Inkább tartogattam hazáig, és otthon elintéztem
Néhány éve még főleg azért panaszkodtak a kerekesszékesek, mert alig voltak elérhetők mozgássérült vécék. Úgy tűnik, most már egyre több helyen figyelnek erre, de hiába, ha telepakolják takarítószerekkel, vagy ha bezárják, és csak hosszas keresgélés után lehet hozzájutni a kulcshoz. A mozgássérültek számára most is kellemetlen kérdezősködéssel járhat, ha nyilvános helyen akarnak vécére menni, úgyhogy sokan inkább otthon végzik el a dolgukat, vagy el sem indulnak a lakásból.
Bár egyre több helyen elérhetők mozgássérült vécék, sokszor előfordul, hogy a kerekesszékesek egyáltalán nem, vagy csak hosszas huzavona után tudják használni ezeket. Györgyi – akit már ismerhetnek ebből és ebből a cikkünkből – nemrég egy Facebook-posztban háborodott fel azért, mert hiába talált nyilvános, mozgássérült mosdót egy vidéki város főterén, használni nem tudta, mivel a vécés néni irodát csinált belőle.
“Volt ott íróasztal, összecsukható étkezőasztal, székek, létrák, takarítószerek, mikrohullámú sütő, és még tévé is. Nem vitatkoztunk, csak finoman kifejeztem a nemtetszésem. A közelben van mozgássérült mosdó a buszpályaudvaron és a könyvtárban is, de ezek kora este bezárnak, egy étterembe pedig kellemetlen úgy bekéredzkedni, hogy nem vagyok fogyasztó vendég” – írta le Györgyi, milyen alapvető problémákkal találkozik akkor, ha kerekesszékesként vécére van szüksége. Nem sokkal azután, hogy megismerkedett az vécét irodává varázsoló nénivel, ugyanebben a városban betért egy moziba is, hogy megnézze a Mamma Mia második részét.
“Emlékszem, évekkel ezelőtt volt a moziban mozgássérült vécé, de most zárva volt az ajtó, rajta egy film plakátjával. Megkérdeztem egy urat, hogy mi történt. Azt mondta, az már nem mosdó, gondolom, raktárnak használják”.
Kolbász, kifelé!
Györgyi írása alatt záporozni kezdtek a kommentek, kiderült, hogy kerekesszékes ismerősei jó néhány hasonló élményt átéltek már. Volt, aki arról számolt be, hogy egy orvosi rendelőben az ép dolgozók használják a mozgássérült mosdót, mások pályaudvaron és egyetemen találkoztak raktárrá alakított illemhelyekkel.
Emese szerint benzinkutakon is előfordul, hogy felmosóvödröket és tisztítószereket tartanak a mozgássérült vécében. “Ilyenkor szólunk, hogy pakolják ki, aminek nem nagyon örülnek, vagy továbbmegyünk a következő kútig, hátha ott jobb lesz a helyzet”. De így még mindig jobban jár, mint amikor vonattal próbálnak eljutni a Balatonra.
“A mozgássérült vécét pont a biciklitároló mellé tették, úgyhogy nem lehetett elférni a bicikliktől. Át kellett szállnom másik vagonba, hogy édesapám el tudjon vinni vécére” – mondta.
Titanilla egy hipermarketben akart mosdóba menni, de hiába, mert a székkel mozdulni sem tudott a tisztítószerektől, ott volt az egész takarítókocsi.
“Én elég határozott és jó kiállású embernek tartom magam, bármikor képes vagyok intézkedni és akár beszólni, ha kell. Úgyhogy odamentem az egyik biztonsági őrhöz, aki elkísért az ügyfélszolgálatra. Ott elnézést kértek, és felajánlották, hogy bevisznek, és segítenek használni a mosdót. Ezt viszont nem akartam, nem szeretem, ha bárki elkísér a vécére, pláne idegenek. Azt mondtam, hagyjuk is, inkább kibírtam hazáig, és otthon elintéztem”. Titanilla szerint, ha nagyon akarta volna, kitolták volna a vécéből a takarítókocsit, de hiába, mert olyan koszosnak látta a vécét, hogy akkor se használta volna. “Azt mondták, a takarításban nem tudnak segíteni, mert éppen nincs rá emberük”.
Erzsébet tavaly nyáron öt akadálymentes vécét járt végig egy balatoni strandon, de egyiket sem tudta használni. Volt, amit telepakoltak, az egyiken még a mozgássérült táblát is belülről tették ki, nehogy sokan próbálkozzanak. “Hívtam a biztonsági őrt, fogta az asztalt meg a székeket, kidobálta a fűre, aztán láttuk, hogy azt a vécét legalább egy éve ki sem takarították” – mondta.
Egy áruházban az is megtörtént vele, hogy épp a vécére igyekezett volna, amikor az odabent reggeliző takarítókba ütközött. “Ott szeletelték a kolbászt az ülőkén. Kiküldtem őket, mondom, kolbász ki, én jövök!”
Bocs, két fiatal épp jól érzi magát odabent
Sándor áruházban, pályaudvaron és sportcsarnokban is találkozott már raktárrá alakított vécékkel, de “igazából mindenhol ez van, ahol fizetős a mosdóhasználat, mert ott van vécés néni, és valahol tartania kell a holmijait”. Nem is hibáztatja őt, hiszen látja, hogy nem tud hová pakolni. “Az lenne jó, ha ők is kapnának mondjuk egy szekrényt a cuccaiknak, és mi is használhatnánk a mosdót”.
“Időnként az üzemeltetőnek szoktam írni, akik aztán elnézést kérnek, de általában semmi sem változik. Legfeljebb kipakolják, amíg bemegy az ember, aztán visszatesznek mindent”. Sándor úgy látja, a különböző intézmények vezetői és a vécék üzemeltetői nincsenek rákényszerítve, hogy foglalkozzanak ezzel a problémával, hiszen a kerekesszékesek többsége nem él aktív életet, és ha mégis, általában indulás előtt, még odahaza elvégzik a dolgukat. “Jó, ha hetente egy ember betéved a kerekesszékével egy nyilvános vécébe”.
Titanilla ezeknél cifrább esettel is találkozott egy budapesti plázában. “Éppen osztálykiránduláson voltunk, mindannyian kerekesszékesek. Pisilnünk kellett, úgyhogy sorban álltunk a vécénél, de nem tudtunk bejutni, mert egyrészt az épek is ott végezték a dolgukat, másrészt két fiatal hosszú időre elfoglalta a vécét, hogy jól érezhessék magukat odabent. Meg kellett várnunk, hogy kijöjjenek”.
Nemcsak úgy letolom a gatyámat
A másik véglet, amikor a mozgássérült vécék annyira nincsenek elzárva, hogy bárki használhatja őket. Ennek aztán sokszor az a vége, hogy pont a mozgássérültek nem jutnak be, vagy ha mégis, annyira koszosan találják, hogy nem tudnak ráülni. “Mi nem tudjuk letakarni vagy letakarítani a vécédeszkát, sokkal könnyebben elkapunk bármilyen fertőzést” – mondta Sándor, akinek egy budapesti stadionban kellett a meccs félidejében a sor elejére verekednie magát, hogy egyedüli kerekesszékesként bejusson a mozgássérült vécébe.
“Volt már, hogy beszólt a biztonsági őr, amiért lassú voltam. Mutatta a sort, hogy nézzem meg, mennyien állnak, aztán elmagyaráztam neki, hogy nálam nem úgy megy, hogy letolom a gatyámat, aztán kész”.
Arra hivatkozva, hogy nehogy az épek is használják, sok helyen zárva tartják a mozgássérült mosdókat, Sándor például pályaudvarokon találkozott ilyesmivel.
“Kiírták, hogy az állomásfőnöktől kell elkérni a kulcsot. Más kérdés, hogy az állomásfőnök irodáját csak lépcsőn keresztül lehetett megközelíteni”.
Egy vásárcsarnokban az állt az ajtón, hogy a kulcs a gondnoknál van. Megkerestem a gondnokot, várni kellett rá tíz percet, aztán kiderült, hogy valaki nem vitte vissza a kulcsot. Úgyhogy nem jutottam be”.
Szerinte az a legjobb megoldás, amit egy plázában látott. “A mozgássérült vécé ajtajánál van egy kamera és egy kaputelefon. Ha csengetek, rögtön látják a kamerán keresztül, hogy kerekesszékkel vagyok, tehát bemehetek, megnyomják a gombot, és már be is tudok menni. Aki nem mozgássérült, azt egyszerűen nem engedik be”.
