SZEMPONT
A Rovatból

„Miért szexelne velem egy nő, ha a helyében én sem szexelnék magammal?”

A nőknél sikertelen incelek mozgalma mára a terrorizmus új formáját hozta létre, pedig lenne kiút az elkeseredésből.
Fotó: SEVENHEADS/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. október 13.



Öt embert ölt meg, majd magával is végzett idén augusztusban Jake Davidson, az a 22 éves angol férfi, aki az incel mozgalom követőjeként határozta meg magát. A tragikus eset nem első ízben hívta fel a figyelmet az incelek ügyére, egyre több ugyanis a “nem szándékos cölibátusban” élő férfi, aki nem képes szexuális kapcsolatot kialakítani az ellenkező nemmel. De mégis hogyan küzdhető le a harag és a keserűség, mielőtt még hasonlóan szélsőséges tettekhez vezetne? A szakértő mellett két olyan férfivel is beszélgettünk, akik régen maguk is az incelek nézeteivel azonosultak.

“Úgy éreztem: egyszerűen szemétség, hogy én szinte bármilyen nővel leállnék, de velem a világon senki sem kezdene! Ráadásul tök kedves vagyok velük, miközben annyian seggfejként kezelik őket. Miért éppen én ne lennék elég jó nekik?” - emlékszik vissza fiatalkorára Gábor, akinek a szavaival szerinte sok férfi tud azonosulni. A ma 36 éves közgazdász azóta már házas, két kislány édesapja. Mint mondja: az ő története pozitív fordulatot vett, ám a mai napig emlékszik rá, mi vonzotta az incel közösséghez.

Habár az incelek (involuntary celibate - azaz “nem szándékos cölibátusban élők”) többsége magába fojtja az indulatait, nem ritkaság, hogy internetes fórumokon élik ki azokat. Szélsőséges esetben a férfiak a Davidsonéhoz hasonló tettek elkövetésére buzdítják egymást, így állva bosszút az “elérhetetlen” női nemen. Egyes szakértők ezért ma már úgy vélekednek: a nőgyűlölő incelek online szerveződése, uszítása és bűntettei a terorrizmus egy új ágát képviselik.

A nők felszínes teremtmények?

Gábor, az egykor magányos, sikertelen fiú gyakran volt az iskolai gúnyolódások céltáblája. Esetlenségét igyekezett jóindulattal ellensúlyozni, ám rendre azzal szembesült, hogy még a vele barátságosan viselkedő nők sem képesek benne meglátni a férfit. Egyre inkább elkeseredett, még zárkózottabbá vált - ám azt csak utólag ismerte fel, milyen ördögi körbe sodorta magát ezzel a viselkedéssel.

“Megpróbáltam azzal magyarázni a magányomat, hogy a nők felszínes teremtmények, akik csak a gazdag vagy modellkülsejű férfiakra utaznak. Mivel én mindkét kategóriától nagyon távol álltam, könnyű volt ebbe a hitbe ringatni magamat. Az incel közösség - igaz, akkor még nem ezzel a névvel illették - valójában azzal az empátiával rántott be, amivel a hozzám hasonlókat körülvették. Úgy éreztem, végre tudok azonosulni egy csoporttal, ráadásul meg is fogalmazzák az én érzéseimet.”

Hasonló fiatalkori tapasztalatok érték a 31 éves Dávidot is, aki már általános iskolás éveiben súlyos szociális szorongással küzdött - a helyzet pedig csak romlott, amikor érdeklődni kezdett a másik nem iránt. Úgy érezte: garantáltan kudarcra van ítélve, és mintha az élet is ezt igazolta volna vissza neki.

“A serdülőkor elején el kell sajátítanunk bizonyos közösségi normákat, és aki ilyenkor lemarad, az sok esetben végleg kimarad. Később sem lesz jobb, sőt, idővel csak egyre romlik a helyzet, beindul egyfajta hógolyó-effektus. Egyre több a rossz élmény, egyre cikibbnek érzed magad, ezáltal természetesen halálra ítéled a későbbi próbálkozásaidat is” - mondja Dávid, aki ugyan nem csatlakozott incel közösséghez, de egyre gyakrabban fogalmazott meg olyan gondolatokat, amelyek miatt ma már szégyelli magát.

“Olyannyira frusztrált és dühös voltam a világra, hogy még az a kérdés is felmerült bennem: miért kell egyáltalán a nők beleegyezése a szexhez? Ma már mély szégyenérzettel gondolok vissza erre az időszakra, épp az ilyen szövegek miatt. Ugyanakkor nem csoda, hogy sokan bekattannak, akik a gimi alatt végig magányosak - ráadásul mindenhonnan azt hallják, hogy önzők, és az ő hibájuk az egész. Sajnos, a társadalom kevés esélyt ad az ilyen béna, népszerűtlen srácoknak, aminek harag és keserűség lesz az eredménye” - mondja a férfi, aki ma már kapcsolatban él.

De mégis mi vezethet addig valakit, hogy radikalizálódjon, és akár másokat is hajlandó legyen bántani? Erről Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológust kérdeztük.

"A börtönökben a visszaeső szexuális erőszaktevők esetében a szakemberek gyakran hangsúlyozzák a szociális készségek tanításának, fejlesztésének a szükségességét. Ezek a bűnelkövetők jellemzően nem tudják átvenni a másik nézőpontját, érzéseit, így nem tudnak kapcsolódni hozzá. Nem értik az áldozat kommunikációját, beszűkülnek a saját frusztrált szükségleteikbe. Az indulataik kontrolljának elsajátítása lenne az egyik legfontosabb tényező.”

Hevesi szerint ezek a férfiak egyre inkább az adott szükségletük kielégítetlenségére fókuszálnak, felduzzasztva ezzel a frusztrációt és a haragot. Ha emellett ráadásul egyfajta tehetetlenséget élnek meg, mivel lúzerként állítják be őket a világ szemében, akkor elhatalmasodik rajtuk a “nincs mit veszíteni” érzés, és nem is keresik tovább a társadalmi elfogadottságot.

Dr. Hevesi Kriszta (Fotó: Csorba Márta)

“A remény és akarat, a folyamatos próbálkozás helyébe gyűlölet és bosszú lép az elérhetetlennek látott örömforrások miatt. „Nem vagyok szerethető” – ez az alapérzés, és ez a fájó hiány keserűséggel árasztja el őket. Nincs kinek megfelelniük, kihez igazodniuk” - mondja a szakember.

Segíthetnek-e a szexbabák az inceleken?

Látván az egyre durvábban elharapódzó indulatokat, 2018-ban a New York times szerzője, Ross Douthat is amellett érvelt, hogy az igazi békét csak a szex társadalmi szintű “újraelosztása” hozná el az incelek számára - tehát ha mindenki egyfajta alapvető emberi jogként részesülhetne a szexben, akár prostituáltak, akár az egyre fejlettebbé váló szexbabák által. Utóbbiak ma már akár személyiséget is képesek kialakítani, ráadásul milliméterre pontosan leképezik az emberek megjelenését. “Ha elfogadjuk, hogy a pénz és a vagyontárgyak egyenlő elosztása igazságos lenne, miért nem gondolunk így a szexre is?” - kérdezi cikkében Douthat. Torontóban, Londonban és Párizsban is nyílt már olyan “bordélyház”, ahol kizárólag szexbabák szolgáltatásait lehet igénybe venni. A feminista álláspont szerint azonban a szex egyfelől nem jár alanyi jogon, másrészt a babák használata sem feltétlenül csökkentené a szexuális bűncselekmények számát, sőt, hozzájárulhat a nők tárgyiasításához. Mások ugyanakkor amellett érvelnek, hogy a babákon akár az erőszakos késztetéseket is le lehetne vezetni ahelyett, hogy az elkövetők hús-vér nőkben tennének kárt.

A csajozós gén

Jake Davidson is hitt az úgynevezett “fekete pirula” elméletben - igaz, nem sokkal az általa elkövetett vérengzés előtt már “mérgező baromságnak” titulálta azt. Eszerint egy férfi "csajozási képessége" veleszületett, tehát aki nem rendelkezik szerencsés génekkel vagy külsővel, az letehet az ismerkedésről: a külsőnk által eleve elrendelt a szexuális értékünk a másik nem szemében, ezért nem is igazán lehet fejlődni ilyen téren.

De vajon tényleg létezik “csajozós gén”? Valóban a genetikai csomagunk határozza meg, milyen sikereket érhetünk el az ellenkező nemnél, vagy itt is a szocializáció a kulcs? Hevesinek határozott válasza van a kérdésre:

“Minden olyan ideológia nagyon káros, amely nem az önképzésre és a viselkedés változtatására sarkall, hanem ehelyett a világot állítja szembe az adott személlyel. Az pedig már csak hab a tortán, hogy még hamis is: „csajozós gén” nem létezik!”

Éppen ennek ellentétével, azaz a csajozási készség fejlesztésével kecsegtetnek az úgynevezett pick up artistok, azaz “csajozási trénerek”. Ők - legalábbis állításuk szerint - általuk is alkalmazott, jól bevált módszereket oktatnak, amelyek szerintük egyfajta univerzális megoldókulcsot adnak a férfiak kezébe. De vajon hasznos vagy inkább kártékony jelenséggel állunk szemben?

“Ezek a trénerek általában olyan megoldáscsomagokat adnak el jó pénzért, amelyek nem működnek mindenki esetében – sőt, csak a legritkább esetben működőképesek. A legtöbb inkább kártékony, mintsem valóban eredményes, csak a létrehozó gazdagszik meg belőle. Eközben a vásárló frusztrációja nő: a kudarca azt üzeni számára, hogy neki még az sem válik be, ami a reklám ígérete szerint mindenki másnak igen. A leghatékonyabb a pszichoterápia, amely segít feltárni azokat a rossz reakciómódokat, félrecsúszott értelmezéseket, amelyek a kudarcokat okozzák. Emellett segíti mások megértését, fejleszti az empátiát és az önbizalmat is” - mondja Hevesi.

Az incelek “kigyógyítása”

És hogy mi hozta el a változást Gábor életében? Ennek egy részét bátran vállalja, ám vannak olyan dolgok is, amiket csak álnév alatt mert bevallani.

“Azt hiszem, elősorban felnőttem azóta, és felhagytam vele, hogy az áldozatot játsszam. Feltettem magamnak néhány nehéz kérdést, például, hogy én vajon szexelnék-e magammal egy nő helyében? A válasz az volt, hogy nyilvánvalóan nem. Arra is rájöttem, hogy “rendes srácnak” lenni önmagában nem elég. A kedvesség, udvariasság csak az emberi minimum, és senki nem fog azért leállni a másikkal, mert megüti a minimumot. Végül arra jutottam: önfejlesztésbe fogok, hiszen nincsen vesztenivalóm. A másik - és ezt kénytelen leszek őszintén bevallani -, hogy elkezdtem prostituáltakhoz járni, akik közül sokaknak igénybe vettem a szolgáltatásait. Itt nem csak a feszültséget tudtam levezetni, furcsa mód még tanultam is azoktól a nőktől, akik hajlandóak voltak beszélgetni velem a gondjaimról.”

Dávidnál a terápia bizonyult eredményesnek, többek közt azért, mert ha részben is, de sikerült átkeretezni a múltat, és új jelentéssel tölteni fel a korábbi fájdalmas emlékeket. Rádöbent: valószínűleg már korábban is tetszett bizonyos nőknek, de a hiányzó társas készségek miatt még ennek a jeleit sem tudta beazonosítani.

“Néhány alkalommal később vissza is hallottam, hogy valakinek éveken át tetszettem, mégsem tűnt fel nekem semmi az egészből. A sorstársaimnak tanácsolnám, hogy képezzék magukat ilyen téren, de azért ne essenek át a ló túloldalára: az se jó, ha minden gesztust közeledésként értelmezünk.”

Gábor úgy gondolja: bármilyen ellenszenvesek is lehetnek a magukat incelnek valló emberek megnyilvánulásai, a legjobb, ha empátiával fordulunk hozzájuk, hiszen sok helyzetnek ezzel tudjuk igazán kihúzni a méregfogát. Fontos szem előtt tartanunk, hogy valójában mélyen kétségbeesett emberekkel állunk szemben, így ha a fejükre olvassuk a hibáikat, az valószínűleg csak olaj a tűzre.

“Az incelek “meggyógyításának” legjobb módja nem az, ha felszámoljuk a fórumaikat, hiszen ez önmagában nem szünteti meg a jelenséget. Nem szabad megszégyeníteni sem őket, hogy elbújjanak a világ szeme elől. Ehelyett inkább mentorálásra szorulnak - de nem egy “csajozási trénertől”. Sokkal inkább valaki olyantól, aki megmutathatja: nem is olyan elveszettek, mint amilyennek hiszik önmagukat.”

Hevesi szerint a legfontosabb azoknak az ismerkedési tévhiteknek a feltárása, amelyek akadályát képezik a randik sikerének. Ilyen lehet például kritizálni egy nőt, ezzel próbálva felkelteni az érdeklődését. Az adott férfi esetében személyre szabottan kell megkeresni és kigyomlálni azokat a hibás viselkedéseket, amelyek a kudarcot előidézik: kiemelten fontos ezek közül az indulatkezelési zavar, amikor a visszautasítás legkisebb jelére is sértett agresszióval reagál.

“Ugyanide tartozik a görcsös akarat, a szorongás, frusztráció és düh kifejezése. Ezek kiváltják és ördögi körként állandósítják az elutasítást azáltal, hogy elriasztják a lehetséges partnereket. Leginkább a kommunikációs tréning, önfejlesztés és pszichológiai intervenció ajánlott”

- zárja a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek” – Osvárt Andrea is megszólalt Őrsi Gergely ügyében
Osvárt Andrea színésznő egy hosszú, személyes posztban állt ki a letartóztatott Őrsi Gergely mellett. A II. kerület polgármesterét egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják.


„Nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk” – írta közösségi oldalán Osvárt Andrea a II. kerület polgármesterének ügyéről. A színésznő, aki a kerületben él, egy hosszú, személyes hangvételű bejegyzésben reagált, miután a bíróság múlt csütörtökön elrendelte Őrsi Gergely 30 napos letartóztatását. Péntek este a Mechwart ligetben szimpátiatüntetést is tartottak a polgármester mellett.

Őrsi Gergelyt és a kerület korábbi fideszes polgármesterét, Láng Zsoltot egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy 2011 és 2024 között működő, pártokon átívelő korrupciós hálózatról van szó.

Osvárt Andrea a bejegyzésében arról írt: "Ha forgatókönyvíró lennék sem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek, országnak, világnak a történetében, minthogy imádott Polgármesterünket egyik percről a másikra beviszik a rendőrök. A világ a feje tetejére állt, mi pedig itt maradtunk tátott szájjal, hitetlenkedve, magunkra hagyva - polgármester nélkül".

Elismerte, hogy nem tudja, pontosan mi történt, de úgy érzi, a helyi közösség is áldozata a helyzetnek. "Azt viszont tudom, hogy különbség van bűn, bűnöző és bűnhődés között. Azt is tisztán látom, hogy ebben a világban jelenleg nincs igazság. És nem is lesz" - vélte.

Bejegyzésében arról ír, hogy nemcsak a polgármester, hanem ők is bűnhődnek:

"Egy olyan embert, akit feddhetetetlenségéről, emberségéről és jótetteiről ismertünk csak, most börtönben ül. Meddig? Nem tudjuk. Jogosan? Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk. Mi, II. kerületiek most hatalmas árat fizetünk. Elvették büszkeségünket, hitünket, reményünket abban, hogy - legalább mi - jó helyen vagyunk. A legjobb helyen".

Osvárt a jövőbeli veszteségek miatt is aggódik: „Kinek a számlájára írhatjuk majd, ha mostantól ennek a kerületnek, az itt élő 80.000 embernek, mókusnak, rókának, fűnek-fának rosszabb lesz?”

A színésznő egy személyes vallomást is tett: "6 éve ismerem személyesen Őrsi Gergelyt. Nem túl közelről, nem szorosan. De azt elmondhatom, hogy soha, egyetlen alkalommal sem - amikor volt szerencsém vele egy légtérben lenni - volt kételyem afelől, hogy nincs még egy ilyen ember. És nem is lesz".

A péntek esti, „Buda szolidáris – Kiállás a Polgármesterünkért, Őrsi Gergelyért” címmel tartott tüntetés szervezői a közösség összetartozását és szolidaritását kívánták megmutatni. A demonstráción többen is kifejezték támogatásukat a letartóztatott polgármester iránt.

Őrsi Gergely a letartóztatása után az ügyvédjén keresztül üzent, amelyben hangsúlyozta, hogy a II. kerületi önkormányzat működése zavartalan, minden feladatot ellátnak. A polgármester egyúttal bírálta az eljárást, mondván, „bedőltek a magyar igazságszolgáltatás szervei” sarokba szorított emberek vallomásainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk