Kazincbarcikáról kiszorítják a problémásokat
Pár év alatt szinte az összes szociális lakásától meg akar válni az MSZP-s vezetésű kazincbarcikai önkormányzat. Egy jó részét egyszerűen lebontják, de csak az kaphat cserelakást, akinek nincs tartozása.
Azt mondják, ez nem a problémás családok kiszorításáról szól, az önkormányzat lapjában mégis ingyenélőknek nevezték őket.
A dolog vége az lehet, hogy a legszerencsétlenebb családok a környező falvakba viszik tovább a bajaikat, ahol Kazincbarcikának már nem kell törődni velük. Pedig ahol szándék van rá, ott alapos előkészítéssel és szocális érzékenységgel jól is lehet csinálni egy telepfelszámolást.
“Vagy lesz lakás, vagy megyünk sátorozni!”
– nevetett össze Rózsi a szomszédjával, miközben apró, szociális bérlakását mutogatta. “Szegényes, de rendezett”.
A költözés miatt a szekrények tartalma bedobozolva vár. / Fotó: Hajdú D. András
Ez jó néhány másik lakásról elmondható a kazincbarcikai Hámán Kató utcában, legalábbis azokról, amelyekben laknak még.
Az elmúlt években sok család kiköltözött, betört üvegek és üresen tátongó ajtókeretek mutatják, hogy mindent elvittek, ami mozdítható volt.
Az üresen maradt lépcsőházakat néhányan nyilvános vécének és szemétlerakónak használják. A házak kívülről nézve egytől egyig romosak, sok lakás beázott, néhol a padló is feljött, a ruhák bepenészedtek.
Durva beázás az egyik lakás fürdőszobájában, amit már az ott lakók nem javítanak, elvégre bontásra vár az épületre. I Fotó: Hajdú D. András
“Az utolsó öt év katasztrófa volt” – mondta Sallai Imréné Terike, Rózsi egyik szomszédja, aki 1962 decemberében költözött a belvárosi lakótelepre. Az egykori tanácsi lakást a borsodi hőerőműben dolgozó férjének utalták ki, ő maga pedig a kórházbüfé alkalmazottja volt. Manapság a Hámán Kató utca Kazincbarcika egyik leghírhedtebb része, ahol főleg özvegy nyugdíjasok és szegény, köztük cigány családok élnek. Ők főleg közmunkából és alkalmi munkákból tartják el magukat, 2011-ben az utcában élő felnőttek 40 százaléka maximum nyolc osztályt végzett.
Ez azonban nem volt mindig így, néhány évtizede még a helyi Rózsadombként emlegették a környéket.
“Volt itt játszótér, kiserdő. Együtt jártunk ki szalonnát sütni a szomszédokkal” – emlékezett vissza Terike, aki mindig büszke volt az erkélyen díszelgő muskátlijaira, még versenyeket is nyert velük.
A ház erkélyei akkor és most. / Fotó: Hajdú D. András
Néhány nap múlva Terike már nem itt, hanem egy másik önkormányzati lakásban fog lakni, amit egyáltalán nem sajnál. Ő az első, aki elhagyja a lépcsőházat, de hamarosan a többiek is követik, ugyanis a városvezetés úgy döntött, ideje felszámolni a telepet. A következő két évben lebontják az itt levő 128 szociális bérlakást, és még idén kiürítenek két lépcsőházat.
Cserelakás viszont nem mindenkinek jut, és néhányan attól félnek, hogy utcára kerülnek, végső esetben a gyerekeiket is elveszítik.
Viszlát, ingyenélők
Kókai Péter, a Barcika Szolg Kft. ügyvezetője, háttérben a Kolorhét tudósítása a falon I Fotó: Hajdú D. András
“KIRAKJÁK AZ INGYENÉLŐKET”
– számolt be a Kolorhét című önkormányzati lap májusi cikke a telepfelszámolás miatt rendezett közmeghallgatásról.
A tudósítás szerint az önkormányzat a jövőben csak azoknak segít szociális bérlakással, akik “betartják az együttélés szabályait, fizetik a lakbért, együttműködőek, vigyáznak környezetükre, a gyermekeiket iskolákba, óvodába járatják, dolgoznak, s ezáltal jövedelemmel rendelkeznek.
A hangoskodóknak, tartozásokat felhalmozóknak, az együttélési normákat elfogadni és betartani képtelen lakóknak viszont nem jár önkormányzati bérlakás”.
Szitka Péter MSZP-s polgármester a gyűlésen világossá is tette, hogy a Terikéhez hasonló lakókon szívesen segítenek.
“A Hámán Kató úton is laknak olyanok, akik különböző okból ott ragadtak. Ismerek például olyan idős nénit, aki a hatvanas évek elején költözött be az akkor virágzó lakótelepre, férje mérnökemberként részt vett a város felépítésében, ő maga negyven éven át dolgozott, azóta is példaértékűen vezeti háztartását. Neki és a hozzá hasonlóknak megpróbálunk segíteni”.
A tömbházak kívülről már borzasztóan lepukkantak, de belül több lakást felújítottak. / Fotó: Hajdú D. András
Az egész projekt alapja az a 2018-2022-es ingatlangazdálkodási stratégia, amit tavaly decemberben egyhangúlag fogadott el az MSZP-s többségű képviselő-testület.
Ez a mostani 269 szociális bérlakásból csak 50-et hagyna meg, úgy, hogy mind a 128, Hámán Kató utcai lakást lebontanák. Közben növelnék a piaci alapon, vagyis drágábban kiadható lakásállományt.
A stratégia szerint ebbe csak olyan családok költözhetnének, akiknél az egy főre jutó havi jövedelem eléri a nettó százezer forintot, márpedig a Hámán Kató utcaiak nagy része távol áll ettől.
Kókai Péter, a lakásgazdálkodásért is felelős önkormányzati cég, a Barcika Szolg Kft. ügyvezetője viszont azt mondta, ezt a százezres jövedelemhatárt utólag elvetették.
De mi lesz ezekkel az emberekkel? Az önkormányzat azoknak köteles másik szociális lakást biztosítani, akiknek nincs elmaradásuk sem a bérleti díjjal, sem a rezsivel, és határozatlan idejű szerződéssel rendelkeznek. Kókai Péter úgy becsüli, hogy
városszerte a 269 lakásból nagyjából 120 bérlő fizet rendesen, a többieknek tartozásaik vannak.
“A Hámán Kató utcán több tucat ember nem tartja be a bérleti szerződésben és a jogszabályokban foglaltakat, ezért ők nem jogosultak cserelakásra. De sokan csak néhány hetes-hónapos csúszásban vannak, előfordul, hogy valaki egy összegben kifizeti a tartozását” – mondta.
A Hámán Kató utcában találkoztunk olyan családdal, akik azt állították,
a szekrényüket és a tévéjüket is eladták, hogy ki tudják fizetni a 170 ezer forintos vízszámlájukat.
“Csütörtökön voltam bent az önkormányzatnál, mondtam, hogy hétfőn be tudom vinni a pénzt. De azt mondták, már késő”.
János attól fél, hogy mivel nem jogosultak cserelakásra, utcára fognak kerülni, a gyerekeiket pedig elviszi a gyámhivatal.
“Ha mindennel el lennék maradva, megérteném. De csak a vízdíjról van szó, és még a pénzt is megszereztem”.
Jánosék ügyére külön rákérdeztünk az önkormányzatnál, de mivel folyamatban levő ügyről van szó, és az ügyfeleikről nem adnak ki adatokat harmadik félnek, nem kommentálták.
Családi portré a szekrény helyén. János attól fél, hogy mivel nem jogosultak cserelakásra, utcára fognak kerülni, a gyerekeiket pedig elviszi a gyámhivatal. / Fotó: Hajdú D. András
Azért odavizelni nem kéne
Az önkormányzat szeretné, ha a maradék lakásokban olyanok élnének, akik betartják a szerződésüket és a normális együttélés szabályait is. A rendesen fizető bérlőknél utóbbi nem lehet mérlegelési szempont, muszáj nekik cserelakást adni. Akinek viszont elmaradása van, és zavarónak látják az életvitelét, aligha juthat bármilyen önkormányzati lakáshoz.
“A város a jövőben átmeneti időszakra biztosít fedelet a szociálisan nehéz helyzetbe került családok számára, akik ezt megérdemlik, kiérdemlik”
– mondta Kókai Péter. Az viszont elég szubjektív dolog, hogy mi számít normális együttélésnek.
Az ügyvezető szerint “az, hogy egy lakó milyen szerepet tölt be egy lakóközösségben, nyomonkövethető az alapján, hogy milyen vélemények alakultak ki róla az elmúlt 10-15 évben. Ha folyamatosan részeges, dühöngő, hangoskodó, bulizó, az együttélés szabályait betartani nem képes emberről van szó, azt nehéz jó szívvel beköltöztetni egy olyan lakóközösségbe, ahol az emberek jól szituáltak, csendesek, vigyáznak a gyerekekre. Talán nagyobb bajt csinálunk, ha egy rosszabb típusú családot beköltöztetünk egy ilyen közösségbe, mert akár több család életét is feldúljuk. Felvettük a kapcsolatot a kazincbarcikai szociális szolgáltató központ munkatársaival, hogy segítsenek feloldani ezt a dilemmát, mert mi inkább üzleti alapon közelítjük meg a kérdést, ők pedig szociális alapon látják át”.
Az üresen álló lakásokat nyilvános vécének használták a környékbeliek, a vezetékekből szivárog a víz, és áztatja a szomszédos még lakott lakásokat. / Fotó: Hajdú D. András
Arra a kérdésre, hogy a Hámán Kató utcaiak közül hányan nem tartják be a normális együttélési szabályokat, Kókai Péter azt mondta, nem vezetnek ilyen statisztikát, de elég gyakori dologról van szó.
“Valakit az zavar, hogy a másiknak nyolc macskája van. Valakit az, hogy a másik olyan ismerősöket fogad, akiket talán nem kellene, vagy más életritmus szerint él. Ezek majdnem minden lakóközösségben előfordulnak, de van, ahol gyakrabban, és van, ahol ritkábban. De ahol a jóízlés határát sértik, tehát például odavizelnek a lépcsőházba, azt már figyelembe kell venni”.
A tervek szerint létre is hoznak majd egy etikai kódexet, amelyben leírják a társadalmi normákat.
“Próbáljuk majd példákkal bemutatni, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami nem. Valahogy mindenkinek éreznie kell, hogy hol lépi át a határt. Minden társasháznak van házirendje, fontos a tulajdon szentségének a védelme, ezt védik a jogszabályi előírások és a bérleti szerződésben foglaltak is, és mi ezek betartatására törekszünk. De ez az etikai kódex nem lesz kötelező érvényű, mert nem lehet az, bár hosszú távon, ha mindenki megértette és elfogadta az ebben foglaltakat, akkor lehet a szabályozását szigorítani”.
Mintha csak ki akarnák szorítani őket
Az egyik lebontott tömb látképe egy még lakott lakás ablakából. / Fotó: Hajdú D. András
A stratégiában egyáltalán nincs szó arról, mihez lehetne kezdeni a problémásabb lakókkal. Kiindulni legfeljebb abból lehet, hogy két éve ugyanebben az utcában már lebontottak néhány tömböt. Kókai Péter szerint az akkor kiköltöztetett lakók nagyjából fele kapott cserelakást, a többiek nem voltak rá jogosultak. Az ügyvezető elmondása alapján velük két dolog történhetett:
Egy részük szerinte önhibájukon kívül került ebbe a helyzetbe, egyszerűen így alakult az életük. Számukra az önkormányzat próbált piaci alapon bérlehető ingatlanokat felajánlani, vagy átmeneti szállást nyújtani. Néhányan a megmaradt Hámán Kató utcai tömbökbe kerültek szociális lakásokba, de az emberek egy része azóta eladósodott, és most mindenféle eljárások folynak velük szemben. Ők nem jogosultak cserelakásra.
Egy másik csoport, a kiköltöztetett lakók nagyjából 30 százaléka pedig rokonokhoz, ismerősökhöz, környékbeli falvakba, városokba, vagy akár külföldre költözhettek, de az önkormányzatnak erről nincsenek pontos információi.
Vagyis az önkormányzat két éve teljesen levette a kezét a leginkább problémás, legnehezebb helyzetben levő lakókról, és semmi sem utal arra, hogy ez most máshogy lenne.
A stratégia és az eddigi gyakorlat alapján olyan, mintha a város azon dolgozna, hogy egyszerűen, hatékonyan és jogszerűen megszabaduljon azoktól az emberektől, akik zavarják az összképet.
Kókai Péter szerint a stratégiának “nem az volt a célja, hogy jogi módszert találjunk a város megtisztítására, hanem a felelős gazdálkodás és a vagyonmegőrzés. De el tudom fogadni, hogy aki ilyen szemmel olvassa a stratégiát, az ki tudja ezt olvasni belőle. Lesznek, akik nem fognak tudni megfelelni ezeknek a kritériumoknak, és velük lesz valami. Vagy megoldják önerejükből, vagy civil szervezetekhez, egyházakhoz fordulnak”.
A vesztesek nem reklamálnak
“Nagyon jó visszajelzéseket kapunk a városból. Az emberek azt mondják, ideje, hogy felébredtünk, és kezdünk végre valamit ezzel az egykor olyan patinás városrésszel” – mondta Kókai Péter, aki szerint a kazincbarcikaiak örülnek, hogy az önkormányzat keménykezűen lép fel azokkal szemben, akik “nem tartják be a rájuk vonatkozó szabályokat”, és tartozásokat halmoznak fel. “Ennek van egy nagyon jó oldala is, a többség érdekeinek védelme, amit mindenki örömmel fogad, kivéve a több százezres vagy milliós tartozást felhalmozók”.
“Azok a Hámán Kató utcai lakosok, akik betartják a szabályokat, jó bérlők, és példamutatóan élnek, szintén üdvözlik a projektet. Sőt, talán ők a legelszántabbak abban, hogy tartsuk be még inkább a szabályokat, és szűrjük ki azokat, akik nem alkalmasak a rendszer igénybevételére”.
“Azokról viszont nincsenek információink, akik ennek a stratégiának a szenvedő alanyai, akik nem tudják kifizetni a több százezres tartozásukat, vagy nem tartják be az együttélés szabályait. Nem jönnek ide, nem hangoskodnak. Valószínűleg érzik, hogy nincs joguk azt mondani, hogy róluk márpedig gondoskodni kell. Összességében úgy látom, felkavartuk az állóvizet, de ez egy széles körben várt és elfogadott intézkedéscsomag a városban”.
A költözéssel kapcsolatos bizonytalanság viseli meg a legjobban az itt lakókat. / Fotó: Hajdú D. András
Bár Kókai büszke rá, hogy ilyen jó a telepfelszámolás visszhangja, a Hámán Kató utcában lépten-nyomon elégedetlenkedő bérlőkbe botlottunk. Egy részüknek már idén ki kell költözniük, mások tovább maradhatnak. Most főleg azokkal beszélgettünk, akiknek hamarosan menni kell. Róluk kiderült, hogy a többségüknek nincs tartozása, sokan mégis vitában állnak az önkormányzattal. De még jobban aggódnak azok, akik a következő években fognak kiköltözni, köztük ugyanis többen vannak, akik nagy tartozásokat halmoztak fel.
Cigányokat nem szívesen látnak
“Megmutattak hármat, az egyiket el is fogadtam volna” – mondta Rózsi, akit a cikk elején már idéztünk. De hiába tetszett neki a Jókai téri cserelakás, az ott élők a közmeghallgatáson világossá tették, hogy nem akarnak cigány szomszédokat. “Ott is hagytam az egész meghallgatást. A cigányok közt, meg a magyarok közt is találni mindenfélét, ez nem ezen múlik”. Rózsi úgy tudja, az önkormányzat a tiltakozás hatására visszalépett, úgyhogy fogalma sincs, hová költözhet.
Kókai Péter is elismerte, hogy “az emberek egy részében ilyenkor felébred a rosszhiszeműség. Kaptunk negatív visszajelzéseket, ezeket próbáljuk kezelni, együttműködni a lakóközösséggel és az új bérlővel is”.
Ahhoz képest, hogy kívülről milyen romosak a Hámán Kató utcai házak, odabent mindenféle állapotú lakással találkoztunk. Voltak, akik beázásokra és penészes ruhákra panaszkodtak, máshol viszont nagyon rendezettek voltak a körülmények. Zoltántól és Tündétől is azt hallottuk, hogy a Jókai téren nem szívesen látják az esetleges cigány bérlőket. Nekik a város egy másik pontján ajánlottak lakást, amit el is fogadtak, de egyelőre nem lett belőle semmi.
“Kaptunk egy papírt, hogy 15 nap múlva kellene költözni”
– mondták Zoltánék, akik tizenegy éve laknak az utcában. Két éve költöztek a mostani lakásukba, miután az önkormányzat lebontotta a tömbjüket.
A Rostás család is hónapok óta vitában áll az önkormányzattal. Azt állítják, nekik sincs tartozásuk, ezért három cserelakást is felajánlottak nekik. Ebből az egyikről kiderült, hogy mégsem jogosultak rá, egy másik annyira rossz állapotú volt, hogy nem fogadták el, a harmadikra pedig hiába mondtak igent, állításuk szerint az önkormányzat hónapok óta nem reagált a levelükre. Az önkormányzat, mivel folyamatban levő ügyről van szó, és az ügyfeleik adatait nem adja ki harmadik félnek, ezt az esetet sem kommentálta.
Jutka és Sanyi visszautasította a felajánlott tetőtéri cserelakást, mert a mozgássérült férfi nem tudna lemenni a lépcsőkön, illetve a hat fős család amúgy sem fért volna el a másfél szobás lakásban. / Fotó: Hajdú D. András
“Rájuk csaptam az ajtót, mikor legutóbb bent voltam” – mesélte Czakó Tivadarné Erzsi, aki azért haragszik az önkományzatra, mert olyan lakást ajánlottak neki, amelyben nagyon apró a fürdőszoba.
“Húsz éven belül negyedszer költözöm. Tavaly festettem ki a lakást, utána szóltak, hogy ez is le lesz bontva”.
Neki komoly bajokat okoz a beázás, a ruhái nyirkosak, be is dobozolta a ruháit. “Elvileg a hónap végén kell elmenni, de ha tótágast állnak, se költözöm be abba a lakásba”.
Jutkáék is úgy érzik, hiába jogosultak cserelakásra, a városvezetés ki akar babrálni velük.
“Egy szoba-konyhás lakást ajánlottak, pedig öten lakunk itt, kell a hely”
– mondta Jutka, amint épp arra készült, hogy megetesse a félig lebénult Sanyit, vagy ahogy ő becézte, Papót. “Alig tud járni, nem tud egyedül kiszállni a kádból, és fel akarnak tenni minket az emeletre”. Sanyi 1956 óta lakik az utcában, nagyon kötődik a helyhez, úgyhogy nem is örül a költözésnek. Szerinte elég lenne felújítani a tömböket.
Szomszédjuk, Ilona is összepakolt már, de egyelőre nem világos, hogy kaphat-e cserelakást. Ő azt állítja, minden elmaradását rendezte, az önkormányzattól viszont azt a választ kapta, hogy még mindig tartozik.
“Én nem vagyok egy tutyimutyi nő, Miskolcon nevelkedtem. Ha kell, bíróságra megyek”
– mondta dühösen Ilona, aki 33 ezer forintos nyugdíját szórólapozással egészíti ki.
Kiszorítani könnyebb, segíteni jobban megéri
A hasonló telepfelszámolásokban jártas szakértők szerint teljesen normális, hogy egy ilyen projekt feszültségeket szül. A cserelakásra jogosultak félnek attól, hová kerülnek, a többségi lakosság pedig tart az ismeretlen, rossz hírű emberek közelségétől.
“Ezeket nem lehet konfliktusok nélkül megúszni, a legnagyobb jószándékkal sem. De az nem tűnik jó ötletnek, hogy úgy költöztessünk ide-oda embereket, hogy közben nem támogatjuk őket más problémáikban. A komplex telepprogramok például abban nagyon erősek, hogy szociális munkásokat biztosítanak az emberek mellé. Közben persze a fogadó környezetet is fel kell készíteni, hogy ne utálják ki az új szomszédokat az első öt perc után” – mondta Kóródi Miklós, az Autonómia Alapítvány munkatársa.
Az Autonómia most Dombóváron dolgozik egy telepfelszámolási programban, amely még csak kezdeti fázisban tart, de ebből is látszik, mi mindenre érdemes időt szánni a költözés megkezdése előtt.
“Először filmes foglalkozásokat tartottunk helyi gyerekeknek. Voltak köztük, akik szegregátumban élnek, és olyanok is, akik nem. Mindenki bemutatta a lakókörnyezetét egy kisfilmben, találkoztak egymással különböző helyzetű gyerekek. A lényeg, hogy legyenek programok, amelyek kapcsolódási pontot jelentenek, és ezek évekig kitartsanak. Persze nem teszem le az esküt, hogy a dombóvári projekt biztosan sikeres lesz, de ha ez nincs, akkor majdnem biztos a bukás”.
A konfliktusokat és az ezerféle igényt persze akkor is nehéz kezelni, ha egy önkormányzat alaposan előkészít és jól kommunikál egy hasonló programot. De a tapasztalat azt mutatja, hogy
ha egy önkormányzat elég összetetten közelíti meg a problémát, és nem a lakók kiszorítására játszik, akár még sikereket is érhet el.
Ilyen Komló esete is, ahol néhány éve a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében számolták fel a sportvölgyi és szállásfalui szegregátumot. A Sportvölgyben a házakat ledózerolták, minden lakót a városban helyeztek el, és a szállásfaluiak többségét is beköltöztették. Polics József, Komló fideszes polgármestere szerint ahhoz, hogy egy ilyen program jól működjön, több dologra is szükség van.
Először is: az önkormányzatnak szociálisan érzékenynek kell lennie. “A többségi társadalom érdeke is, hogy segítsük és integráljuk ezeket az embereket. Korábban nálunk is volt példa arra, hogy a problémás családokat kipakolták a környező falvakba, de úgy gondolom, hogy ezzel nem oldjuk meg a problémát, csak áttoljuk máshová. Mi azért képviseljük a települést, hogy a kisebb és a nagyobb problémákat is megpróbáljuk a legjobb tudásunk szerint megoldani”.
Másodszor: a programot jó előre, alaposan megtervezték, és nem sajnálták az időt az egyeztetésekre. Komlón fórumokat tartottak, bevonták a munkába a helyi civil szervezeteket, a roma nemzetiségi önkormányzatot és azokat a társasházakat is, ahová új lakókat terveztek költöztetni. “A közös képviselőkkel már a programindítás előtt többször találkoztunk, hogy elkerüljük az utcai és facebookos pletykák terjedését. Másrészt fel kellett készítenünk a beköltözőket is”.
Harmadszor: a program nem ér véget a költözéskor.
A komlói gyermekvédelmi szakemberek ma is folyamatosan monitorozzák ezeket a családokat, az önkormányzat szociális irodájában külön ember foglalkozik velük, miközben a lakások állapotát is rendszeresen ellenőrzik.
Viták, tiltakozások és tüntetések persze így is voltak bőven, de olyan nem fordult elő, hogy valakit a szomszédok ellenállása miatt nem költöztettek be egy társasházba. “Végül abban állapodtunk meg, hogy egy lépcsőházba maximum két új családot költöztettünk” – mondta Polics. Szerinte az is segített az elfogadásban, hogy az érintett társasházakban is elvégeztek kisebb beruházásokat, felújították a nyílászárókat, vagy új közösségi teret alakítottak ki a közelben.
A kiköltözés előtt álló lakosok beszélgetnek a tömbházuk tövében. / Fotó: Hajdú D. András
A Sportvölgyben is éltek olyanok, akik komoly rezsitartozásokat halmoztak fel, de ez nem volt kizáró ok.
“Megállapodást kötöttünk velük arról, hogy a tartozásukat rendezniük kell. Lehetőséget adtunk a részletfizetésre, és folyamatosan törlesztenek is”.
Polics sikeresnek tartja a programot, hiszen az elmúlt években csak 3-4 családot kellett kiköltöztetniük, amiért nem tartották be az együttélési szabályokat. Ők alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költöztek, a helyükre pedig más rászorulók kerültek. Kazincbarcikához hasonlóan Komlón is megszüntették a határozatlan idejű bérleti szerződéseket, így mindenki tudja, hogy ha tartozásokat halmoz fel, könnyen elveszítheti a kényelmes lakását.
A szállásfalui részen ma is lakik néhány család, akiket az életmódjuk miatt egyelőre nem tudtak integrált környezetbe költöztetni. A megmaradt épületeket felújították, közösségi teret alakítottak ki, és a helyi Caritas foglalkozik velük.
“Bízom benne, hogy a gyerekek már egy sokkal rendezettebb, komfortosabb lakókörnyezetben nőhetnek fel, és ennek lehetnek hosszú távú hatásai”.
Egy másik, nagyon rossz állapotú komlói szegregátumból, a Kazinczy utcából szintén nem költöztették ki az embereket, Polics szerint ahhoz rengeteg pénz kellene. Az ottani, 3-4 emeletes társasházakban a rezsihátralék további emelkedését akarták megakadályozni, ezért kártyás víz- és villanyórákat telepítettek. “Ott egy tömbrehabilitációra, nagyobb stábra, nagyobb energiára és húszéves folyamatos munkára lenne szükség, hogy előrelépés legyen”.
