűnik, két dolog mozgatja meg igazán az embereket. Az egyik az infláció, a napi megélhetés költségei, a másik pedig ezek a fényűző javak. Ami a kettő felett van, például a több százmilliárdos vagyonok, az már túl elvont számukra. Könnyebb felfogni egy egymillió forintos nadrágot Mészáros Lőrinc feleségén, mint 1400 milliárd forintot a család zsebében.

– Szokták mondani, hogy hergelem az embereket, de szeretném, ha megértenék, mit jelentenek azok az ellopott milliárdok, amelyekről régóta beszélek. Ezek a „néhány milliós” papucsok, táskák, ruhák jobban megragadják az emberek figyelmét, mert kézzelfoghatóbbak. Az ellopott milliárdokat nehezebb felfogni, mert azok olyan nagyságrendek, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva.

Matolcsy feleségének Birkin táskáit, vagy azokat a lakásokat, luxusvillákat, amiket bemutattam, valóban könnyebb megérteni, mint azt a több százmilliárd forintot, amit az adófizetői pénzekből kisíboltak.

Rendszert kell váltani. Tudni kell ezekről. A rendszerváltásnak ma nem azt kellene jelentenie, hogy visszatérünk a kommunizmushoz vagy a szocializmushoz, hanem azt, hogy legyen következménye a dolgoknak. Az ellopott állami százmilliárdoknak, ezermilliárdoknak is következménye kell, hogy legyen.

– Lázár János tavasszal honosította meg a „luxizás” kifejezést a politikában. Mintha összebeszéltek volna...

– Valószínűleg nem ez volt a szándéka, de úgy gondoltam, ha már szóba hozta, akkor menjünk rá erre a témára. Ez egy véletlennek tűnő, de mégis helyes kommunikációs fogás lehetett a részéről.

– Nem gondolja, hogy Lázár ezzel a húzással ki akarta fogni a szelet az ön vitorlájából?

– Nem volt világos akkor sem, és most sem az, miért hozta ezt szóba. A Fidesznél ritkán történik bármi véletlenül. És ami véletlennek tűnik, az sem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy Lázár saját magát akarta ezzel fényezni, de az is, hogy a kritikusabb fideszes szavazókat akarta megszólítani. Most sem vagyok biztos benne, hogy eljutunk oda, mint a kínai kommunista párt, amely időnként példát statuál, ha nő az elégedetlenség. Lehet, hogy ez annak volt az előjele, de nem látjuk a folytatást.

Nem tűnik úgy, hogy Mészáros Lőrinc ideje lejárt volna, és Matolcsyt sem vonták felelősségre.

Az igaz, hogy a kis Matolcsy Dubaiba távozott, az apjáról viszont nem tudunk biztosat, de lehet valóságalapja annak, hogy amnesztiát kaptak.

– Amióta közöl divat- és ékszerposztokat, tapasztalt valamit? Rejtőzködőbbek lettek a NER szereplői? Visszafogottabbak?

– Vannak jelei annak, hogy egyesek próbálnak óvatosabbak lenni. Csakhogy ezek a képek el vannak mentve. Egyébként olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak.

– Ez új fejlemény, hogy szivárogtatnak, hiszen korábban a rezsim egy zárt rendszer volt.

– Korábban is előfordult, én akkor is közöltem ilyen képeket. Csak akkor nem volt akkora visszhangja. Sok esetben nem is tudom név szerint, hogy kitől származnak a képek. Ez mutatja, hogy nem arról van szó, hogy valaki jó pontot akar szerezni egy esetleges új hatalomnál. Egyszerűen még azokat is felháborítják ezek a dolgok, akik benne vannak ebben a közegben.

– Itt a nyár, indulnak a jachtok a Földközi-tengeren. Vagy lehet, hogy idén mégiscsak megfogadják Gulyás Gergely tanácsát, hogy „kevesebb yacht, több szerénység”?

– A yachtokról nem tudok, de ha megnézzük, hogy Mészáros Lőrinc hogyan utazott New Yorkba meccset nézni, hogyan repült magánhelikopterrel a reptérre, és milyen luxusszállodában szállt meg (abban, ahol Kevin a „Reszkessetek, betörők!”-ből is megszállt), az nem arra utal, hogy megértették volna, mi a probléma. Vagy ott van Mészáros Andrea, aki „fanyalgókról” beszélt, miközben

ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 millió forintot osztanak szét nyaralási támogatásként.

Az, hogy ezt egy 850 ezer forintos szoknyában tette, nem éppen szerénységre vall.

– Próbálta már kiszámítani, hogy mondjuk a Matolcsy család ökológiai lábnyomát hogyan lehetne „ledolgozni”? Hány éven át kellene nekem például PET palackot gyűjteni és tömegközlekedéssel járnom és komposztálnom, hogy lenullázzam azt, amit ők elhasználnak egy kéthetes nyaralás alatt?

– Ez nagyon nehéz, de amikor ilyen összegekről beszélünk, érdemes kiszámolni, hogy egy átlagos bérrel hány ezer évig kellene dolgozni, hogy valaki ilyen vagyonhoz jusson. Ilyenkor nagyon tanulságos történelmi párhuzamokat lehet levonni.

– Van még „tartalékban” ilyen képe vagy története? Mikor jön ki az új anyag?

– Lehet, hogy már a héten kiteszünk egy újabbat.

– Azt mondta, „kiteszünk”. Többes számban. Hányan dolgoznak ezen?

– Van egy kis stábom, akik segítenek a munkában. Például az árak ellenőrzésében, mert ahogy mondtam, nem vagyok ezek szakértője. Néha magam is megdöbbenek, és megkérem a kollégákat, hogy nézzenek utána. Sajnos a legtöbbször kiderül: az ár tényleg annyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Három napja áram nélkül Pomázon: olvadozó mélyhűtők, csend, romantikus vacsora gyertyafénynél
A postás, mint régen, felkiabál a házaknál, ahova levél érkezett. Három betonoszlopot is kidöntött a szél, várni kellett a speciális munkagépekre, majd arra, hogy megkössön a beton. A polgármester szerint van tanulság, amit érdemes levonni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 11.



„Ha áram van, minden van” – így szólt a kilencvenes évek egyik hirdetése. De mi van, ha nincs? A pomázi Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán utcában hétfőn ment el az áram, és csütörtök délutánig sem jött vissza.

Az utcák csendesek, ahogy egy kertvároshoz illik. Ha nem tudnám, hogy itt már harmadik napja ez a helyzet, semmi sem tűnne fel. Szülők sétáltatják gyermekeiket, nyugdíjasok beszélgetnek a házak előtt. Máshol éppen autót szerelnek a ház előtt. Nyugalom van, szinte idilli. Persze, amikor szóba kerül az áramszünet, kiderül, már nagyon várják, hogy vége legyen a nomád életnek.

A legtöbben ki sem merik nyitni a fagyasztót, reménykedve abban, hogy a hőszigetelése még tartja a hűvösséget, és talán nem romlanak meg a benne tárolt ételek.

Azért némi kétségem támad, hogy több mint 72 óra után mi lehet a hűtőkben, az a néhány centis hőszigetelés ekkora csodákra nem képes, de nem akarom elkeseríteni beszélgetőtársaimat.

Egy nyugdíjas nő mesél a viharról: az utcában is fákat csavart ki, a szomszédja most is darabolja az udvarán, szerencsére az épületekben nem esett kár. Előkerültek a gyertyák, és várnak, más nem is tudnak csinálni. Két férfi a garázsuk előtt szerel egy Skodát. Éppen a vége felé járnak. Megkérdem, hogyan tudnak dolgozni áram nélkül? Kiderül, hogy akkumulátoros szerszámaik vannak, szerencsére a lámpa is akkuval megy, és fel is volt töltve. Amúgy a szerelésnek lassan a végére érnek, kell az autó, az idősebb férfi azzal jár dolgozni. Ott tudja tölteni a telefonját.

A postás csengő híján felkiabál a házakba – meséli nevetve, könyékig olajosan. Rákérdezek, hogyan tud így megfürdeni, mielőtt dolgozni indul? Van még egy kicsi meleg víz a bojlerban, takarékoskodnak, de ha elfogy, marad a hideg víz.

Odébb, egy másik garázs előtt fiatal nő takarít éppen. Megszólítom. Kiderül, a 13 éves lánya éppen táborban van, így hát az otthoni kalandtáborból kimaradt. Az áramszünet romantikus oldaláról mesél.

Esténként gyertyafényes vacsorát rendeznek a férjével, nincs zaj, nincsenek ingerek, internet sincs, közösségi média sincs, lelassult és elnyugodott minden.

„De íme, itt jő” - mintha egy színdarab lenne, megérkezik a férje egy nagy csokor vörös rózsával. Átadja a feleségének, megölelik egymást. Nem tudom nem megkérdezni, hogy a romantikus vacsoráknak köszönhető-e a csokor, de nem – szerinte neki van a legcsodálatosabb felesége, egyébként is hozott volna most neki. Home office-ban dolgozna, de pont erre a hétre vett ki szabadságot, nincs izgulás tehát emiatt sem.

A garázsok előtt kisebb aggregátor, valaki innen oldja meg az áramellátását, nyilván korlátozottan. Amikor le akarom fényképezni a készüléket, az emeletről rám kiabálnak, hogy nincsen ehhez jogom. Hiába magyarázom, hogy nem a tolvaj, hanem az újságíró vagyok, nem sikerül meggyőznöm a lekiabálót.

Sokkal barátságosabb egy idős asszony. Számára az áramszünet a mindenki által említett hűtőgondok mellett leginkább a tévé hiányát jelenti, ami nem is fog megoldódni egyhamar.

Az áram ugyan visszajön most már talán hamarosan, de a szintén leszakadt kommunikációs kábeleket csak később kötik vissza, az nem az áramszolgáltató feladata.

Az utca végében most is dolgoznak: előbb az oszlopot kell felállítani, utána az áramszolgáltató vezetékeit helyezik rá vissza, és csak utána jöhetnek a társbérlők: a televíziós és internetszolgáltatók.

Pomáz polgármesterével, Leidinger István azt mondja, hogy összesen kilenc helyen volt áramkimaradás a településen, egy 20 kilovoltos vezeték szakadása miatt. Ezekből mára már csak a zeneszerzőkről elnevezett utcák maradtak. Ott ugyanis két villanyoszlopot is kidöntött a szél, tehát a helyi vezeték is elszakadt. És itt jön a nagy gond: a villanyoszlop visszahelyezésekor betonozásra is szükség van.

A beton elvileg 28 nap alatt köt meg teljesen, a szilárdsága 50 százalékát is csak három nap után éri el.

Megfelelő adalékokkal ezen lehet valamennyit gyorsítani. Végül szárazbetonnal és megfelelő eljárással sikerült ezt pár napra rövidíteni. Ha sikerül az oszlopot körbebetonozni, és az stabil lesz, akkor lehet szó arról, hogy a vezetékekkel biztonságosan megterheljék az oszlopot. Ezt eldönteni, hogy mikor lehetséges, a szakemberek dolga.

És hogy mik a tanulságok?

„A 112-es rendszer gyakorlatilag összeomlott, és telefonálni nem lehetett, a telekommunikációs rendszerek összeomlottak, ha hétfőn 15 és 19 óra között valakinek mentőt kellett volna hívni vagy kigyulladt volna a háza valakinek villámcsapás következtében, nem tudott volna segítséget hívni” - mondja a polgármester. Emellett szerinte a tűzoltóság kommunikációja is összeomlott, az úgynevezett EDR-rendszer, amit használnak, az sem működött.

A legkritikusabb órákban az a megoldás maradt, hogy az embereknek be kellett sétálni a tűzoltóságra segítséget kérni.

További tanulság az, hogy a gallyazásokat akár lakossági tiltakozások ellenére is el kell végezni, nem szabad hagyni, hogy a távvezetékeket a fák veszélyeztessék. Vannak jogszabályok, szabályok, amik előírják, hogy mekkora védőtávolságot kell biztosítani az adott vezetékek körül, ahova nem ültethető fa, hogy a szolgáltatás zavartalanul tudjon működni. Ha ez nincs meg, akkor történik az, ami most történt.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e erre pénz, a polgármester annyit tudott mondani, hogy „jó kérdés”.

„Nem tudom még, hogy honnan, de erre pénzt kell fordítanunk, és át kell gondolnunk a védelmi struktúrát.”

A polgármester szerint itt lakosságnak is van feladata: villamos vezetékek alá ne ültessenek fákat, mert annak bizony ilyen következményei lehetnek.

Rákérdezek arra is, hogy az események után összeülnek-e a településvezető kollégákkal és a katasztrófavédelemmel, hogy átbeszéljék a tapasztalatokat, amire a polgármester egy vallomással válaszol.

„Előző életemben tűzoltóparancsnok voltam, és minden olyan nagyobb esemény után, ami hozott tanulságokat, én mindig készítettem egy összefoglaló jelentést javaslatokkal, hogy mit kellene átgondolni. Ugyanezt fogom csinálni, és ezt természetesen el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium felé, a kormányzat felé, mert ezekkel bizony foglalkozni kell.”

Vissza az Erkel utcába: a kanyaron túl munkagépek. Már éppen levonulóban vannak. Áll az oszlop, a vezetékek is felkerültek már. Ezek szerint kellőképpen megkötött a beton. Néhány utcabeli kérdezgeti a szakembereket: mikor lesz készen a vezeték? Készen vannak, ők már végeztek – hangzik a válasz –, most már az E.ON dolga, hogy visszakapcsolja a vezetéket. Még nagyon sok helyen dolgoznak ezek a brigádok, tehát arra még várni kell egy kicsikét.

Az új oszlop mellett a földön fekszik a kettétört régi. A földön darabokban a televíziós kábelek. Még sok idő, amíg minden helyreáll Pomázon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Fagyoskodva indult az EFOTT - gumicsizmában, kabátban buliztak a sárban a fesztiválozók
A lenge nyári szettek egyelőre a táskákban várják, hogy előkerülhessenek, a fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az utóbbi napok időjárása.


A lehűlés közepén, szerdán indult a 2025-ös EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál. A tipikus, rövid, lenge fesztiválos szettek viszont egyelőre még a táskák alján maradtak.

A sukorói fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az előző napok időjárása: júliushoz képes elképesztően hideg volt, kellett bizony a hosszúnadrág, a pulcsi, a kabát, sőt még a gumicsizma is, hiszen napok óta esett már.

A hangulat azért visszahozott némi nyári életérzést, bulizni ugyanis így is lehetett, ráadásul a jelmezes fesztiválozók is örülhettek, hiszen legalább nem sültek meg a különféle szettekben. A Mikulás-jelmez pedig még találó is volt.

Mutatjuk fotósunk, Nagy Bogi képeit az első napról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: