SZEMPONT
A Rovatból

Jámbor András szerint putyini dezinformációs művelet az Orbán Viktort ért fenyegetés

Az ellenzéki politikus szerint a tévéinterjút, amelyben a fenyegető mondatok elhangzottak, a „putyini propaganda kezdte el terjeszteni” úgy, hogy vélhetően szándékosan félrefordították, ezt vette át aztán a magyar kormánymédia. Posztjában több furcsaságot is említ az eset kapcsán.
DKA - szmo.hu
2026. március 12.



Más politikusok mellett Jámbor András is reagált arra a videóra, amelyben Orbán Viktor felhívta a lányait, miután egy volt ukrán titkosszolgálati tiszt és képviselő, Hrihorij Omelcsenko fenyegetően beszélt róla és családjáról.

A független országgyűlési képviselő először egy személyes hangvételű bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta, a sajnálat és a részvét után az első dolog, ami eszébe jutott, az volt, amikor őt fenyegették meg „pontosan az Orbán Viktor által elrendelt gyűlöletpolitika következményeként”. Felidézi, hogy akkor egy fehérterrorra utaló, kézzel írt levelet kapott. Jámbor szerint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője akkor úgy reagált a fenyegetésre, hogy „Valójában min csodálkozol?”. Állítása szerint Kocsis hazugságokkal magyarázta, hogy ő okozta a fenyegetést, noha tudta, hogy ez nem igaz. Azt is írta, hogy eszébe jutottak azok a százak vagy ezrek is, akik nem politikusok, hanem egyszerű emberek, és azért kaptak verbális vagy fizikai agressziót, mert „rájuk szállt Orbán propagandája”.

„Az jutott eszembe a videót nézve, hogy nem kellene-e ezért bocsánatot kérni, Viktor, most, amikor sajnálatos módon te kapod a fenyegetést? Talán most átérezed ezeket a korábbi hibáidat és bűneidet, amikor téged ér fenyegetés. Viktor, legalább a pszichológus költségét téríthetnéd ezeknek az embereknek!”

– írta Jámbor András.

A politikus szerint lehet tenni ellene a gyűlölet és a propaganda lecsavarásával, valamint az agresszió csökkentésével, de ez a rendszer már 15 éve létezik.

„Őszintén sajnálom, ha bárkit megfenyegetnek, és senkit sem kellene megfenyegetni a politikai véleménye miatt. De ez ma politikai következmény. És ennek a politikának ami miatt ez következmény, a fő felelőse Magyarországon Orbán Viktor. Minden idegszálammal szorítok érte, hogy egy haja szála se görbüljön meg. De számomra ez az egyik legfontosabb dolog, ami miatt elmegyek április 12-én szavazni: hogy a gyerekeim egy olyan Magyarországon nőjenek fel, ahol ez a gyűlölet már nincs jelen, ahol senkit nem fenyegetnek a véleményéért. És bizony az elmúlt 16 év után egyértelmű, hogy ehhez a biztos választás, a Tiszára való szavazás” – fogalmazott.

A fenyegetés „egy putyini dezinformációs művelet része” lehet

Jámbor csütörtökön egy másik Facebook-posztjában már arról írt, hogy szerinte több jel is arra mutat, hogy az Orbán Viktort ért fenyegetés egy putyini dezinformációs művelet része. Az ellenzéki politikus 9 pontban foglalta össze állításait.

Leírja, hogy az egész ügy azzal indult, hogy az Index írt elsőként arról a tévéinterjúról, amelyen egy ukrán politikus fenyegette meg Orbán Viktort és családját. Idézi is a portál cikkét: „Hrihorij Omelcsenko ukrán politikus, korábbi képviselő, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt tisztje megfenyegette Orbán Viktort és családját… arról beszélt, Volodimir Zelenszkijnek azt üzente, hogy a „KARMA” nevű szervezetnek nincs szüksége Orbán Viktor címére.”

Jámbor azt írja, Omelcsenko egy parlamenten kívüli párt 75 éves tagja, aki több mint 30 éve volt képviselő, és nem hírszerző, hanem politikai kinevezett volt az ukrán szolgálatoknál. Hangsúlyozza, hogy a férfi nem tagja Zelenszkij pártjának, sőt ellenzéki, és állami funkciója sincs.

Úgy véli, az Index fordítása „direkt manipulatív”,

mivel az ukrán férfi nem egy „KARMA” nevű szervezetről, hanem a karmáról mint sorsról beszél, és a szöveget nagyon nehéz Orbán családját ért fenyegetésként értelmezni.

Jámbor András a Népszavára hivatkozva azt állítja, hogy

az interjút a „putyini propaganda kezdte el terjeszteni és hivatkozni rá. Ők kezdték el félrefordítani – vélhetően szándékosan –, ezt vette át az Index.”

Arról is ír, hogy szerdán a Financial Times arról írt, hogy hasonló módszerekkel avatkozhat be az orosz állam a magyar választásokba.

A posztban kitér Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő véleményére is, aki szerint a felvétel nem valódi, azt manipulálhatták. „Persze felmerül a kérdés hogyan jut be egy ilyen manipuláció egy ukrán tévébe” – jegyzi meg a politikus.

Azt is furcsának tartja, hogy Orbán Viktor a jelek szerint nem nézte meg a pontos fordítást, mivel az Index cikke után több videóban is megszólalt a fenyegetés miatt, holott a pontos fordítás alapján ilyen nem érte a miniszterelnököt.

Jámbor András a posztjában elnézést is kért, amiért a korábbi bejegyzésében ő is elhitte az állítássort.

„Ha ez tényleg már a putyini dezinformáció része, akkor ezért elnézést kérek. És talán ez is jó mutatja, hogy mindent kétszer csekkoljatok le, mielőtt elhisztek!”

– írta zárásként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Az eddig ismert Fidesznek vége, egy új név is felmerült a párt élére
A politikai elemző megjósolta, hogy Orbán Viktor nem veszi fel parlamenti mandátumát a választási vereség után. Török szerint Cser-Palkovics András neve forog a megújulás kapcsán.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.

Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.

Török arról is beszélt, hogy értesülései szerint Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, és nem veszi fel a mandátumát a választási vereség után. Nem sokkal később a távozó miniszterelnök jelentette be a hírt.

Az elemző nyitott kérdésnek látja azt is, hogy a politikus pártelnök marad-e.

A Fidesz megújulását taglaló találgatásokban Török szerint a legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester neve merül fel. Cser-Palkovics a kampány során került a figyelem középpontjába, amikor Magyar Péter a színpadról szólította fel, hogy írja alá a Tisza Párt petícióját, amire a polgármester később egy elutasító videóüzenetben reagált.

A személyi kérdéseken túl Török a Fidesz szerkezeti válságát is elemezte. A Medián friss kutatására hivatkozva elmondta, a párt szavazótáborának harmada már nem áll a Fidesz mögött, a bázis mérete pedig nagyjából akkora, mint az MSZP-é volt 2010-ben. Az elemző szerint a Fidesz jelenlegi függőségi rendszere kifulladt.

A visszaúthoz Török szerint „radikális változásra, jelentős tartalmi megújulásra, személyi változásra van szükség, és egy misszió meghirdetésére”.

Ezzel szemben a kormánypárti politikusok egyelőre másfajta magyarázatokat adnak a vereségre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott interjújában durva külföldi beavatkozásról beszélt, és elutasította, hogy ő vezethetné az „Orbán utáni Fideszt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.

"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.

"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"

- fogalmazott az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bedő Dávid: Orbán elhagyja a süllyedő hajót, lépése azt tükrözi, mennyire lenézte a magyarokat és az országot
A Momentum politikusa szerint Orbánnak derogál, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze mások kormányzását. Bedő úgy gondolja: a távozó miniszterelnök nem fog hiányozni senkinek.


Bedő Dávid Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem ül be az új parlamentbe. A Momentum politikusa szerint Orbán ezzel elhagyja a „süllyedő hajót”. Bedő Dávid azt állítja, „derogál neki, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze, hogy mások nála sokkal sikeresebben kormányoznak egy országot.” A poszt írójának véleménye szerint ez a lépés azt tükrözi, hogy Orbán Viktor mennyire lenézte a magyarokat és az országot.

Bedő úgy véli: „Neki a politika nem azért kellett, hogy felvirágoztasson egy nemzetet, hanem hogy az EU-ban, Putyinnal meg újabban Trumppal világpolitikai szereplőként tetszeleghessen.”

A bejegyzés szerint Orbán Viktort sosem érdekelték a magyar embereket foglalkoztató kérdések.

Bedő Dávid szerint „az oktatást és az egészségügyet egy kiöregedett maffiózóra, a közlekedést egy nárcisztikus kastélytulajdonosra, a gazdaságot meg egy tehetségtelen balfácánra bízta, akinek a költségvetési tervei köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.”

A politikus emlékeztetett arra is, hogy Orbán eddig sem járt be sokat az Országgyűlésbe. „Láthatóan elment a kedve az egésztől, most, hogy nem róla szól a magyar politika” – írja. Bedő Dávid szerint „szánalmas, hogy egy hatalommániás bolond kevés őszinte pillanatainak egyike, ahogy láthatóan semmibe nézi a magyar demokrácia legfontosabb intézményét, amit mellesleg ő maga üresített ki.” A poszt végén hozzáteszi, hogy Orbán Viktor senkinek sem fog hiányozni.

„Na nem mintha hiányozna bárkinek: Orbánnak semmi keresnivalója a parlamentben. Hűvösebb és szűkösebb hely való neki, amit remélünk, hamarosan birtokba is vehet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk