Idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert

Anikónak végül elege lett abból, hogy még a szabadsága alatt is munkát kellett vállalnia ahhoz, hogy legyen egy kis tartaléka, amiből esetleg elmehet nyaralni. Óvónőként a pótlékokkal együtt havonta nettó 148 ezres fizetést vitt haza, amiből csak úgy tudott megélni, hogy akkoriban a testvéreivel lakott egy közös tulajdonú lakásban.

Anikó többször csak papíron tudta kivenni a szabadságát, mert ha nem volt elég ember, akkor azokon a napokon is dolgoznia kellett. Mivel a helyettesítés sincs megoldva, így ha valaki annyira beteg, hogy nem tud dolgozni, akkor a társa reggeltől délutánig bent van. Persze ezt senki sem fizeti ki nekik, hiszen a jelenléti ívekre nem írhatják be a túlórákat, mert az túllépné a törvény alapján megengedett időt.

Sakkban tartja a rendszer az óvónőket

Kata a diploma megszerzése után egy Bács-Kiskun megyei faluban három évig dolgozott óvónőként. A kisfia megszületése miatt három évet otthon töltött, ez idő alatt pedig hatalmas változások történtek. Annyira ellehetetlenítették a korábbi munkáját, hogy miután visszament az óvodába dolgozni, fél éven belül felmondott. Jelenleg még nem tudja, hogy mivel fog a későbbiekben foglalkozni.

A számtalan új törvény, ami rengeteg adminisztratív munkát és folyamatos ellenőrzést hozott magával, gyakorlatilag lelkileg tönkreteszi az embert, ráadásul a fizetés sem olyan mértékű, hogy megérje. Minden sokkal szigorúbb lett, elveszett az ember szabadsága, ami frusztráló. Sakkban tartja a rendszer a pályán maradt pedagógusokat. Mindent ellenőriznek, és valahogy azt érzi az ember, hogy egy ici-picit sem hibázhat, minden pillanatban tökéletesen kell teljesítenie. Ami hosszú távon felőröl, sokan, akik nem ezen a pályán dolgoznak, el sem tudják képzelni – mondja Kata.

A csoportnaplót korábban is vezetni kellett, csak időközben nagyjából a háromszorosára nőtt, majdhogynem minden lépéssel el kell számolni. Emellett készülni kell az óvodai tevékenységekre is, anyagot gyűjteni, eszközöket készíteni stb., ez rengeteg fizetetlen túlórát jelent.

Kata csoportjába 22 gyermek járt, addig, amíg nem érkezett meg a délutános váltótárs, addig a délelőttös óvónő egyedül volt a gyerekekkel, a dajka pedig a leterheltség miatt csak az étkezések során volt jelen a csoportszobában.

Egy óvónőnek dajka nélkül sok a 22 gyerek. Főleg, hogy ma már nem feltétele az óvodába való felvételnek sem az, hogy szobatiszta legyen, sem az hogy beszéljen. Nincs sajnos sem idő, sem pedig mód arra, hogy tényleg, igazán le tudjon ülni az ember egy-egy gyermekkel. Nyilván a kötelező tevékenységeket teljesíti, de sokszor ez kevés, és szükség lenne az egyéni fejlesztésre is, ami majdhogynem kivitelezhetetlen.

Egy óvónőnek emellett sok mindent kell saját pénzből finanszíroznia. Az óvodában előírás volt a köpeny és a fehér papucs használata, korábban kaptak pénzt munkaruhára, azonban amikor visszatért, akkor ezt saját pénzből kellett megvennie. Kata ennél nagyobb problémának tartja, hogy bár a gyerekek fejlesztése kötelező volt, azonban eszközök nem voltak hozzá.

Kata úgymond megengedhette magának, hogy havonta nettó 157 forintot vigyen haza, mert a férje jól keres. Ha csak ebből az összegből kellett volna gazdálkodnia, nem tudott volna megélni.

Hiányoznak nagyon a gyerekek, meg szoktam őket látogatni. Vágyom vissza és vissza is mennék, ha kevesebb lenne az adminisztráció, ha nem lenne minősítés, ha nem kellene a családom és a munkám között választanom. Szerencsés helyzetem miatt számomra nem a több fizetés lenne a megoldás, de a jelenlegi helyzetben egy cseppet sem érzem úgy, hogy megbecsülik az óvónőket, ez mára csupán egy szolgáltató rendszer lett – mondja Kata.

A pedagógusfizetés és a minősítés is egy vicc

Veronika a harmincas éveiben döntött úgy, hogy pályát módosít, és óvónő lesz. Miután megszerezte a második diplomáját, sikerült elhelyezkednie egy nyíregyházi óvodában. Mivel akkor még nem volt nyelvvizsgája, a fizetése körülbelül 90 ezer forint volt, később beiratkozott egy nyelviskolába, hogy pedagógus bért kaphasson.

Azalatt a hat év alatt, amit az óvodában töltött, súlyos pénzeket fizetett ki nyelvoktatásra, aztán félévente 130 ezer forintot a továbbképzésre, hogy szakvizsgája legyen. A pohár a pedagógusok minősítési eljárása miatt telt be nála. “Milyen dolog az, hogy súlyos pénzekért tanulok, de a fizetésem nem emelkedik, csak akkor, ha egy kolléga minősít. Folytathattam volna azzal a tébolyult feladattal, hogy hónapokig írom a portfóliómat, aztán hónapokig készülök a megmérettetésre. És mennyiért? Huszon pár ezer forint emelésért? Ez az egész egy hihetetlen vicc” – mondja Veronika. A dajkahiány miatt náluk is voltak időszakok, amikor teljesen egyedül maradt a gyerekekkel a csoportszobában.

És a bajok általában ilyenkor történtek. A szülő joggal kérdezte, hogy hol volt az óvónő? És én hiába magyaráztam, hogy a mosdóban feneket töröltem, vagy épp bepisilt, vagy bekakált gyermeket mosdattam, öltöztettem, netán fürdettem. Senkit nem érdekelt. Az óvónő legyen a gyerekek mellett minden pillanatban, és ha kell, legyen egyszerre legalább három helyen. Gyakorlatilag minden nap csak a szerencsében bízhattunk. Más alternatíva nem lévén, és ma is ezt csinálja minden óvónő. Minden napra jutott valami nyomtatvány, ami miatt az ajtóban kellett állni és a szülőknek egyesével elmagyarázni, hogy megint milyen értelmetlen vacakra kérjük a szignójukat – mondja Veronika.

Az óvónők helyzetét a szülők sem könnyítették meg. “A szülők minden apró-cseprő dolgot számon kértek rajtunk, és nem ritkán dührohamot kaptak. Volt, hogy egész délután azon agyaltunk, hogy tálaljuk, hogy a gyereknek meghúzták a haját, az udvaron összeszaladtak, és lett egy puklija, vagy rohangálás közben elesett, és kiszakadt a nadrágja. Hetente legalább háromszor tüzet kellett oltanunk bagatell és apró problémák miatt valamelyik felbőszült szülőnél. Akik abban a tévhitben éltek, hogy csak az ő gyerekük számít a csoportban” – számol be Veronika.

Pincérsegédként is többet keres külföldön

Veronika úgy döntött, hogy szerencsét próbál egy másik országban, az egyik külföldön dolgozó ismerőse segített neki munkát találni. Mivel nem beszélte a nyelvet, egy szálloda éttermében kezdett pincér segédként, havi 1300 eurós fizetésért (emellett jár neki a 13. és a 14. havi fizetés is). Egy korrekt öt napos, heti negyven órát magába foglaló munkahét mellett végre a túlóráját is megfizetik, és szabadság is jár. Emellett ingyen szállást biztosít számára a munkáltató, saját fürdőszobával, és napi kétszeri ingyen étkezés is szerepel a szerződésben.

Jelenleg a nyelvet tanulom éjjel-nappal, mert amint jól tudok beszélni, akár 2-3 ezer euró körül is lehet kint keresni. Szóval, ha előbb gondolkodom, akkor egy fillért sem fizettem volna második diplomáért. Mert az a két év, és az a több mint félmillió forint, amit arra kidobtam csak idő- és pénzpocsékolás volt. Ennyi idő alatt, már rég beszélnék németül, és dúskálhatnék a jobbnál jobb ajánlatok között – mondja Veronika.

Betegen is dolgoznak, mert nincs, aki helyettesítsen

Erzsébet harminchét éve dolgozik óvónőként, az elmúlt húsz évet egy budapesti óvodában töltötte. A nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak, neki még három év van hátra. Fontolgatta a pályaelhagyást, de úgy döntött, hogy ezt az időt féllábon még kihúzza, de egy perccel többet sem bírna sem lelkileg, sem egészségileg.

Az életpályamodell értelmetlensége, a sok felesleges adminisztráció, a szülők általi megbecsülés hiánya, a szakmával szembeni társadalmi megbecsülés hiánya elsősorban az oka, hogy otthagynám az óvodapedagógus pályát. A biztosítékot az a nyári törvénymódosítás verte ki igazán, miután nincs szavam a gyerek fejlettségének megállapításában, illetve nem dönthetek az iskolaérettségével kapcsolatban, mint eddig, hanem egy olyan szerv dönt, akik nem is ismerik a gyereket. Úgy érzem, csak gyermekmegőrző szerepet szánnak az óvodáknak – mondja Erzsébet.

Jelenleg egy 25 fős csoportja van, egy másik óvónővel váltásban osztja meg a feladatokat, viszont így is délelőtt 10-11 ig egyedül van a gyerekekkel, a leterhelt dadus délelőtt a tízórainál tud segíteni. Erzsébet jelenleg a szerencsések közé tartozik, most is vannak, akiknek nincs párjuk, és mindent egyedül csinálnak. Náluk délután pedagógiai asszisztens van a gyerekekkel, ami nem törvényes, a fenntartó is tud róla, azonban enélkül bezárhatna az óvoda. Több problémás gyerek is van a csoportjában, van egy SNI-s gyerek, aki három főnek számítana, de ezt mégse tudják figyelembe venni a csoportlétszám számításánál.

Magas vérnyomással, krónikus fáradtsággal, lábfájással, és derékfájással küzdök. Az egyik kolléganőmnek kipukkant a visszér a lábán, és nem tud betegállományba menni. Műteni kellene, de akkor nem tudja fizetni a lakását…sokan dolgozunk betegen, lázasan pont azért, mert nincs, aki helyettesítsen.

A fizetése 37 év után, pedagógus kettes fokozatban, munkaközösség vezetői pótlékkal jelenleg nettó 242 ezer forint. “Remélhetőleg nemsokára sikerül mesterszintre lépni, emiatt sem szeretnék kilépni, de ha a nők 40 program időközben megszűnne, az biztos, hogy nem bírnék tovább dolgozni, ezeket a munkakörülményeket már nem bírnám egészségileg sem, inkább elmennék takarítani… vagy nem tudom… ehhez értek, ez az életem, ezt csináltam eddig szívvel lélekkel.”

(A cikkünkben megszólaló négy óvónő nevét a kérésükre megváltoztattuk.)