SZEMPONT
A Rovatból

Így automatizálták a halálos csapásokat Gázában - Izrael mesterséges intelligenciával vadászik a Hamász tagjaira

A Lavender nevű rendszer automatikusan állapítja meg, ki lehet terrorista és így célpont. De hasonló célpontajánló rendszerek fejlesztésén dolgoznak a világ más hadseregei is.


Az elmúlt hetekben rengeteg információ látott napvilágot arról, hogyan használják a mesterséges intelligenciát éles körülmények között a különböző csatatereken. A Bloomberg például arról írt, hogy az Egyesült Államok egy mesterséges intelligencia alapú rendszer, a Maven Smart System segítségével azonosította az orosz katonai felszerelések helyét Ukrajnában, majd az ukránok GPS-vezérelte eszközökkel vették célba ezeket.

De a Mavent bevetették a Közel-Keleten is, ahol több mint 85 célpontot mértek be vele Irakban és Szíriában, válaszul az Irán által támogatott fegyveresek támadására, amelyekben az amerikai hadsereg három katonája halt meg.

A Mavent eredetileg a drónok által gyűjtött hatalmas mennyiségű videó- és képanyag gyors és pontos elemzésére tervezték. Azóta azonban jelentős fejlődésen ment keresztül, és immár rengeteg különböző adatforrásokból származó információt képes feldolgozni, például esőn, füstön és felhőkön is átlátni képes radarok és infravörös érzékelők képeit, vagy okostelefonokból és a közösségi médiából származó adatokat. A Maven Smart System ezek alapján egy olyan térképet állít össze, amin a parancsnokok egy pillantással átláthatják az egész csatateret. A rendszer kijelöli a potenciális célpontokat is, amikre ezután képesek csapást mérni.

Ennél jóval nagyobb visszhangot váltott ki a +972 Magazin és a Local Call oknyomozó cikke, amely szerint Izrael jelenleg is egy mesterséges intelligencia alapú célpontazonosító technológiát használ a Gázai övezetben a Hamasz és a Palesztin Iszlám Dzsihád tagjainak azonosítására és célbavételére. Nevük elhallgatását kérő hírszerzők a lapnak elmondták: a háború első heteiben a hadsereg szinte teljes mértékben a Lavenderre támaszkodott, és a rendszer rövid idő alatt 37 ezer palesztinról állapította meg, hogy feltehetőleg terrorista.

A rendszer állítólag 90%-os pontossággal működik, de ez még így is azt jelenti, hogy ezrek válhattak ártatlanul célponttá, nem is beszélve a civil áldozatokról.

A cikk szerint az izraeliek meghatározták, mekkora "járulékos kárral" járhat egy-egy célpont megölése. Ez az alacsonyabb rangúaknál 15-20 civilt jelentett, a magasabb rangúaknál viszont akár százat is.

Pusztító támadás egy menekülttábor ellen

Egy forrás, aki a Lavendert kiképző katonai adattudományos csapattal dolgozott, azt mondta, a Hamász vezette belbiztonsági minisztérium alkalmazottairól gyűjtött adatokat is betáplálták az AI tanítására használt rendszerbe, holott irodai munkát végző hivatalnokok, nem harcosok, akik bárkire is közvetlen veszélyt jelentenének.

„Zavart, hogy amikor a Lavendert kiképezték, lazán alkalmazták a ’Hamász-ügynök’ kifejezést. Olyan embereket is bevontak a kiképzési adathalmazba, akik a polgári védelem munkatársai voltak.”

A hírszerző hozzátette: még ha úgy is gondoljuk, hogy ezek az emberek megérdemlik a halált, a Lavender a kommunikációs profil alapján történő kiképzése miatt nagyobb valószínűséggel választhatott ki tévedésből civileket, amikor az algoritmusait a lakosság adatainak elemzésére alkalmazták.

„Csak azt ellenőriztük, hogy a célpont férfi-e”

Az izraeli hadsereg tagadta , hogy mesterséges intelligenciát használ az emberi célpontok kiválasztására. Szerintük a Lavender csak egy „adatbázis, amelynek célja a hírszerzési források kereszthivatkozása”.

Ezek „csupán segédeszközök, amelyek segítik a tiszteket a gyanúsítás folyamatában” - állították a +972-nek és a Local Callnak. Hozzátették, az sem igaz, hogy a bombázások részben vagy egészben AI-utasításra, további mérlegelés nélkül történnének.

„Minden esetben szükség van egy elemző személy független vizsgálatára, aki ellenőrzi, hogy az azonosított célpontok legitim célpontok-e, és a megtámadásuk összhangban áll-e az IDF irányelveiben, valamint a nemzetközi jogban meghatározott feltételekkel” - mondják.

Az IDF-ben korábban szolgáló források ehhez képest azt állították, hogy

a Lavender által megjelölt, feltételezett fegyveresek házainak bombázása előtt az emberi felügyeleti protokoll egyetlen szempontot ellenőrzött csupán: azt, hogy az AI által kiválasztott célpont férfi, vagy nő.

A Hamász és az Iszlám Dzsihád harcosai között ugyanis nincsenek nők.

Bár a rendszert nem automatizálták teljesen, tehát a döntési láncban továbbra is van egy ember, a lap szerint egy-egy jóváhagyásra alig 20 másodperc jut.

„Egy ember csak néhány másodpercet kap az ellenőrzésre” - fogalmazott a Local Call egyik forrása, aki szerint azután vált ilyen gyorssá a gyakorlat, hogy arra jutottak, a Lavender az esetek többségében „jól teszi” a dolgát.

„Eleinte ellenőriztük, hogy a gép összezavarodott-e, de egy ponton túl már az automatikus rendszerre hagyatkoztunk, és csak azt ellenőriztük, hogy a célpont fiatalabb férfi-e. Ennyi elég volt, és nem tartott sokáig megállapítani, hogy valakinek férfi vagy női hangja van-e”.

„Emberként nulla hozzáadott értékem volt, azon kívül, hogy jóváhagytam a támadást. Ezzel rengeteg időt spóroltam meg. Ha az automatizált mechanizmusban ellenőriztem, hogy a célpont férfi, engedélyt kaptam a bombázásra – a járulékos károk vizsgálatának függvényében.”

A katona hozzátette: a legnagyobb probléma az, hogy nem állt rendelkezésére olyan felügyeleti mechanizmus, ami a hibát felismerte volna. Márpedig előfordult, hogy egy korábban Hamász tagként azonosított személy átadta a telefonját egy másik férfinek, mondjuk a fiának vagy testvérének, akit aztán a házában lebombáztak, a családjával együtt. „Ez gyakran megtörtént. Ebből származott a legtöbb hiba, amit a Lavender elkövetett.”

Miért az otthonokat támadják?

Az izraeli hadsereg kivégzési protokolljának célpontazonosítást követő lépése az, hogy meghatározzák: hol üssenek rajta a Lavender által generált célpontokon.

Az IDF szerint „a Hamász a lakott területek közelében helyezi el az operatív és katonai eszközeit, ezzel szisztematikusan emberi pajzsként használja a civileket, így a kórházakat, mecseteket, iskolákat és ENSZ-létesítményeket is”.

A +972 Magazinnak és a Local Callnak nyilatkozó izraeli hírszerzők megerősítették, hogy a Hamász kiterjedt alagútrendszere szándékosan halad át civil infrastruktúra alatt, a Hamász harcosai ráadásul a felszínen gyakran mentőautókkal közlekednek, így próbálva elkerülni a támadást.

Ugyanakkor Izrael is szisztematikusan támad célpontokat magánházakban, ahol családtagok, szomszédok is tartózkodhatnak.

A hírszerzők szerint Gázában csaknem mindenkinek van magánlakása, amellyel összekapcsolható, emiatt a hadsereg megfigyelőrendszerei könnyen és automatikusan kötik a megjelölt személyeket családi házakhoz.

Annak érdekében pedig, hogy valós időben tudják azonosítani: a célpontok mikor lépnek be a házukba, különböző szoftvereket fejlesztettek ki. Ezek a programok egyidejűleg több ezer személyt követnek nyomon, azonosítják, hogy mikor tartózkodnak otthon és riasztást küldenek a célpontot kijelölő tisztnek. A nyomkövető szoftver neve „Where's Daddy?”, vagyis „hol van apuci?”

A leghalálosabb támadás, amiben a +972 és a Local Call forrásai részt vettek, egyben az egyik legismertebb is. A Hamász Központi Gázai Brigádjának parancsnoka, Ayman Nofal 2023. október 17-én esett áldozatul egy izraeli légicsapásnak, miután a terroristát a Lavender megjelölte.

A támadást az IDF az Al-Bureij menekülttábor ellen indította Nofal miatt, és a vezér likvidálása érdekében mintegy 300 civil megölését is engedélyezték.

Ennyi maradt az épületekből

A Lavenderről szóló híreket Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára „mélyen aggasztónak” nevezte a The Times of Israel cikke szerint.

„Az életről és halálról szóló, egész családokat érintő döntések egyetlen részét sem szabad algoritmusok hideg számításaira bízni”

– mondta.

Elke Schwarzot, a londoni Queen Mary Egyetem katonai mesterséges intelligenciák etikájával foglalkozó szakértőjét azonban egyáltalán nem lepték meg sem a Lavenderről, sem a Mavenről szóló hírek.

„Ezeknek az AI-rendszereknek az a vonzereje, hogy ilyen gyorsan és ilyen hatalmas léptékben működnek, ami sok-sok célpontot jelent rövid időn belül. Így az ember egyfajta automatává válik, amely megnyomja a gombot” - fogalmazott a Vox-nak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Az eddig ismert Fidesznek vége, egy új név is felmerült a párt élére
A politikai elemző megjósolta, hogy Orbán Viktor nem veszi fel parlamenti mandátumát a választási vereség után. Török szerint Cser-Palkovics András neve forog a megújulás kapcsán.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.

Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.

Török arról is beszélt, hogy értesülései szerint Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, és nem veszi fel a mandátumát a választási vereség után. Nem sokkal később a távozó miniszterelnök jelentette be a hírt.

Az elemző nyitott kérdésnek látja azt is, hogy a politikus pártelnök marad-e.

A Fidesz megújulását taglaló találgatásokban Török szerint a legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester neve merül fel. Cser-Palkovics a kampány során került a figyelem középpontjába, amikor Magyar Péter a színpadról szólította fel, hogy írja alá a Tisza Párt petícióját, amire a polgármester később egy elutasító videóüzenetben reagált.

A személyi kérdéseken túl Török a Fidesz szerkezeti válságát is elemezte. A Medián friss kutatására hivatkozva elmondta, a párt szavazótáborának harmada már nem áll a Fidesz mögött, a bázis mérete pedig nagyjából akkora, mint az MSZP-é volt 2010-ben. Az elemző szerint a Fidesz jelenlegi függőségi rendszere kifulladt.

A visszaúthoz Török szerint „radikális változásra, jelentős tartalmi megújulásra, személyi változásra van szükség, és egy misszió meghirdetésére”.

Ezzel szemben a kormánypárti politikusok egyelőre másfajta magyarázatokat adnak a vereségre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott interjújában durva külföldi beavatkozásról beszélt, és elutasította, hogy ő vezethetné az „Orbán utáni Fideszt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András Orbán Balázsnak: A cipője talpáig nem érhetnél fel Lannert Juditnak
A politikus a közösségi oldalán kelt Lannert Judit védelmére, miután szerinte Orbán Balázs egy Pride-zászlós profilkép miatt támadta meg. Fekete-Győr a miniszterelnök politikai igazgatóját a „fideszes kontraszelekció szobrának” nevezte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Fekete-Győr András Facebook-posztban kelt Lannert Judit védelmére. A politikus szerint a „rezsim bukott propagandistái Orbán Balázssal az élen” gyalázzák az oktatáskutatót. Fekete-Győr András közvetlenül Orbán Balázshoz intézve szavait teszi fel a kérdést, hogy honnan veszi a bátorságot, hogy egy Pride-zászlós profilkép miatt bírálja Magyarország egyik legelismertebb oktatáskutatóját, akit az ország következő oktatásügyi miniszterének nevez.

Véleménye szerint Orbán Balázs szakmailag meg sem közelíti Lannert Juditot, majd hozzáteszi: „A cipője talpáig nem érhetnél fel Lannert Juditnak még akkor sem, ha történetesen nem buktál volna épp akkorát kampányfőnökként, amekkorát politikus még soha nem bukott ebben az országban.”

Fekete-Győr a posztban emlékeztet arra, hogy a kormánynak nem volt oktatásügyi minisztere, majd azt állítja, hogy „megpróbáltatok lenyomni helyette egy korrupt, vén maffiózót a magyarok torkán, aki oktatásirányítás címén könnygázzal és gumibottal verette agyba-főbe a szabad oktatásért tüntetni merő diákokat.”

A bejegyzés írója ezután részletezi Lannert Judit szakmai pályafutását, kiemelve, hogy PhD-fokozattal rendelkező, Princetonon is tanult közgazdász és szociológus, aki több mint harminc éve foglalkozik a magyar oktatási rendszerrel. Fekete-Győr szerint

„Ő indította el a Jelentés a magyar közoktatásról sorozatot, ami hosszú éveken át az oktatáspolitika legfontosabb szakmai alapvetése volt.”

A politikus azt írja, Lannert később saját kutatóközpontot alapított, és olyan programokat hozott Magyarországra, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását segítik. Lannert Judit céljait ismertetve Fekete-Győr kijelenti, az oktatáskutató szerint „egy normális országban a gyerekek iskolai teljesítménye nem függhet attól, hogy milyen családba születtek.” Hozzáteszi, hogy Lannert egy valóban esélyteremtő, modern iskolarendszert szeretne építeni.

Céljai között szerepel továbbá, hogy „Vissza akarja adni a tanárok, a pszichológusok és a bölcsődei dolgozók társadalmi megbecsülését és méltó bérezését.” Emellett „radikálisan csökkenteni kívánja a diákokra és tanárokra nehezedő elviselhetetlen terheket, a felesleges poroszos magolás helyett pedig a problémamegoldásra, a kreativitásra és a kritikai gondolkodásra szeretné helyezni a hangsúlyt.” Ezzel szembeállítva Fekete-Győr a jelenlegi kormány oktatáspolitikáját bírálta.

Úgy véli, ez a személy az oktatás irányításának átvétele után „a státusztörvénnyel végleg sárba tiporta a pedagógusok emberi és szakmai méltóságát, ezreket üldözve el a pályáról.”

A poszt írója szerint a belügyminiszter „puszta példastatuálásból kirúgatta azokat a tanárokat, akik polgári engedetlenséggel mertek kiállni a rájuk bízott diákokért.” A tanárhiányra adott kormányzati válaszokat is kritizálja, mondván, valódi megoldások helyett „inkább átíratta a szabályokat, az egekbe emelte a kötelező óraszámokat, és simán ráengedte a gyerekekre a képesítés nélküli embereket.” Az oktatás modernizációjával kapcsolatban pedig azt írja, hogy „egyetlen ostoba tollvonással kitiltotta a telefonokat az iskolákból, ahelyett, hogy megtanította volna a diákokat a digitális világ tudatos használatára.”

Fekete-Győr András a bejegyzést egy kérdéssel zárja:

„Jól értem, hogy ilyen katasztrofális bizonyítvány után még van bőr a képeteken kioktatni az ország egyik legkiválóbb szakemberét?”

Majd Orbán Balázsnak üzenve fejezi be a posztot: „a helyetekben én nagyon mélyen befognám a számat. Inkább összetenném a két kezem, amiért egyáltalán még szabadlábon lehettek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.

"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.

"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"

- fogalmazott az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET: