Iszonyú nagy terhet pakolnak az iskolás gyerekek vállára
Egyre nagyobb a baj a gyerekekkel: az iskolai elvárások, az agresszió, a stressz fokozódó nyomást jelent rájuk, melyet sokan nehezen dolgoznak fel. A problémák miatt pedig napról napra többen szorulnak, szorulnának pszichológus segítségére - így foglalható össze Deliága Éva gyermekpszichológus posztja, amit Facebook-oldalán osztott meg.
Az írást a szerző szíves engedélyével, az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
Abból tudom, hogy baj van a magyar iskolarendszerrel…
Hogy elhozzák hozzám pszichológiai rendelésre:
- Az elsős kislányt, akiben óriási a megfelelési vágy, és napok óta bántja, hogy csak 96 százalékos lett a matek dolgozata, mikor ő csak egy hibát csinált. A kislányt megismerve megtudom, hogy mély érzésű, néha szokott veszekedni a kisöccsével, imádja az állatokat és nagyon ügyesen balettezik.
- Az másodikos kisfiút, aki intőt kapott, mert a szünetben rendetlenkedett. Kiderült, hogy társaival szerepjátékot játszva kezéből pisztolyt formálva, azt mondta: „Puff, lelőlek!”. A tanító néni beírása szerint tűrhetetlen, hogy egy kisdiák ilyen agresszíven viselkedjen, fegyvert imitáljon. Az anyuka félve, bizonytalanul kérdezi tőlem, hogy most akkor nagy a baj? Félszegen előveszi a kisfiú rajzait, amik rendőrt, katonát ábrázolnak. Megtudom még, hogy a kisfiú nagyon szeret a nagyszüleinél lenni, ügyes horgász, a szülei szerint jószívű, értelmes kisgyerek.
- A harmadikos kisfiút, akinek vasárnap esténként hányingere szokott lenni. Akihez már többször riasztották a szüleit az iskolában fejfájás, hányinger, szédülés miatt. A kisfiú osztályában naponta minimum három számonkérés szokott lenni. Tollbamondás, matek röpdolgozat és angol szódolgozat. Ez a kisfiú négyes-ötös tanuló. Megismerve rájövök, hogy kiváló mérnöki agya van, 9 évesen locsoló berendezéseket tervez, szenvedélyesen érdeklődik az autók mechanikája iránt. Szerető családi közegben él, van két legjobb barátja, akikkel egy osztályba is jár.
- A kitűnő tanuló negyedikes fiút, aki nem mer megszólalni az órán.
- Az ötödikes, az egyik legjobb hírű általános iskolába járó fiút, aki feszült, sokszor mégis levert és motiválatlan. A foglalkozáson eljátssza, hogy ő a tanár, és mindig egyre nehezebb feladatokat ad nekem, anélkül, hogy megdicsérne. Mikor megérzem ennek a nyomasztó erejét magamon, kitépi a lapot a kezemből és közli, hogy lejárt az idő. Ő a tanár most, nincs kegyelem, pedig meg tudtam volna oldani azt a példát még.
- Az ötödikes szemüveges fiút, aki úgy érzi, hogy nincs egy barátja sem. Két tannyelvű angol általános iskolába jár, ahol nagyon jól teljesít. Senki sem barátkozik vele az osztályban, gyakran csúfolják, sugdolóznak a háta mögött. Mindeközben a szülei házassági problémákkal küzdenek, a fiú magányosnak érzi magát.
- A hatodikos lányt, aki mindennap sír hazafelé az iskolából. Úgy érzi, hogy a tanító néni nem szereti őt, mindig rá szól, pedig mások is beszélgettek órán.
- A nyolcadikos lányt, aki napi 4,5 órát tanul. Hatosztályos erős gimnáziumba jár, tartani akarja a tempót a többiekkel. Nem szokatlan, hogy egy nap öt tárgyból is dolgozatot írnak. Egy órát utazik Budapest vonzáskörzetéből az iskolába és egy órát haza. Minden maradék idejében sokszor éjfélig fennmaradva tanul. Vágyik rá, hogy több ideje legyen sportolni, kézműveskedni és a családjával, barátaival lenni. Ha rossz jegyet kap, úgy érzi, ezen múlik az élete, mindent elrontott.
- A nyolcadikos fiút, aki a felvételijére készül. Panasza, hogy nem tud este elaludni, emiatt másnap nagyon fáradt, kimerült. Jól akar teljesíteni, szorgalmas, jók a jegyei, de soha nem tud leereszteni. Mialatt hozzám járt, szabadidejében fotózni kezdett, a gimnáziumban már önálló fotókiállítása nyílt.
Mi a közös a fenti példákban? Sok-sok megbetegített, lelkileg az iskolarendszer által megnyomorított gyerek.
Miért? Mert alapvetően egészséges gyerekekről van szó! Az iskolarendszer megnyomorító hatása nélkül, mind kiegyensúlyozottak, felszabadultak, harmonikusan fejlődőek lehetnének, egy csomó olyan tulajdonsággal, ami értékes a világban.
Hogy létezik az, hogy elsős gyereket büntetnek azért, mert játékos, mozgékony? Hogyan lehetséges, hogy általános iskola elsőben, ahol elvileg nincs osztályozás, szorongnak a gyerekek, hogy hibát vétenek? Hogy működhet évek óta egy iskolai közösség, úgy, hogy egy kisdiák ki van közösítve? Miért kap egy gyerek több figyelmet a pedagógustól, míg egy másik gyerek igénye figyelmen kívül van hagyva? Honnan tudják a gyerekek már 10 évesen, hogy mi a feszített tempó, mi a stressz? Egy átlagos hétköznapon miért kell egy 14 évesnek négy órányi leckét, tanulnivalót adni?
Az a szomorú, hogy miközben írok, egyre másra jutnak eszembe a példák.
A kisfiú, aki tikkel és elmeséli, hogy az iskolában a kedvence az udvari szünet és a tesi óra. Ezek a példák kavarognak a fejemben. Mind-mind valós emberek, valódi sorsok, igazi problémák.
Szakemberként azt látom, hogy igazuk van a gyerekeknek. Elfáradnak, tiltakoznak, csak azért is izegnek-mozognak, beszélgetnek órán!
A probléma összetett. Magyarországon örökségünk a poroszos iskolarendszer, ahol a rend, fegyelem, frontális oktatás, nagy lexikális ismeretanyag a meghatározó. Tehát adott egy nem gyerekközpontú rendszer, ami nem veszi figyelembe a gyerekek játékosságát, nagy mozgásigényét, változatosságra szomjazását. Aztán ott vannak a gyerekeket tanító, pedagógusnak nem való, kiégett, megkeseredett emberek, akik legszívesebben máshol lennének. Említhetjük még a szülőket is, akik ugyanilyen iskolába jártak, és szintén valahol azt sugallják a gyermeküknek, hogy maximálisan jól kell teljesíteni.
Egy gyermek egész életét meghatározhatja, hogy milyen iskolába jár! Nem azért, amit beléjük vernek: hogy minden a jegyeken múlik. Ellenkezőleg! Minden azon múlik, hogy fenntartható lesz-e a természetes gyermeki kíváncsisága, hogy ki tudja-e bontakoztatni a benne rejlő potenciált, hogy elhiszi e magáról, hogy ő is okos, hogy lesz-e kedve tanulni. Találkozik-e olyan karizmatikus, hiteles személyiségekkel, akinek hatására nem csak az adott tárgyat szereti meg, hanem emberséget is tanul?
Tapasztalatból tudjuk, hogy az életben való beváláshoz kevés köze van az általános iskolában szerzett jegyeknek. Változásra van szükség! Elégedettebb, motiváltabb, megbecsültebb pedagógusokra! Gyermek központú iskolákra. A tét gyermekeink jövője, nem lehet elég hamar elkezdeni a változtatást!
(A felsorolt esetek valós példákon alapulnak, néhány részlet megváltoztatásra került, a felismerhetőség elkerülése érdekében.)
Ha fontos volt az írás, oszd meg másokkal is!
