SZEMPONT
A Rovatból

Hadházy Ákos: Csak akkor nyerhetünk, ha elhiszik rólunk, hogy minden esetben lesz következménye az ügyeknek

Azt ígéri, minden oldal korrupcióját vizsgálja majd, mint ahogy eddig is. De ha nem kap meg minden segítséget a leendő kormánytól, inkább visszamegy állatorvosnak.

Link másolása

Hadházy Ákos öntörvényű figurája az ellenzéknek. Bár a Fideszt hagyta ott a trafikbotrányt kirobbantva, majd tagja volt az LMP-nek is, igazából nem áll neki jól egyetlen párt uniformisa sem. Nem egy karizmatikus vezető, hanem megszállottja a közélet tisztaságának. Évek óta szívós aprómunkával térképezi fel a NER szövevényét. Nem meglepetés, hogy Márki-Zay Péter a korrupció elleni munkában számít rá az új kormányban. Elsősorban erről kérdeztem.

– Az ellenzéki együttműködés origója volt a rabszolgatörvény elleni tüntetéssorozat. Azóta sem értem, hogy a végén miért jöttek ki az állami televízió épületéből, pár órával azután, hogy azt nyilatkozták, maradnak.

– Én ezt nem tudhatom, hiszen akkor már nem voltam bent, tudják miért, ez jól dokumentálva van. Én mindenesetre nem akartam kimenni... Ezt most mélyebben nem is kommentálnám, mivel egy kampány közepén vagyunk, most az ellenzéken belüli viták helyett sokkal fontosabb azokat azokról a problémákról szólni, amiket meg kell oldanunk.

A propagandagépezet túlereje miatt nem biztos, hogy egyáltalán nyerhető ez a választás – ez az én véleményem – akkor sem, ha 50-50 százalékra mérik az esélyeket, mert nem számíthatunk tisztességes eljárásra.

Ezért kellett volna fellépni erélyesebben a propagandával szemben, és megkérdőjelezhető, hogy helyes volt-e ilyen körülmények között is elindulni. Mások mást gondoltak erről, mint én, így elindultunk. Április 3-án este el fog dőlni, hogy kinek volt igaza, és nagyon-nagyon remélem, hogy én tévedtem. A valódi esélyeink most attól függenek, hogy ki mennyi valódi munkával segíti az ellenzéket.

– Nézzük a befektetett munkát. Jó ideje hétről hétre jelentkezik egy-egy korrupció-gyanús történettel a NER világából. Mekkora apparátus kell ezeket lenyomozni, felderíteni?

– Örülök, ha úgy látszik, hogy sokan dolgozunk ezeken az ügyeken. Sajnos ez azért nem így van. Természetesen van egy kis apparátus, akiket képviselőként alkalmazhatok. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy Horváth Andrásnak, a zöld dossziés egykori NAV tisztviselőnek tudtam így munkát adni, ő pedig nagyon komolyan végzi ezt el. Olyan ötfős csapat segíti a munkámat, de vannak, akik részmunkaidőben dolgoznak. A Facebook-posztjaimat magam írom, azt egyes ügyeknek meg velem együtt négyen járunk utána. Ha ez nagy apparátusnak tűnik, az is azt a meggyőződésemet erősíti, hogy egy viszonylag kis csapattal is már nagy eredményeket lehet elérni, ha rendesen beletesszük a munkát.

– Itt azért adatokat kell megszerezni, meg nyomozni kell...

– Bizonyos tekintetben igen, de

sokkal könnyebb dolgunk van, mint hinnék, mert olyan nyíltan történnek a lopások.

Nem kell ide fedett nyomozás, egyszerűen megnézzük, kitől mit vettek, mennyiért, kitől kértek ajánlatot stb. Más tekintetben viszont valóban nem könnyű, mert a kormány semmilyen kérdésünkre sem válaszol érdemben. Akár a törvényt is megszegve nem válaszolnak, egyszerű, konkrét kérdésekre sem. 2020 elejéig az volt a szabály, hogy az országgyűlési képviselők bármilyen állami szervhez beléphetnek szabadon. Csak felmutattuk a képviselői igazolványunkat és bemehettünk. Ezért tudtunk bemenni a tévébe is. Emiatt nem lehetett előlünk információt eltitkolni, legalábbis nehéz volt. Az is a törvényben volt, hogy segíteni kell a munkánkat. Bármit megkérdezhettünk, arra válaszolni kellett. Azonban pont a tévészékházban történtek miatt elvették ezt a jogot, annyi maradt meg, hogy a vezetőt kérdezhetem. Senki mást, csak a vezetőt. Korábban bárkit kérdezhettem. Most a vezetőt kérdezhetem, ő meg azt mondja, hogy nem. Szankció nincsen.

– Érték már komoly fenyegetések?

– Nemcsak fenyegetések, hanem "gyilkossági" kísérletek. Persze nem szó szerint. Ahogy egy, a lengyel bírók küzdelméről szóló filmben elmondja a bíró, régen lelőtték az embert. Aztán csak bebörtönözték.

Most karaktergyilkosságot követnek el. Karaktergyilkossági-kísérletet, ebben folyamatosan részem van.

Nyilván számolt az ember ezzel az elején, hogy ilyenek lesznek. Van amire számítottam, van amire nem. Amikor édesanyámékról mondtak képtelenségeket, arra például nem számítottam. Persze jönnek fenyegetések is. Magánlevélben, egészen durva hangú fenyegetések. A Fidesznek ez is egy praktikája, hogy meglegyen az a pár ezer felheccelt ember, akik adott esetben balhézni tudnak majd egy fideszes vereség esetén, erre nyilván fel kell készülni.

– Használ titkosított kommunikációs szoftvert? Például Signalt? Esetleg megnézette a telefonját, feltörték-e a Pegasussal?

– A Pegasusnak utánanéztem, az elméletileg nincs a telefonomon. Viszont nem gondolom, hogy ne lehetne bárkit is lehallgatni, megfigyelni, ha akarják. Én azt szoktam mondani, hogy vigyék el a számítógépemet, és tegyék közzé, ami rajta van. Éppen az a baj, hogy olyan hosszú az a lista, ha nem is gyűjtenék új ügyeket, a következő hetven-pár napban két-három naponta egy-egy durva ügyet be tudnék mutatni.

Sokkal nehezebb, hogy hogyan tudjuk ebben az iszonyatos zajban, amit a propagandagépezet generál, eljuttatni az ügyeket az emberekhez.

A propagandának az a lényege, hogy egyes dolgokat elhallgasson, egyes embereket meg besározzon. Igaz, hogy vannak még független helyek, ahol meg tudunk szólalni, de a propaganda olyan zajt kelt, hogy elnyomja a független hangokat. Például ha egy napig tele lehet tömni nyolcmillió ember fejét, hogy Karácsony Gergely sofőrje a buszsávban haladt, akkor reményeik szerint az a nyolcmillió ember nem azon gondolkodik, hogy Németországban feleannyiba kerül ugyanaz az olaj, mint itthon.

– Nézzünk akkor a jövőbe. Ha sikerül megnyerni a választást, tudjuk, hogy ön az elszámoltatással foglalkozó tárca nélküli miniszter lenne. Milyen jogosítványok, jogkörök kellenek ahhoz, hogy eredményesebb legyen, mint az eddigi elődei?

– Ebben a hivatalban a legfontosabbnak a kevésbé izgalmasat tartom: olyan törvényalkotási koordinációs munkát, ami olyan törvények meghozatalát segíti, amelyek megnehezítik a lopást. Az elkövetkező bűnelkövetők dolgát nehezítenénk meg, illetve az ilyen cselekmények üldözését megkönnyítenénk. De ön a kérdésében nyilván a jogi felelősségre vonásra utal, ami eddig mindig elmaradt, bár mindenki megígérte.

Azt tudjuk csinálni, ha feles többséggel nyerünk, hogy megnehezítjük Polt Péter dolgát, ha netán el akarná szabotálni a büntetőügyeket, a vádemeléseket.

Erre feles többséggel is lehet néhány jó törvényt hozni. Ami lényeges kérdés valóban, hogy ez a hivatal mit tud csinálni, hogy ezt a munkát elősegítse? Nem fog nyomozni. Hack Péter mondott tegnap valami olyasmit, hogy ez a hivatal nem utasíthatja az ügyészséget. Persze, hogy nem. Nem erről van szó.

Viszont beszámoltatni be tudja a bűnüldöző szerveket. Azt megvizsgálni, hogy egy-egy ügy miért hal el, vagy miért nem halad, azt megtehetjük.

Hogy fontos és aktuális példát mondjak: tegnap írta a 444, hogy Schadl György nyomozati anyagában azt mondja, hogy Tónival, Barbarával és Ádámmal fog találkozni, és egy harmincöt évre szóló, nagyon fontos bizniszt intéznek. Azt lehet tudni, hogy Rogán Antalt bizalmasan Tóninak hívják, felesége Barbara, Ádám meg a kabinetfőnöke. És azt is tudjuk, hogy Nagy Ádám megvásárolta ennek a korrupt végrehajtói karnak az egyik székházát, továbbá azt is, hogy Schadl Nagy Ádámnak intézett egyetemi vizsgákat.

Én úgy gondolom, ha egy ilyen telefonhívást látnak, hogy Antal, Barbara és Ádám beszélgetnek egy harmincöt éves nagy bizniszről, akkor az a minimum, hogy a nyomozóknak el kellene indulni azon a nyomon, hogy itt miről van szó. Ezt azonban, tudtommal, nem csinálták meg. Például egy ilyen hivatalnak az ilyesmit tisztáznia kell, és lehet is.

Tehát egy beszámoltatási jogot szeretnénk, hogy a nyomozó hatóságokat beszámoltathassuk. És ha azt látjuk, hogy egy ügy elakad, valamivel probléma van, javaslatokat tehetünk, hogy mit tegyenek, és persze személyi javaslatokat is a miniszterelnök úrnak, és akkor még ott van a nyilvánosság. Polt azért tudja jelenleg a dolgokat így vinni, mert biztos benne, hogy semmi információ nem megy ki.

Ezen kívül, bár nyomozni nem fogunk, de teljes betekintési jogkört kérünk, hogy az összes állami dokumentumba betekinthessünk. A nyilvános adatbázisok alapján jelenleg is sok mindent meg tudunk nézni, de sok mindent nem tesznek fel. Például a szerződéseket, ha fel is rakják, sokszor a már nem publikus mellékletekbe rejtik a lényeget. Ha megbíznak valakit rendezvényszervezéssel mondjuk, és odaírják az összeget, ez nem elégséges, hogy megállapítsuk, sok-e vagy kevés, amit a szerződés tartalmaz. A mellékletben van ugyanis, hogy milyen rendezvényt, milyen paraméterekkel kell csinálni. Ez a releváns információ most általában hiányzik.

Ha meglesz a teljes betekintési jogkörünk, akkor biztosan sok minden ki fog még derülni.

Meggyőződésem, hogy nem lesz olyan nehéz a munkánk, mert a NAV, a rendőrség kötelékében is maradtak tehetséges, elhivatott munkatársak. Ha ellehetetlenítik őket, megkötik a kezüket, akkor nyilván nincs kedvük a munkájukat végezni. Ezért fontos, hogy olyan szabályozást hozzunk létre, ami segíti a munkájukat. Például, amit többször elmondtam: egy nyomozó engem kért meg, hogy egy céghálózatot nyomtassak ki az Optenből és küldjem el neki. Az Opten évi nyolcvanezer forintos szolgáltatás, de a rendőrségnek nincsen előfizetése rá. Ők jelenleg ugyanerre az eredményre, ami itt csak egy egérkattintás, csak többnapos, esetleg egy hónapos manuális munkával juthatnak. Ha csak ezt az Opten előfizetést megkapják a rendőrök, már a sokszorosára növelhetjük a hatékonyságukat.

– Tizenkét év nagy idő, el is évültek már fontos ügyek. Szokás olyan jogi technikát alkalmazni, amikor az igazságszolgáltatás valami miatt akadályoztatva van, akkor az akadályoztatás idejére az elévülés szünetelését mondják ki utólag. Gondolkoznak-e ilyen megoldáson?

– Fontos kérdés ez, mert a legeslegdurvább esetek, amikor a legkevésbé voltak óvatosak, azok zömmel a 2014 előtti időszakban történtek. De pont 2013-ban, lányos zavarukban hoztak egy olyan törvényt, amivel eléggé meghosszabbították a bűnszervezetben elkövetett korrupciós ügyeknél az elévüléseket, lehet, hogy abban bíztak, hogy ezután majd nem fognak ilyeneket csinálni, de azért bőven lettek azóta is ilyen cselekmények. De a bűnszervezetben elkövetett korrupciós cselekményeknek eleve elég hosszú volt az elévülése. De azért néhány esetnél lehet probléma.

Itt van az Elios-ügy. 2012-13-as. Ott már lehet ilyen gond. Én azt mondom, ezek az ügyek elkezdenek újra ketyegni, amikor valaki aláírja ezeknek az ügyeknek a lezáró dokumentumát. Olyan durván lezárt, vagy megtagadott nyomozások vannak, ahol számomra nyilvánvaló, hogy aki azt a lezáró határozatot aláírta, az hivatali visszaélést követett el.

Nagyon sajnálom, de az a rendőr, aki ebbe belement, meggyőződésem, hogy törvényt szegett. Őket meg kell keresni, a felelősséget vállalni kell érte. Csak akkor úszhatja ezt meg, ha vagy egy olyan papírt hoz, hogy akkor ő nem volt beszámítható, vagy megmondja, hogy ki utasította erre.

– Lapul-e az ön fiókjában olyan dosszié, amelyben nagy nevek vannak, ami szimbolikus ügy lehet a NER lebontásában?

– Vannak még nagy ügyek, nagy nevek is, de a választás nem ezen fog múlni. Például a Völner-ügy, ami igazából Völner-Schadl-Rogán ügy. Ennek olyan leágazásai vannak, hogy egy normál országban megbukna a kormány azonnal. És nem arról lenne a szó, hogy meglesz-e a Fidesz ötven százaléka, hanem, hogy egyáltalán meglesz-e a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalék. Itt annyi ügy van, hogy az ember arra gondol, hogy nem tud bemutatni egy nap ötöt.

Viszont az az igazság, hogy nemcsak a nagy ügyek vannak. Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagyon megértik, amikor kis falvakban a húsz-harminc, vagy százmilliós csalásokat bemutatom. Arra jön a legtöbb reakció. Hogy ez náluk is így van. Ők is ismerik.

És már mutatnák a következő ügyet. Sajnos azt kell mondanom ilyenkor, hogy nem tudok mindenhova eljutni, mindent feltérképezni. Ott helyben kell nekik ezeket bemutatni. Csak beszélni kell róla. Egy kicsi faluban könnyebb elterjeszteni az igazságot.

– Ezek a gazdasági ügyek. De vannak politikai ügyek is, például Safarov vagy Gruevszki ügye, ezeket is kivizsgálják majd?

– Valóban, nem ennek a hivatalnak lesz az ügye, de van számos durva ügy, amit meg kell nézni. Erre viszont teljesen alkalmasak a parlamenti vizsgálóbizottságok, amelyeket a Fidesz szabotált a kormányzása alatt, de ha van szándék ezek működtetésére, akkor ott ezeknek utána lehet járni.

– Már elmondta, hogy azért nem árulja el előre, milyen törvényekkel teszik lehetővé az elszámoltatást, nehogy a Fidesz bezárja ezeket a kapukat. Ezt értem. Viszont tesznek-e az ellen, hogy az ellenzék köreiből ne szivárogjon információ a Fidesz felé? Tesztelik-e a rendszert, hogy nincs-e szivárgás?

– Nézze, az interjú elején elmondtam, miért nem akarok ezzel most foglalkozni...

– Ezt értem is, nem is arra vagyok kíváncsi, kik a beépített emberek. Simán az érdekel, hogy tesztelték-e az összetartást? Információkkal, hogy kiszivárognak-e. Régi konspirációs technika.

– Ez fontos kérdés, van is róla véleményem. De hadd legyen jogom most, mivel választási kampány van, nem ezzel foglalkozni nyilvánosan.

– Nem tart-e megszervezett zavargásoktól?

– Megtörténhet. A románoknál, amikor fellépett a korrupcióellenes ügyészség, akkor voltak ott is ilyen próbálkozások. Nem voltak sikeresek, nem tudtak megmenteni minisztereket, miniszterelnököket a felelősségre vonástól. Ilyenkor már nyilván nem lesz abban a helyzetben a Fidesz, hogy ezeket a tényeket elhallgassa. Persze lesz ilyen próbálkozás, de nem hiszem, hogy megállítaná ezeket a folyamatokat.

– Ha egy éven belül nem sikerül áttörést elérnie, akkor lemond?

– Amit vállalok, azzal nagy felelősséget vállalok. Nyilvánvalóan csak akkor vállalom el, ha látom az esélyét, megkapom azokat a jogköröket, azt a parlamenti támogatást, amivel esélyem van megcsinálni. És csak addig szabad csinálni, amíg az ember látja, hogy van erre esély. Ez nagyon fontos. Konkrétan ezen még nem gondolkoztam el.

Ha azt látnám, amire szerencsére eddig nincsenek jelek, hogy nem kapok meg ehhez a munkához az új kormánytól minden támogatást, akkor nekem nem kell ragaszkodnom ehhez.

Én nagyon szeretem az eredeti szakmámat, és akkor folytatom azt.

– Ha fordul a világ és elkezdi a munkát, akkor is ugyanezzel a lendülettel dolgozik majd, ha az akkori kormánypárt köreiben bukkan korrupcióra? Ha esetleg próbálnának nyomást gyakorolni önre?

– Abban a könnyű helyzetben vagyok, hogy az elmúlt években volt több olyan ügy, ami az ellenzéket érintette, és ezeket megmutattam. Például Kispesten többet találtam, mint a propagandasajtó. Ezekben tettem is feljelentést, az ellenem indított polgári pereket megnyertem. Vagy a harmadik kerületi alpolgármester ügyében az OLAF-nál is tettem bejelentést, az OLAF már le is zárta azt az ügyet. Tóth Csaba ügyét is megmutattam. Ez természetes. Csak akkor nyerhetünk, ha elhiszik rólunk, hogy minden esetben lesz következménye az ügyeknek. Ha ezt nem hiszik el, akkor nem fogunk nyerni. Ez ilyen egyszerű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk