HÍREK
A Rovatból

Meredeken emelkedik az új fertőzöttek száma Izraelben, a fele iskolai tanuló

Kutatások szerint 30 százalékkal csökkent a Pfizer hatékonysága a fertőzések és tünetek kialakulásának megakadályozásában, de a kórházba kerülés és a súlyos megbetegedés ellen továbbra is 93 százalékos hatékonyságú.


Meredeken emelkedik, már ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Hétfőn,

a korábbiaknál mintegy 40 százalékkal fertőzőbb, delta vírusváltozat megjelenése nyomán tovább terjedt a járvány, és már 501 új vírushordozót azonosítottak az elvégzett 72 896 teszttel. Ez 0,7 százalékos pozitivitási arányt jelent, hasonlóan magas adatokat legutóbb március végén mértek az országban.

Az új fertőzöttek mintegy fele iskolai tanuló, és a pandémia újbóli erősödése miatt már mintegy 50 ezer izraeli tartózkodik otthoni karanténban. Emelkedett a kórházban ápoltak száma is, amely már 73, de továbbra is csak 33 súlyos esetet tartanak nyilván, és 16 ember van lélegeztetőgépen.

Jelenleg egy súlyosan fertőzött, "piros", hat közepesen fertőzött, "narancssárga" település van az országban, és ebbe a kategóriába sorolták többek közt Tel-Avivot és Petach-Tikvát is. Tizenhat enyhén fertőzött, "sárga" települést határoztak meg, és 257 helyet továbbra is "zöldnek", vagyis csak elhanyagolható mértékben vagy egyáltalán nem tartanak fertőzöttnek Izraelben.

Jelentős erőkkel folytatják főként a 12-15 éves korosztályban az oltási kampányt, a 10 és 20 év közötti korosztálynak 36,3 százaléka egyszer, 24,3 százaléka pedig már kétszer is megkapta a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcináját.

Az egészségügyi minisztérium kutatása szerint

csaknem 30 százalékkal csökkent a Pfizer-oltások hatékonysága mind a fertőzések, mind a tünetek kialakulásának megakadályozásában, de a kórházba kerülés és a súlyos megbetegedés ellen továbbra is 93 százalékos hatékonyságot mértek Izraelben. Ennek köszönhetően továbbra is csak nagyon lassan emelkedik a kórházi ellátást igénylő esetek száma, szemben a korábbi hullámokkal.

A további lépések előtt, az esetleges harmadik oltás szükségességéről szóló döntés előkészítésére Naftali Bennett miniszterelnök és Nicán Horovic egészségügyi miniszter megrendelt két tanulmányt az egészségügyi hatóságoktól.

Az első az oltott fertőzöttekre összpontosít, és az oltás hatékonyságát, illetve esetleges csökkenő mértékét vizsgálja meg a különböző korcsoportokban és háttérbetegségek esetén, a másik tanulmány pedig a vakcinázott betegek immunitását fogja mérni szerológiai tesztekkel.

Miután a Palesztin Hatóság előbb aláírta, majd elutasította egy hasonló egyezmény megkötését Izraellel, Jeruzsálem Dél-Koreának ad át három héttel a szavatosság lejárta előtt 700 ezer adag Pfizer-vakcinát. Cserébe az év vége előtt Izraelbe jutnak majd el az eredetileg Dél-Koreának szánt oltások.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából eddig 5 663 255, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 60,9 százalékát jelenti. A pandémia megjelenése óta 843 611 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6429-en haltak meg Izraelben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Gyenge kis röpdolgozat” – Érettségizőket kérdeztünk a mai vizsgáról
Könnyű szövegértés, tűrhető novella, nehéz műveltségi teszt – nagyjából így nézett ki a Szeretlek Magyarország által meginterjúvolt fiatalok véleménye.


Ahogy arról a nap folyamán már írtunk, egy interjú alapú szövegértés és egy irodalmi műveltségi teszt után Örkény István egy novelláját kapták a középszintű érettségizők a hétfőn kezdődő vizsgasorozat első napján.

A Szeretlek Magyarország stábja egy budapesti gimnázium előtt kérdezte a frissen végzett diákokat, hogyan sikerült nekik az idei első írásbeli.

Ha egy iskola érettségizői reprezentatívnak számítanak, el lehet mondani, hogy Daniss Győző szövege szinte senkinek nem okozott gondot, az Örkény-novella láttán szintén sokan felsóhajtottak, ugyanakkor az irodalmi tesztet szinte senki nem találta könnyűnek.

Vizsgázók a magyarérettségiről

Link másolása
KÖVESS MINKET: