Hadd kérjünk valamit mi is, Jóska! – válaszféle egy lemondott EP-képviselőnek
„Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot / annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.”
(Radnóti Miklós: Első ecloga)
***
Kedves Jóska!
Ne haragudj, hogy ismeretlenül, körülbelül lányod korabeli emberként ilyen közvetlenül írok, de hát olyan régóta látlak már, oly sok dolgodról tudok, és mint tegnap este kiderült, már nem is vagy közszereplő, így az egész olyan barátibb. Plusz szintén tegnap véletlenül láttam rólad egy felvételt, a sapkád, a tréningruhád... Valahogy olyan lazán fiatalos volt, meg nem mondtam volna, hogy lassan a 60 felé közeledsz.
Nem hízelgésképp, de nyugodtan letagadhatnál pár évet – van egy olyan érzésem, hogy párat talán szívesen le is tagadnál.
Gondoltam arra is, hogy mégsem írok neked a csíkos melegítőd és a micisapid okán, mert eszembe jutott egykori harcostársad, Ibolya mondata, kicsit parafrazáltam: „nem értek én a divathoz”.
De aztán este azt is láttam, hogy megszólaltál – bevallom, nem számítottam rá. És írtál érdekeseket. Majdnem egyet is tudok érteni vele, de azért nekem egy-két helyen sántít.
Eleve jó kérdés, hogy „az ügy lezárult”-e, viszont ezt sem te, sem én nem tudjuk eldönteni. Az a rossz hírem van, hogy a sapka, a táska, az ereszcsatorna és a partizó pajtások önálló életre kelnek, te keltetted életre őket, és vajmi kevés beleszólásod van abba, hogy merre sodródnak tovább az internet hullámain.
De nem is ez a fontos.
Azt is írod, hogy harmincegynehány éve keményen küzdöttél az elnyomó kommunista rendszerrel szemben, saját és mások szabadságáért, ebben még „harcostársaid” is voltak. Derék. Véd- és dacszövetség ez, jól ismerjük, már-már egy család, de mindenképp szoros baráti kör. Tiszteletre méltó, nekem is számos barátom van, közöttük érzem magam igazán jól és biztonságban.
„Mindig tiszteletben tartottam az emberi méltóságot és mindenkinek a magánélethez való jogát. Harminc éves politikai pályám során homofób megnyilvánulást nem tettem” - írod szintén, már-már kérkedve. Nem tettél homofób megnyilvánulást... Lám, akkor mégis van közös bennünk! Viszont kicsit mintha büszke lennél erre. Erre, ami egy diktatúra ellen harcoló, szabadsághívő, „méltányos” embertől olyan minimum lenne, amit említeni sem kéne. Tudod, szerintem mire lehetne igazán büszkének lenni? Ha tettél volna azért is, hogy mások se tehessenek ilyen megnyilvánulást. És ha hallasz ilyet (akár ha barátaid köréből is), finoman jelzed, hogy ez nem oké. Tettél? Nyilvánosan soha, egymás között csak te tudod.
Képzeld el a szituációt, amikor az ötödikesek csapata az általános suliban összefog, és jól elagyabugyálják a gyengébb, kisebb, védekezni nem igazán tudó Lacikát, csak mert más bőrszínűnek született. Ott van köztük Józsika is, aki ugyan egyáltalán nem rajong az ötletért, de olyan hálás, hogy befogadták, nem mer nemet mondani. Aztán jön az igazgatói iroda, a diri őt is előveszi, és kérdi, mégis mi volt ez? Józsi pedig határozottan tiltakozik, hogy ő bizony egyetlen pofont sem legyintett.
Nem hangzik jól, ugye? Főleg, ha tudjuk, hogy ott állva csak az járhatott a fejében, hogy ki ne derüljön, vagy legalább szóvá ne tegyék, hogy ő is „olyan”. És akkor maradhat a banda tagja. Akkor sem érez még semmi felelősséget, amikor már látja, hogy az ötödikesek népszerűsége miatt már a negyedikesek és a hatodikosok körében is divat lesz kipécézni a „másokat”.
De mást is mondasz. „A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom.” A te világképedben irigylésre méltóan, gyermekien könnyű az élet. Bizonyára te is játszottál óvodában fogócskát. Igazságos játéknak tűnik, a gyorsabb, ügyesebb nyer. Aztán ha mégsem tűnik egyenlőnek az esély, az üldözött megfog egy fát vagy mászókát, elkiáltja magát, hogy „HÁZ!”, és onnantól biztonságban van. Mint te és a lemondásod. „Hirtelen nem vagyok közszereplő, nem ér a nevem!”
Tudod, valamennyire egyet is értek veled. Sőt, ha képviselő vagy, ha nem, senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel (kikkel) vagy mivel töltöd a szabadidőd. Oké, ha kijárási korlátozást szegsz meg, felhúzhatjuk a szemöldökünk, de azért meg is kapod az érdemelt büntetést. Viszont azt a magánembertől is megkérdezhetem, hogy mit csináljon száz meg száz sorstársad.
Nekik milyen fát vagy mászókát kell megfogniuk, hogy végre azt mondhassák: „HÁZ!”? Az én házam, ahol becsületben, szeretetben szeretnék élni – ha hagynátok.
Szóltál bárkinek a barátaid közül, amikor a te szépen, iPaden összerakott alkotmányodba olyan hétmérföldes állatságot írtak bele, hogy az „Apa férfi, az anya nő”? Voltál bátor megemlíteni, hogy „Légyszi, ne hányjátok már telibe az én értékes, "méltányos", "az emberi méltóságot és a mindenkinek a magánélethez való jogát" figyelembe vevő szövegemet?” Holott te mint intelligens, homoszexuális magyar állampolgár pontosan tudtad, hogy a világon senki nem akar apából nőt és anyából férfit csinálni. És hogy a barátaid célja összesen abban merült ki, hogy éppen a magánélethez való teljes jogot és az emberi méltóságot vegye el ezektől az emberektől. Tőletek.
Amolyan újságíró-féle volnék, így részben nekem is címezted a magánéletedről szóló kérésed. Nem mondom, hogy ne volna megfontolandó. De akkor, ha már így vagyunk, engedd meg, hogy én is kérjek valamit. Talán még beszélgetsz régi barátaiddal, harcostársaiddal, akikkel együtt bontogattátok az emberek életébe randán belegázoló kommunizmust. Hamarosan szülinapotok is lesz, azt mindig olyan büszkén ünneplitek. Talán még odaengednek a szendvicsek és üdítők közelébe - ha sokan hirtelen zavartan a telefonjukba merülnek is majd, mikor meglátnak, vagy valami gyenge kifogást találva odébbállnak. (Isten hozott a független újságírók világában! - mondhatnám.)
Apropó, abba végképp nem akarok beleszólni, kikkel barátkozol, de azért attól tartok, haverokból pont nem jól választottál. Mert milyen barát az, aki egyszer meghív a műsorába kvaterkázni, majd legközelebb már úgy beszél rólad, mint aki a démonával küzd, és a személyes tragédiádban is főleg csak a Pártra leselkedő veszély érdekli? Míg a másikuk ugyanitt egyenesen „hibás szerkezetűnek”, sőt „kockázatnak” nevez. „Barát vagy, ha szar is”, ahogy a klasszikus mondja.
Te megtetted, amit a haveri banda vezére kért, csendben voltál, nem hivalkodtál, te voltál a „jó buzi”, ahogy Kulka János egyszer találóan megjegyezte. Egyébként vajon megérte?
Most ezt mint értéket állítod be. És kéred, hogy mi is méltányoljunk.
