SZEMPONT
A Rovatból

Kazincbarcikáról kiszorítják a problémásokat

A jövőben szigorú feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik szociális lakásokban akarnak élni.


Pár év alatt szinte az összes szociális lakásától meg akar válni az MSZP-s vezetésű kazincbarcikai önkormányzat. Egy jó részét egyszerűen lebontják, de csak az kaphat cserelakást, akinek nincs tartozása.

Azt mondják, ez nem a problémás családok kiszorításáról szól, az önkormányzat lapjában mégis ingyenélőknek nevezték őket.

A dolog vége az lehet, hogy a legszerencsétlenebb családok a környező falvakba viszik tovább a bajaikat, ahol Kazincbarcikának már nem kell törődni velük. Pedig ahol szándék van rá, ott alapos előkészítéssel és szocális érzékenységgel jól is lehet csinálni egy telepfelszámolást.

“Vagy lesz lakás, vagy megyünk sátorozni!”

– nevetett össze Rózsi a szomszédjával, miközben apró, szociális bérlakását mutogatta. “Szegényes, de rendezett”.

A költözés miatt a szekrények tartalma bedobozolva vár. / Fotó: Hajdú D. András

Ez jó néhány másik lakásról elmondható a kazincbarcikai Hámán Kató utcában, legalábbis azokról, amelyekben laknak még.

Az elmúlt években sok család kiköltözött, betört üvegek és üresen tátongó ajtókeretek mutatják, hogy mindent elvittek, ami mozdítható volt.

Az üresen maradt lépcsőházakat néhányan nyilvános vécének és szemétlerakónak használják. A házak kívülről nézve egytől egyig romosak, sok lakás beázott, néhol a padló is feljött, a ruhák bepenészedtek.

Durva beázás az egyik lakás fürdőszobájában, amit már az ott lakók nem javítanak, elvégre bontásra vár az épületre. I Fotó: Hajdú D. András

“Az utolsó öt év katasztrófa volt” – mondta Sallai Imréné Terike, Rózsi egyik szomszédja, aki 1962 decemberében költözött a belvárosi lakótelepre. Az egykori tanácsi lakást a borsodi hőerőműben dolgozó férjének utalták ki, ő maga pedig a kórházbüfé alkalmazottja volt. Manapság a Hámán Kató utca Kazincbarcika egyik leghírhedtebb része, ahol főleg özvegy nyugdíjasok és szegény, köztük cigány családok élnek. Ők főleg közmunkából és alkalmi munkákból tartják el magukat, 2011-ben az utcában élő felnőttek 40 százaléka maximum nyolc osztályt végzett.

Ez azonban nem volt mindig így, néhány évtizede még a helyi Rózsadombként emlegették a környéket.

“Volt itt játszótér, kiserdő. Együtt jártunk ki szalonnát sütni a szomszédokkal” – emlékezett vissza Terike, aki mindig büszke volt az erkélyen díszelgő muskátlijaira, még versenyeket is nyert velük.

A ház erkélyei akkor és most. / Fotó: Hajdú D. András

Néhány nap múlva Terike már nem itt, hanem egy másik önkormányzati lakásban fog lakni, amit egyáltalán nem sajnál. Ő az első, aki elhagyja a lépcsőházat, de hamarosan a többiek is követik, ugyanis a városvezetés úgy döntött, ideje felszámolni a telepet. A következő két évben lebontják az itt levő 128 szociális bérlakást, és még idén kiürítenek két lépcsőházat.

Cserelakás viszont nem mindenkinek jut, és néhányan attól félnek, hogy utcára kerülnek, végső esetben a gyerekeiket is elveszítik.

Viszlát, ingyenélők

Kókai Péter, a Barcika Szolg Kft. ügyvezetője, háttérben a Kolorhét tudósítása a falon I Fotó: Hajdú D. András

“KIRAKJÁK AZ INGYENÉLŐKET”

számolt be a Kolorhét című önkormányzati lap májusi cikke a telepfelszámolás miatt rendezett közmeghallgatásról.

A tudósítás szerint az önkormányzat a jövőben csak azoknak segít szociális bérlakással, akik “betartják az együttélés szabályait, fizetik a lakbért, együttműködőek, vigyáznak környezetükre, a gyermekeiket iskolákba, óvodába járatják, dolgoznak, s ezáltal jövedelemmel rendelkeznek.

A hangoskodóknak, tartozásokat felhalmozóknak, az együttélési normákat elfogadni és betartani képtelen lakóknak viszont nem jár önkormányzati bérlakás”.

Szitka Péter MSZP-s polgármester a gyűlésen világossá is tette, hogy a Terikéhez hasonló lakókon szívesen segítenek.

“A Hámán Kató úton is laknak olyanok, akik különböző okból ott ragadtak. Ismerek például olyan idős nénit, aki a hatvanas évek elején költözött be az akkor virágzó lakótelepre, férje mérnökemberként részt vett a város felépítésében, ő maga negyven éven át dolgozott, azóta is példaértékűen vezeti háztartását. Neki és a hozzá hasonlóknak megpróbálunk segíteni”.

A tömbházak kívülről már borzasztóan lepukkantak, de belül több lakást felújítottak. / Fotó: Hajdú D. András

Az egész projekt alapja az a 2018-2022-es ingatlangazdálkodási stratégia, amit tavaly decemberben egyhangúlag fogadott el az MSZP-s többségű képviselő-testület.

Ez a mostani 269 szociális bérlakásból csak 50-et hagyna meg, úgy, hogy mind a 128, Hámán Kató utcai lakást lebontanák. Közben növelnék a piaci alapon, vagyis drágábban kiadható lakásállományt.

A stratégia szerint ebbe csak olyan családok költözhetnének, akiknél az egy főre jutó havi jövedelem eléri a nettó százezer forintot, márpedig a Hámán Kató utcaiak nagy része távol áll ettől.

Kókai Péter, a lakásgazdálkodásért is felelős önkormányzati cég, a Barcika Szolg Kft. ügyvezetője viszont azt mondta, ezt a százezres jövedelemhatárt utólag elvetették.

De mi lesz ezekkel az emberekkel? Az önkormányzat azoknak köteles másik szociális lakást biztosítani, akiknek nincs elmaradásuk sem a bérleti díjjal, sem a rezsivel, és határozatlan idejű szerződéssel rendelkeznek. Kókai Péter úgy becsüli, hogy

városszerte a 269 lakásból nagyjából 120 bérlő fizet rendesen, a többieknek tartozásaik vannak.

“A Hámán Kató utcán több tucat ember nem tartja be a bérleti szerződésben és a jogszabályokban foglaltakat, ezért ők nem jogosultak cserelakásra. De sokan csak néhány hetes-hónapos csúszásban vannak, előfordul, hogy valaki egy összegben kifizeti a tartozását” – mondta.

A Hámán Kató utcában találkoztunk olyan családdal, akik azt állították,

a szekrényüket és a tévéjüket is eladták, hogy ki tudják fizetni a 170 ezer forintos vízszámlájukat.

“Csütörtökön voltam bent az önkormányzatnál, mondtam, hogy hétfőn be tudom vinni a pénzt. De azt mondták, már késő”.

János attól fél, hogy mivel nem jogosultak cserelakásra, utcára fognak kerülni, a gyerekeiket pedig elviszi a gyámhivatal.

“Ha mindennel el lennék maradva, megérteném. De csak a vízdíjról van szó, és még a pénzt is megszereztem”.

Jánosék ügyére külön rákérdeztünk az önkormányzatnál, de mivel folyamatban levő ügyről van szó, és az ügyfeleikről nem adnak ki adatokat harmadik félnek, nem kommentálták.

Családi portré a szekrény helyén. János attól fél, hogy mivel nem jogosultak cserelakásra, utcára fognak kerülni, a gyerekeiket pedig elviszi a gyámhivatal. / Fotó: Hajdú D. András

Azért odavizelni nem kéne

Az önkormányzat szeretné, ha a maradék lakásokban olyanok élnének, akik betartják a szerződésüket és a normális együttélés szabályait is. A rendesen fizető bérlőknél utóbbi nem lehet mérlegelési szempont, muszáj nekik cserelakást adni. Akinek viszont elmaradása van, és zavarónak látják az életvitelét, aligha juthat bármilyen önkormányzati lakáshoz.

“A város a jövőben átmeneti időszakra biztosít fedelet a szociálisan nehéz helyzetbe került családok számára, akik ezt megérdemlik, kiérdemlik”

– mondta Kókai Péter. Az viszont elég szubjektív dolog, hogy mi számít normális együttélésnek.

Az ügyvezető szerint “az, hogy egy lakó milyen szerepet tölt be egy lakóközösségben, nyomonkövethető az alapján, hogy milyen vélemények alakultak ki róla az elmúlt 10-15 évben. Ha folyamatosan részeges, dühöngő, hangoskodó, bulizó, az együttélés szabályait betartani nem képes emberről van szó, azt nehéz jó szívvel beköltöztetni egy olyan lakóközösségbe, ahol az emberek jól szituáltak, csendesek, vigyáznak a gyerekekre. Talán nagyobb bajt csinálunk, ha egy rosszabb típusú családot beköltöztetünk egy ilyen közösségbe, mert akár több család életét is feldúljuk. Felvettük a kapcsolatot a kazincbarcikai szociális szolgáltató központ munkatársaival, hogy segítsenek feloldani ezt a dilemmát, mert mi inkább üzleti alapon közelítjük meg a kérdést, ők pedig szociális alapon látják át”.

Az üresen álló lakásokat nyilvános vécének használták a környékbeliek, a vezetékekből szivárog a víz, és áztatja a szomszédos még lakott lakásokat. / Fotó: Hajdú D. András

Arra a kérdésre, hogy a Hámán Kató utcaiak közül hányan nem tartják be a normális együttélési szabályokat, Kókai Péter azt mondta, nem vezetnek ilyen statisztikát, de elég gyakori dologról van szó.

“Valakit az zavar, hogy a másiknak nyolc macskája van. Valakit az, hogy a másik olyan ismerősöket fogad, akiket talán nem kellene, vagy más életritmus szerint él. Ezek majdnem minden lakóközösségben előfordulnak, de van, ahol gyakrabban, és van, ahol ritkábban. De ahol a jóízlés határát sértik, tehát például odavizelnek a lépcsőházba, azt már figyelembe kell venni”.

A tervek szerint létre is hoznak majd egy etikai kódexet, amelyben leírják a társadalmi normákat.

“Próbáljuk majd példákkal bemutatni, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami nem. Valahogy mindenkinek éreznie kell, hogy hol lépi át a határt. Minden társasháznak van házirendje, fontos a tulajdon szentségének a védelme, ezt védik a jogszabályi előírások és a bérleti szerződésben foglaltak is, és mi ezek betartatására törekszünk. De ez az etikai kódex nem lesz kötelező érvényű, mert nem lehet az, bár hosszú távon, ha mindenki megértette és elfogadta az ebben foglaltakat, akkor lehet a szabályozását szigorítani”.

Mintha csak ki akarnák szorítani őket

Az egyik lebontott tömb látképe egy még lakott lakás ablakából. / Fotó: Hajdú D. András

A stratégiában egyáltalán nincs szó arról, mihez lehetne kezdeni a problémásabb lakókkal. Kiindulni legfeljebb abból lehet, hogy két éve ugyanebben az utcában már lebontottak néhány tömböt. Kókai Péter szerint az akkor kiköltöztetett lakók nagyjából fele kapott cserelakást, a többiek nem voltak rá jogosultak. Az ügyvezető elmondása alapján velük két dolog történhetett:

Egy részük szerinte önhibájukon kívül került ebbe a helyzetbe, egyszerűen így alakult az életük. Számukra az önkormányzat próbált piaci alapon bérlehető ingatlanokat felajánlani, vagy átmeneti szállást nyújtani. Néhányan a megmaradt Hámán Kató utcai tömbökbe kerültek szociális lakásokba, de az emberek egy része azóta eladósodott, és most mindenféle eljárások folynak velük szemben. Ők nem jogosultak cserelakásra.

Egy másik csoport, a kiköltöztetett lakók nagyjából 30 százaléka pedig rokonokhoz, ismerősökhöz, környékbeli falvakba, városokba, vagy akár külföldre költözhettek, de az önkormányzatnak erről nincsenek pontos információi.

Vagyis az önkormányzat két éve teljesen levette a kezét a leginkább problémás, legnehezebb helyzetben levő lakókról, és semmi sem utal arra, hogy ez most máshogy lenne.

A stratégia és az eddigi gyakorlat alapján olyan, mintha a város azon dolgozna, hogy egyszerűen, hatékonyan és jogszerűen megszabaduljon azoktól az emberektől, akik zavarják az összképet.

Kókai Péter szerint a stratégiának “nem az volt a célja, hogy jogi módszert találjunk a város megtisztítására, hanem a felelős gazdálkodás és a vagyonmegőrzés. De el tudom fogadni, hogy aki ilyen szemmel olvassa a stratégiát, az ki tudja ezt olvasni belőle. Lesznek, akik nem fognak tudni megfelelni ezeknek a kritériumoknak, és velük lesz valami. Vagy megoldják önerejükből, vagy civil szervezetekhez, egyházakhoz fordulnak”.

A vesztesek nem reklamálnak

“Nagyon jó visszajelzéseket kapunk a városból. Az emberek azt mondják, ideje, hogy felébredtünk, és kezdünk végre valamit ezzel az egykor olyan patinás városrésszel” – mondta Kókai Péter, aki szerint a kazincbarcikaiak örülnek, hogy az önkormányzat keménykezűen lép fel azokkal szemben, akik “nem tartják be a rájuk vonatkozó szabályokat”, és tartozásokat halmoznak fel. “Ennek van egy nagyon jó oldala is, a többség érdekeinek védelme, amit mindenki örömmel fogad, kivéve a több százezres vagy milliós tartozást felhalmozók”.

“Azok a Hámán Kató utcai lakosok, akik betartják a szabályokat, jó bérlők, és példamutatóan élnek, szintén üdvözlik a projektet. Sőt, talán ők a legelszántabbak abban, hogy tartsuk be még inkább a szabályokat, és szűrjük ki azokat, akik nem alkalmasak a rendszer igénybevételére”.

“Azokról viszont nincsenek információink, akik ennek a stratégiának a szenvedő alanyai, akik nem tudják kifizetni a több százezres tartozásukat, vagy nem tartják be az együttélés szabályait. Nem jönnek ide, nem hangoskodnak. Valószínűleg érzik, hogy nincs joguk azt mondani, hogy róluk márpedig gondoskodni kell. Összességében úgy látom, felkavartuk az állóvizet, de ez egy széles körben várt és elfogadott intézkedéscsomag a városban”.

A költözéssel kapcsolatos bizonytalanság viseli meg a legjobban az itt lakókat. / Fotó: Hajdú D. András

Bár Kókai büszke rá, hogy ilyen jó a telepfelszámolás visszhangja, a Hámán Kató utcában lépten-nyomon elégedetlenkedő bérlőkbe botlottunk. Egy részüknek már idén ki kell költözniük, mások tovább maradhatnak. Most főleg azokkal beszélgettünk, akiknek hamarosan menni kell. Róluk kiderült, hogy a többségüknek nincs tartozása, sokan mégis vitában állnak az önkormányzattal. De még jobban aggódnak azok, akik a következő években fognak kiköltözni, köztük ugyanis többen vannak, akik nagy tartozásokat halmoztak fel.

Cigányokat nem szívesen látnak

“Megmutattak hármat, az egyiket el is fogadtam volna” – mondta Rózsi, akit a cikk elején már idéztünk. De hiába tetszett neki a Jókai téri cserelakás, az ott élők a közmeghallgatáson világossá tették, hogy nem akarnak cigány szomszédokat. “Ott is hagytam az egész meghallgatást. A cigányok közt, meg a magyarok közt is találni mindenfélét, ez nem ezen múlik”. Rózsi úgy tudja, az önkormányzat a tiltakozás hatására visszalépett, úgyhogy fogalma sincs, hová költözhet.

Kókai Péter is elismerte, hogy “az emberek egy részében ilyenkor felébred a rosszhiszeműség. Kaptunk negatív visszajelzéseket, ezeket próbáljuk kezelni, együttműködni a lakóközösséggel és az új bérlővel is”.

Ahhoz képest, hogy kívülről milyen romosak a Hámán Kató utcai házak, odabent mindenféle állapotú lakással találkoztunk. Voltak, akik beázásokra és penészes ruhákra panaszkodtak, máshol viszont nagyon rendezettek voltak a körülmények. Zoltántól és Tündétől is azt hallottuk, hogy a Jókai téren nem szívesen látják az esetleges cigány bérlőket. Nekik a város egy másik pontján ajánlottak lakást, amit el is fogadtak, de egyelőre nem lett belőle semmi.

“Kaptunk egy papírt, hogy 15 nap múlva kellene költözni”

– mondták Zoltánék, akik tizenegy éve laknak az utcában. Két éve költöztek a mostani lakásukba, miután az önkormányzat lebontotta a tömbjüket.

A Rostás család is hónapok óta vitában áll az önkormányzattal. Azt állítják, nekik sincs tartozásuk, ezért három cserelakást is felajánlottak nekik. Ebből az egyikről kiderült, hogy mégsem jogosultak rá, egy másik annyira rossz állapotú volt, hogy nem fogadták el, a harmadikra pedig hiába mondtak igent, állításuk szerint az önkormányzat hónapok óta nem reagált a levelükre. Az önkormányzat, mivel folyamatban levő ügyről van szó, és az ügyfeleik adatait nem adja ki harmadik félnek, ezt az esetet sem kommentálta.

Jutka és Sanyi visszautasította a felajánlott tetőtéri cserelakást, mert a mozgássérült férfi nem tudna lemenni a lépcsőkön, illetve a hat fős család amúgy sem fért volna el a másfél szobás lakásban. / Fotó: Hajdú D. András

“Rájuk csaptam az ajtót, mikor legutóbb bent voltam” – mesélte Czakó Tivadarné Erzsi, aki azért haragszik az önkományzatra, mert olyan lakást ajánlottak neki, amelyben nagyon apró a fürdőszoba.

“Húsz éven belül negyedszer költözöm. Tavaly festettem ki a lakást, utána szóltak, hogy ez is le lesz bontva”.

Neki komoly bajokat okoz a beázás, a ruhái nyirkosak, be is dobozolta a ruháit. “Elvileg a hónap végén kell elmenni, de ha tótágast állnak, se költözöm be abba a lakásba”.

Jutkáék is úgy érzik, hiába jogosultak cserelakásra, a városvezetés ki akar babrálni velük.

“Egy szoba-konyhás lakást ajánlottak, pedig öten lakunk itt, kell a hely”

– mondta Jutka, amint épp arra készült, hogy megetesse a félig lebénult Sanyit, vagy ahogy ő becézte, Papót. “Alig tud járni, nem tud egyedül kiszállni a kádból, és fel akarnak tenni minket az emeletre”. Sanyi 1956 óta lakik az utcában, nagyon kötődik a helyhez, úgyhogy nem is örül a költözésnek. Szerinte elég lenne felújítani a tömböket.

Szomszédjuk, Ilona is összepakolt már, de egyelőre nem világos, hogy kaphat-e cserelakást. Ő azt állítja, minden elmaradását rendezte, az önkormányzattól viszont azt a választ kapta, hogy még mindig tartozik.

“Én nem vagyok egy tutyimutyi nő, Miskolcon nevelkedtem. Ha kell, bíróságra megyek”

– mondta dühösen Ilona, aki 33 ezer forintos nyugdíját szórólapozással egészíti ki.

Kiszorítani könnyebb, segíteni jobban megéri

A hasonló telepfelszámolásokban jártas szakértők szerint teljesen normális, hogy egy ilyen projekt feszültségeket szül. A cserelakásra jogosultak félnek attól, hová kerülnek, a többségi lakosság pedig tart az ismeretlen, rossz hírű emberek közelségétől.

“Ezeket nem lehet konfliktusok nélkül megúszni, a legnagyobb jószándékkal sem. De az nem tűnik jó ötletnek, hogy úgy költöztessünk ide-oda embereket, hogy közben nem támogatjuk őket más problémáikban. A komplex telepprogramok például abban nagyon erősek, hogy szociális munkásokat biztosítanak az emberek mellé. Közben persze a fogadó környezetet is fel kell készíteni, hogy ne utálják ki az új szomszédokat az első öt perc után” – mondta Kóródi Miklós, az Autonómia Alapítvány munkatársa.

Az Autonómia most Dombóváron dolgozik egy telepfelszámolási programban, amely még csak kezdeti fázisban tart, de ebből is látszik, mi mindenre érdemes időt szánni a költözés megkezdése előtt.

“Először filmes foglalkozásokat tartottunk helyi gyerekeknek. Voltak köztük, akik szegregátumban élnek, és olyanok is, akik nem. Mindenki bemutatta a lakókörnyezetét egy kisfilmben, találkoztak egymással különböző helyzetű gyerekek. A lényeg, hogy legyenek programok, amelyek kapcsolódási pontot jelentenek, és ezek évekig kitartsanak. Persze nem teszem le az esküt, hogy a dombóvári projekt biztosan sikeres lesz, de ha ez nincs, akkor majdnem biztos a bukás”.

A konfliktusokat és az ezerféle igényt persze akkor is nehéz kezelni, ha egy önkormányzat alaposan előkészít és jól kommunikál egy hasonló programot. De a tapasztalat azt mutatja, hogy

ha egy önkormányzat elég összetetten közelíti meg a problémát, és nem a lakók kiszorítására játszik, akár még sikereket is érhet el.

Ilyen Komló esete is, ahol néhány éve a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében számolták fel a sportvölgyi és szállásfalui szegregátumot. A Sportvölgyben a házakat ledózerolták, minden lakót a városban helyeztek el, és a szállásfaluiak többségét is beköltöztették. Polics József, Komló fideszes polgármestere szerint ahhoz, hogy egy ilyen program jól működjön, több dologra is szükség van.

Először is: az önkormányzatnak szociálisan érzékenynek kell lennie. “A többségi társadalom érdeke is, hogy segítsük és integráljuk ezeket az embereket. Korábban nálunk is volt példa arra, hogy a problémás családokat kipakolták a környező falvakba, de úgy gondolom, hogy ezzel nem oldjuk meg a problémát, csak áttoljuk máshová. Mi azért képviseljük a települést, hogy a kisebb és a nagyobb problémákat is megpróbáljuk a legjobb tudásunk szerint megoldani”.

Másodszor: a programot jó előre, alaposan megtervezték, és nem sajnálták az időt az egyeztetésekre. Komlón fórumokat tartottak, bevonták a munkába a helyi civil szervezeteket, a roma nemzetiségi önkormányzatot és azokat a társasházakat is, ahová új lakókat terveztek költöztetni. “A közös képviselőkkel már a programindítás előtt többször találkoztunk, hogy elkerüljük az utcai és facebookos pletykák terjedését. Másrészt fel kellett készítenünk a beköltözőket is”.

Harmadszor: a program nem ér véget a költözéskor.

A komlói gyermekvédelmi szakemberek ma is folyamatosan monitorozzák ezeket a családokat, az önkormányzat szociális irodájában külön ember foglalkozik velük, miközben a lakások állapotát is rendszeresen ellenőrzik.

Viták, tiltakozások és tüntetések persze így is voltak bőven, de olyan nem fordult elő, hogy valakit a szomszédok ellenállása miatt nem költöztettek be egy társasházba. “Végül abban állapodtunk meg, hogy egy lépcsőházba maximum két új családot költöztettünk” – mondta Polics. Szerinte az is segített az elfogadásban, hogy az érintett társasházakban is elvégeztek kisebb beruházásokat, felújították a nyílászárókat, vagy új közösségi teret alakítottak ki a közelben.

A kiköltözés előtt álló lakosok beszélgetnek a tömbházuk tövében. / Fotó: Hajdú D. András

A Sportvölgyben is éltek olyanok, akik komoly rezsitartozásokat halmoztak fel, de ez nem volt kizáró ok.

“Megállapodást kötöttünk velük arról, hogy a tartozásukat rendezniük kell. Lehetőséget adtunk a részletfizetésre, és folyamatosan törlesztenek is”.

Polics sikeresnek tartja a programot, hiszen az elmúlt években csak 3-4 családot kellett kiköltöztetniük, amiért nem tartották be az együttélési szabályokat. Ők alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költöztek, a helyükre pedig más rászorulók kerültek. Kazincbarcikához hasonlóan Komlón is megszüntették a határozatlan idejű bérleti szerződéseket, így mindenki tudja, hogy ha tartozásokat halmoz fel, könnyen elveszítheti a kényelmes lakását.

A szállásfalui részen ma is lakik néhány család, akiket az életmódjuk miatt egyelőre nem tudtak integrált környezetbe költöztetni. A megmaradt épületeket felújították, közösségi teret alakítottak ki, és a helyi Caritas foglalkozik velük.

“Bízom benne, hogy a gyerekek már egy sokkal rendezettebb, komfortosabb lakókörnyezetben nőhetnek fel, és ennek lehetnek hosszú távú hatásai”.

Egy másik, nagyon rossz állapotú komlói szegregátumból, a Kazinczy utcából szintén nem költöztették ki az embereket, Polics szerint ahhoz rengeteg pénz kellene. Az ottani, 3-4 emeletes társasházakban a rezsihátralék további emelkedését akarták megakadályozni, ezért kártyás víz- és villanyórákat telepítettek. “Ott egy tömbrehabilitációra, nagyobb stábra, nagyobb energiára és húszéves folyamatos munkára lenne szükség, hogy előrelépés legyen”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Ligeti Miklós: Mészáros Lőrinc névjegyén talán csak annyi állhatna: „Orbán Viktor”
Mészáros Lőrinc hihetetlen gazdagodása, akárcsak a többi NER-milliárdosé, közpénzből történt - mondja a Transparency International vezetője. Ezt a rendszert mára lebontani sem lenne egyszerű, mert tíz- és százezrek megélhetése függ tőle.


A Forbes szerint először lépte át az ezermilliárdos nagyságot egy magyar családi cég: a Mészáros-csoportot 1549,8 milliárd forintra taksálták. A magyarázat egyszerű, legalábbis a számok szerint: tavaly ugyanis minden érdekeltségük ugrásszerűen javította az eredményét, így az összérték a 2023-as, 627,5 milliárdos becsléshez képest közel ezermilliárddal ugrott. Miközben a legnagyobb családi vállalkozások többsége stabilan nő az inflációs válság és a recessziós félelmek közepette is,

a NER-közeli szereplők, élükön a Mészáros családdal, messze katapultáltak a mezőnyből.

Hogy mindez mit mond el a közpénzből hízó, állami megrendelésekre épülő gazdasági modellről, és hogyan lehetne rajta változatni, arról Ligeti Miklóssal, a korrupciókutatással foglalkozó Transparency International Magyarország elnökével beszélgettünk.

– Egy év alatt ezermilliárd forinttal nőtt a Mészáros-család vagyona. Ez valóságos tündérmese. Hogyan sikerült?

– Nem mondanám, hogy Mészáros Lőrinc-kutatók vagyunk, de sokat foglalkozunk vele. Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője jegyzi a tenderbajnok.hu projektünket, amely a közpénzekből legnagyobb mértékben részesülő oligarchákat és az általuk elnyert közbeszerzéseket vizsgálja. Ebben többek között a Mészáros-csoport, illetve a hozzá köthető gazdasági érdekháló vagyonosodását is nyomon követjük.

A legfontosabb sajátossága ennek a vagyonosodásnak az, hogy közpénzből történik.

Az úgynevezett gazdaglistákon és hasonló kiadványokban, amelyek nem a családi vállalkozásokat, hanem a leggazdagabb személyeket gyűjtik össze, rendre a NER-es oligarchák állnak az élen. Ha mindezt a magyar gazdaságtörténet múltjához hasonlítjuk, amire korábban például a Korrupciókutató Központ tett kísérletet, amikor összevetette Weiss Manfréd és Mészáros Lőrinc vagyonosodását, láthatjuk, hogy a polgári korszak iparbárói nem adófizetői pénzekből gyarapodtak. Az iparosodás idején a vagyonosodás alapja a saját teljesítmény volt, nem az állami források.

– Weiss Manfrédéknál is volt ilyen exponenciális növekedés?

– Bizonyos szakaszokban igen, de az ő felemelkedésük a rátermettségüknek volt köszönhető. Erről olvashatunk például a g7.hu-n is. A Gründerzeit idején valóban volt fellendülés, de olyan ütemű gazdagodás, mint Mészáros Lőrincé, nem történt. Ő 2014–15-ben még csak kezdő milliárdos volt, 7–8 milliárd forintos vagyonnal, amit nagyjából

tíz év alatt a 200-szorosára növelt.

Ilyen gyors felemelkedés Weiss Manfréd esetében nem volt. Neki, és a hozzá hasonló gazdasági szereplőknek egy teljes élet munkájára volt szükség, hogy a vagyonukat felépítsék.

– Mészáros Lőrinc 2014-ben a Heti Válasznak úgy fogalmazott: „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”

– Van egy mondás: minél fontosabb valaki, annál kevesebb információt ír a névjegyére. De Gaulle állítólag csak annyit írt: „Charles”. Ez persze nem igaz, de jól hangzik. Ha a metaforát alkalmazzuk,

Mészáros névjegyén talán csak annyi állhatna: „Lőrinc”, vagy rosszabb esetben: „Orbán Viktor”. A kulcs ugyanis itt a kormányzati hátszél és a kapcsolatok.

Az elmúlt 15–16 év NER-es tapasztalata mutatja, hogy az exponenciális gazdagodás mindig az állam által dominált ágazatokban történik, ahol a nagy bizniszeket közbeszerzéseken lehet elnyerni: út-, vasút-, közmű- és hídépítés. Magánmegrendelésben ritkán épít valaki viaduktot vagy autópályát. A következő lépésben az étvágy nőtt: szállodaipar, bank, pénzügyi szektor, távközlés, de ezeken a területeken is erős állami hátszéllel és támogatással. Gondoljunk például a jelenleg is futó gigantikus méretű budapesti irodaházépítkezésekre, ahol a kész épületeket az állam haveri, sőt ha Tiborcz István érintettségét nézzük, akkor családi alapon, 600 milliárd forintot közelítő összegű adófizetői pénzből vásárolja meg. Mindezt úgy, hogy az építési oldalon is állami forrásokat találunk, hiszen

a beruházó cégek mögött állami forrásokkal is ellátott magántőkealapok húzódnak meg.

A Jászai Gellért-féle 4iG csoport is erős állami támogatással működik: a versenyszabályokat kreatív jogértelmezéssel elkerülve jutott hozzá az Antenna Hungáriához, a Vodafone-ba pedig úgy vásárolhatta be magát, hogy az állam csak kisebbségi tulajdont szerzett, miközben hitelgaranciával is segítette az ügyletet.

– Tehát nem arról van szó, hogy az első milliárdok után már tisztán piaci versenyben működnek.

– Nem, ők továbbra sem versenyeznek. Az állam kijelöli a célpontokat, megszerzésükben támogatja őket, és ők egyik területről repülnek a másikra.

– Azt is tudjuk, hogy gyakran alvállalkozókkal végeztették a munkát.

– Ez ma is így történik. Például a vasútépítésben Mészáros Lőrinc generálkivitelező pozícióban lévő cége mindent alvállalkozóknak ad ki. A Mészáros-csoport egyik legnagyobb cége azonban ma már az MBH Bank.

– Ott viszont már látni, hogy nem gond megfizetni a legjobb szakembereket. Így aztán már a saját teljesítmény is versenyképes lehet.

– Két külön dologról van szó. Ma már profik menedzselik azokat a cégeket is, amelyek a NER kezdetén még tényleg családi méretű vagy annál nem sokkal nagyobb vállalkozásokként indultak. Ezzel szemben az MBH Bankba részben eleve jól működő egységeket vontak össze: a Budapest Bank patinás és stabil volt, az MKB-t adófizetői pénzből tisztították meg a rossz hitelektől, a takarékszövetkezetek rendben működtek, csak nem voltak tőkeerősek. Ezeket az állam kikupálta, így nem volt nehéz növekedni.

– Ez alatt a 10–15 év alatt, a morális és társadalmi veszteségeken túl, mennyi anyagi kárt okozhatott mindez az országnak?

– Rettenetesen sokat. És valóban, nemcsak anyagi kárt, hanem erkölcsit is. Sajnos ez ismét megerősít egy régi toposzt a magyar közgondolkodásban: hogy nem a tudás, hanem a kapcsolatok, nem a tőke, hanem az állami járadék, nem az innováció, hanem a politikai helyezkedés hozza a sikert.

Ez leértékeli a valódi versenyt.

Ha ezek a cégek igazi versenybe kerülnének, többségük elbukna. Nyilván a NER-rel nem ér véget a Vodafone örökébe lépett szolgáltató működése, ahogy az MBH-é sem, és az építőiparban sem áll le minden azonnal. De valószínű, hogy a Mészáros-csoport építési részei, ha a politikai támogatásból szőtt körkörös védelem a NER végeztével leomlik, nem állják meg a helyüket a versenyben, mert nem ehhez szoktak.

– Ha már meg tudják fizetni a profi munkatársakat, nem történhet meg, hogy olyan versenyelőnyre tesznek majd szert, hogy azáltal meg fogják állni a helyüket piaci körülmények között is?

– Biztos lesz olyan, amelyik nem bukik el hamar. De azok a lefölöző cégek, amelyek kizárólag arra rendezkedtek be, hogy a drága közbeszerzésekből lehúzzák a sápot, és a tényleges munkát továbbpasszolják, igazi versenyben, függetlenül attól, mennyire profi a menedzsmentjük, kihullanak. A piac kiszelektálja őket, mert felesleges árdrágító tényezőnek bizonyulnak.

– Ehhez új törvények kellenének?

– Inkább olyan elhatározás, hogy a megbízásokat tényleg versenyben adják oda. Ha az állam azt tapasztalja, hogy a cégek, amelyeket soha nem kell félteni, összejátszanak, kartelleznek és mesterségesen magasan tartják az árakat, akkor inkább senkivel ne építtessen. „Ha leosztottátok a piacot, hogy megkapjátok a zsíros profitot anélkül, hogy tényleg dolgoznátok érte, akkor ne kapjon munkát senki.” A harmadik vagy az ötödik ilyen körben majd megtanulnak tisztességesen ajánlatot tenni.

Ehhez az kell, hogy a meglévő előírásokat a Versenyhivatal és a közbeszerzési hatóság keményen érvényesítse,

és a szabálytalankodókat elrettentő erővel szankcionálja. Ez most nem történik meg.

– A felderített és dokumentált korrupció képezheti-e alapját későbbi büntetőeljárásoknak, amelyek végzetesek lehetnek egyes cégekre vagy cégbirodalmakra?

– Az kérdés, hogy egy büntetőeljárás mennyire lesz „végzetes”, és megéri-e olyan eljárásokat lefolytatni, amelyek ezeket a cégeket megbuktatják. Itt a beszállítói körrel és a dolgozókkal együtt egész térségek, akár megyék, több tízezer, akár százezer fős közösségek megélhetéséről van szó.

Ha bukik a fő munkaadó építőipari cég Tiszakécskén Békés megyében vagy Fejér megyében, vele bukik az összes beszállító és az ő dolgozóik, családtagjaik munka és megélhetés nélkül maradnak.

Eközben a NER tolvajai a pénzt már rég kivitték oda, ahova biztonságba akarták helyezni. Viszont a bebukott cég magával rántja a fél megyét. Ez még csak nem is pürrhoszi győzelem, hanem vereség.

– Felmerülhet, hogy államosítják, majd újraprivatizálják ezeket a cégeket, hogy elkerüljék a tömeges bedőlést?

– Igen, lehetséges ilyen kísérlet is, ezt persze jobban ki kell dolgozni. Egyensúlyt kell teremteni az igazságtétel jogállami parancsa, és a gazdaság, illetve a társadalom működtetésére vonatkozó elementáris igény között. Különben a magyar társadalom úgy érezheti, hogy a „nagy igazságtétel” jegyében saját maga ellen visel háborút.

– Milyen károkat okozhat egy ilyen háborúskodás?

– Annyi biztos, hogy a tőke nagyon gyorsan tud mozogni. Ha bizonytalanságot érez – kormányváltás, a hatalom gyengülése vagy beomlása fenyeget, könnyen menekül. A „capital flight” jól ismert jelenség, nem csak a „bűnös” tőke esetében. Életszerűtlen azt gondolni, hogy bármely befektető itt tartalékolja a párnacihában a pénzét, várva, hogy a NER vége után mi következik. Persze hogy menekíti. Aztán ha megéri, visszahozza; ha nem, azt mondja: jó, a magyarországi operációt bezárom. Ez nem csak a NER közpénzen hizlalt oligarcháira jellemző: a német autóipar is kétszer meggondolja, bővíti-e a kapacitásait, épít-e új gyárat, vagy kivonja a profitot, eredménytartalékba teszi, és majd ha az új kormány megfelelő feltételeket kínál, visszajön.

– A NER-érdekeltségű tőke is menekülhet?

– Ha valaki az igazságtétel és vagyonvisszaszerzés körében abban gondolkodik, hogy a NER utáni hatalom szépen berendezkedik, visszaveszi mindazt, amit a NER elvett a közösből, és a pénz, amire rá akar csapni, itt türelmesen vár, hogy elkobozzák, meg a gyárra lakatot tegyenek, akkor nagyon fog csalódni. Ennél sokkal jobb stratégiával kell hozzálátni az elszámoltatáshoz. Egyelőre ez inkább vágyálom a fejekben.

– Ezek szerint az is lehet, hogy egy esetleges kormányváltás után hasonló évek jönnének, mint a ’90-es évek elején?

– Más a feladat. Sokkal nehezebb kihívás a NER-hez szokott gazdasági szereplőket megtanítani versenyezni, és rá is szorítani őket a versenyre. Ez lenne az ország „NERtelenítése”. Nem elég csupán kipöckölni néhány vezetőt és fideszteleníteni a NER-t. Az a dilemma, hogy mi történik a NER után? Csak annyi, hogy

a NER-nek a Fideszen túli szakasza következik csak, vagy Magyarország NER-en túli szakasza?

– Milyen lehet egy fidesztelenített NER?

– Az azt jelentené, hogy a NER-ben a Fidesz által kialakított, kézhez szoktatott, kézi vezérelt, versenytől védett, nem teljesítményalapú gazdaság és politika megmarad, csak a kulcsfigurákat lecserélik. Ekkor csak annyi történne, hogy mások adnák a parancsokat és új haszonhúzók fölöznék le a profitot, de a lényeg változatlan maradna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán Kötcséről: Orbán figyelmeztette saját táborát, nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől
Orbán Viktor beszéde egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert - mondja az elemző. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy a Tisza adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet, de erre nemzeti konzultációt szervezni Somogyi szerint választási csalás.


A Fidesz vasárnapi kötcsei piknikje idén nem a megszokott módon zajlott: az újságírók elől hermetikus kordonnal zárkóztak el, igaz, élőben közvetítették, amit meg akartak mutatni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ez most más: a csipkelődés elmarad, vigyázni kell a szavakra. Az ellenfelét „kiskakasnak” nevezte, megjegyezve, hogy a kiskakasból nem lesz nagy kakas. Azt állította, a méréseik szerint 106 körzetből 80-at nyernének, emellett új nemzeti konzultációt jelentett be „a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban”. Beszéde végén félreérthetetlenül meg is fenyegette közönségét: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”

Magyar Péter kordonok nélkül megtartott beszédére hosszú sorokban érkeztek az autók és a buszok, hívei megtöltötték a kicsiny főteret. A Tisza elnöke bejelentette, ezzel az eseménnyel hivatalosan is elindult a párt választási kampánya, és élesedik a párt új mobilos applikációja, ami összefogja majd a támogatóikat. Magyar Péter arról beszélt, végre lezárják a „Gyurcsány–Orbán-korszakot”, és működő Magyarországot ígért, A puliitusra egyetlen szót írtak: adócsökkentés. Hogy ki nyerte a politikai szezonnyitót, arról Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Ott volt Kötcsén a kormányfő és az ellenzék vezetője is, így nagyon más volt az idei kötcsei piknik, mint az eddig megszokottak.

– Kötcsén eddig zárt körben hangzottak el a beszédek és a beszélgetések. Most először engedtek be nyilvánosságot, és először hallhattuk élőben a miniszterelnököt. Ez formai áttörés, amely a tényleges politikai verseny visszatérését jelzi. Magyar Péter részéről nem volt tartalmi újdonság, ő eddig is járta az országot, de ennyire közvetlen közelségben a miniszterelnökhöz beszédet mondani még nem láttuk. Beszéde hangsúlyai a megszokott érvrendszert követték,

az újdonságot inkább az jelentette, hogy Orbán egy kiszivárgott papírra hivatkozva nemzeti konzultációt helyezett kilátásba.

Ez egyszerre erős és kockázatos lépés: közvetlenül a Tisza Pártot célozza, azaz róla beszél, amivel el is ismeri, hogy komoly ellenfélként kezeli. Arról itt nem beszélve, hogy ennél egyértelműbb választási csalást is nehéz elképzelni: a kormány közpénzből pártkampányt finanszíroz. Ennél kevesebbért is, az Unió más országaiban kormányok szoktak lemondani.

– A miniszterelnök az Indexen megjelent, mindenféle aláírás nélküli „feljegyzésre” utalt, amit Magyar Péter hazugságnak nevezett, valamint Tarr Zoltán mondataira arról, hogy nem beszélhetnek mindenről, amíg nem nyerték meg a választásokat. Elképzelhető, hogy ez a kormánypártnak a lottóötös?

– Ez azon múlik, hogyan reagál a Tisza. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy az ellenfél adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet. Egy szegény országban erős a félelem attól, hogy az emberek még kevesebbet visznek majd haza, így ezzel erőteljesen mozgósítani lehet. Ilyen értelemben

ez kockázat a Tisza számára, amíg nem tudja hitelt érdemlően cáfolni vagy átkeretezni a vele szemben felhozott állításokat.

– A nyilvánosság kezelése mégis felemásra sikerült: volt élő közvetítés, ugyanakkor hermetikusan lezárták a rendezvényt, a sajtót mellékutcába szorították.

– És mindezt részben a Tiszára fogták, ami gyenge indoklás. A „biztonság érdekében” narratíva nevetségesnek hatott: Rogán Antal „szurkolótábor-szétválasztásos” hasonlata kifejezetten szerencsétlenül hangzott az újságírókra nézve, az újságírók ugyanis nem részei alapértelmezésben a szurkolótábornak. Látható volt az is, hogy

a kormánypárt azt akarta, a nap fő attrakciója kizárólag a miniszterelnöki beszéd legyen, ne az érkező közéleti szereplők alkalmi nyilatkozatai,

ezért is jött jól a terület elzárása az újságírók elől. Ez viszont éles ellentmondást teremtett: ha nyitottságot mutatnak, akkor mindezt a sajtó fizikailag elzárása ettől mindezt hitelteleníti.

– Amikor Magyar Péter megérkezett, a sajtó azonnal hozzá fordult, mert tőle lehetett kérdezni. Ő egy új applikációt is bejelentett, amely erősen emlékeztet a Tusványoson Orbán által bejelentett digitális polgári körökre.

– Ezek a részvételi és közösségimédia-technikák nem újak: platformépítés, alulról jövő ötletek gyűjtése, folyamatos online jelenlét. Orbán ugyanezt hangsúlyozta a saját oldalának: jelen kell lenni, aktívan kell működni az interneten. Kicsit ironikusan is hatott a beszédében, hogy egy monumentális világpolitikai vízió után azt kezdte el majdnem mondani, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, és hogy mi az az internet. A kérdés persze az, ebből is érződik, hogy van-e elég aktív fideszes közösség, amelyik ezt a munkát elvégzi. Korábban volt. Van-e most is?

– Orbán azt is mondta, mostantól mindenki tegyen meg mindent a közös győzelemért, mert semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve.” Mit üzen ez?

– Figyelmeztetést a saját tábornak: nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől. Úgy látszik, csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak, ezért kellett fegyelmező jelzést adnia.

– Elhangzott még a kormányfőtől az is, hogy az ország 93 ezer négyzetkilométeres, „nem igaz, hogy pont ide, pont ekkor kellett Magyar Péternek rendezvényt szervezni”. Ez is a feszültség jele?

– Az. Ugyanakkor Orbán később azt hangsúlyozta, hogy „kicsi az ország, ezért nem engedhet meg magának rossz kormányt”. Kettős célt követ: egyszerre ébreszteni a saját tábort, mert kell a munkája, egyben megnyugtatni, hogy „80 helyen vezetünk, van tehát értelme velünk dolgozni”.

– Az EU-ról szóló elemzésében a versenyképesség csökkenését számokkal igazolta, de amikor a magyar gazdaság erejét állította szemben az Unió gyengülésével, már nem hozott adatokat.

– Több állítása is vitatható volt, és bizonyos tényezőket elhallgatott. Az Egyesült Államok szerepéről például nem esett szó. A külpolitikai kapcsolatok nála rendre az aktuális érdekekhez igazodnak: ha az érdek úgy hozza, közeledik egy szereplőhöz, ha nem, eltávolodik tőle. Ezt láttuk korábban más vezetők, például Meloni esetében, de mintha ez történne most Trumppal is, akiben csalódott, mert nem hozta meg a békét. Meg, persze semmit sem, amit Orbán a magyaroknak megígért: nem jöttek az amerikai befektetések egyelőre, nem lett új költségvetése az országnak.

– A nemzetközi szabályok helyett most „a nagyhatalmi játszmák ideje jön” – mondta Orbán. Ez a kijelentés egy kicsi ország szempontjából különösen kockázatosnak hangzik.

– Orbán azt gondolja, hogy ő „mindenkivel jóban” van, de ez az állapot erodálódik, mert nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni. Nagyon udvariasan, de azért elmondta az amerikai álláspontot Trump, nem szeretné, hogy az oroszoktól Európában energiát vásároljanak. Nyilván itt a gázvásárlásról van szó. Mit tud erre Orbán mondani?

– Értékként említette, hogy a Fidesz-KDNP stabilan kormányoz hosszú ideje.

–Ezek a mondatok mind arról szólnak, hogy ez egy olyan érték, amit úgy kell hagyni, és ez pedig egyetlen egy módon történhet, ha őt választják meg újra és újra a magyarok. Viszont

ami szerintem még érdekes és akár vissza is üthet, mindenesetre kockázatos, hogy bevédte Matolcsyt.

Nyilvánosan megdicsérte Matolcsyt egy intézkedése okán. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hiába a világ legnagyobb bankrablásában vett részt az egykori jegybankelnök, akit egy egész ország utál beleértve a jobboldal táborát is, Orbán bevállalja ezt a kockázatot. Nem érzi problémának, hogy a Matolcsyt megvédje.

– Összességében mennyire volt erős a beszéd?

– Ha a ember nem néz utána az egyéb tényeknek, hanem egyszerűen csak mint egy politikusi beszédet hallgatja, akkor ennek a külpolitikai része igen markáns, nagyon sokfelé tekintő volt, úgy érezhette az ember magát, hogy egy mélyen átgondolt elemzői beszédet hall. De a miniszterelnök imázsát most nem egyetlen beszéd formálja, hanem az előzmények:

a Tiszával való folyamatos foglalkozás például azt jelzi, hogy komoly kihívónak érzik őket.

Egy beszéd önmagában nem fordít hangulatot; a környezet és a politikai dinamika dönti el, mennyire hat.

– A kormányfő a végén egyszerre sürgette a mozgósítást és ígért számonkérést a saját táborán belül. Mit olvas ki ebből?

– Azt, hogy szerinte még vezetnek, de a győzelem nem magától értetődő. A cél: tűzbe hozni a csapatot, ugyanakkor megakadályozni a kedvvesztést. Ezért hangzott el a „minden számon lesz kérve” üzenet.

– Visszatérve a kampánytechnikákra: Magyar Péter digitális platformja mennyiben kihívás?

– Formailag hasonló ahhoz, amit a kormányoldal hirdet: folyamatos online jelenlét, közösségi bevonás, kérdezz-felelek csatornák. A kihívás mindkét oldalnak az, hogy valódi önkéntes- és aktivistahátteret építsen, amely nemcsak jelen van, hanem dolgozik is.

– Kapu Tibor űrhajós megjelenése egy erősen pártjellegű rendezvényen mennyire volt ízléses?

– Újságírók és elemzők pártrendezvényeken való részvétele szakmailag problémás. Kapu Tibor esete más: ő világossá tette, hogy a projektje számára fontos, ahová hívják, elmegy, és ellenzéki, illetve kormánypárti fórumon egyaránt megszólal. Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.

– Mi volt a kötcsei nap tanulsága?

– A forma újszerűsége: az élő közvetítés és a fizikai zártság kombinációja erős jelzés a verseny kiéleződéséről.

A Tisza Párt központi témává vált, a kormányoldal pedig egyszerre próbál mozgósítani és bizonytalanságot eloszlatni.

A következő időszakot az dönti el, melyik oldal tud nagyobb fegyelmezettséggel és következetességgel élni az online és offline mozgósítás eszközeivel, illetve hogy 16 év kormányzás után eredendően mennyire untak már rá a választók a miniszterelnökre. Mert az a választás leginkább róla fog szólni, ezt Orbán és Magyar is tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Amerikai kommandósok szálltak partra Észak-Koreában, a Trump által elrendelt titkos akcióról most számolt be a New York Times
A SEAL kommandósai egy lehallgatókészüléket akartak elhelyezni, de a 2019-es akció kudarcba fulladt, mert egy halászhajó felfedezte őket. A küldetést szigorúan titokban tartották, sem az amerikaiak, sem az észak-koreaiak nem beszéltek róla, egészen mostanáig.


Mint a filmekben: egy 2019-es téli éjszakán egy csapat amerikai tengerészgyalogos bukkant fel a tengerből Észak-Korea partjainál. A New York Times szerint a szigorúan titkos küldetésüket személyesen Donald Trump hagyta jóvá, és az volt a céljuk, hogy elhelyezzenek egy elektronikus lehallgatókészüléket, amellyel az Egyesült Államok lehallgathatta volna Kim Dzsongun kommunikációját. Az észak-koreai vezető ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbnak és veszélyesebbnek tűnt, hol barátilag beszélt Trumppal, hol atomcsapásokkal fenyegetőzött. Mivel Trump tárgyalásokra készült vele, az amerikaiak nagyon szerették volna tudni, valójában hogyan gondolkodik.

A feladatot SEAL Team 6 elit egységének Vörös Osztagára bízták, ők végeztek korábban Oszáma bin Ládennel is. Az akciót hónapokig készítették elő, méghozzá a legnagyobb titokban, mert a New York Times szerint könnyen végződhetett volna túszdrámával, vagy akár egy nukleáris konfliktust is kirobbanthatott volna.

A küldetés rendkívül veszélyes volt.

A csapatot egy kétszáz méter hosszú atomtengeralattjáró vitte az észak-koreai partok közelébe, ahol a katonák hangtalan motorokkal felszerelt mini tengeralattjárókba szálltak. Ezek azonban nyitottak voltak, tehát a tengerészgyalogosoknak órákat kellett eltölteniük a fagyos, mindössze 4 fokos vízben, amíg partot értek. Ezért fűthető búvárruhákat vettek fel.

A terv az volt, hogy miután partra szállnak, percízen elhelyezik a lehallgatókészüléket, majd észrevétlenül távoznak. De azután minden rosszul alakult.

Az első probléma az volt, hogy menet közben nem kommunikálhattak a parancsnoksággal, és a szokásokkal ellentétben drónokat sem küldhettek a terület fölé, mert azonnal lebuktak volna. Emiatt a küldetést gyakorlatilag vakon kellett végrehajtaniuk, nem tudták, hogy mi vár ott rájuk.

A felderítési adatok alapján olyan időpontot választottak, amikor a térségben a lehető legkisebb a forgalom. És sokáig úgy is tűnt, hogy senki sincs körülöttük. A két mini-tengeralattjárók körülbelül 90 méterre a parttól állt meg a sekély, átlátszó vízben. Az egyik azonban túlfutott a célon, ezért visszafordult. Ennek ellenére folytatták az akciót.

A SEAL-ek hangtalanul a parthoz úsztak, majd kiemelkedtek a vízből, és elkezdték levenni a búvárfelszerelésüket. Közben a rossz irányba álló mini tengeralattjárót megpróbálták a többiek megfordítani, és bekapcsolták a villanymotort.

Csakhogy ekkor hangokat hallottak, és észerevettek egy közeledő hajót.

A fedélzetén lévő észak-koreai legénység az amerikai lap szerint azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a SEAL-ek éjjellátó szemüvegei részben hőérzékelők alapján működtek — és a koreai halászok ruhája annyira átvizesedett, hogy testhőmérsékletük nem különbözött sokban a tenger hőmérsékletétől. A mini tengeralattjátó motorja által keltett hullámok azonban felkelthették a halászok figyelmét, és ha arra néztek, megláthatták a mini tengeralattjárók nyitott fülkéjéből kiszűrődő fényt.

A hajó elindult a tengeralattjárók irányába. A fedélzeten lámpákat kapcsoltak fel, és beszélgetés hallatszott. Az egyik SEAL ekkor tüzet nyitott, és társai követték a példáját.

Fogalmuk sem volt, hogy egy járőrhajóra vagy egy halászhajóra tüzelnek, de úgy érezték, nincs más választásuk. A közeledő hajón mindenki meghalt. A tengerészgyalogosok a holttesteket a vízbe húzták, és késekkel átszúrták az áldozatok tüdejét, hogy a testek biztosan elsüllyedjenek. Ezután vészjelzést küldtek az atomtengeralattjárónak, ugyanis a parancsuk az volt, ha lelepleződnek, azonnal szakítsák félbe a műveletet és meneküljenek.

Az atomtengeralattjáró hatalmas kockázatot vállalva a sekély vizekbe manőverezett, hogy a part közelében vegye fel az egység tagjait. Mindenki kijutott, de az elektronikai lehallgatóeszközt nem helyezték el, az akció tehát kudarcba fulladt.

Minderről a New York Times szerint a Trump kormány semmit sem közölt a katonai és hírszerzési ügyekért felelős kongresszusi bizottság tagjaival, pedig a tájékoztatást törvény írja elő. Később a Biden kormány kivizsgáltatta az esetet, de azt a jelentést is titkosították. Nyilvánosan sem beszélt soha senki az akcióról, egészen mostanáig, így azt sem tudni, hogy az észak-koreaiak mennyit tudtak róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Akár a patás ördög is jöhet, akkor sem akarom a Fideszt” – ilyen volt Kötcse
A Szeretlek Magyarország videójában megmutatjuk, hogyan zárta el a rendőrség az embereket a Fidesz eseményétől, és az is kiderül, mit gondolnak a Tisza Párt szimpatizánsai Tarr Zoltán mondatairól.


Érdekes helyzet alakult ki vasárnap Kötcsén: egyszerre tartott rendezvényt a településen a Fidesz és a Tisza Párt is. A két esemény a települést is két részre osztotta: egy bizonyos ponton ugyanis kettéválasztották az érkezőket, egyik irányba a tiszások, míg a másikba a fideszesek mehettek.

Magyar Péterék eseménye körül nem voltak lezárások, viszont - ahogy a Szeretlek Magyarország videójában is látni - a kötcsei piknik helyszínét kordonokkal zárták körbe. Így a sajtó sem jutott sokáig, kollégáinkat is már az úton megállították és arrébb terelték. Emiatt némi vita is kialakult a rendőrökkel.

Miután Magyar Péter és a szimpatizánsai megérkeztek Balatonőszödről gyalog Kötcsére, stábunk a Tisza rendezvénye fel vette az irányt.

Magyar Péterrel még útközben, a Tisza-szimpatizánsokkal pedig már Kötcsén beszélgettünk többek között arról: mit gondolna, mit lehet tenni az ellen, hogy a kisebb településeken és az alacsony iskolázottságúak körében még mindig a Fidesz vezet.

„A mi belső felméréseink szerint és szerintem a megbízható felmérések szerint a kistelepüléseken már nagyon-nagyon közeli helyzet van. Van olyan felmérés, ami azt mutatja, hogy teljesen utolértük a Fideszt. De nyilván rengeteg feladatunk van még...”

- fogalmazott kérdésünkre Magyar Péter.

Hasonlóan vélekedtek a szimpatizánsai is: a többségük fontosnak tartja, hogy az ország minden pontjára eljuttassák a Tisza Párt üzeneteit.

Arról is megkérdeztük az embereket, hogy mit gondolnak a Tisza terveiről, például a nemrég bejelentett adóprogram kapcsán.

„Én azt gondolom, hogy amit most a Tisza ígér, az talán megoldható...bár nagyon félek tőle, hogy egyáltalán hogy fogják tudni megoldani. Azért én egy kicsit szkeptikus vagyok. Bár én továbbra is azt gondolom, hogy a Tisza nem ígér olyanokat, amik nem lehetnének betarthatók”

- mondta az egyik Tisza-szimpatizáns.

Az eseményen Tarr Zoltán kijelentéséről is beszélgettünk az emberekkel. A Tisza alelnöke egy belső fórumon beszélt a párt szja-val kapcsolatos terveiről. „Most nem lehet erről beszélgetni. Magunk között természetesen lehet, és majd ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. Tehát magunk között lehet beszélgetni most, de egyébként nem lehet erről beszélgetni. És számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni. Ezért mondjuk azt nagyon határozottan, hogy nagyon sok mindent lehet, választást kell nyerni, és utána mindent lehet. Meg kell nyerni a választást. És ez nem azt jelenti, hogy mindenáron meg kell nyerni, nem azt jelenti, hogy hazudunk, füllentünk, hátba támadunk, hanem ahhoz, hogy eljussunk abba az állapotba, hogy lehessen normálisan beszélgetni, ahhoz meg kell teremteni ennek a feltételeit. Ennek a feltételeit úgy lehet megteremteni, hogy megnyerjük a választást” - fogalmazott Tarr a fórumon.

„Szerencsétlen mondat volt”

- mondta ezzel kapcsolatban a Szeretlek Magyarországnak egy tiszás Kötcsén.

„Annyira, de annyira meg kell gondolni, hogy mit, hogy mondjanak...mert nagyon egyenlőtlenek az erőviszonyok a propaganda és a Tisza között. Amibe bele tudnak kapaszkodni, abba aztán gyökerestől”

- fogalmazott egy másik szimpatizáns. De volt, aki szerint Tarr Zoltán kijelentésének semmilyen negatív hatása nem lesz.

„Én eléggé határozottan szoktam választani pártot. Mondjuk nem sokat választottam, de hogy ezt nem akarom, akik most vannak, az biztos. Akár a patás ördög is jöhet, akkor sem akarom a Fideszt”

- mondta egy másik tiszás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: