„Kaptam róla igazolást, hivatalosan is hajléktalan lettem”
A koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásáról több cikket is írtunk már: mára egyértelművé vált, hogy még ha a járvány véget is ér, magyarok százezrei, sőt akár milliói számára a krízis valószínűleg sokkal tovább húzódik majd.
Most olyan emberek személyes történeteire voltunk kíváncsiak, akik márciusban a korlátozó intézkedések miatt az elsők között veszítették el munkájukat, és ezzel minden bevételüket. Két hónap elteltével pedig a tartalékaik végére értek.
Az Éhező vendéglátósok VLM nevű csoportnak, ahol a nyilatkozók többségével felvettük a kapcsolatot, jelenleg több mint 20 ezer tagja van.
„Minket gyakorlatilag hagynak éhen veszni”
„Az első fázis az volt, hogy fel kellett mondanom az albérletemet, mert nem tudtam tovább fizetni. Szerencsére a páromnak van saját lakása, ahol a bátyjával él, így most én is hozzájuk költöztem, de mivel ők szintén vendéglátásban dolgoztak, mindhárman otthon ülünk”
– meséli Alexandra, aki számos vendéglátóhelyen megfordult pultosként az elmúlt nyolc évben. Legutóbb egy körúti kocsmában dolgozott, ami azonnal bezárt a veszélyhelyzet kihirdetésekor.
Elmondása szerint nem kevesebb, mint 400 helyre adta be a jelentkezését, de arra is csak néhányan méltatták, hogy elutasító választ adjanak, a nagy többség egyáltalán nem reagált. „Pedig elmennék akár már vakolni is, csak legyen valami…” – fogalmaz.
Voltak tartalékaik, de ezeket már szinte teljesen felélték. Bár lakbér nincs, a rezsit se nagyon tudják fizetni, már felszólítást is kaptak a gázművektől.
Az már most biztos, hogy ha újra is nyit a munkahelye, először csak csökkentett óraszámban és órabérrel, jutalék és jatt nélkül tudják tovább foglalkoztatni.
„Így nagyjából harmadannyit keresek majd, mint eddig. Ráadásul miután megszorultunk, előleget is felvettem a majdani fizetésemből, szóval jelen állás szerint egy teljes hónapig ingyen fogok dolgozni.”
Ezzel a kölcsönnel és a be nem fizetett számlákkal együtt már nagyjából 300 ezer forint mínuszban vannak. A kezdeti reménykedést idővel felváltotta az elkeseredés: „Abban még bízunk, hogy valahogy túléljük, de egyáltalán nem látjuk a fényt az alagút végén.”
Az ismeretségi körében nagyon sok embernek függőben van az albérlete, és rá vannak utalva a bérbeadók jóindulatára, de ez sem tarthat örökké. Szerinte könnyen lehet, hogy tömeges lázadásra is sor fog kerülni, ha így folytatódnak a dolgok.
„Valószínűleg ha lenne ilyen, én is részt vennék, mert minket gyakorlatilag hagynak éhen veszni” – foglalja össze.
„Csak idő kérdése, hogy fosztogatni kezdjenek az emberek”
Jani szakácsként és séfként dolgozott Budapesten, a járvány kitörésekor párhuzamosan három helyen is, de mindegyik azonnal bezárt, nem tudták tovább alkalmazni.
B tervként ő is rengeteg helyre beadta a jelentkezését, végül felvették árufeltöltőnek az egyik nagy áruházláncba, de ez is alig két hétig tartott. Utána elmondása szerint jött egy másik cég, aki olcsóbban tudott munkaerőt szervezni, így az általuk közvetített dolgozókat alkalmazták, tőle és több társától pedig elbúcsúztak.
Azóta munkanélküli, ráadásul többször meg is bírságolták „közterületi csoportosulásért”, például amikor egy dohányboltban állt sorba, hogy leadja az önéletrajzát.
A tartalékai mostanáig tartottak ki: a napokban ki kellett költöznie albérletéből, mert nem tudta tovább fizetni. „Az egyik ismerősömnél lepakolhatom a cuccaimat, de lakni nála se tudok. Nincs hova mennem.”
Bement a Máltai Szeretetszolgálathoz, ahol hivatalos igazolást is kiállítottak neki arról, hogy hajléktalan lett. Körülbelül 150-200 eurója maradt még, úgy tervezi, hogy ebből a jövő héten kimegy Bécsbe szerencsét próbálni.
„Ott már kinyitottak az éttermek, hátha el tudok helyezkedni. Két helyre is beajánlottak ismerősök, de ez persze nem garancia arra, hogy felvesznek, előbb teljesítenem kell a próbanapot.”
Azonban addig se biztos benne, hogy lesz hol meghúznia magát. Mint mondja, van egy horgászsátra, könnyen lehet, hogy abban kell éjszakáznia valahol a szabad ég alatt.
Van olyan ismerőse is, aki két kisgyerekkel került utcára nemrég, közülük az egyik alig 8 hónapos. Több szakács és konyhai kisegítő kollégájáról tud, akik szintén elveszítették az albérletüket, mások pedig hatan költöztek be egy egyszobás lakásba, mert csak ez volt a hajléktalanság alternatívája.
Szerinte csak idő kérdése, hogy a boltok fosztogatása is elkezdődjön, sőt ő már most is hallott olyan lopásokról Budapesten, ahol ez állhatott a háttérben.
„Akinek van otthon négy gyereke, és most ott áll bármiféle bevétel nélkül, el fog menni lopni vagy betörni, ha ezen múlik, éhen hal-e a családja.”
Jani azt tervezi, hogy ha bejönnek a számításai külföldön, valószínűleg már vissza se jön. Régóta elvált, három gyerekét felnevelte, 43 évesen nincs semmi, ami itt tartsa.
„Nem merem és nem is akarom összeszámolni, hány koncertemet mondták le”
„A jelenlegi helyzetem pontosan tükrözi, hogy a magyar könnyűzenében eltöltött 10 évemben bizonyos dolgokat nem jól csináltam” – mondja Prommer Patrik, a Kaukázus jelenlegi, Bródy János és Takáts Eszter egykori dobosa, hozzátéve: a probléma szerinte az, hogy kizárólag a szakmai és erkölcsi sikerek elérésére koncentrált. Az anyagiakkal, önmenedzseléssel, marketinggel egyáltalán nem foglalkozott, ami most visszaütött.
„Ennek következtében, és félretett pénz híján a párommal (aki szintén zenész) vidékre költöztünk a családunkhoz. Olyan alkalmi munkából próbálom fenntartani az üresen hagyott albérletet és hangstúdiót, amit soha nem tanultam, nem értek hozzá”
– meséli. Mindezt azért, hogy ne kelljen mindent felégetnie maga mögött, és majd legyen hová visszamennie.
„Nem merem és nem is akarom összeszámolni, hány koncertemet mondták le, ezek között MÜPA és fesztivál nagyszínpadosak is vannak. És nem azt várom, hogy mindenki engem vagy a többi zenészt kezdje el sajnálni, hiszen az élelmiszer- és kommunikációs iparon kívül gyakorlatilag majdnem minden ágazat nagyon megszívta.”
Fotó: Herczeg Orsolya
Szerinte most a túlélés a cél, azután a tanulságot levonva sokkal előrelátóbban kell majd újrakezdeni az életet. Ami igazán aggasztja, az az emberek hozzáállása, felelőtlensége, és az egészségügyi ellátás nem zavartalan működése.
„Nyilván azt is remélem, hogy tanulunk a hibákból és jobban virágzó vállalkozásokat fogunk újraépíteni, de szerintem a legfontosabb most az emberi minőség feljavítása. Igenis a társadalmat kell újragondolni, felépíteni. Felelősségvállalást egymásért, tiszteletet, önmagunk és a többi ember megbecsülését, odafigyelést és sokkal emberibb hozzáállást! Ja, és fel kell hagyni a pazarló életmóddal, és nem csak egy világméretű járványkor ügyelni a személyes higiéniánkra!” – összegez.
