Jobban sajnálunk két kutyát, mint egy embert? – ha Újszászon az én kutyáim gyilkoltak volna, én is elaltatnám őket
Mindenkit megrázott a hír. Mi is beszámoltunk róla, hogy Újszászon két kutya halálra marcangolt egy hetven éves asszonyt, Máriát. Mária a szomszédasszonyát és régi barátnőjét, Évát készült meglátogatni. Együtt szoktak cigit tölteni, valószínűleg minden nap együtt pöfékeltek, trécseltek egy kicsit.
Éva kutyái azelőtt soha nem bántották a betérő szomszédasszonyt, igaz, előtte kopogott az ablakon, vagy bekiabált, tehát jelezte a jöttét. Most állítólag nem, vagy nem hallották. Az udvarban ezúttal három kutya volt – az eddigi szuka mellé nemrég egy kan is került. A kutyapárnak nyolc hete született egy kölyke. Egyelőre tisztázatlan, hogyan és miért, de a két felnőtt kutya nekiesett, és szó szerint szétmarcangolta Máriát. A földön fekvő asszony a házból kifutó barátnőjének és a lányának már csak annyit tudott mondani, hogy nagyon fázik, aztán elvesztette az eszméletét. A mentők hősiesen küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. A kutyákat gazdájuk beleegyezésével elaltatták.
Megírtuk ezt a hírt. Aztán végignéztük az olvasók – az Önök – hozzászólásait. Rengeteget, talán százat is. Akkor döntöttem el, hogy megírom ezt a cikket. Két dolgot előre tisztázni szeretnék: NEM a kutyákat hibáztatom, nagy kutyás vagyok magam is. Az eddig ismert tényekből én is azt szűrtem le, hogy a történtekért túlnyomórészt a felelőtlen, vagy tudatlan, vagy csak gyanútlan gazdát terhelheti a felelősség.
De bevallom, az meglepett, hogy Önök közül - vagy legalábbis azok közül, akik hangot adtak a véleményüknek – gyakorlatilag SENKI nem fejezte ki a részvétét, vagy sajnálatát az áldozat halála miatt. Ment a parázs vita arról, hogy pontosan milyen fajtájú kutyák is voltak, meg persze arról, hogy a kutyákat, főleg a támadó természetükről elhíresült "pitbullokat" (egyébként ez is egy gyűjtőnév) "mindenki csak cseszteti", meg "soha nem a kutya a hibás", "a gazda tehet mindenről, őt kéne elaltatni", sőt, sajnos olyan véleményekbe is belefutottam, hogy az áldozat hibázott, "minekmentoda", ugye.
Bízom benne, hogy ebben az országban nagy, néma tömegek vannak, akik ugyan nem szólalnak meg, nem kommentelnek, de amikor hírét vették a tragédiának, magukban mélyen megrázta őket egy embertársuk halála. Ugyanis kínhalált halt egy asszony. Átment a szomszédba cigizni, és a húst is letépte róla két megvadult állat. Nem tudom, voltak-e gyerekei, unokái, de rokonai, szerettei biztosan, el tudom képzelni, mit érezhetnek most.
Mielőtt elkezdjük sajnálni az elaltatott kutyákat, meg fröcsögni a felelőtlen gazdára – aki igen, óriásit hibázott, de a legjobb barátnőjét veszítette el ilyen rettenetes módon, valószínűleg ő sincs most túl jól – álljunk meg egy pillanatra, és gondolatban hajtsunk fejet az áldozat emléke előtt.
Ember volt, senkinek sem akart ártani, és néhány perc alatt borzalmas véget ért az élete.
Az összes többi gondolatmenet csak ezután következhet. Azon el lehet vitatkozni, hogy egy emberélet felülírhatja-e egy állatét. Minden teremtménynek joga van az életéhez, de én úgy gondolom, ez most az az eset, amikor a támadó kutyákat én is elaltatnám, ha az enyémek lennének. Nem büntetésből, hiszen gazdaként elsősorban magamat hibáztatnám. Sőt, ebben az esetben az sem zárható ki, hogy büntetőjogi felelőssége is van az állatok tartójának, hiszen még póráz és szájkosár nélkül sétáltatni egy kutyát is törvényszegés. "Kutyával veszélyeztetésnek" hívják, egyszer egy rendőr nekem ezt mondta. De ezt a hatóságok majd eldöntik.