Harari elmondta, miért volt ennyire felkészületlen Izrael a Hamász támadásával szemben
Eleinte az 50 évvel ezelőtti jom kippuri háborúhoz hasonlították a szombaton kezdődött offenzívát az izraeliek, de a mészárlásról szóló beszámolók hatására sokkal inkább az Orosz Birodalom zsidóellenes pogromjaival vagy a náci Einsatzgruppe halálosztagaival lehet párhuzamot vonni, írja a Washington Postban megjelent cikkében Yuval Noah Harari. Az RTL.hu szemléjéből kiderül, hogy Harari barátai és családtagjai élnek azokban a kibucokban, amiket megtámadott a Hamász, így a világhírű izraeli történész első kézből hallott borzalmas történeteket.
A terroristák órákig tomboltak a kibucokban, házról házra járva gyilkoltak családokat, gyerekek szeme láttára ölték meg szüleiket, túszokat ejtettek, csecsemőket és nagymamákat is. A túlélők szekrényekben, pincékben bújtak el, a hadseregtől és a rendőrségtől kértek segítséget, ami a legtöbbször túl későn érkezett meg.
„Izrael állam azért jött létre, hogy ez ne fordulhasson többé elő. Hogyan történhetett meg mégis?”
Harari szerint a szombaton történtek az izraeliek önhittségének köszönhetik. A kormányok és sok izraeli is úgy érezte, sokkal erősebbek a palesztinoknál, és nem kell törődni velük, és egy idő után már nem is próbáltak békét kötni a régóta megszállás alatt tartott palesztinokkal.
A történész hozzáteszi, hogy mindez nem igazolja azokat az atrocitásokat, amiket az a Hamász követett el, amely kizárta a békekötés lehetőségét Izraellel, és mindent megtett az oslói egyezmény szabotálásáért. Szerinte bárkinek, aki békét akar, el kell ítélnie a Hamászt és követelni a lefegyverzését.
Harari szerint a tavaly decemberben létrejött koalíció messze a legrosszabb. Küldetéstudatos fanatikusok és szégyentelen opportunisták szövetsége, akik nem törődtek Izrael számos problémájával, köztük a romló biztonsági helyzettel, ehelyett arra összpontosítottak, hogy korlátlan hatalmat szerezzenek. Ennek érdekében szélsőségesen megosztó politikát folytattak, felháborító összeesküvéselméleteket terjesztettek az útjukban álló állami intézményekről, az országot szolgáló elitet a mélyállam árulóinak bélyegezték.
A cikkben a történész kitér arra is, hogy
Szerinte függetlenül attól, hogy ki mit gondol Izraelről és az izraeli-palesztin szembenállásról, az egész világ demokráciáinak figyelmeztetésül kell szolgálnia, hogyan tépázta meg a populizmus Izrael államot.
Az ország a történész szerint még mindig megmentheti magát a katasztrófától: továbbra is döntő katonai fölényben van a Hamásszal és számos más ellenségével szemben. A nemzetet a zsidóság szenvedéseinek emléke mozgósítja, az Izraeli Védelmi Erők és más állami szervek talpra állnak a kezdeti sokkból. A civil társadalom kitölti a működésképtelen kormányzat által hagyott lyukakat, az emberek hosszú sorokban állnak, hogy vért adjanak, háborús menekülteket fogadnak be otthonaikba, ételt, ruhát, egyebeket adományoznak.