News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Háborús játszmák – hogyan jutott idáig Ukrajna és Oroszország?

Történeti áttekintés a sok régi sérelemmel és konfliktussal terhelt orosz-ukrán viszonyról.

Link másolása

hirdetés

A vezető hírek jó egy hónapja már az elviselhetetlenségig éleződött orosz-ukrán viszonyról szólnak. A konfliktus miatt mára már hidegháborússá fagyott a nyugat-keleti viszony, egyesek már-már az 1961-es kubai rakétaválsággal helyezik egy szintre a mostani szituációt. A világon, nálunk is sokan lehetnek, akik most kapják fel a fejüket, mi is történik tőlünk nem messze, keleten. Érdemes tehát képbe helyezkednünk, legalább a két ország szétválása utáni periódust áttekinteni, milyen események vezettek ide?

A viharos 1991-es évben, egy sikertelen puccsot követően gyakorlatilag pár hónap alatt viharos gyorsasággal omlik össze a szovjet szövetségi állam. A rendszer legitimitását adó SZKP (Szovjet Kommunista Párt) törvényen kívül helyezése után a már addig is meglévő önállósodási törekvések válnak az események elsődleges motorjává. A Baltikum már elismerten elszakadt a Szovjetuniótól, egymás után jelentik be a tagköztársaságok függetlenedési törekvéseiket. Végül 1991 december nyolcadikán Belavezsában az orosz, az ukrán és a belarusz elnök aláír egy szerződést, melyben kimondják a Szovjetunió megszűnését és a Független Államok Közösségének megalakulását. Ekkor úgy tűnt, hogy Oroszország és Ukrajna egyetértésben, és szövetségben áll. Persze azok az aknák, melyek mára teljesen szétzilálták a két ország kapcsolatát, már akkor is ott lapultak, nem is olyan mélyen.

Ukrajna, mint Oroszország szent grálja

Aki emlékszik történelmi tanulmányaira, emlékezhet rá, hogy az első orosz államalakulatot úgy hívták, hogy Kijevi Rusz, ráadásul területe jó része azonos a mai Ukrajna területével, lefedi továbbá Belarusz és Oroszország európai területeinek jó részét. Tudjuk, hogy a történelemmel mindig csak a baj van, ezt használják fel jogcímként a nacionalista szélsőségesek szerte a világon. Messze sem kell menni térben és időben sem, mert itt van rögtön Koszovó, amely Szerbia történelmi bölcsője, de említhetném még dél-Tirolt, vagy akár a történelmi Erdélyt is. Így hát a valószínűleg vikingek (normannok) alapította fejedelemséget egyszerre tekinti elődjének mindhárom kelet-európai ország. Nacionalista orosz értelmezésben:

az ukránok mindig is oroszok voltak, nem is volt önálló történelmük soha. Ez a szemlélet mindig jelen volt az oroszoknál, de napjainkra a hivatalos orosz narratíva része lett.

Ráadásul, a későbbi cári birodalomnak végig része volt Ukrajna, majd a Szovjetunió tagköztársasága lett. Ukrajna, mezőgazdasága miatt nélkülözhetetlen volt Oroszországnak a múltban is, de mind a mai napig éléskamraként tekintenek rá. Sajnos ezzel az éléskamrával nem bánt a szovjet hatalom a legkíméletesebben. Már Lenin idejében is a vöröskatonák előszeretettel gyilkolták le az ukrajnai parasztokat, hogy a termést elrekvirálhassák, de Sztálin szabályosan kiéheztette Ukrajnát. A szörnyű éhínség Holodomor néven maradt meg mind Ukrajna, mind a világ emlékezetében.

A hruscsovi időkben (maga Hruscsov is ukrán származású volt), a Krím félszigetet, ami addig az Orosz SZSZK (Szovjet Szövetségi Köztársaság) része volt, Ukrajnához csatolták, ajándékként. A szovjet vezető azzal érvelt, hogy a földrajzi közelség miatt egyszerűbb a területet Kijevből irányítani, mint Moszkvából. Ez persze az oroszoknak történelmi sérelem, ráadásul nehezen indokolható status quot jelentett.

hirdetés
Mi legyen az atomfegyverekkel?

Amikor a kilencvenes évek elején a Szovjetunió megszűnt, Oroszország lett a nemzetközi jog szerint a volt kommunista birodalom jogutódja. Ez azt is jelentette, hogy a megkötött nemzetközi fegyverzetkorlátozási egyezményeket magára nézve kötelezőnek fogadta el Jelcin Oroszországa. De maradt egy megoldandó kérdés, ami biztonságpolitikai szempontból  elég aggasztó volt: mi legyen az Oroszország határain kívül állomásoztatott volt szovjet atomfegyverekkel? A Szovjetunió megszűnése után ugyanis hirtelen atomhatalommá vált többek között Ukrajna is.

Az Egyesült Államoknak, és a NATO-nak az volt az érdeke, hogy sok, kiszámíthatatlan új atomhatalom helyett a régi, már kiismert, ráadásul a kilencvenes évekre a maga orosz módján még nyíltabbá és „demokratikusabbá" váló Oroszország maradjon az egyetlen atomhatalom,

az oroszokkal már kialakultak a kommunikáció formái és az akkori politikai helyzet éppen egy békés, a Nyugathoz közeledő Oroszországot mutatott, amely megfelelő partnernek bizonyult az együttműködés folytatására.

Oroszország is abban volt érdekelt, hogy atomfegyvereit határain belül tudja, minél többet átmentve így nagyhatalmi státusából, melyre leginkább a megroggyant gazdasági pozíciói kiegyensúlyozására volt szüksége.

A többi utódállam, így Ukrajna is úgy érezte, ez egyfajta alkupozíciót jelent. Valójában a hátuk közepére kívánták az atomarzenált, mert azok szakszerű fenntartása, működtetése meghaladta anyagi forrásaikat, de megérezték, hogy azok átadásával megerősíthetik pozíciójukat, frissen elnyert függetlenségüket. Így hát hosszas alkudozás következett. Ukrajna elsődleges célja a függetlenségének szavatolása volt.

Az ukránok voltak annyira realisták, hogy felmérték, mennyire kivételes világpolitikai szélcsendben született meg a független államuk. Azt is tudták, hogy egy revansista orosz politikával szemben nehezen tudnák megvédeni magukat.

Ezért a fegyvereket egy biztonságpolitikai alku ászaként használták fel: a leszerelésért és az atomsorompó egyezmény aláírásáért cserébe nemzetközi garanciákat kértek Ukraja szuverenitásának és területi sérthetetlenségének a garantálására.

Végül 1994. december 5-én, Budapesten írták alá a Budapesti Memorandum néven számon tartott egyezményt, melynek lényege, hogy Ukrajna lemond a területén állomásoztatott atomfegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság garantálja az ország szuverenitását és területi sérthetetlenségét.

Orosz-Ukrán viszony, és a NATO-bővítés a kilencvenes években

A függetlenség elnyerésével Ukrajna semleges államnak deklarálja magát, és habár sohasem ratifikálta a csatlakozást a Független Államok Közösségéhez, de mind a FÁK, mind a NATO irányába korlátozott katonai együttműködést alakított ki. Mindeközben hatvan százalékos gazdasági visszaesést, hiperinflációt szenvedett el az ország. A szintén tragikus válsággal küzdő Oroszországnak ereje sem volt nagyon odafigyelni az ukrán folyamatokra, de érdekeinek is megfelelt egy semleges Ukrajna, mely mérsékelten oroszbarát politikát folytat.

Annál is inkább, mert ebben az időszakban van napirenden a NATO bővítése, amit Jelcinék nem tudnak megakadályozni. Bár az Egyesült Államok mindent elkövet, hogy Moszkva beleegyezését bírja a terjeszkedéshez, az oroszoknak ez súlyos presztízsveszteség.

A birodalom ugyan szétesett, de a birodalmi szemlélet nem. És hiába volt az időszakban magas szinten a nyugat-keleti bizalom, hagyományosan biztonsági kockázatként, potenciális veszélyforrásként tekintenek a NATO-ra az orosz politikusok.

Nem csoda hát, hogy Clinton többek között az alábbi gesztust teszi az orosz vezetésnek, hogy az eltűrje a NATO terjeszkedését:

– Az Észak-atlanti Szövetség és az Oroszországi Föderáció aláírnak (még a bővítést eldöntő madridi csúcstalálkozó előtt) egy alapdokumentumot az együttműködésről.

– Oroszországot meghívják a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G–7 csoportba.

– Az Egyesült Államok támogatja Oroszország felvételét a Világbankba, illetve az ázsiai-csendes-óceáni országok gazdasági együttműködését elősegítő szervezetbe.

– Oroszország ígéretet kap, hogy az új tagországok területén – lényegében az oroszországi határok közelében – a NATO nem helyez el nukleáris fegyvereket, illetve jelentős csapatcsoportosításokat.

Látható tehát, hogy bár az oroszoknak semmi reális lehetőségük nem volt a bővítés megakadályozására, a Nyugat fontosnak tartotta, hogy partneri egyetértésben történjék meg a lépés.

Az évtized végén, a bővítés életbe lépése után szinte órákkal a NATO megtámadja Jugoszláviát, ami az első jelentős háború 1945 óta.

Bár a koszovói atrocitások, és a lassan évtizede húzódó délszláv etnikai vérengzések, háborúk szempontjából érthető volt egy gyors és határozott csapással véget vetni a népirtások sorozatával járó jugoszláv agressziónak, de nemcsak nyugati pacifistákat, de az orosz közvéleményt, persze a politikát is sokkolja a beavatkozás.

A hagyományosan orosz szövetségesként tekintett szerbek iránti orosz rokonszenv politikai fagyhullámot indít el, s orosz elemzők bizonyítottnak látják, hogy a NATO agresszív katonai tömb, melynek további bővítése csak fokozza a háborús veszélyt Európában.

Ukrajna a kelet és a nyugat határán

Bár Ady óta tudjuk, hogy Magyarország kompország, de akkor mit mondjunk Ukrajnára, amelynek a lakossága még földrajzilag is teljesen kettéoszlik egy européer, nyugatos, és egy russzofil részre.

Parlamenti választások eredménye 2012-ben. Kék szín jelzi az oroszpárti többségű, rózsaszín a nyugatos körzeteket.

Ez a törés nagyon éles, és önmagában is kódol egy társadalmi feszültséget. De hogy ebből valódi krízis legyen, ahhoz az is kellett, hogy az orosz titkosszolgálatok reaktiválódjanak Ukrajnában.

2000. január 1-től egy, az azt megelőző években látványosan feltörekvő, tehetséges hivatalnok, Vlagyimir Putyin lesz Oroszország elnöke. Ami köztudomású, Putyin a titkosszolgálatok felől érkezik, fegyelmezett katonatiszt, aki módszeresen építette ki karrierjét a jelcini rendszerben. Oroszországban nem szokatlan, hogy a titkosszolgálatok első embere az ország vezetője lesz: a rövid ideig Szovjetuniót vezető Jurij Andropov is annak előtte a KGB első embere volt. Nem ennek a dolgozatnak a tárgya, de biztos, hogy Putyin nem volt népszerű még 1999 őszén sem, mikor még csak miniszterelnök volt.

Csupán a lakosság kettő százaléka látta volna őt szívesen az elnöki székben, de hirtelen egymás után két szörnyű robbantásos merénylet történik lakóházak ellen Dagesztánban. Putyin harcias nyilatkozatai során népszerűsége kilő, október végén már 45 százalékon mérik.

Ez lehet politikai szerencse is, de a képet árnyalja, hogy nem sokkal később Rjazanyban elfognak egy ház alagsorában két férfit, akik éppen bombát helyeztek volna el, és kiderül, hogy azok az FSZB, az orosz titkosszolgálatok emberei voltak. Felmerül a gyanú, amit persze sohasem bizonyítottak, hogy a merényletekben Putyin, a volt KGB-tiszt keze is benne lehetett.

Az mindenesetre biztos, hogy amikor az oroszbarát Janukovics elnök hatalma megrendül 2004-ben és minden bizonnyal elcsalja a választást, ellenlábasa, Juscsenko váratlanul súlyos mérgezést szenved. Mint kiderül, dioxinnal mérgezték meg. Juscsenko Oroszországot vádolja a mérgezéssel. Hogy az orosz beavatkozás egyáltalán szóba került, azt jelzi, hogy a lappangó konfliktusokat a politikai krízis felszínre hozta, megmutatva az ország kelet-nyugati megosztottságát is. És persze a mából visszanézve Szkripal és Navalnij esetét ismerve nem is olyan elképzelhetetlen az oroszok ellen megfogalmazott vád.

Míg Janukovics az oroszbarát lakosság szavazataira számíthatott (ő maga is inkább beszélt oroszul, mint ukránul), addig Juscsenko hangsúlyozottan nyugatos irányt képviselt.

Végül Julia Timosenko milliárdos üzletasszonnyal együtt a békés narancsos forradalom után veszi át az ország vezetését.

Oroszország, már Putyin vezetésével mindent meg is tesz a nyugatos adminisztráció ellehetetlenítésére. Emlékezetes a 2006-os gázkrízis, amikor az orosz fél elzárva a gázcsapot nemcsak Ukrajnát, de Európát is nehéz helyzetbe hozta. Nem kis részben ennek eredményeként Janukovics vissza tud térni a hatalomba.

A végső szakítás

Ukrajna, bár elnöke az a Janukovics, aki Moszkva támogatását élvezi, közeledik az Európai Unióhoz is. Hogy ezek a lépések mennyire voltak komolyak, illetve mennyire kényszerítette ki az aktuális belpolitikai helyzet, nem tudhatjuk. De jó ötletnek tűnt az ország egybentartására óvatos közeledést lebegtetni a Nyugat felé, miközben az orosz érdekeket is szem előtt tartják. Janukovics bizonyára úgy gondolta, sikerrel egyensúlyoz. Ám 2014-ben váratlanul leállítja az EU társulási megállapodás előkészítését és bejelenti, hogy Oroszországgal fűzi szorosabbra kapcsolatait.

Ez azonnal tiltakozásokat vált ki az ország nyugati részén de a kelet területek meg nyíltan Janukovics mellé állnak.

Nem lehet máig sem tudni, az orosz titkosszolgálatoknak volt-e része ezekben az eseményekben, az viszont biztos, hogy az ország kettészakad, erőszakos cselekmények történnek, a kijevi Maidan téren tábort verő nyugatos tüntetőkre is rátámadnak.

A halálos áldozatokkal járó események végül kikényszerítik Janukovics második távozását.

Nyílt orosz beavatkozás

Ezt a helyzetet használja ki Putyin, aki egyfelől minden bizonnyal és azóta egyértelműen bizonyított módon kelet-Ukrajnában szakadár államot hoz létre, ahol állandósul a háborús helyzet. Formálisan nincsenek orosz katonák a területen, de a felszerelés egyértelműen onnan származik és amikor 2014. július 17-én a szakadár Donyecki terület felett lelőnek egy maláj utasszállító repülőgépet, egyértelművé válik, hogy a fegyvert orosz földről vitték a területre és az akció után orosz földre vitték vissza.

Az orosz adminisztráció, az országban élő oroszajkúak védelmére hivatkozva elérkezettnek látja az időt a Krím visszaszerzésére.

Itt sem nyílt katonai akcióról van szó, hanem felségjel nélküli katonák jelennek meg a Krímben, és így megszállva kikényszerítenek egy népszavazást a Krím hovatartozásáról. A népszavazás az oroszországhoz való csatlakozás mellett dönt, hivatalosan csak azután jelenik meg az orosz adminisztráció a Krímben.

Rangjelzés nélküli, maszkos katonák a Krimben, 2014-ben

Ez a lépés végérvényesen ellenséggé teszi a két országot. Mert egyfelől igaz, hogy a Krím hovatartozása esetén csupán Hruscsov szeszélye az oka, hogy a válság ebben a formájában létrejöhetett. Így akár jogosnak is tekinthetjük az orosz igényeket. Másfelől viszont ez a lépés, ebben a formában, tehát nem tárgyalásos úton, hanem egy alig leplezett titkosszolgálati és katonai akció keretében, gyakorlatilag egy erőszakos annexió, semmi más.

Ráadásul durván megsérti a Budapesti Memorandumot is.

Erre a felvetésre Putyin sajátosan érvelt: szerinte, mivel Ukrajnában forradalom volt, egy más állam jött létre és azzal az állammal Oroszország semmilyen megállapodást nem írt alá.

A mostani helyzet

Az elmúlt évek egyértelművé teszik, hogy egy keményedő és erőszakosabbá váló orosz rezsim áll szemben szép Ukrajnával. És az ukrán helyzet jottányit sem konszolidálódott 2014 óta. Erről nyilvánvalóan az oroszok is gondoskodnak, hogy így legyen, de az ukrán politikai elit hagyományos korrupciója és demokratikus deficitje sem segít a helyzeten úrrá lenni. Mindeközben a következő történik:

Oroszországban, ahogy a gazdasági problémák, és vele együtt az elégedetlenség növekszik, úgy erősödik az orosz nacionalizmus.

Putyin többször a huszadik századi történelem legnagyobb katasztrófájának nevezte a Szovjetunió szétesését. Innen már csak egy lépés egy revansista politika.

Mindennek a propaganda is megágyaz: az ukránokat nem létező nemzetként emlegeti maga Putyin is. Kézenfekvő, hogy egy nagyszabású zsarolással próbál pozíciókat elfoglalni. Bár a követelései között a NATO keleti szárnyának leszerelése is szerepel, amire igazán figyelni kell az az, hogy a még nem NATO tag volt szovjet tagköztársaságot NATO tagságának örökös tilalmát akarja elérni.

Legitim-e egy ilyen követelés? Amennyiben a szovjet szövetséges kommunista Kubát is évtizedes embargó alatt tartotta az Egyesült Államok nagyhatalmi szempontból, ha nem is elegáns, érthető. Ami elegánsabb precedens, az az Osztrák Államszerzódés, amikor az oroszok a kivonulásukért cserébe elérték, hogy Ausztria örökös semlegességet deklaráljon, természetesen nagyhatalmi garanciákat kapva biztonságára.

De egy ilyen megállapodás realitását pontosan az orosz fél aknázta alá a Budapesti Memorandum felrúgásával. Sem a Nyugat, de Ukrajna sem bízhatna egy osztrák típusú megoldásban, ha az egyik fél már eljátszotta a szavahihetőségét.

És ez az a patthelyzet, aminek sokáig nem lesz feloldása. A forró fegyveres konfliktus még az oroszoknak sem érdeke. Ebben az esetben hosszú időre elfelejthetik az Északi Áramlat 2-t, ami pedig Oroszországnak valóságos gazdasági mentőöv lehetne. De elég nagyra emelték a tétet Ukrajna körül, hogy onnan nagyon nehéz arcvesztés nélkül visszavonulni. És ami a legnagyobb kockázat: bármilyen provokatív lépés egy előre nem tervezett eszkalációt indíthat el, olyat, amelyet egyik fél sem akart.

A legvalószínűbb forgatókönyv egy lassan olvadó patthelyzet, ahonnan hosszú hónapok alatt lehet kihátrálni. Addig marad a kardcsörtetés.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Ön volt Mr. Depp bántalmazója” – porrá zúzta Amber Heardöt Johnny Depp ügyvédnője
Camille Vasquez a net új királynője. Még csak az elején vagyunk, de úgy tűnik, Amber Heardnek vége.

Link másolása

hirdetés

Folytatódik Johnny Depp és Amber Heard pere. A színész 50 millió dollárra perelte exfeleségét rágalmazásért - írja a Sassy.hu.

A színésznő 2017-es válásuk után írt egy cikket a Washington Postba, amelyben Depp nevének említése nélkül azt állította, házasságuk során ő bántalmazott nő volt.

Deppet megbélyegezték, kirúgták A Karib-tenger kalózai következő részéből. A színész most egy virginiai bíróságon küzd az igazáért. A per egy hónapja kezdődött a Virginia állambeli Fairfaxben, és a neten vagy millió helyen folyamatosan live streamelik. Szó szerint az egész világ látja.

A házasság, amely összesen 15 hónapig tartott, az eddigi bizonyítékok alapján kicsit sem nevezhető hétköznapinak. Amber Heard majdnem három teljes napig tartó vallomásában elképesztő részletességgel, drámai összeomlásokkal kísérve számolt be arról, hogy Johnny Depp részegen és bedrogozva gyakorlatilag napi szinten ütötte-verte-erőszakolta őt. Ám erre néhány mobillal készült fotón kívül, amelyeken az arcán van egy-két halvány folt, semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem mutatott.

hirdetés

Ekkor lépett a színre Camille Vasquez, Depp jogi csapatának - mondhatjuk nyugodtan - titkos csodafegyvere. A keresztkérdéseket magyar idő szerint tegnap este tízkor kezdte meg. Azon a jogi csatornán, ahol én néztem az élő streaminget, 700 ezren követték, és a szám csak nőtt. Mivel vagy ezer helyen streamelik, ez világszerte több tízmillió aktív nézőt jelenthetett.

A 37 éves, kaliforniai ügyvédnő nemcsak kifejezetten szép, hanem nyugodt, összeszedett, lágy hangú - és mindezek mellett egy Avenger. A kérdések úgy záporoztak belőle, mint egy golyószóróból, Amber Heard minden erőfeszítése ellenére láthatóan kérdésről kérdésre omlott össze és esett ki a szerepéből.

Camille Vasquez először szembesítette azzal, hogy Heard hangfelvételekkel bizonyíthatóan bevallotta: többször megütötte Deppet, mégis saját magát állítja be bántalmazottnak. Az ügyvédnő kerek-perec megkérdezte: "Tulajdonképpen Ön volt Mr. Depp bántalmazója, nem?" Heard erre csak annyit tudott mondani, hogy szerinte kölcsönös volt.

Az ügyvédnő ezek után (pontokba szedtem, majdnem kétórás kérdezz-felelek volt) a következőkkel szembesítette Heardöt.

1. Sokaknak feltűnt, hogy Johnny Depp a lassan egy hónapja zajló perben egyetlen egyszer sem nézett rá volt feleségére. Pedig Heard rengetegszer kereste vele a szemkontaktust. Vasquez lejátszott egy hangfelvételt, amely a szétválásuk után egy hónappal készült a házaspár beszélgetéséről, amelyben Amber zokogva könyörög "bántalmazó" férjének, hogy fogadja vissza, bocsásson meg mindenért, és ölelje meg őt. Depp akkor nyugodt hangon csak annyit mond, hogy elég volt ebből, többé nem akarja látni Heardöt, sőt megígéri, hogy soha többé az életben nem néz rá. Ehhez Depp azóta is tarja magát.

2. Camille Vasquez felidézett számtalan, konkrét dátumot, amelyeken Depp Amber Heard vallomása szerint agyba-főbe verte a feleségét, többször ököllel az arcába vágott, két alkalommal eltörte az orrát, fehasította a száját, véresre verte az állát, csomókban kitépte a haját. MINDEN egyes ilyen alkalom után az ügyvéd bejátszott egy-egy nyilvános megjelenést, vörös szőnyeges kivonulást vagy tévéinterjút, amelyen Heard teljesen érintetlen, porcelán arccal, egyetlen karcolás nélkül viccel, nevetgél. Az egyik ilyen a James Corden Show volt (lásd a videót alább), amelyre egy nappal azután került sor, hogy Depp állítólag eltörte Heard orrát, és kishíján az állkapcsát is.

Amber azzal próbált védekezni, hogy sminkkel ügyesen eltakarta a sérüléseit, ám a felvételeket nézve - lássuk be - ez több, mint furcsa. Főként, hogy Depp, amint az ügyvéd rámutatott, állandóan hatalmas, nehéz fémgyűrűket hord minden ujján. Egyetlen ökölcsapással krumplipürévé verte volna a felesége arcát, nemhogy annyi agyabugyálással, mint amit Heard állít.

3. A rettenetes verésekről, szexuális erőszakról Heard egyetlen orvosi látleletet, és egyetlen valóban verésről árulkodó fotót nem tudott bemutatni. Amikor Depp állítása szerint egy törött(!) vodkásüveggel megerőszakolta Ausztráliában, Heard akkor sem szorult orvosi ellátásra. Sőt, Johnny Depp szorult rá, mivel egy üveg, amit a felesége vágott hozzá, levágott egy darabot az egyik ujjából.

4. Végül a legveszélyesebb, legalábbis jogi szempontból: a hangfelvételek szerint Depp békés válást akart, a keresetet Amber nyújthatta be. Johnny 7 millió dolláros bánatpénzt adott a feleségének, és megegyeztek, hogy a sajtó és a világ szemében barátként válnak el. Amber ezek után telehaknizta a világsajtót azzal (hivatalos közleményt is kiadott), show-műsorokban, interjúkban, valamint eskü alatt tett vallomásában is leszögezte, hogy a 7 millió dollárt azonnal, az utolsó fillérig jótékony célra adományozta (a Los Angeles-i Gyermekkórháznak és egy nőjogi szervezetnek), mert neki egy fillér sem kell Depptől (akkor kezdte vádolni exférjét bántalmazással is).

Csakhogy a házaspár könyvelőcégének tanúvallomása szerint ez nem volt igaz. Kétszázezer dollárt maga Johnny utalt át a két szervezetnek, félmillió dollárt pedig Amber nevében a nő akkori pasija, a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk. A többit Amber megtartotta magának. Heard egyébként ezt vallotta be a legnehezebben (érthetően, hiszen ez egyértelműen bizonyítja, hogy korábban eskü alatt hazudott a bíróságon, ami bűncselekmény), de Vasquez nem tágított.

A két nő szócsatája volt a vallomás talán legdöbbenetesebb része, Vasquez olyan udvarias, de könyörtelen kérdészáporral szorította sarokba az utolsó leheletéig tagadó Heardöt, hogy az egy hollywoodi filmet is megszégyenített.

A keresztkérdések ma folytatódnak (magyar idő szerint délután háromtól, hat óra az időeltolódás), de a kommentek, és a világsajtó mai cikkei alapján Heardnek már most vége van. A világ szemében mindenképp. A bíróságon ugyanis aranyszabály, hogy aki eskü alatt egyszer hazudott, az hazudhatott bármiben, akár mindenben.

Camille Vasquez pedig láthatóan egy nap alatt világsztár lett, és a java még csak most jön. Az ügyvédnő nagy valószínűséggel még több órás "roston sütésre" van felkészülve, annyi ellentmondással, kamuzással, és feltehetően színtiszta hazugsággal fogja szembesíteni Amber Heardöt, hogy még nézni is rossz lesz. Vagy jó, kinek mi tetszik.

Egy biztos: Johnny Depp korábbi vallomása szerint ezt az egészet azért csinálja, hogy visszaállítsa jó hírnevét, és kiderüljön az igazság borzalmas házasságáról - amit egyébként ő nem akart a nyilvánosság elé tárni. A célt Johnny véleményem szerint már elérte. Mellesleg most először láthattuk őt néhányszor igazán, megkönnyebbülten elmosolyodni. De Amber Heardre valóban egyszer sem nézett rá.

VIDEÓ: Amber Heard a James Corden Showban

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Biden ideges, amiért kiszivárgott: az amerikai hírszerzés segített orosz tábornokok megölésében
Az amerikai vezetés tart Putyin reakciójától, miután kitudódott, közrejátszottak a tábornokok halálában és a Moszkva nevű zászlóshajó elsüllyesztésében.

Link másolása

hirdetés

Miután a The Washington Post, a The New York Times és más amerikai lapok cikkeket közöltek az amerikai hírszerzés szerepéről a Moszkva nevű cirkáló elleni rakétacsapásban, illetve orosz tábornokok halálához vezető katonai akciókban, Joe Biden felhívta William J. Burns CIA igazgatót, Avril Haines-t a nemzeti hírszerzés igazgatóját és Lloyd Austin védelmi minisztert, hogy elmondja, mennyire aggódik a kiszivárogtatások miatt. Az amerikai elnök szerint ezek a nyilvánosságra került információk alááshatják azt az célt, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának – írja a Washington Post.

Miközben a most megszavazott hatalmas, 40 milliárd dollár értékű amerikai segélycsomag részletei teljesen nyilvánosak, beleértve azt is, pontosan milyen nehéztüzérséget, drónokat és páncéltörő rakétákat küldenek az ukránoknak, a hírszerzési támogatást sokkal nagyobb titkolózás övezi.

Nem csoda, hogy óriási hullámokat vert, amikor a múlt héten kiszivárgott, hogy az Egyesült Államok hírszerzési adatokkal segített Ukrajnának megtalálni, majd megsemmisíteni az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkvát.

Bár az nem derült ki, hogy milyen konkrét információkat adtak át, névtelenséget kérő tisztviselők az amerikai lapoknak azt mondták, ezek túlmutattak azon, hogy meghatározták a Fekete-tengeren tartózkodó orosz hajó pontos helyét. Az amerikai célzási információk kulcsfontosságúak voltak a Moszkva ellen indított csapáshoz, amit az ukránok két – amúgy hiánycikknek számító – Neptun rakétával hajtottak végre.

Az RK-360 Neptun egy ukrán fejlesztésű hajóelhárító cirkálórakéta, amelyet 2021 márciusa óta használnak Ukrajna haditengerészeténél. Az ötméteres rakéta hatótávolságra 280-300 kilométer.

Az ugyanakkor rejtély, hogy a csatacirkáló radarrendszerei miért nem reagáltak megfelelően a támadásra. Ukrán és amerikai tisztviselők szerint a Moszkvát valószínűleg megzavarta, hogy Ukrajna egy török ​​gyártmányú Bayraktar drónt is reptetett a közelben. Elemzők szerint a hajó elsüllyedése rendkívül megalázó volt Putyin számára, és Ukrajna egyik legnagyobb sikereként értékelhető a háborúban.

hirdetés

Közvetlenül a rakétacsapás után a Biden-kormány hallgatott arról, hogy az amerikaiaknak bármilyen szerepük lett volna a Moszkva elsüllyesztésében, később azonban névtelen források megerősítették, hogy az amerikai lapinformációk helyesek.

Az oroszok valószínűleg ennél is jobban nehezményezhetik, hogy az is kiderült, az amerikai hírszerzési információk szerepet játszhattak több orosz tábornok halálában is.

Ukrán tisztviselők szerint a háború során eddig körülbelül 12 tábornokot öltek meg a frontvonalon. Ez a szám megdöbbentette a katonai elemzőket.

Most kiderült, az Egyesült Államok folyamatosan dolgozott azon, hogy beazonosítsa, hol vannak az orosz mobil főhadiszállások, amelyeknek a helyét gyakran változtatták. Az amerikaiaktól kapott információkat az ukránok összevezették saját hírszerzési és lehallgatási adatiakkal, és ezek alapján indítottak célzott csapásokat az orosz tábornokok megölésére.

Az amerikaiak fegyverekkel is segítik ezeket az akciókat. A most a csatatérre érkező Switchblade drón kisebbik változata alkalmas egyes katonák azonosítására és célzott likvidálására, még úgy is, hogy a célpont épp egy járműben ül.

A Biden kormány próbálta titokban tartani ezeket az információkat, mert attól féltek, hogy a kitudódásuk eszkalálhatja a konfliktust, alkalmat adhat Putyinnak a háború kiszélesítésére.

Ezt az aggodalmat osztja a neves amerikai publicista Thomas Friedman is, aki a New York Times-ban írt véleménycikkében úgy fogalmazott, a tábornokok megölésével, és a hajók elsüllyesztésével kérkedni az őrültség netovábbja. Szerinte az ezekkel kapcsolatos kiszivárogtatások súlyos veszélyt jelenthetnek az Egyesült Államok biztonságára. Főként úgy, hogy az információkat nem egy átgondolt stratégia részeként hozták nyilvánosságra.

Ezek ugyanis Friedman szerint azt sugallják, hogy Amerika már nem közvetett háborúban van Oroszországgal, hanem a közvetlen konfliktus felé tart.

Mindez már csak azért is veszélyes, mert Putyin viselkedése manapság sokkal kevésbé kiszámítható, mint korábban volt, és lassan kezd kifogyni az eszközökből.

Az amerikai vezetés maga is próbálja azt sugallni, bizonyos határokat nem lépnek át. A Washington Post azt írja, több utasítás is létezik a vörös vonalakról.

Például az Egyesült Államok nem ad ki olyan részletes információkat, amelyek segítségével Ukrajna megölheti a legmagasabb rangú katonatiszteket vagy minisztereket. Ebbe a kategóriába tartozik például Valerij Geraszimov, a Fegyveres Erők vezérkarának főnöke és Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Ez a tilalom ugyan nem terjed ki az orosz tábornokokra, de egy védelmi tisztviselő azt mondta, az Egyesült Államok „nem segít aktívan semmilyen tábornok megölésében.” Vagyis nem mondják el az ukrán erőknek, hogy egy adott orosz tábornokot észleltek egy adott helyen, de megoszthatnak információkat például a parancsnoki és irányító létesítmények elhelyezkedéséről. Ha az ukrán parancsnokok úgy döntenek, hogy lecsapnak egy ilyen irányítóközpontra, elképzelhető, hogy a támadásban valamelyik orosz tábornok is életét veszti, ugyanakkor az amerikaiak szerint ez nem olyan, mintha direkt célba vettek volna valakit.

Emellett tilos megosztani azokat a hírszerzési adatokat is, amelyek segítenének Ukrajnának orosz célpontok megtámadásában Ukrajna határain kívül.

A hírszerzési információk megosztására vonatkozó szabályok célja, hogy elkerüljék a konfliktus kiéleződését, és továbbra is azt mondhassák, közvetlenül nem segítik Ukrajnát a támadások lebonyolításában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Ukrán túlélő: megkínoztak, fejbe lőttek és élve eltemettek a testvéreimmel együtt az oroszok
Halottnak tettette magát a fejbe lőtt 33 éves férfi, és hagyta, hogy a halott testvéreivel együtt elássák egy gödörbe.

Link másolása

hirdetés

Két bátyjával együtt egy jelöletlen sírba temették Mikola Kulicsenkót, aki csodával határos módon mégis túlélte az orosz katonák kegyetlenkedését, írja a CNN. Az ukrán férfi szerint azért nem halt meg, hogy a vele történt rémségeket elmondhassa a világnak azoknak a nevében is, akik ezt már nem tehetik meg.

A 33 éves férfi és családjának élete március 18-ig szinte semmit sem változott annak ellenére, hogy ekkor már három és fél hete tartott az invázió, és az oroszok elfoglalták a falujukat. Aztán amikor az ukrán katonák visszavágtak és lecsaptak egy menetoszlopra, az oroszok elkezdték keresni a környéken a felelősöket. Így jutottak el ahhoz a házhoz, ahol Mikola két bátyjával és húgával élt. A sorsfordító napon Irina szerencsére nem volt otthon.

A három testvért a katonák az udvarra térdepeltették, amíg átkutatták a házat. Olyan bizonyítékot kerestek, ami összefüggésbe hozhatta a fivéreket a támadással. Amikor megtalálták nagyapjuk honvédségi kitűzőit és az egyik testvére katonai hátizsákját, biztosak voltak abban, hogy közük volt az akcióhoz. Ezután egy pincébe hurcolták őket három napra, ahol folyamatosan kihallgatták őket.

A negyedik napon minden megváltozott. Az oroszok fémrúddal verték agyba-főbe Mikolát, majd egy fegyver csövét is a szájába dugták. A három testvért eszméletvesztésig kínozták, majd bekötötték a szemüket, a végtagjaikat pedig ragasztószalaggal rögzítették, és egy kietlen területre vitték őket. Itt a testvérek a földön térdelve várták, amíg az orosz katonák egy gödröt ástak, majd sorban fejbe lőtték mindhármójukat.

Csodával határos módon Mikola túlélte a fejlövést, mivel a golyót az arcába kapta, és a jobb füle mellett távozott is. Tudta, hogy az egyetlen esélye az lehet, ha halottnak tetteti magát.

hirdetés

Az oroszok ezután a gödörbe rugdosták a holttesteket, majd betemették a sírt. Mikola kis idő múlva az összekötözött végtagok ellenére a felszínre ásta magát. De nemcsak a földdel kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy az egyik testvére holtteste alól kellett kiásnia magát. Ezután sötétben eltántorgott egy közeli házig, ahol éjszakára befogadták és ápolták. Másnap térhetett csak haza, ahol a húga már napok óta várta a fivéreit.

Mikola szerint azért maradt életben, hogy elmondhassa a vele történteket. Azt mondja, hogy ami vele történt, nem egyedi eset, az orosz katonák mindenhol ezt művelik a civilekkel. Az ukrán hatóságok nyilvántartásába már 11 ezernél is több feltételezett háborús bűncselekményt regisztráltak, ami az orosz katonákhoz köthető. A hírtelevízió megkereste az orosz védelmi minisztériumot a történtekkel kapcsolatban, de a riport megjelenéséig nem kaptak választ.

Az ukrán túlélőről szóló angol nyelvű beszámolót itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Úgy látszik, a tízparancsolat már kevés volt. Most rend kell” – Jocó bácsi is reagált az oktatásért is felelős Pintér Sándor mondatára
A belügyminiszter szerint a rend az alapja a jó oktatásnak, a népszerű tanár szerint jónéhány dolog hiányzik még ahhoz.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy meghallgatta a parlament több bizottsága is Pintér Sándor belügyminisztert, aki az új Orbán-kormányban a rendvédelmen kívül többek között az oktatásért és az egészségügyért is felel majd. Pintér az oktatásban nagyjából az eddigi programok folytatását ígérte meg, míg lényeges elemként kiemelte a rendet, mert szerinte „rend nélkül nem lehet tanulni”.

Az oktatásügy belügy alá rendelése már eleve felháborodást keltett a pedagógus szakszervezetekben, de egységesen negatív a visszhangja Pintér Sándor rendpárti megközelítésének is.

A hírre reagált a Jocó bácsi néven ismert történelemtanár, több sikeres könyv szerzője, Balatoni József is. Facebook-posztját engedélyével változtatás nélkül (saját kiemeléssel) közöljük:

„Oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van.”

hirdetés

Igen. Csend, rend, fegyelem.

Meg kamera és iskolaőr.

Hisz nincs más probléma.

Minek változatos pedagógiai módszereket alkalmazni?

Minek modern, jól felszerelt tanteremben lenni?

Minek minőségi tankönyveket használni?

Minek minden egyes órára szaktanár, aki órát tart?

Minek kevesebb teher a gyerekeknek?

Minek IKT eszköz az iskolákba?

Minek élhető bért fizetni a tanároknak, hogy megmaradjanak a pályán?

Minek önálló oktatásügy, amikor minden szuper?

Hisz nem kell más, csak rend.

Meg csend és fegyelem.

Iskolaőr meg kamera.

Amúgy is mostantól a terheléses támadás után már jöhet az aranyérv: "nem ígérek semmit, és azt betartom."

Én is így teszek.

Az meg csak biztos nekem furcsa, hogy

ha pedagógus bérekről van szó, akkor romlik a gazdaság, és semmit sem tesz lehetővé, amúgy meg minden más esetben szárnyal, mint a veszett fene.

Ezt tényleg elhiszi még bárki?

Úgy látszik, a tízparancsolat már kevés volt.

Most rend kell.

Meg csend és fegyelem.

Iskolaőr és kamera.

A polgári engedetlenséget meg nem ismerjük, nem is létezik.

A sztrájk igen.

Azt lehet.

Maximum majd rendet vágnak.

Meg csendet.

Viselkedj és kussolj!

Mást ne tegyél...

Én csak egyet kérek, talán megérem: örülnék, ha egyszer végre kompetens személy vezetné az oktatást. Végre. Tényleg.

Aki talán tudja mit beszél.

Aki talán tényleg az oktatás szereplőit tartja szem előtt.

Aki talán egy ppt-t is össze bír rakni.

Aki talán rendelkezik némi információval, hogyan is működik a rendszer.

Aki talán nem fogalmatlan.

Talán.

Egyszer.

Addig meg...

Csend.

Rend.

Fegyelem.

Mondjuk nekem egyik sem megy...

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: