SPORT
A Rovatból

Karnyújtásnyira a magyar Eb-szereplés – megint legyőzte a szerbeket a fociválogatott

Ha kedden Litvániában is három pontot szerez a nemzeti tizenegy, már biztosan ott lesz a 2024-es kontinenstornán.


A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen,

így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Varga Barnabás találatával 21 perc után szerzett vezetést, majd Strahinja Pavlovic fejesével a 33. percben egyenlítettek a vendégek, akik nem örülhettek sokáig, mert egy perccel később Sallai Roland bombagóljával ismét a hazaiaknál volt az előny.

A második félidő is élvezetes futballt hozott, de gólt nem, így a magyarok három ponttal elhúztak a második szerbektől és öttel a harmadik montenegróiaktól.

Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét, és az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül jut ki egy világversenyre.

Marco Rossi szövetségi kapitány a szerbek újbóli 2-1-es legyőzése után még nem ünnepel, mert elmondása szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak még két pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje a célját, azaz kijusson az Európa-bajnokságra.

„Még nem értük el a célunkat. Persze minden lehetőségünk megvan, hogy elérjük, mert most már óriási balszerencse kellene ahhoz, hogy lemaradjunk az Eb-ről, de két pontra még szükségünk van” – kezdte értékelését higgadtan a szakvezető, aki hozzátette, a szerb szurkolók sem panaszkodhattak, mert jól játszott a csapatuk, nekik is volt három-négy kihagyott ziccerük.

Az MTI érdeklődésére úgy vélekedett, nincs nagy titka annak, hogy a nemzeti együttes rendszerint megnyeri a kiélezett meccseket, szerinte olyan csapata van, amelyik szívvel küzd, ez pedig az óriási alázatból fakad.

„Azok is alázatosak, akik pályán vannak, és azok is, akik a kispadon ülnek. Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam, hogy ma két évet öregedtem, mert nagyon megszenvedtük ezt a meccset. Az ellenfél fizikai fölényben volt, és a rögzített helyzetekben is erősnek bizonyult. Nem minőségben kerekedtünk felül, hanem a szívünknek köszönhetően, amihez egy csipetnyi szerencse is kellett” – fogalmazott Rossi, aki úgy vélte, technikailag és taktikailag is a szerb csapat a csoport legerősebb tagja annak ellenére, hogy mindkétszer sikerült 2-1-re legyőzni.

Lang Ádám jól játszott Willi Orbán pozíciójában, de a csapatba kerülő másik két védő is, azaz Fiola Attila és Botka Endre is. Sallai Roland óriási tehetség, amikor hiányzott, akkor azt megérezte a válogatott. Szerény véleményem szerint játszhatná nagyobb klubban, mint a Freiburg” – válaszolt személyi kérdésekre az 59 éves mester.

Kollégája, Dragan Stojkovic úgy vélte, a szerb csapat jobb volt, mint a szeptemberi előző meccsen, de az eredmény ugyanúgy negatív számukra. „Nem érdemeltünk vereséget, de gratulálok a magyar csapatnak. Összességében jól nézett ki a játék, Dibusz viszont nagyszerűen védett a magyaroknál. A statisztika hiába mutat szerb fölényt, mégis Magyarország nyert. A fiúk mindent beleadtak, megfelelően futballoztak” - mondta a szerb szakvezető, aki szerint döntőnek bizonyult, hogy az egyenlítésre egy percen belül válaszoltak a magyarok. „A magyar egységes, harcos csapat, de nem volt jobb. Viszont a labdarúgásban nem mindig a jobb győz.”

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.

„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a Puskás Aréna vegyes zónájában a Liverpool klasszisa.

Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:

„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy százszázalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.

A középpályás külön kiemelte Nego Loic játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.

A győztes gólt szerző Sallai Roland szerint a mérkőzés egyes szakaszaiban szerencséje is volt az együttesnek, ugyanakkor ők is megszerezhették volna a harmadik találatot. „Le a kalappal mindenki előtt, hiszen mindent beleadtunk” – mondta Sallai, aki Szoboszlai egyik megjegyzésére – miszerint már azt sem tudja, melyik a rosszabbik lába, hiszen most ballal lőtt óriási gólt – viccesen hozzáfűzte, „lehet nincs is”.

A játékostársak által kiemelt Nego szerint a találkozó leginkább a küzdelemről szólt, tudták, hogy a szerbek revánsot akarnak venni rajtuk, de ők pont azt tették, amit kellett. Hozzátette, sikerével a csapat hatalmas lépést tett az Európa-bajnokság felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.


Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.

„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.

Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.

Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.

Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.

A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.

Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.

Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:

„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”

Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Alberto Tomba a világ szeme láttára akarta meghódítani Katarina Wittet, az olasz síbajnok nem ilyen válaszra számított
Az 1988-as calgaryi olimpián a kétszeres aranyérmes Alberto Tomba nyilvánosan udvarolt a keletnémet műkorcsolyázónak. A sportolónő egy hűvös, ironikus mondattal tette helyre a sízőt, ami örökre lezárta a románc lehetőségét.


Az 1988-as calgaryi téli olimpia lázában égett a világ, de a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb, máig emlegetett jelenete nem a sípályán vagy a jégcsarnokban, hanem a sajtó előtt zajlott le. A főszereplő a frissen kétszeres olimpiai bajnok olasz alpesi síző, Alberto Tomba volt, aki győzelme után a kamerák kereszttüzében egyenesen a korszak jégkirálynőjének, a keletnémet Katarina Wittnek üzent. Szavai azonnal bejárták a világsajtót, és elindítottak egy legendát, ami évtizedekig táplálta a pletykalapokat.

„Szeretném ma este látni Katarinát, és ha nem nyer aranyat, talán adok neki egyet az enyéimből” – mondta Tomba, és ezzel megadta a kezdőlökést egy soha be nem teljesült, mégis halhatatlanná vált románc mítoszának.

Alberto Tomba, vagy ahogy rajongói nevezték, „Tomba la Bomba”, maga volt a megtestesült olasz virtus. A körülbelül 182 centiméter magas és 90 kilogrammos sportoló harsány, életszerető és végtelenül magabiztos jelenség volt, aki imádta a rivaldafényt. Későbbi portrékban önironikusan csak a „WWP – bor, nők és tészta” jelszavával jellemezte magát. Ezzel szemben Katarina Witt a vasfüggöny mögül érkezett, és a tökéletességre csiszolt elegancia és a feszes önkontroll szobra volt. A kétszeres olimpiai bajnok műkorcsolyázó minden mozdulatát tudatosság jellemezte, és pontosan tudta, milyen képet kell mutatnia a világnak.

Tomba hangzatos kijelentése után a sors – és a média – összehozta a két sportolót egy rövid találkozóra. A síbajnok egy aláírt poszterrel kedveskedett Wittnek, amelyre egy kis szívecskét is rajzolt. A gesztus ügyetlenségét csak fokozta, hogy a jégkirálynő nevét elírta, és „Katerina”-ként vetette papírra. Katarina Witt kedvesen mosolygott a figyelmességen, de válasza egyértelműen jelezte, hol húzza meg a határokat. Finom iróniával, de határozottan tette helyre a magabiztos udvarlót.

„Nem hiszem, hogy sokat tud a műkorcsolyáról” – mondta a Sports Illustratednek. A mondat lezárta a románc lehetőségét, de a médiaflört legendája csak ekkor kapott igazán szárnyra.

A történet önálló életre kelt, mert tökéletesen illett Tomba imázsába. Az olasz fenegyerek, aki az 1992-es téli olimpiát viccesen „Albertoville”-nek nevezte át, és aki a rajtszámválasztást is pikáns poénnal ütötte el („A hatost szeretem… a ‘szexet’ is.”), a Wittnek való udvarlással csak tovább erősítette a macsó, bonviván sportoló képét. A történet az ő legendáriumának része lett, egy újabb színes anekdota a pályán kívüli hódításairól.

Tomba maga is táplálta ezt a képet. Egy későbbi interjúban az alpesi sízők magányos életére panaszkodva jegyezte meg: „Nehéz 10 000 lábon [körülbelül 3048 méteren] rendes lánnyal megismerkedni.” A Los Angeles Times évekkel később már csak „híres, de sikertelen csábításként” hivatkozott a calgaryi eseményekre, megerősítve, hogy a történet sokkal inkább szólt a média által felépített imázsról, mint a valóságról.

Miközben Tomba a túlzások embere volt, Witt a tudatos kontrollé. Magánéletét mindig is óvta a nyilvánosságtól, ami nem véletlen.

A keletnémet sportoló életét gyerekkorától kezdve árnyékként követte a hírhedt állambiztonsági szolgálat, a Stasi. Ez a tapasztalat óvatosságra és a személyes határok szigorú védelmére tanította. Bár a nyilvánosság előtt élvezte a játékos flörtölést, a magánszféráját mindig is fallal vette körül. Ez a háttér magyarázza, miért reagált olyan profin és távolságtartóan Tomba közeledésére.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.

A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.

Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.

A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.

Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.

Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.

Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.

„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”

– nyilatkozta a magyar játékos.

A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET: