Talán egy körzet sincs, ahol annyira izgalmasan alakul az előválasztás kampánya, mint a budapesti 8-as számúban, vagyis Zuglóban. Pedig a meccs előzetesen lefutottnak tűnt: az MSZP-s Tóth Csaba 2014-ben és 2018-ban is fölényesen győzött a Fidesszel szemben, nem nagyon akadt senki, aki megkérdőjelezte volna, hogy a következő választáson is ő lesz az ellenzék közös jelöltje.

Bár maga Tóth Csaba kitartóan tagadja, hogy köze lenne bármilyen kétes ügyhöz, és ezeket rábizonyítani sem sikerült eddig, a Momentum álláspontja az, hogy már annak sincs helye az ellenzéki összefogásban, akire egyáltalán a gyanú árnyéka vetült. Pletykák pedig vannak bőven az MSZP-s politikussal kapcsolatban.

Az utóbbi hetekben sorra érkeznek a hírek az eldurvult zuglói kampányról: nemrég abból lett botrány, hogy a Kétfarkú Kutya Párt Hadházynak kampányoló passzivistái Tóth Csaba-sapkát tettek egy gumiból készült lófejre, Tóth pedig erre válaszul etikai eljárást kezdeményezett, mivel szerinte "megsértették az emberi méltóságát".

Hadházyt végül nem marasztalták el, de ez az eset is jól mutatja, milyen a viszony a két jelölt között. Az pedig még jobban, hogy hosszas lebegtetés után Tóth végül nem ment el a Partizán által szervezett vitára, ehelyett inkább feljelentette Gulyás Mártont.

Fekete-Győr András ezután még nagyobb fokozatra kapcsolva állt bele az ügybe: személyesen kérte számon Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és Jakab Pétert, akiknek a pártjai továbbra is Tóthot támogatják Hadházyval szemben.

"Még mindig megéri nektek ezzel az emberrel közösséget vállalni? Mert szerintem nincs helye az ellenzékben olyanoknak, akik a demokrácia legalapvetőbb elemét, a vitát sem vállalják" – fogalmazott a Momentum miniszterelnök-jelöltje.

Ilyen előzmények után arra voltunk kíváncsiak, mennyire szűrődött át mindez a közhangulatba, érdekli-e egyáltalán az utca emberét az ellenzéki csörte, vagy csak a média nagyítja fel az egészet.

Csütörtök délelőtt, tehát két nappal az előválasztás kezdete előtt két órát töltöttünk a Bosnyák téri piac bejáratánál, majd további másfelet a Fogarasi úti Tescónál. Szúrópróbaszerűen szólítottunk meg járókelőket, fiatalokat és időseket egyaránt, összesen – bár nem számoltuk – közel 100-at.

A fő benyomásunk az volt, hogy ha ezen a merítésen múlna, az egész előválasztás alighanem érdektelenségbe fulladna. Ötből négyen a fentiek valamelyikét válaszolták, vagy ennyire sem méltatva egyszerűen továbbmentek. Aki viszont mégsem, az szinte kivétel nélkül Hadházy mellett foglalt állást.

Találkoztunk olyannal is, aki hiába vallja kormánypártinak magát, ennek ellenére részt vesz az előválasztáson.

– fogalmazott a 75 éves, születése óta itt élő férfi, aki nagyon elégedetlen a baloldali vezetéssel, szerinte az elmúlt nyolc évben semmilyen előrelépés nem történt Zuglóban. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem ad sok esélyt a leváltásukra, de a maga részéről szeretne mindent megtenni érte.

A legtöbben azért ennél direktebb megfontolásból támogatják Hadházyt. Ilyen például a 28 éves Márk, aki elmondása szerint rengeteget olvasott zuglói gyanús ügyekről, akár a parkolási maffiával, akár az MSZP-Fidesz nagykoalícióval, vagy a közétkeztetési pénzek lenyúlásával kapcsolatban.

Szerinte ha nem lenne vaj a füle mögött, Tóth nem jelentette volna fel Gulyás Mártont, és elment volna a Partizán vitájára. A lófej-botrányról is megvan a véleménye.

– fejti ki, hozzátéve: "ha ezt a vezetést nem sikerül leváltani, semmivel nem leszünk beljebb, mintha a Fidesz nyerne."

"Nem tetszik, gyanús mindaz, amit csinál, vagy ahogy nyilatkozik" – ezt már egy idős pár férfi tagja mondja Tóth Csabáról, külön kiemelve Hadházy leárulózását a fideszes trafikmutyi nyilvánosságra hozatala kapcsán. "Ettől kezdve nem stimmel nekem Tóth úr, és nem a párthűségem, hanem az igazságérzetem miatt" – fűzte hozzá.

Egymástól függetlenül többen is kiemelték, hogy hiába helyi lakosok, Tóth Csaba tevékenységéből szinte semmi nem jutott el hozzájuk, azzal viszont nagyon is tisztában vannak, amit Hadházy a korrupció üldözéséért tesz.

"Kettős érzésem van. Születésem óta itt élek, eddig Tóth Csabára szavaztam, de most kissé meginogtam. Hadházyt sokkal jobban ismerem, többet tudok a teljesítményéről, ez mellette szól" – mondta egy középkorú nő.

"Hadházy működése tetszik, ahogy fel akarja számolni a korrupt rendszert, utánamegy dolgoknak, úgymond van vér a pucájában. Tóth Csabáról nem tudok nyilatkozni, fél füllel hallottam a parkolási ügyről, de konkrétumokat nem ismerek. Nem látom, mi az, amit ő hozzátesz Zuglóhoz" – mondja a 47 éves László, aki 10 éve él a kerületben.

Többektől hallottuk, hogy 2014-ben és '18-ban jobb híján Tóthot választották, most viszont örülnek az alternatívának, de olyannal is találkoztunk, aki a korábbi két ciklusban senkire nem szavazott, Hadházyra viszont be fogja húzni az X-et.

Volt olyan is, aki szerint egyszerűen generációváltásra van szükség. "Tóth Csaba a múlt embere, és le kell számolni a múlttal. Jöjjenek végre új szereplők, akik még nem rontottak el semmit!" – fogalmaz egy 28 éve Zuglóban élő férfi, aki Tóth Vas megyei tagbeléptetési botrányát is felemlegette.

Beszéltünk egy 19 éves sráccal is, akit egyáltalán nem érdekel a politika, Hadházyról is az jutott eszébe először, hogy "ő az a jobbikos, ugye?", de elmondása szerint az ismerőseitől azt hallotta, hogy "őt érdemes támogatni, mert jó lesz."

Egy másik idős férfi pedig kormánypárti szavazónak vallotta magát, de mint fogalmazott, még mindig Tóth lenne a kisebbik rossz. Bővebben viszont nem fejtette ki, miért gondolja így.

Azzal kapcsolatban, van-e esélye Hadházynak a győzelemre, megoszlottak a vélemények. Többek szerint a fő kérdés az, hogy a helyiek mennyire gondolják, hogy fejlődik a kerület.

"Nagyon szoros lesz, mivel sokan úgy vannak vele, hogy Tóth Csaba már kétszer bevált, ezért a biztosra mennek. Az öregek megszokták a nevét, nem is érdekli őket, mit tesz vagy nem tesz, egyszerűen csak ismerős nekik" – fejtette ki egy válaszadó.

Teljesen kizártnak viszont senki nem tartotta, hogy végül Hadházy arat majd győzelmet. Körkérdésünk eredménye természetesen nem reprezentatív, de talán így is le lehet vonni belőle némi következtetést. Jövő vasárnap kiderül, mennyire pontosakat.

Öt embert ölt meg, majd magával is végzett idén augusztusban Jake Davidson, az a 22 éves angol férfi, aki az incel mozgalom követőjeként határozta meg magát. A tragikus eset nem első ízben hívta fel a figyelmet az incelek ügyére, egyre több ugyanis a “nem szándékos cölibátusban” élő férfi, aki nem képes szexuális kapcsolatot kialakítani az ellenkező nemmel. De mégis hogyan küzdhető le a harag és a keserűség, mielőtt még hasonlóan szélsőséges tettekhez vezetne? A szakértő mellett két olyan férfivel is beszélgettünk, akik régen maguk is az incelek nézeteivel azonosultak.

“Úgy éreztem: egyszerűen szemétség, hogy én szinte bármilyen nővel leállnék, de velem a világon senki sem kezdene! Ráadásul tök kedves vagyok velük, miközben annyian seggfejként kezelik őket. Miért éppen én ne lennék elég jó nekik?” - emlékszik vissza fiatalkorára Gábor, akinek a szavaival szerinte sok férfi tud azonosulni. A ma 36 éves közgazdász azóta már házas, két kislány édesapja. Mint mondja: az ő története pozitív fordulatot vett, ám a mai napig emlékszik rá, mi vonzotta az incel közösséghez.

Habár az incelek (involuntary celibate - azaz “nem szándékos cölibátusban élők”) többsége magába fojtja az indulatait, nem ritkaság, hogy internetes fórumokon élik ki azokat. Szélsőséges esetben a férfiak a Davidsonéhoz hasonló tettek elkövetésére buzdítják egymást, így állva bosszút az “elérhetetlen” női nemen. Egyes szakértők ezért ma már úgy vélekednek: a nőgyűlölő incelek online szerveződése, uszítása és bűntettei a terorrizmus egy új ágát képviselik.

Gábor, az egykor magányos, sikertelen fiú gyakran volt az iskolai gúnyolódások céltáblája. Esetlenségét igyekezett jóindulattal ellensúlyozni, ám rendre azzal szembesült, hogy még a vele barátságosan viselkedő nők sem képesek benne meglátni a férfit. Egyre inkább elkeseredett, még zárkózottabbá vált - ám azt csak utólag ismerte fel, milyen ördögi körbe sodorta magát ezzel a viselkedéssel.

Hasonló fiatalkori tapasztalatok érték a 31 éves Dávidot is, aki már általános iskolás éveiben súlyos szociális szorongással küzdött - a helyzet pedig csak romlott, amikor érdeklődni kezdett a másik nem iránt. Úgy érezte: garantáltan kudarcra van ítélve, és mintha az élet is ezt igazolta volna vissza neki.

“A serdülőkor elején el kell sajátítanunk bizonyos közösségi normákat, és aki ilyenkor lemarad, az sok esetben végleg kimarad. Később sem lesz jobb, sőt, idővel csak egyre romlik a helyzet, beindul egyfajta hógolyó-effektus. Egyre több a rossz élmény, egyre cikibbnek érzed magad, ezáltal természetesen halálra ítéled a későbbi próbálkozásaidat is” - mondja Dávid, aki ugyan nem csatlakozott incel közösséghez, de egyre gyakrabban fogalmazott meg olyan gondolatokat, amelyek miatt ma már szégyelli magát.

“Olyannyira frusztrált és dühös voltam a világra, hogy még az a kérdés is felmerült bennem: miért kell egyáltalán a nők beleegyezése a szexhez? Ma már mély szégyenérzettel gondolok vissza erre az időszakra, épp az ilyen szövegek miatt. Ugyanakkor nem csoda, hogy sokan bekattannak, akik a gimi alatt végig magányosak - ráadásul mindenhonnan azt hallják, hogy önzők, és az ő hibájuk az egész. Sajnos, a társadalom kevés esélyt ad az ilyen béna, népszerűtlen srácoknak, aminek harag és keserűség lesz az eredménye” - mondja a férfi, aki ma már kapcsolatban él.

De mégis mi vezethet addig valakit, hogy radikalizálódjon, és akár másokat is hajlandó legyen bántani? Erről Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológust kérdeztük.

Hevesi szerint ezek a férfiak egyre inkább az adott szükségletük kielégítetlenségére fókuszálnak, felduzzasztva ezzel a frusztrációt és a haragot. Ha emellett ráadásul egyfajta tehetetlenséget élnek meg, mivel lúzerként állítják be őket a világ szemében, akkor elhatalmasodik rajtuk a “nincs mit veszíteni” érzés, és nem is keresik tovább a társadalmi elfogadottságot.

“A remény és akarat, a folyamatos próbálkozás helyébe gyűlölet és bosszú lép az elérhetetlennek látott örömforrások miatt. „Nem vagyok szerethető” – ez az alapérzés, és ez a fájó hiány keserűséggel árasztja el őket. Nincs kinek megfelelniük, kihez igazodniuk” - mondja a szakember.

Jake Davidson is hitt az úgynevezett “fekete pirula” elméletben - igaz, nem sokkal az általa elkövetett vérengzés előtt már “mérgező baromságnak” titulálta azt. Eszerint egy férfi "csajozási képessége" veleszületett, tehát aki nem rendelkezik szerencsés génekkel vagy külsővel, az letehet az ismerkedésről: a külsőnk által eleve elrendelt a szexuális értékünk a másik nem szemében, ezért nem is igazán lehet fejlődni ilyen téren.

De vajon tényleg létezik “csajozós gén”? Valóban a genetikai csomagunk határozza meg, milyen sikereket érhetünk el az ellenkező nemnél, vagy itt is a szocializáció a kulcs? Hevesinek határozott válasza van a kérdésre:

Éppen ennek ellentétével, azaz a csajozási készség fejlesztésével kecsegtetnek az úgynevezett pick up artistok, azaz “csajozási trénerek”. Ők - legalábbis állításuk szerint - általuk is alkalmazott, jól bevált módszereket oktatnak, amelyek szerintük egyfajta univerzális megoldókulcsot adnak a férfiak kezébe. De vajon hasznos vagy inkább kártékony jelenséggel állunk szemben?

“Ezek a trénerek általában olyan megoldáscsomagokat adnak el jó pénzért, amelyek nem működnek mindenki esetében – sőt, csak a legritkább esetben működőképesek. A legtöbb inkább kártékony, mintsem valóban eredményes, csak a létrehozó gazdagszik meg belőle. Eközben a vásárló frusztrációja nő: a kudarca azt üzeni számára, hogy neki még az sem válik be, ami a reklám ígérete szerint mindenki másnak igen. A leghatékonyabb a pszichoterápia, amely segít feltárni azokat a rossz reakciómódokat, félrecsúszott értelmezéseket, amelyek a kudarcokat okozzák. Emellett segíti mások megértését, fejleszti az empátiát és az önbizalmat is” - mondja Hevesi.

És hogy mi hozta el a változást Gábor életében? Ennek egy részét bátran vállalja, ám vannak olyan dolgok is, amiket csak álnév alatt mert bevallani.

“Azt hiszem, elősorban felnőttem azóta, és felhagytam vele, hogy az áldozatot játsszam. Feltettem magamnak néhány nehéz kérdést, például, hogy én vajon szexelnék-e magammal egy nő helyében? A válasz az volt, hogy nyilvánvalóan nem. Arra is rájöttem, hogy “rendes srácnak” lenni önmagában nem elég. A kedvesség, udvariasság csak az emberi minimum, és senki nem fog azért leállni a másikkal, mert megüti a minimumot. Végül arra jutottam: önfejlesztésbe fogok, hiszen nincsen vesztenivalóm. A másik - és ezt kénytelen leszek őszintén bevallani -, hogy elkezdtem prostituáltakhoz járni, akik közül sokaknak igénybe vettem a szolgáltatásait. Itt nem csak a feszültséget tudtam levezetni, furcsa mód még tanultam is azoktól a nőktől, akik hajlandóak voltak beszélgetni velem a gondjaimról.”

Dávidnál a terápia bizonyult eredményesnek, többek közt azért, mert ha részben is, de sikerült átkeretezni a múltat, és új jelentéssel tölteni fel a korábbi fájdalmas emlékeket. Rádöbent: valószínűleg már korábban is tetszett bizonyos nőknek, de a hiányzó társas készségek miatt még ennek a jeleit sem tudta beazonosítani.

Gábor úgy gondolja: bármilyen ellenszenvesek is lehetnek a magukat incelnek valló emberek megnyilvánulásai, a legjobb, ha empátiával fordulunk hozzájuk, hiszen sok helyzetnek ezzel tudjuk igazán kihúzni a méregfogát. Fontos szem előtt tartanunk, hogy valójában mélyen kétségbeesett emberekkel állunk szemben, így ha a fejükre olvassuk a hibáikat, az valószínűleg csak olaj a tűzre.

“Az incelek “meggyógyításának” legjobb módja nem az, ha felszámoljuk a fórumaikat, hiszen ez önmagában nem szünteti meg a jelenséget. Nem szabad megszégyeníteni sem őket, hogy elbújjanak a világ szeme elől. Ehelyett inkább mentorálásra szorulnak - de nem egy “csajozási trénertől”. Sokkal inkább valaki olyantól, aki megmutathatja: nem is olyan elveszettek, mint amilyennek hiszik önmagukat.”

Hevesi szerint a legfontosabb azoknak az ismerkedési tévhiteknek a feltárása, amelyek akadályát képezik a randik sikerének. Ilyen lehet például kritizálni egy nőt, ezzel próbálva felkelteni az érdeklődését. Az adott férfi esetében személyre szabottan kell megkeresni és kigyomlálni azokat a hibás viselkedéseket, amelyek a kudarcot előidézik: kiemelten fontos ezek közül az indulatkezelési zavar, amikor a visszautasítás legkisebb jelére is sértett agresszióval reagál.

- zárja a szakértő.

Megjelent egy cikk ma a Telexen, amely azt boncolgatja, hogy ki mennyit költött a közösségi médiában az előválasztással kapcsolatban. Meglepő, de az, aki nem is vett részt benne, illetve csak befolyásolni akarta: a kormánypárt, Illetve Orbán Viktor. Most hagyjuk is, hogy ki milyen pénzből kampányolt, az egy másik cikk témája lehetne, ehelyett azt vizsgáljuk, hogy

Hogy győzhet, vagy legalábbis hogy emlegethetjük ma esélyesként Márki-Zay Pétert, aki pár millió forintból, fizetett kampánycsapat nélkül, tulajdonképpen lelkes önkéntesekkel és rengeteg befektetett munkával tört egyre előrébb a sorban?

Ha megnézzük az előválasztást megelőző közvélemény-kutatásokat, MZP-nek még szeptemberben se mértek komoly esélyt, sőt, az előválasztást megelőző egy hétben se gondolta szinte senki, hogy meglepetést okozva megelőzheti Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, és befuthat 3. helyen a második fordulóba.

Csődöt mondtak volna a kutatók? Egyrészt igen, másrészt pedig olyan gyors volt a változás, hogy lehetetlen volt lekövetni, pláne az előválasztás hónapjában. Az egyikük be is jelentette, hogy nem fog mérni már, mert képtelenség ilyen változó választói magatartást mérni, amikor hétfőn még esélytelen harmadikból csütörtökre esélyes jelölt válik.

A választás előtt Márki-Zay volt a legkevésbé ismert jelölt, ezen sokat segített az intenzív kampány, ahol a többiekkel együtt gyakorlatilag napi szinten szerepelt a legfontosabb független médiumokban. Többet, mint előtte bármikor. Korábban kevésszer ütötte át a média ingerküszöbét a hódmezővásárhelyi politikus, akkor is inkább a botrányosabbnak számító nyilatkozatai körül pörögtek pár napig, de azt, hogy mit akar, és ki is ő valójában, csak azok tudhatták, akik a Partizán- vagy az Osváth-interjút megnézték az interneten.

Mondhatjuk azt, hogy MZP majdnem kizárólag csak a YouTube-on volt közismert szereplő, ott viszont a legnagyobb nézettségeket hozta. Kihez lehetne hasonlítani a karrierjét? Trump? Hisz ő is a közösségi médiában "csinálta meg magát" - na de Trumpnak ott volt a nagy nézettségű Fox News, a Breitbart és még sok alt-right médium, valamint kb. korlátlan mennyiségű pénz állt rendelkezésére akár a magánvagyonából. Mindez MZP-nek teljesen hiányzott.

Az establishmenten kívüliséggel sok mozgalom ért már el sikereket, ez volt a szélsőbal sikerének alapja az Öt Csillag mozgalommal Olaszországban, a Podemosszal Spanyolországban, és a szélsőjobb is sikeresen operál ezzel sok helyen, ám egyrészt ezek a pártok mind jelentősen populisták is. Márki Zay-Péterre ez éppenséggel nem mondható el, ha hallgatjuk őt a gazdaságról, klímaváltozásról beszélni, épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: mérsékelt liberális-konzervatív nézetei vannak, nem osztogatna, messze van a balos populizmustól is, és vélhetően józan, kiszámítható gazdaságpolitikát követne.

Talán a legközelebb akkor járunk, ha már hasonlítgatni akarunk, amikor Macron mellé állítjuk a magyar ellenzék legújabb üdvöskéjét. Természetesen Macron csak szőrmentén volt elitellenes, hiszen maga is ott szocializálódott, és előtte miniszter is volt a kormányban, de mégis, nagyon rövid idő alatt fel tudott építeni egy, a korábbi bal-jobb szembenálláson kívüli politikus-imázst, és ehhez nagyon sok támogatót tudott szerezni az országban.

2018 decemberében csak a barátai, ismerősei tudták róla, hogy kicsoda, évtizedek óta nem is dolgozott Vásárhelyen, sok évig nem is élt a városban. Ahogy december közepén elvállalta a jelöltséget a Fidesz által legyalult városban, azonnal kirúgták a munkahelyéről, de így lett ideje kampányt csinálni. Nulla számú médiumban volt szereplési lehetősége, minden a Fideszé (Lázár Jánosé) volt, és egy választása maradt: a közösségi média. Bő egy hónapja volt rá, hogy a személyes fórumok, találkozók mellett felépítse magát a Facebookon, és ennek az erejét akkor láthattuk igazán, amikor a vásárhelyi választás éjjelén 10 ezer embernél is több követte élőben a Facebook-oldalán a győzelmét.

De mindez még nem magyarázná meg ezt a villámgyors felemelkedést. Kellett hozzá a Fidesz és a vetélytársak kampánya, illetve az a flow, amibe ennek az oldalvizén bekerült. A Fidesz iszonyú pénzt elköltve lőtte Gyurcsányt és Karácsonyt már tavasszal és nyáron is, közben az is kiderült, hogy a kampányuk fő csapásiránya - jobb híján - a gyurcsányozás lehet. Az sem zavarta őket, hogy rég köztudott, hogy Gyurcsány és Karácsony közt nem felhőtlen a viszony.

Kiderült ugyanis, hogy MZP-nek lett igaza: az emberek nagy részének nemcsak Orbán kleptokráciájával és lebontott jogállamával van gondja, de annak ellenére, hogy támogatják az ellenzéki összefogást, valóban nem akarják, hogy 2010 előtti arcok jöjjenek vissza, és Karácsonyt is az elitek foglyának vélték, nem alaptalanul. A főpolgármester arcáról már régóta azt lehetett leolvasni, amit ő maga is bevallott a visszalépése után, hogy a háta közepére nem hiányzott ez a kampány, és csak az őt támogató pártok miatt vállalta el, láthatóan nagyon megkönnyebbült, amikor lekerült róla ez a teher.

- mondta Karácsony, és ez is nagyon fontos volt ezalatt a pár hét alatt a választók meggyőzésében. Sajnos vagy sem, a hatalmat bizony akarni kell, másképp nem fogják a kezedbe adni, és ezt megértette Márki-Zay. El tudta hitetni a választókkal, hogy ő tényleg akar kezdeni valamit ezzel az országgal, ami ráadásul több, mint a haverok pozícióba juttatása, a lopás, és az, hogy elzavarjuk Orbánt, aztán majd lesz valami.

A legkeményebb falat nem Jakabék legyőzése, nem is Karácsony bedarálása volt, a fentiek ezt bőven megmagyarázzák. Dobrev és a DK ugyanis nagyon sok magyar ellenzéki számára jelentenek valódi alternatívát az Orbán-rendszerrel szemben, a párt lefedi Magyarország nagy részét, jól szervezett helyi csoportokkal, aktivistákkal, 12 éve építkeznek, Dobrev se idén került a középpontba, profi a kommunikációjuk, a jelöltet kiválóan készítették fel, szóval minden megvolt ahhoz, hogy kis részvétel esetén akár már az első fordulóban nyerjen.

és folyamatos volt a mellé vándorlás, nézzük meg, hogy az addig őt ellenző baloldali kispártok is sorban beálltak mögé, amint látszott, hogy jól szerepel a második fordulóban. Nincs pártja MZP-nek? Most már van mögötte sok, több is tán, mint elég, de neki is ugyanazokkal kell majd együtt kormányoznia, mint Dobrev Klárának. Csak tán a többsége lesz nagyobb, aminek egyebek közt annyi a jelentősége, hogy míg szűk többség esetén kis pártoknak is nagy a zsarolási potenciáljuk, nagyobb különbség esetén ez lecsökkenhet.

A vásárhelyi polgármester ráadásul megérezte a vérszagot, és harcias-agresszív nyilatkozataival elvitte a show-t a későn ébredő Dobrevvel szemben, aki nem is nagyon tudott a flow ellen tartani a vitákon sem, bár nagyon jól szerepelt ő is - egyébként rég láttunk ilyen színvonalas vitákat a magyar politikában. Ez nagyon fontos a jövőre nézve is, olyan emberek vannak az ellenzéki térfélen, akik nem félnek bármikor kiállni vitázni, nem bújnak el, kimennek pultozni az utcára, beszélgetnek emberekkel, kezet lehet velük fogni. Ahogy az egyik ismerősöm mondta: az ő életében először fordult elő, hogy akire szavazni akar, kezet fogott vele, és válthattak pár mondatot.

Az emberek jelentős része viszont úgy látszik, azt gondolja, hogy csak balról nem fogják tudni leváltani a Fideszt. Ez az üzenet nagyon átment, és még az is lehet, hogy sokkal több baloldali és liberális hajlandó átszavazni Márki-Zayra, mint azt bárki feltételezte.

Ha MZP győz, akkor az átrajzolhatja a pártrendszert is az ellenzéki oldalon (talán el is kezdődött ez már), a Fideszt pedig nagy feladat elé állíthatja, és ha az előbb említett flow kitart áprilisig, akkor könnyen ellenzéki győzelmet is hozhat. Az fog ugyanis dönteni, hogy elég sok ember elhiszi-e, hogy Orbán verhető, és nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a kormánypárt támogatói közt is.

Fél év sincs már a választásokig, permanens kampányra számíthatunk, és akárki is győz a ma záruló előválasztáson, egy perc pihenésre nem jut majd ideje, hiszen egy teljesen új politikai térben kell olyan kampányt vinnie, amelyben a korábbi szabályok nem biztos, hogy érvényesülnek. Kevesebb kidobott pénz, sok munka és door-to-door módon odamenni az emberekhez: ez lehet az ellenzék esélye a Karmelita elefántcsonttornyában egyre gondterheltebben ülő Orbánnal szemben.

Október 12-én az Universität Mozarteum Salzburgban átadták a FreeSZFE Egyesület végzős hallgatóinak a diplomájukat. Két friss diplomás színművészt kérdeztem az ünnepi eseményről. Elsőként Rohonyi Barnabást.

- Meséld el röviden, hogy zajlott a diplomaátadó.

- Elképesztően meleg fogadtatásban részesítettek minket. Azt mondták, ők nem szoktak ilyen diplomaosztó ünnepséget rendezni, mert az utolsó évben a diákok már szanaszét vannak. Ez ránk is igaz, de hála Istennek a tizenegyből nyolcan meg tudtuk oldani, hogy együtt legyünk.

Énekeltek, zongorázáztak nekünk, beszédet mondott a rektor és a tanszékvezető.

Ezután megvendégeltek minket egy olasz étteremben vacsorára, úgymond bankettre, ahol akkora pizzát ettem, amekkorát még soha életemben nem láttam.

- Kérlek, légy őszinte. Ha rajtad múlna, mit választanál? Jobban örülnél, ha az elmúlt egy év eseményei nem történnek meg, és az eredeti tervek szerint, a Színház és Filmművészeti Egyetemen veheted át a diplomádat, vagy azt mondád, jó ez most már így, jobban örülsz a salzburgi egyetem papírjának?

- Nehéz erre válaszolni. Ami történt, megtörtént, nem tudunk változtatni rajta. Ha az egyetem erőszakos elfoglalása nem történik meg, akkor akkor a legboldogabban vettem volna át a diplomámat az osztályfőnökeimtől Magyarországon.

Így viszont, a harc és az átélt élmények tükrében végtelenül büszke vagyok rá, hogy ez sikerült, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki akár csak egy kis homokszemet is arrébb mozdított az ügyünkért.

- Az itthoni történések és az, hogy végül egy külföldi egyetemtől kaptok diplomát, kinyitott kapukat külföldön?

- Egyelőre nem érzek ilyen hatást. Az biztos, hogy a FreeSZFE Egyesület és az egyetem között igen.

Hogy innentől kezdve lesz-e hosszabb távú, munkaalapú együttműködés, azt szerintem rajtunk múlik, az egymást kereső vagy nem kereső fiatalokon.

- Diplomás színész lettél, de ez nem a vég, hanem a kezdet. Miben, hol láthatunk a közeljövőben?

- A legutóbbi bemutatóm a Jurányi Házban, a Narratíva társulat égisze alatt bemutatott A Negyedik – Dante pokla, Hegymegi Máté rendezésében. Emellett amire nagyon büszke vagyok, hogy egy rendező évfolyamtársammal (Sándor Dániel Máté) – és még sokakkal – megcsináltuk Mozart Don Giovanni című operáját, amiben én játszom a címszerepet.

Ez a Marczibányi Téri Művelődési Központban látható. A csapat fele operaénekes, a fele színész. Nagyon izgalmas színházi mix, és az operát olyan szemüvegen keresztül mutatja meg, amin keresztül nagyon kevesen. Valószínűleg pont az a lényeg, hogy nem kell hozzá szemüveg.

Vannak bemutatóim a Belvárosi Színházban a Budapest, Te című előadásban vagy a Válaszfalakban. Az eddig darabjaimat továbbra is játszom, illetve előre láthatólag januárban fogjuk bemutatni Budapesten a Nevetséges Sötétség című előadást, amit anno még júliusban a Szentendrei Teátrumban adtunk elő.

Ezen kívül most kezdek el próbálni a Táp Színházban Laboda Kornél és Dékány Barnabás rendezésében az A című előadást, amit Znajkay Zsófia írt. A darab egy autista kislány iskolai és élet béli nehézségeiről szól.

Decemberben a Belvárosi Színházban lesz még egy bemutató, amiről egyelőre nem árulhatok el részleteket, illetve, ha minden jól megy, márciusban Kecskeméten a Rómeó és Júliában fogom az egyik címszerepet játszani.

Az évfolyam nevében Gombó Viola Lotti mondott beszédet (akivel korábban a Becsúszó szerelem című film kapcsán már interjúztam).

- Kérlek, pár mondatban meséld el, milyen élmény volt a diplomaátadó, milyen érzések, gondolatok kavarognak benned.

- Nagyon európai közegben érezhettük magunkat. Rendkívül kedvesek, nyitottak voltak a salzburgiak. Jókat beszélgettünk a színházról és arról, hogy miként működik a művészeti felsőoktatás ott, és nálunk milyen.

Nagyon sok barátot szereztem és nagyon jól éreztem magamat ott ebben a néhány napban. Engem egy Esther nevű lány mutatott be, vele is nagyon összebarátkoztam.

Egy éve nem gondoltuk volna, hogy lesz diplománk. Benne voltunk ennek a nagy felősoktatási kavalkádnak közepében. Nagyon jó, hogy lett egy pozitív mentsvárunk. Ahogy el is hangzott ott, ez egy felemelő, történelmi pillanat volt.

Sok inspiráló, művészi gondolattal gazdagodtam, ami lelkileg feltöltött.

- A jövőben kapcsolatban maradtok valamilyen formában a FreeSZFE Egyesülettel?

- A FreeSZFE szerencsére egy élő, működő szervezet, amely nélkülünk is dolgozik tovább. Természetesen igyekszünk aktív egyesületi tagok maradni, és folyamatosan értesíteni fognak minden olyan akcióról, megmozdulásról, ami érint minket. Illetve mi is próbálunk támogatókat szerezni.

- Merre tovább, ami a pályát illeti?

- Az Orlai Produkciós Irodánál játszom két új darabban. Az egyik az Amy világa Hernádi Judit főszereplésével, Valló Péter rendezésében. Illetve a Budapest, Te című előadást is most mutattuk be a Belvárosi Színházban, ezt osztályfőnököm, Pelsőczy Réka rendezte.

Mikor befejeztem vasárnap esti műszakomat, bezártam a jegyzettömböt is, ahova a munkához szükséges apróságaim szoktam felfirkálni. Ott volt benne egy kérdés: „Lehet-e egy frontember nő?” Mármint világos, persze, lehet, de: szokás-e ezt így hívni? Például Pásztor Anna az Anna and the Barbies frontembere-e? Vagy ezt a szót kifejezetten férfiakra tartogatjuk? De ez esetben a remek vezető énekesnők mik? Frontnők? Frontasszonyok? Messzire visz a kérdés, az ember szó használatának kérdésköréhez, ami gyakorta bizony a mai nyelvhasználatban is elsősorban a férfiember szinonimája.

Fel volt ez írva a jegyzeteim közé, mert ez azon kérdések egyike volt (volt vagy húsz ilyen), amit „majd úgyis megkérdezek a Kálmán Lászlótól”. Ez ilyen nyilvánvaló volt: majd ráírok, majd beküldöm a műsorába, majd ismét meghívjuk beszélgetni. Az elmúlt hétvége óta mindez már nem lehetséges. És azt ugyan tudom, hogy a frontember kérdésköréről kit kérdezzek majd, de most lettek sokkal súlyosabb kérdéseim:

Kálmán Lászlóval 2019 tavaszán beszélgettem először. Egy réz edény hozott össze minket – így, szigorúan külön írva. (Előrebocsátom, hogy roppantul utálom a negédes bennfenteskedést a publicisztikákban, ám Kálmán Lászlóról két dolgot tudtam meg igen hamar: nagyon nem szeretett magázódni, és sokkal inkább szeretett Laci, mint László lenni – így alig-ismeretségünk ellenére is így hivatkozom rá majd olykor.) Éppen egy cikket jelentetett meg a Qubiton (az utóbbi években itt publikált elgondolkodtató írásokat a nyelvről), amelyben egy harmadik osztályos ismerőséről írt, aki nem átallotta különírni a rézedény szót. Meg is magyarázta, hogy miért tette, sőt magyarázata kifejezetten logikus is volt, ám tanára ragaszkodott az eredeti (bár vitatható!) szabályhoz, kijavította a nyelvi kreativitást, a jegy pedig így eggyel rosszabb lett. Laci ezen felháborodott, és hosszasan elemezte, hogy miért baj ez. Akkor magam is főállásban praktizáló magyartanár voltam, és körülbelül olyan fejet vágtam, mint Steve Carrell a legendás mémben:

Végre valaki pontosan leírta, mit gondolok a túlszabályozott iskolai nyelvtanról, a gyerekekkel a nyelvet csak megutáltató tanítókról és tanárokról, és hogy utálom, hogy mindeközben a közoktatás rettenetes csapdájában nekem is gyakorta kell ilyen réz/edény szintű baromságokkal foglalkoznom. Ebből lett egy izgalmas beszélgetés (gátlástalan önreklámért ERRE TESSÉK): hihetetlen jó volt egy ilyen okos, gyors észjárású, ugyanakkor a másikat mindig meghallgató, a vitára mindig nyitott, sőt vágyó emberrel beszélgetni.

Laci elképesztően sokat tett azért (de legalábbis nagyon igyekezett), hogy mi, magyarok ne csak úgy gondoljunk a nyelvre, hogy mit hogyan KELL vagy mit hogyan TILOS használni (ilyenről amúgy elenyészően kevésről tud a nyelvtudomány), hanem csodálkozzunk rá, hogy sok mindent így vagy úgy is LEHET. Meg is kapták ezért Nádasdy Ádámmal a „liberális nyelvész” titulust, amivel szegények pont annyira nem tudtak mit kezdeni, mint amekkora marhaság ez a kategória. Ahogy a nyelv nem javul vagy romlik, hanem: van, úgy a nyelvész sem konzervatív vagy liberális, hanem megállapítja, hogy mik a változások, és – csodálkozva vagy vállat vonva – lejegyzi azokat. Persze közel tízmillió nyelvtannáci országában még nagyon-nagyon sokáig elvárás lesz, hogy Bessenyei Ferenc és Tolnay Klári szerelemgyerekének stílusában kérjük a parizert a boltban (különben meghal a nyelv!), ahogy sokaknak fog még sokáig kéjes örömet okozni a kommentszekciókban, hogy „Ezt így nem SZABAD mondani! ...hiszen a kiváló magyartanárnőm, Gizi néni is megmondta....” Kálmán László az intellektusából adódó végtelen tisztelettel ugyan, de az ilyen gizinéniség ellen igyekezett tűzzel-vassal, de legalábbis tollal-mikrofonnal küzdeni. Nyelvész mivolta is ezt diktálta, de nála egészen biztosan mélyebbről is jött ez: volt benne egy jó adag „miért nem lehet egymást egy kicsit békén hagyni?”-mentalitás is. A nyelvi ügyekben IS. Ahogy megszólalásaiban, Facebook-posztjaiban, közéleti szerepvállalásában is ez vezette. Pengeéles logikával, sokszor nem palástolt felháborodással, ugyanakkor a legtöbb esetben fantasztikus humorral mutatott rá mindig, ha a hatalom vagy közeli emberei – jó szokásukhoz híven – gonoszak és/vagy hülyék voltak. Én, aki főleg szélesebb nyilvánosságnak szánt megnyilvánulásain keresztül ismertem, azt érzem,

Jó ember volt ÉS okos – elég menő kombó ez. Falakat vert szét nyelvi hiedelmeinkben, amiket saját magunknak építünk, és borzasztóan örülünk neki, szinte büszkék vagyunk, hogy nem mehetünk át rajtuk. Kellett ez nekünk, és nagyon ránk fért volna még, hogy rámutasson arra, mit és hogyan csinálunk rosszul, sőt: hogy velünk együtt keresse az utat. Egy gyászoló kommentelő a halálhíre alatt azt írta:

Azt hiszem, a XXI. századi tudós fő ismérve, hogy rég nem gondolja magát minden titkok tudójának. Alázattal fordul tudományterülete felé (Laci igen sok mindenhez értett, de itt és most ez mégiscsak a nyelvészet), meghallgatja mások érveit, akár változtat is a véleményén, és örül annak, ha széles tömegek ismerik meg azt, amivel foglalkozik. Szóval igen, Kálmán László igazi XXI. századi tudós volt. A maga mögött hagyott űrt szerintem nem fogjuk egyhamar felfogni. De mi is a XXI. században élünk, úgyhogy annyit megtehetünk, hogy olvasgatjuk nyelvről szóló írásait a Nyest.hu oldalon és a Qubit-on, és vissza-visszahallgatjuk (tematikusan kereshető) beszélgetéseit a Szószátyár című műsorban a nem kevésbé zseniális Nádasdy Ádámmal, elámulva, hogy mennyire érdekes a nyelv – ha nem vigyázzba állva, mogorván összevont szemöldökkel közelítünk felé.

Nádasdy mint állandó műsorvezetőtárs olyan nyilatkozatot tett, amiből arra következtetni, hogy Kálmán László halálával búcsúznunk kell a Szószátyár műsorától is. Nem kevesen vagyunk, akik reméljük, hogy ez csak a gyász miatti első hirtelen reakció, de amíg ez ki nem derül, addig álljon itt a barát és munkatárs találó mondata, aminél többet ebben a helyzetben nem mondhatunk és kívánhatunk: Éljen Kálmán László!