Hogyan vált a magyar oktatás Európa legkorszerűtlenebb rendszerévé – Közoktatási körkép, 5. rész

A közoktatás helyzetével foglalkozó sorozatunk előző részeiben megnéztük, hogyan működött az oktatás a rendszerváltás előtt, milyen irányokkal próbálkoztak utána, és hová jutottak 2010-ig. A mostani rész arról szól, mi történt Orbán Viktor 2010-es győzelme után.

A NER mindenben újat akart, természetesen a közoktatásban is. Az előző kormányok határozatlanul és forráshiányosan véghez vitt reformjai és a pénztelenség kiváló lélektani pillanat volt ahhoz, hogy a Fidesz mindent visszacsináljon. Sőt.

Egy részletesen előíró, nagyon nagy mennyiségű tananyagot tartalmazó tantervi rendszert hoztak létre, kötelező kerettantervekkel.

Minden döntést csak úgy lehet jól előkészíteni, ha abba belevonjuk, de legalább megkérdezzük az érintetteket is. Ez a politika polarizálódásával Magyarországon teljesen ellehetetlenült. Amikor 2010-ben a Fidesz elkezdte kiépíteni hatalmi rendszerét, mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy hozzá fog nyúlni az oktatási rendszerhez. Nahalka István szerint azonban már sok esély nem volt a civil egyeztetésre.

„2010-ben egy-két civil szervezettel megpróbáltunk olyan szakmapolitikai vitákat szervezni, melyeken aktuális, égető kérdéseket vettünk volna elő, fontos alapvető kérdésekben próbáltunk volna meg valamiféle közös álláspontot kialakítani. Egyetlen ilyen beszélgetés jött létre Gloviczki Zoltánnal és néhány más munkatársával, és itt véget is ért a történet" - mondja az ismert oktatáskutató.

A politikát egyáltalán nem érdekelte ez a mozgolódás. Ez igaz a FIDESZ-re, és igaz az ellenzékre is. Így a civil kísérletek hamvukba holtak.

Azonban a 180 fokos hátraarc a társadalom sok rétegének nem jött be. A tankötelezettség 16 évre való leszállítása, a mindennapos testnevelés, az állami iskolákban megjelenő hittan, illetve erkölcstan, a központilag előírt tananyag, a tanfelügyeleti rendszer bevezetése, az iskolák államosítása anakronisztikusnak tűnt a 21. század második évtizedében. Ennek ellenére sorra vonták el a hatásköröket a tantestületektől, valamint az igazgatóktól, és adták át a tankerületeknek.

Az iskolák állami kézbe vételét azzal indokolta a kormányzat, hogy így a központi elosztás majd megszünteti az esélyegyenlőtlenséget. Tehát egy falusi iskola is olyan jó körülményeket biztosít majd, mint egy nagyvárosi intézmény.

Totyik Tamás szakszervezeti vezető szerint ezzel az a probléma, hogy esélyegyenlőséget központi íróasztalok mellől nem lehet teremteni. A finn iskolarendszerben csakugyan mindegy, melyik iskolába jár valaki, de ott éppenhogy a nagyobb szabadsággal, és nem nagyobb központosítással teremtették ezt meg. Szerinte nem csoda, hogy a hátrányos helyzetű településeken levő iskolák képtelenek voltak az ígért magas színvonalon működni.

„A már korábbi időkből is megörökölt, sok helyen kialakuló etnikai konfliktus következménye, hogy a fehér középosztály egy része kimenekítette a gyerekeit, megindult a spontán szegregáció, a gettóiskolák száma elkezdett emelkedni. Most már 20 százalék körüli értéket mutat."

Totyik Tamás szerint a kormány válasza erre az volt, hogy iskolaőröket állított a problémás iskolákba. Ez azonban a szakszervezeti vezető szerint nem válasz a szegregációs folyamatokra, csak egy látszatintézkedés.

„A kollégáknak is egy hamis biztonságérzetet ad csupán, hogy ott van az iskolaőr, akkor nagyon nem fogják megverni. Noha tudjuk, hogy ettől még megverik őket. Nem az iskolai kudarcok megoldására fókuszáltak, mert tudni kell, hogy az iskolai erőszak 60-70 százaléka az iskolai kudarcokból ered."

Iskolapszichológusokra, fejlesztő pedagógusokra, gyógypedagógusokra, pedagógiai asszisztensekre lett volna szükség, valamint olyan szociális programokra, amelyekkel a szülőket jobb helyzetbe hozzák, és sikeresen integrálják. „Nem, ehelyett bent hagyják a gyerekeket a gettóban, elzárják a felemelkedés útjától."

Totyik Tamás azt mondja, ma már ott tartunk, hogy nem azon kell vitatkozni, Wass Albertet vagy Esterházyt olvasson-e a gyerek, mert a helyzet az, hogy teljesen mindegy, hogy melyiket nem olvassa. Először is az lenne a feladat, hogy a gyerekek értően tudjanak olvasni. „A fő problémaforrás, hogy ez a fehér felső középosztály tanterve. A leszakadókra nem gondolnak."

Felmerül a kérdés, valójában mi indította el a Fideszt ezen az úton?

Totyik Tamás úgy gondolja, ami történik, nem véletlen. Szerinte tudatosan próbálják elzárni a társadalmi felemelkedés útját.

„A vagyonfelosztás már megtörtént, a felemelkedés egyetlen módja a tudás. Ez viszont egy leamortizált közoktatással lehetetlen. Kasztosították a magyar társadalmat. A kormány mögött álló vállalkozói kör csak az olcsó munkaerőben érdekelt" - véli.

Szerinte nem lehet másképp értelmezni a szakképzés átalakítását, a szakközépiskolai műveltségi tananyagok csökkentését, és újabban a középiskolai tanárok képzési követelményeinek leszállítását.

Ma a nemzetközi méréseken a tanulók 28 százaléka elégtelen szinten teljesít. És Európában a legnagyobb szakadék a leggyengébben és a legjobban teljesítők között. Mindez (kivételekkel persze), de földrajzilag is leírható. „A békési Viharsarokból vagy Csongrádból indul el, a román határ mentén, a Bodrogköznél végigcaplat az Ipolyig, Nógrádig, onnan lecsap a Jászság felé, majd a tolnai részeken keresztül Mohácsig és onnan fel az Ormánságig. Egy elfektetett Z alak. Itt koncentrálódnak a rosszul teljesítő intézmények."

„Ezalatt teljesít a magyar tizenévesek 60 százaléka! Mit fogunk kezdeni ekkora társadalmi réteggel? Ennyi közmunkásra nem lesz szükség." – fejezi be Totyik Tamás.

A kormányzás „keresztény" jellegét nemcsak az állami iskolákban megjelenő hittan, hanem az egyházi iskolák erőteljes térnyerése is mutatja. Miközben hivatalosan Magyarország világi állam, ahol az állam és az egyház külön van választva, Nahalka István oktatáskutató szerint kérdés, hogy a jelenlegi gyakorlat megfelel-e a szekularizáció alkotmányos előírásainak.

Az egyházi iskolák, bár ugyanazt a normatívát kapják, mint az állami társaik, de egyéb állami támogatásokon keresztül végső soron többszörösét tudják egy-egy tanulóra fordítani. Jobb tárgyi feltételeket teremthetnek meg, és válogathatnak a hozzájuk jelentkezők között.

Az oktatáskutató szerint még ennél is nagyobb baj, hogy a kistelepülések elszegényedett iskolái, melyek Hoffmann Rózsa korábbi ígérete ellenére sem váltak magas színvonalúvá, nyomorúságos helyzetükből sok esetben az egyházi fenntartás alá menekültek, mivel ott pénzbőség van.

- mondja Nahalka István.

Ezek döntő többségben olyan települések, ahol egy iskola van, és az az egyházé. 3 olyan település volt, ahol két iskola van, de azok is mind egyháziak. Ez a 156 település az iskolával rendelkező települések több, mint a 10 százaléka.

„A világnézetileg semleges neveléshez való jog valószínűsíthetően sérül ebben az esetben. Nem biztos, hogy ténylegesen sérül, ez az adott iskola konkrét gyakorlatától függ, de erre semmilyen normatív garancia nincsen."

Az egyházi iskolák térnyerésének másik hatása a szelekció növekedése. Ez különösen 2013-14-ben mutatható ki, amikor egymás után vették át az iskolákat az egyházak. Nahalka István szerint ma nagyobb a szelekció, mint 2010-ben volt, pedig inkább csökkenni kellett volna.

Ezen felül az egyházi iskolákban szerinte zömében egy normatív és indoktrináló nevelés zajlik.

„Ez nem tekinthető sem korszerű pedagógiának, sem elfogadhatónak abban az esetben, ha az adott család nem meggyőződésből, hanem kényszerből választotta az egyházi iskolát, csupán azért, mert a településen nem volt más, és pénzük meg nincsen más településre járatni a gyermeküket."

Az oktatáskutató szerint a korszerű pedagógia „megkínálja” a lehetőségekkel a gyerekeket és szabadon engedi választani őket.

„Persze segít ebben a választásban elemzésekkel, történetekkel, játékokkal, megmutatva, mit jelentenek a különböző értékek, különböző normák, különböző vallások, világnézetek, hogy felelős döntést tudjanak hozni saját maguk. Van azért olyan egyházi iskola, ahol értik ezt az elvet és törekszenek is rá, hogy ez érvényesüljön, de azért ebből van kevesebb."

Nahalka István szerint az is probléma, hogy a tankönyvellátás abszolút központosított, és a pedagógusok nagy részének véleménye szerint rosszabb tankönyvek születnek. Mára ráadásul a többség belefáradt a helyzetbe.

„Kutya nem törődik már a tantervekkel. Nem érdekes, hogy új NAT van, vagy újabb helyi tantervet kell írni. Elkészítik persze, mert a pedagógusok hátán fát lehet vágni. De ez már nem eszköze a fejlesztésnek, lélektelen, nincsenek új gondolatok, igazán új tantervek."

Példaként meséli, hogy

Felmenő rendszerben mentek ki a tantervek, és volt, amikor olyan gyorsan váltották egymást, hogy teljes kuszaság volt.

Mindenesetre kialakult két nagyon különböző paradigma ezen a területen. Az egyik a Fidesz által képviselt központosított, mindent részletesen előírva szabályozó rendszer, a másik egy ennél jóval liberálisabb paradigma, miszerint helyben, döntően a pedagógusoknak, tehát még csak nem is az iskolának kell eldönteniük, hogy az adott gyereknek speciálisan mire van szüksége.

Ez alól csak az alternatív iskolák jelentenek kivételt, amelyek mindvégig lehetőséget kaptak arra, hogy valami mást csináljanak.

„Nincs belőlük sok. Most azt hiszem, huszonvalahány alternatív kerettanterv van, a minisztériummal egyeztetve tudnak működni."

Az új rendszer központjában a Klebelsberg Központ áll, illetve az úgynevezett tankerületek, melyek a pedagógusszlengben „tanker" névre hallgatnak.

Totyik Tamás szakszervezeti vezető szerint ez sokkal bonyolultabbá tette a mindennapokat.

„Azt gondolták, hogy a központi beszerzésekkel csökkenteni tudják a kiadásokat. De a 60-70 kilométerre lévő tankerületi központ nem látja, mi a valós helyzet. És akkor történik meg, hogy a szükséges karbantartási munkákat olyan cégtől rendelik meg, ami még 60 kilométerre van a másik irányba. Az iskola saját hatáskörében mindezt egy nap alatt megoldotta volna egy helyi vállalkozóval. Sokkal olcsóbban is, persze."

És hiába a központosítás, a tanárhiányon ezzel sem, tudtak segíteni. Pedig Totyik Tamás szerint egy-két járást összefogva elvileg el lehetne érni, hogy bizonyos, kevés óraszámmal rendelkező pedagógusok ne csak egy intézményben tanítsanak. Csakhogy egy iskolának sok más feladatot is el kell látnia: napközit, ügyeletet kell működtetnie stb. Az utazó tanárok ezt nem oldják meg.

Kaposvár belvárosában például van olyan 200 fős intézmény, ahol mindössze 6 pedagógus van a felső tagozatban, a többi utazó tanár, illetve nyugdíjas visszafoglalkoztatott. „Így intézményeket nem lehet működtetni. Ez egy kényszermegoldás, mivel annyi pénzt vontak ki a közoktatásból."

Ráadásul a központi bürokráciát is fenn kell tartani valamiből. Hogy ez pontosan mennyibe kerül, azt nem tudjuk. Egy másik szakszervezeti vezető, Nagy Erzsébet meg is mondja, miért.

„Biztosan magas az arány, mert a bürokraták nem közalkalmazottak, ők nem olyan bértábla alapján vannak fizetve, ahogy mi. Ott azért lényegesen magasabb bérekkel kell számolnunk."

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyszer megpróbálta megtudni, mennyibe kerülnek a jogászok, akik a tankerületi központok ellen indított munkaügyi perekben a központokat képviselik. Nem sikerült.

És akkor még nem is beszéltek a perekben kifizetett összegekről. Ha a munkavállaló veszít, a saját zsebéből fizet. Ha az állam, akkor az adófizetők.

„És mostanában egyre inkább külső ügyvédeket fizetnek meg, pontosan azért, hogy ne legyen ilyen rossz a pervesztési arányuk, persze ez is az állami költségvetési keretből megy" - mondja Nagy Erzsébet, hozzátéve, hogy korábban az iskolák jogi képviseletét az önkormányzat jogásza vagy a jegyző látta el.

A rendszerváltás óta eltelt harminc évben tehát eljutottunk oda, hogy a szakemberek szerint a jelenlegi oktatási rendszer szegregál, szelektál, ideologikusan irányított, eltorlaszolja a társadalmi mobilitást, és rontja az esélyegyenlőséget. Mindezt röghöz kötött, a diplomás minimálbéren foglalkoztatott pedagógusokkal.

Ezek egy része megörökölt baj, de az elmúlt 12 évben a problémák csak fokozódtak, és a magyar oktatási rendszer Európa legkorszerűtlenebb iskolarendszerévé vált.

Az utolsó részben diófát ültetünk.

Cikksorozatunk korábbi részei: