Györfi Mihály lázadó, antikommunista hippiként kezdte az életét, most pedig a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészeként egy egész szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak. Alkoholistáknak és drogfüggőknek szenvedélybeteg ellátást alakítottak ki, a fogyatékossággal élőknek támogató szolgálatot, a Görögszálláson lévő szegregációban pedig házi segítségnyújtással, korai fejlesztéssel, tanyagondoksággal és organikus farmgazdálkodással próbálják felzárkóztatni a szegényeket.

A nyírteleki Filadelfia Evangélikus Egyházközség templománál találkozunk Györfi Mihállyal, aki több mint egy egyszerű lelkész, nem csak azért, mert nem a szokványos lelkész életutat járta be, hanem mert érdemben próbál tenni az őt körülvevő szociális problémák ellen gyülekezetével együtt. A magából nyugodtságot árasztó lelkésszel előbb a templomot nézzük meg, amit a hívek építettek fel, majd elindulunk a nyári füllesztő melegben a Nyírteleket körülvevő tanyabokrok egyike, Görögszállás felé, hogy megmutassa nekünk, hogy a hosszú évek során egy egész szociális ellátórendszert építettek ki a szomszédos településen.

Az egyházközség működtet szenvedélybeteg ellátást, támogató szolgálatot, házi segítségnyújtást, tanyagondnoki szolgálatot, kisgyerekek korai fejlesztését és organikus farmjukon munkát biztosítanak a munkaerőpiacion elhelyezkedni nem tudóknak. Tehát gyakorlatilag szinte minden állami vagy önkormányzati feladatot ők végeznek a környéken.

Mindezek a szolgáltatások nem azért alakultak ki, mert az Evangélikus Egyház pénzt adott a községnek, hogy csináljanak belőle valami hasznosat, hanem azért, mert Györfi Mihály érzékeny volt az őt körülvevő problémákra. Ahogy ő fogalmaz, minden szolgálat úgy alakult ki, mintha puzzle darabok úszkáltak volna a térben, amik egyszer csak összeálltak, és rájöttek, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy segítsenek a bajba jutott embereken.

A csonkabonkákat kereste, amilyen ő is volt

Ahhoz, hogy az egyház által működtetett Filadelfia Szociális Központ kialakulhasson, elengedhetetlen volt Györfi Mihály személyisége és múltja. A férfi nem a tradicionális módon lett lelkész, térképészetet tanult, utána pedig főfúró mesterként dolgozott a nógrádi szénbányában. Nemhogy nem volt hívő, egyenesen ateista volt, a vallás nem jelentett számára semmit. A férfit a ’70-es évek poszthippista világa vonzotta, a szabadság eszménye volt az, amit követni próbált az élete minden területén. Kinézni is úgy nézett ki, mint egy hippi: hosszú haj, hosszú szakáll, farmer. Ehhez a szemlélethez a lázadás is hozzátartozott, az akkori hatalommal és a kommunizmussal szemben volt benne mély ellenállás. Többször bevitték a rendőrségre is, vagy pénzbírságot kapott, mert a kinézete miatt gyanúsnak titulálták.

Amikor pár évvel később Sámsonházára költöztek feleségével, egy lelkész került a szomszédságukba, aki meglátogatta őket az otthonukban, amit először nem is értettek, hiszen semmi közük nem volt az egyházhoz.

"Alapvetően nem akarták ránk erőszakolni a vallást, de meghívtak Biblia órára. Mondtam, hogy nincs értelme, mert én ott csak szétverem azt a jámbor lelkű közösséget a gondolkodásommal, de a lelkész azt mondta, hogy nem baj. És akkor elkezdtünk járni ebbe a közösségbe, de ha a lelkész mondott valamit, én megkerestem annak a cáfolatát, azzal szemben érveltem” – emlékszik vissza Györfi, akit most a rövid ősz hajával és nyugodt természetével nehéz elképzelni lázadó hippiként.

Eltelt így néhány év anélkül, hogy a fiatal férfi gondolkodása változott volna, de a lelkész nem adta fel, elhívta egy csendes hétre, Györfi Mihály itt ismerte fel, hogy neki más az útja, mint korábban gondolta, és a látszólag boldog, de céltalan élete új utat vett. Később a felesége is megtért, Györfi Mihály pedig 36 éves korában elvégezte a teológiát, de még akkor sem akart lelkész lenni. Később mégis felkérték lelkésznek és a Nyírségbe rendelték. Nyírteleken akkoriban, a ’80-as években egyáltalán nem volt gyülekezet, a települést is csak kevesen lakták. Mihály kétségbeesett a feladattól, úgy érezte, hogy kevés ő ehhez, nem ismeri az ottani emberek gondolkodását. Ennek ellenére nem adta fel, és azokat kereste inkább, akik olyanok voltak, mint hajdanán ő.

"Magamból indultam ki, hogy nekem mire volt szükségem ahhoz, hogy én egy Istent tagadó emberből keresztény ember legyek. Ahhoz pedig az kellett, hogy valaki odajöjjön hozzám, és akarjon megismerni. A Biblia csonkabonka embereknek hívja azokat, akik eltévelyedtek, magamat én is ilyennek tiltulálom, ezért ezeket a csonkabonkákat kerestem a térségben, és hát természetesen bőséggel akadtak is. Olyan emberek, akik vagy a házasságukban rekedtek meg, vagy valamilyen függőségük volt, akár alkohol, akár gyógyszer, vagy egyszerűen ateisták voltak”

– meséli a lelkész.

Ezekből az emberekből alakult meg a gyülekezet, akik azután sem ültek a babérjaikon, hogy megtértek, mert emlékeztek, honnan jöttek, és segíteni akartak korábbi sorstársaikon, így indultak a szociális szolgáltatások a lelkész vezetésével.