KÉK HÍREK
A Rovatból

Ennyit kapnak a leggazdagabb magyar nyugdíjasok

Magyarországon vannak, akik fél millió forint feletti nyugdíjra jogosultak, de akad, aki több mint egymilliót kap havonta. Hogyan?


Hányszor sóhajt fel az ember munka közben: no most nem érek rá erre, de majd ha nyugdíjas leszek!... Aztán ha beköszönt a megérdemelt pihenő, akkor szembesülnek vele sokan, hogy nincs miből... Ám vannak olyan szerencsések, akik bőven az átlag feletti nyugdíjat kapnak havonta. Nem ritka fél milliós járandóság, de akad aki 1 milliónál is többet kap - mindezt teljesen hivatalosan. Hogyan lehetséges?

nyugdij2

A nyugdíjasok száma

A magyarországi nyugdíjasok száma ugyan ebben az évben egy kicsit csökkent, de a pár évvel korábbi adatokhoz képest jóval magasabb és a prognózisok szerint folyamatosan emelkedni fog. 2011-ben 1,7 millióan kaptak öregségi nyugdíjat, 2015 januárjában 2,22 millióan, míg novemberben 2,18 millió nyugdíjasnak fizettek az állami kasszából - írta a penzcentrum.hu.

A nyugdíjak összege

Az idei éves átlag havi 107 874 forint volt, de a jogosultak több mint fele kevesebbet kap ennél az összegnél. A következő kategóriában a 100-250 ezer forint közötti nyugdíjakat 871 ezren kapnak (az átlag 142 ezer forint). A 250-500 ezer forint közötti összeget 33 ezer nyugdíjasnak fizetnek. Jelenleg 165 olyan idős van, aki 500 ezer forint felett kap havonta. Csúcsösszeget, 1 millió forint felett ketten kapnak: átlagosan 1 458 640 forint jár nekik.

nyugdtabla

Mi kell a magas nyugdíjösszeghez?

- Magas jövedelem (1988-tól kezdődően)

Ugyanis voltak évek, amikor nem volt felső határ megszabva a járulékfizetésben. Ilyen volt 1992 március-2012 vége között, 1988-1992 február és 2013 utáni időszak.

- Magas szolgálati idő

Ha valaki 40 év szolgálati idő után elmegy nyugdíjba, akkor a jövedelmek 80 százaléka a nyugdíj összeg. Ha tovább dolgozik, akkor szolgálati évenként 2-2 százalékkal, de maximum 100 százalékig emelkedik.

- A nyugdíjazás elhalasztása

Amennyiben a dolgozó a nyugdíjkorhatárt elérve tovább dolgozik, és így elhalasztja a nyugdíjazását, akkor az további szolgálati időt jelent úgy, hogy 30 naponként 0,5 százalékkal emeli a majdani nyugdíjának összegét. Ez akár 6 százalékos éves emelkedést is jelenthet. Pl. aki 7 évvel tovább dolgozik, annak 42 százalékkal nő az összege - közölte a Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.

Forrás: Pénzcentrum

Ha hasznos volt az információ, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Cserépfalun: Megtalálták a verseny közben eltűnt futó holttestét
Spitzmüller Zsoltot hajnalig keresték, végül délután találtak rá. A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.


A Cserépi Trapp terepfutóverseny közösségi oldalán közölte, hogy szombaton eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt.

A férfi a faluba még visszaért, de a célba már nem érkezett meg, és telefon sem volt nála.

Az egri Kárpát Egyesület azt írta, 11:20-kor egy térfigyelő kamera rögzítette Cserépfalun a Bethlen utcán. Ezután azonban nem látták többé.

A szervezők hajnal 3-ig keresték őt, és azt írták: „extrém helyekre is elmentünk”, de nem találták meg.

A kutatásban a rendőrség és civilek is részt vettek, a hatóság pedig körözést adott ki a férfira.

„Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De ha valaki mégis úgy érzi, hogy látta a célban, kérem szóljon Molnár Norbert szervezőnek” – írták a rendezők.

Vasárnap kora délután azonban megérkezett a szomorú hír: a Blikk információi szerint Cserépfalu határában vasárnap nem sokkal délután 14 órát követően megtalálták Spitzmüller Zsolt holttestét.

"Valóban megtaláltuk a férfi holttestét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vizsgáljuk a haláleset körülményeit"

– erősítette meg a lapnak Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. "Tudomásunk szerint nem a futóverseny útvonalán találták meg az eltűnt férfit, ám egyelőre arról nincs hír, hogy miért térhetett le róla" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szeretőjére és saját magára költötte a közpénzt a polgármester, az ügyészség vádat emelt ellene New Orleansban
Az amerikai város első női polgármesterét és testőrét csalással és korrupcióval vádolják. Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.


LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere és testőre, Jeffrey Vappie ellen csalás és korrupció miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint éveken át közpénzt fordítottak személyes célokra. A vádiratban az áll, hogy Cantrell és Vappie 2021 októbere óta „személyes, bensőséges kapcsolatot” ápoltak, írja a BBC.

A férfi 2024 júniusi nyugdíjba vonulásáig 14 belföldi és külföldi úton vett részt a polgármesterrel. Ezeket hivatalos kiküldetésként tüntették fel, valójában azonban „személyes tevékenységeikre” használták fel.

Az ügyészek kiemelték például azt az utat, amikor Kaliforniában egy szőlőbirtokon jártak, és borkóstolón vettek részt. Ez az adófizetőknek 70 ezer dollárba, vagyis mintegy 23 millió forintba került.

Cantrell korábban azt mondta, a Covid-járvány idején biztonsági okokból vitte magával a testőrét. Az ügyészség azonban vitatta ezt az indoklást, és olyan eseteket is felhozott, amikor a polgármester egyedül utazott.

A vádirat szerint a polgármester és testőre New Orleansben egy városi tulajdonú ingatlanban is együtt élt. Ilyenkor, ahogy az utazások alatt is, Vappie hivatalosan szolgálatban volt, és ezért kapta a fizetését.

Michael Simpson ügyész a CBS News-nak azt mondta,

nem a kapcsolatuk a bűncselekmény, hanem az, hogy „egy évek óta tartó csalási rendszert tartottak fent. Kihasználva hatalmukat és tekintélyüket, közpénzeket használtak fel személyes célokra.”

Az ügyészek egy fényképet is bemutattak, amelyet egy állampolgár készített a párosról, amikor egy étteremben vacsoráztak, miközben Vappie hivatalosan szolgálatban volt. Cantrell a fotós ellen feljelentést tett, és távoltartási végzést kért.

A vádirat szerint a polgármester és testőre megfélemlítette a beosztottjaikat, hazudtak FBI-ügynököknek, valamint hamis vallomásokat tettek egy esküdtszék előtt.

Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.

Cantrell 2018 óta tölti be a polgármesteri tisztséget, és ő az első nő, aki New Orleans 300 éves történetében betölti ezt a posztot. Januárban távozik hivatalából.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Féltek a gyerekei, ezért agyonütötte a denevért, fel is jelentették az állatvédők
Csonka Miklós zenész a denevérpusztítást videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Azóta leszedte a videót és bocsánatot kért.


A családját védte - erről beszélt az RTL híradójának a zenész, aki elpusztított egy a lakásukban repkedő denevért. Csonka Miklós ezt videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Állatvédők feljelentést tettek. A denevérek fokozottan védett állatok.

A zenész azóta leszedte a videót és bocsánatot kért. Egy koncertjét is lemondták az eset miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: