SZEMPONT
A Rovatból

Háborús játszmák – hogyan jutott idáig Ukrajna és Oroszország?

Történeti áttekintés a sok régi sérelemmel és konfliktussal terhelt orosz-ukrán viszonyról.


A vezető hírek jó egy hónapja már az elviselhetetlenségig éleződött orosz-ukrán viszonyról szólnak. A konfliktus miatt mára már hidegháborússá fagyott a nyugat-keleti viszony, egyesek már-már az 1961-es kubai rakétaválsággal helyezik egy szintre a mostani szituációt. A világon, nálunk is sokan lehetnek, akik most kapják fel a fejüket, mi is történik tőlünk nem messze, keleten. Érdemes tehát képbe helyezkednünk, legalább a két ország szétválása utáni periódust áttekinteni, milyen események vezettek ide?

A viharos 1991-es évben, egy sikertelen puccsot követően gyakorlatilag pár hónap alatt viharos gyorsasággal omlik össze a szovjet szövetségi állam. A rendszer legitimitását adó SZKP (Szovjet Kommunista Párt) törvényen kívül helyezése után a már addig is meglévő önállósodási törekvések válnak az események elsődleges motorjává. A Baltikum már elismerten elszakadt a Szovjetuniótól, egymás után jelentik be a tagköztársaságok függetlenedési törekvéseiket. Végül 1991 december nyolcadikán Belavezsában az orosz, az ukrán és a belarusz elnök aláír egy szerződést, melyben kimondják a Szovjetunió megszűnését és a Független Államok Közösségének megalakulását. Ekkor úgy tűnt, hogy Oroszország és Ukrajna egyetértésben, és szövetségben áll. Persze azok az aknák, melyek mára teljesen szétzilálták a két ország kapcsolatát, már akkor is ott lapultak, nem is olyan mélyen.

Ukrajna, mint Oroszország szent grálja

Aki emlékszik történelmi tanulmányaira, emlékezhet rá, hogy az első orosz államalakulatot úgy hívták, hogy Kijevi Rusz, ráadásul területe jó része azonos a mai Ukrajna területével, lefedi továbbá Belarusz és Oroszország európai területeinek jó részét. Tudjuk, hogy a történelemmel mindig csak a baj van, ezt használják fel jogcímként a nacionalista szélsőségesek szerte a világon. Messze sem kell menni térben és időben sem, mert itt van rögtön Koszovó, amely Szerbia történelmi bölcsője, de említhetném még dél-Tirolt, vagy akár a történelmi Erdélyt is. Így hát a valószínűleg vikingek (normannok) alapította fejedelemséget egyszerre tekinti elődjének mindhárom kelet-európai ország. Nacionalista orosz értelmezésben:

az ukránok mindig is oroszok voltak, nem is volt önálló történelmük soha. Ez a szemlélet mindig jelen volt az oroszoknál, de napjainkra a hivatalos orosz narratíva része lett.

Ráadásul, a későbbi cári birodalomnak végig része volt Ukrajna, majd a Szovjetunió tagköztársasága lett. Ukrajna, mezőgazdasága miatt nélkülözhetetlen volt Oroszországnak a múltban is, de mind a mai napig éléskamraként tekintenek rá. Sajnos ezzel az éléskamrával nem bánt a szovjet hatalom a legkíméletesebben. Már Lenin idejében is a vöröskatonák előszeretettel gyilkolták le az ukrajnai parasztokat, hogy a termést elrekvirálhassák, de Sztálin szabályosan kiéheztette Ukrajnát. A szörnyű éhínség Holodomor néven maradt meg mind Ukrajna, mind a világ emlékezetében.

A hruscsovi időkben (maga Hruscsov is ukrán származású volt), a Krím félszigetet, ami addig az Orosz SZSZK (Szovjet Szövetségi Köztársaság) része volt, Ukrajnához csatolták, ajándékként. A szovjet vezető azzal érvelt, hogy a földrajzi közelség miatt egyszerűbb a területet Kijevből irányítani, mint Moszkvából. Ez persze az oroszoknak történelmi sérelem, ráadásul nehezen indokolható status quot jelentett.

Mi legyen az atomfegyverekkel?

Amikor a kilencvenes évek elején a Szovjetunió megszűnt, Oroszország lett a nemzetközi jog szerint a volt kommunista birodalom jogutódja. Ez azt is jelentette, hogy a megkötött nemzetközi fegyverzetkorlátozási egyezményeket magára nézve kötelezőnek fogadta el Jelcin Oroszországa. De maradt egy megoldandó kérdés, ami biztonságpolitikai szempontból  elég aggasztó volt: mi legyen az Oroszország határain kívül állomásoztatott volt szovjet atomfegyverekkel? A Szovjetunió megszűnése után ugyanis hirtelen atomhatalommá vált többek között Ukrajna is.

Az Egyesült Államoknak, és a NATO-nak az volt az érdeke, hogy sok, kiszámíthatatlan új atomhatalom helyett a régi, már kiismert, ráadásul a kilencvenes évekre a maga orosz módján még nyíltabbá és „demokratikusabbá" váló Oroszország maradjon az egyetlen atomhatalom,

az oroszokkal már kialakultak a kommunikáció formái és az akkori politikai helyzet éppen egy békés, a Nyugathoz közeledő Oroszországot mutatott, amely megfelelő partnernek bizonyult az együttműködés folytatására.

Oroszország is abban volt érdekelt, hogy atomfegyvereit határain belül tudja, minél többet átmentve így nagyhatalmi státusából, melyre leginkább a megroggyant gazdasági pozíciói kiegyensúlyozására volt szüksége.

A többi utódállam, így Ukrajna is úgy érezte, ez egyfajta alkupozíciót jelent. Valójában a hátuk közepére kívánták az atomarzenált, mert azok szakszerű fenntartása, működtetése meghaladta anyagi forrásaikat, de megérezték, hogy azok átadásával megerősíthetik pozíciójukat, frissen elnyert függetlenségüket. Így hát hosszas alkudozás következett. Ukrajna elsődleges célja a függetlenségének szavatolása volt.

Az ukránok voltak annyira realisták, hogy felmérték, mennyire kivételes világpolitikai szélcsendben született meg a független államuk. Azt is tudták, hogy egy revansista orosz politikával szemben nehezen tudnák megvédeni magukat.

Ezért a fegyvereket egy biztonságpolitikai alku ászaként használták fel: a leszerelésért és az atomsorompó egyezmény aláírásáért cserébe nemzetközi garanciákat kértek Ukraja szuverenitásának és területi sérthetetlenségének a garantálására.

Végül 1994. december 5-én, Budapesten írták alá a Budapesti Memorandum néven számon tartott egyezményt, melynek lényege, hogy Ukrajna lemond a területén állomásoztatott atomfegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság garantálja az ország szuverenitását és területi sérthetetlenségét.

Orosz-Ukrán viszony, és a NATO-bővítés a kilencvenes években

A függetlenség elnyerésével Ukrajna semleges államnak deklarálja magát, és habár sohasem ratifikálta a csatlakozást a Független Államok Közösségéhez, de mind a FÁK, mind a NATO irányába korlátozott katonai együttműködést alakított ki. Mindeközben hatvan százalékos gazdasági visszaesést, hiperinflációt szenvedett el az ország. A szintén tragikus válsággal küzdő Oroszországnak ereje sem volt nagyon odafigyelni az ukrán folyamatokra, de érdekeinek is megfelelt egy semleges Ukrajna, mely mérsékelten oroszbarát politikát folytat.

Annál is inkább, mert ebben az időszakban van napirenden a NATO bővítése, amit Jelcinék nem tudnak megakadályozni. Bár az Egyesült Államok mindent elkövet, hogy Moszkva beleegyezését bírja a terjeszkedéshez, az oroszoknak ez súlyos presztízsveszteség.

A birodalom ugyan szétesett, de a birodalmi szemlélet nem. És hiába volt az időszakban magas szinten a nyugat-keleti bizalom, hagyományosan biztonsági kockázatként, potenciális veszélyforrásként tekintenek a NATO-ra az orosz politikusok.

Nem csoda hát, hogy Clinton többek között az alábbi gesztust teszi az orosz vezetésnek, hogy az eltűrje a NATO terjeszkedését:

– Az Észak-atlanti Szövetség és az Oroszországi Föderáció aláírnak (még a bővítést eldöntő madridi csúcstalálkozó előtt) egy alapdokumentumot az együttműködésről.

– Oroszországot meghívják a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G–7 csoportba.

– Az Egyesült Államok támogatja Oroszország felvételét a Világbankba, illetve az ázsiai-csendes-óceáni országok gazdasági együttműködését elősegítő szervezetbe.

– Oroszország ígéretet kap, hogy az új tagországok területén – lényegében az oroszországi határok közelében – a NATO nem helyez el nukleáris fegyvereket, illetve jelentős csapatcsoportosításokat.

Látható tehát, hogy bár az oroszoknak semmi reális lehetőségük nem volt a bővítés megakadályozására, a Nyugat fontosnak tartotta, hogy partneri egyetértésben történjék meg a lépés.

Az évtized végén, a bővítés életbe lépése után szinte órákkal a NATO megtámadja Jugoszláviát, ami az első jelentős háború 1945 óta.

Bár a koszovói atrocitások, és a lassan évtizede húzódó délszláv etnikai vérengzések, háborúk szempontjából érthető volt egy gyors és határozott csapással véget vetni a népirtások sorozatával járó jugoszláv agressziónak, de nemcsak nyugati pacifistákat, de az orosz közvéleményt, persze a politikát is sokkolja a beavatkozás.

A hagyományosan orosz szövetségesként tekintett szerbek iránti orosz rokonszenv politikai fagyhullámot indít el, s orosz elemzők bizonyítottnak látják, hogy a NATO agresszív katonai tömb, melynek további bővítése csak fokozza a háborús veszélyt Európában.

Ukrajna a kelet és a nyugat határán

Bár Ady óta tudjuk, hogy Magyarország kompország, de akkor mit mondjunk Ukrajnára, amelynek a lakossága még földrajzilag is teljesen kettéoszlik egy européer, nyugatos, és egy russzofil részre.

Parlamenti választások eredménye 2012-ben. Kék szín jelzi az oroszpárti többségű, rózsaszín a nyugatos körzeteket.

Ez a törés nagyon éles, és önmagában is kódol egy társadalmi feszültséget. De hogy ebből valódi krízis legyen, ahhoz az is kellett, hogy az orosz titkosszolgálatok reaktiválódjanak Ukrajnában.

2000. január 1-től egy, az azt megelőző években látványosan feltörekvő, tehetséges hivatalnok, Vlagyimir Putyin lesz Oroszország elnöke. Ami köztudomású, Putyin a titkosszolgálatok felől érkezik, fegyelmezett katonatiszt, aki módszeresen építette ki karrierjét a jelcini rendszerben. Oroszországban nem szokatlan, hogy a titkosszolgálatok első embere az ország vezetője lesz: a rövid ideig Szovjetuniót vezető Jurij Andropov is annak előtte a KGB első embere volt. Nem ennek a dolgozatnak a tárgya, de biztos, hogy Putyin nem volt népszerű még 1999 őszén sem, mikor még csak miniszterelnök volt.

Csupán a lakosság kettő százaléka látta volna őt szívesen az elnöki székben, de hirtelen egymás után két szörnyű robbantásos merénylet történik lakóházak ellen Dagesztánban. Putyin harcias nyilatkozatai során népszerűsége kilő, október végén már 45 százalékon mérik.

Ez lehet politikai szerencse is, de a képet árnyalja, hogy nem sokkal később Rjazanyban elfognak egy ház alagsorában két férfit, akik éppen bombát helyeztek volna el, és kiderül, hogy azok az FSZB, az orosz titkosszolgálatok emberei voltak. Felmerül a gyanú, amit persze sohasem bizonyítottak, hogy a merényletekben Putyin, a volt KGB-tiszt keze is benne lehetett.

Az mindenesetre biztos, hogy amikor az oroszbarát Janukovics elnök hatalma megrendül 2004-ben és minden bizonnyal elcsalja a választást, ellenlábasa, Juscsenko váratlanul súlyos mérgezést szenved. Mint kiderül, dioxinnal mérgezték meg. Juscsenko Oroszországot vádolja a mérgezéssel. Hogy az orosz beavatkozás egyáltalán szóba került, azt jelzi, hogy a lappangó konfliktusokat a politikai krízis felszínre hozta, megmutatva az ország kelet-nyugati megosztottságát is. És persze a mából visszanézve Szkripal és Navalnij esetét ismerve nem is olyan elképzelhetetlen az oroszok ellen megfogalmazott vád.

Míg Janukovics az oroszbarát lakosság szavazataira számíthatott (ő maga is inkább beszélt oroszul, mint ukránul), addig Juscsenko hangsúlyozottan nyugatos irányt képviselt.

Végül Julia Timosenko milliárdos üzletasszonnyal együtt a békés narancsos forradalom után veszi át az ország vezetését.

Oroszország, már Putyin vezetésével mindent meg is tesz a nyugatos adminisztráció ellehetetlenítésére. Emlékezetes a 2006-os gázkrízis, amikor az orosz fél elzárva a gázcsapot nemcsak Ukrajnát, de Európát is nehéz helyzetbe hozta. Nem kis részben ennek eredményeként Janukovics vissza tud térni a hatalomba.

A végső szakítás

Ukrajna, bár elnöke az a Janukovics, aki Moszkva támogatását élvezi, közeledik az Európai Unióhoz is. Hogy ezek a lépések mennyire voltak komolyak, illetve mennyire kényszerítette ki az aktuális belpolitikai helyzet, nem tudhatjuk. De jó ötletnek tűnt az ország egybentartására óvatos közeledést lebegtetni a Nyugat felé, miközben az orosz érdekeket is szem előtt tartják. Janukovics bizonyára úgy gondolta, sikerrel egyensúlyoz. Ám 2014-ben váratlanul leállítja az EU társulási megállapodás előkészítését és bejelenti, hogy Oroszországgal fűzi szorosabbra kapcsolatait.

Ez azonnal tiltakozásokat vált ki az ország nyugati részén de a kelet területek meg nyíltan Janukovics mellé állnak.

Nem lehet máig sem tudni, az orosz titkosszolgálatoknak volt-e része ezekben az eseményekben, az viszont biztos, hogy az ország kettészakad, erőszakos cselekmények történnek, a kijevi Maidan téren tábort verő nyugatos tüntetőkre is rátámadnak.

A halálos áldozatokkal járó események végül kikényszerítik Janukovics második távozását.

Nyílt orosz beavatkozás

Ezt a helyzetet használja ki Putyin, aki egyfelől minden bizonnyal és azóta egyértelműen bizonyított módon kelet-Ukrajnában szakadár államot hoz létre, ahol állandósul a háborús helyzet. Formálisan nincsenek orosz katonák a területen, de a felszerelés egyértelműen onnan származik és amikor 2014. július 17-én a szakadár Donyecki terület felett lelőnek egy maláj utasszállító repülőgépet, egyértelművé válik, hogy a fegyvert orosz földről vitték a területre és az akció után orosz földre vitték vissza.

Az orosz adminisztráció, az országban élő oroszajkúak védelmére hivatkozva elérkezettnek látja az időt a Krím visszaszerzésére.

Itt sem nyílt katonai akcióról van szó, hanem felségjel nélküli katonák jelennek meg a Krímben, és így megszállva kikényszerítenek egy népszavazást a Krím hovatartozásáról. A népszavazás az oroszországhoz való csatlakozás mellett dönt, hivatalosan csak azután jelenik meg az orosz adminisztráció a Krímben.

Rangjelzés nélküli, maszkos katonák a Krimben, 2014-ben

Ez a lépés végérvényesen ellenséggé teszi a két országot. Mert egyfelől igaz, hogy a Krím hovatartozása esetén csupán Hruscsov szeszélye az oka, hogy a válság ebben a formájában létrejöhetett. Így akár jogosnak is tekinthetjük az orosz igényeket. Másfelől viszont ez a lépés, ebben a formában, tehát nem tárgyalásos úton, hanem egy alig leplezett titkosszolgálati és katonai akció keretében, gyakorlatilag egy erőszakos annexió, semmi más.

Ráadásul durván megsérti a Budapesti Memorandumot is.

Erre a felvetésre Putyin sajátosan érvelt: szerinte, mivel Ukrajnában forradalom volt, egy más állam jött létre és azzal az állammal Oroszország semmilyen megállapodást nem írt alá.

A mostani helyzet

Az elmúlt évek egyértelművé teszik, hogy egy keményedő és erőszakosabbá váló orosz rezsim áll szemben szép Ukrajnával. És az ukrán helyzet jottányit sem konszolidálódott 2014 óta. Erről nyilvánvalóan az oroszok is gondoskodnak, hogy így legyen, de az ukrán politikai elit hagyományos korrupciója és demokratikus deficitje sem segít a helyzeten úrrá lenni. Mindeközben a következő történik:

Oroszországban, ahogy a gazdasági problémák, és vele együtt az elégedetlenség növekszik, úgy erősödik az orosz nacionalizmus.

Putyin többször a huszadik századi történelem legnagyobb katasztrófájának nevezte a Szovjetunió szétesését. Innen már csak egy lépés egy revansista politika.

Mindennek a propaganda is megágyaz: az ukránokat nem létező nemzetként emlegeti maga Putyin is. Kézenfekvő, hogy egy nagyszabású zsarolással próbál pozíciókat elfoglalni. Bár a követelései között a NATO keleti szárnyának leszerelése is szerepel, amire igazán figyelni kell az az, hogy a még nem NATO tag volt szovjet tagköztársaságot NATO tagságának örökös tilalmát akarja elérni.

Legitim-e egy ilyen követelés? Amennyiben a szovjet szövetséges kommunista Kubát is évtizedes embargó alatt tartotta az Egyesült Államok nagyhatalmi szempontból, ha nem is elegáns, érthető. Ami elegánsabb precedens, az az Osztrák Államszerzódés, amikor az oroszok a kivonulásukért cserébe elérték, hogy Ausztria örökös semlegességet deklaráljon, természetesen nagyhatalmi garanciákat kapva biztonságára.

De egy ilyen megállapodás realitását pontosan az orosz fél aknázta alá a Budapesti Memorandum felrúgásával. Sem a Nyugat, de Ukrajna sem bízhatna egy osztrák típusú megoldásban, ha az egyik fél már eljátszotta a szavahihetőségét.

És ez az a patthelyzet, aminek sokáig nem lesz feloldása. A forró fegyveres konfliktus még az oroszoknak sem érdeke. Ebben az esetben hosszú időre elfelejthetik az Északi Áramlat 2-t, ami pedig Oroszországnak valóságos gazdasági mentőöv lehetne. De elég nagyra emelték a tétet Ukrajna körül, hogy onnan nagyon nehéz arcvesztés nélkül visszavonulni. És ami a legnagyobb kockázat: bármilyen provokatív lépés egy előre nem tervezett eszkalációt indíthat el, olyat, amelyet egyik fél sem akart.

A legvalószínűbb forgatókönyv egy lassan olvadó patthelyzet, ahonnan hosszú hónapok alatt lehet kihátrálni. Addig marad a kardcsörtetés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos a NER-luxizásról: Olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 10.



400 ezres borjúbőr Church's cipő, 1 milliós Dolce & Gabbana nadrág, 5 milliós Cartier nyaklánc, 29 milliós Cartier óra, 120 milliós Hermès Birkin táska... Sorozatosan mér csapásokat a NER-világ ékszerekkel és luxuscikkekkel kirakott világára Hadházy Ákos.

De miért szaporodtak meg ennyire ezek a fotók? Honnan jönnek a képek? Miért van egyre nagyobb visszhangjuk? És hogyan reagálnak a szereplők? A NER-luxizás tanulságairól beszélgettünk.

– Újabb és újabb posztokat tesz közzé, amelyekben különböző NER-közeli szereplők ruházatát, ékszereit, kiegészítőit vizsgálja. Akad köztük néhány igazán figyelemre méltó darab is, és az biztos, hogy egyik sem olcsó. Miként lehet ezek nyomára bukkanni, és hogyan lehet ezeket beárazni?

– Skrabski Fruzsina, aki Novák Katalin szakértői bizottságának tagja volt, egyszer kiírta, hogy ha nem lennék én, akkor ő nem is értené ezeket a luxusmárkákat, sőt, talán nem is tudná, hogy léteznek ilyenek. Magamról is ezt kell mondanom:

ha nem lenne Matolcsyné, vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszembe sem jutna, hogy léteznek ilyen táskák vagy papucsok.

Természetesen nem vagyok ezek szakértője. Például azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Birkin táska.

– De akkor hogy találja meg ezeket?

– Elolvasom a nekem küldött üzeneteket. Szerencsére nagyon sokan megtisztelnek azzal, hogy elküldik a véleményüket, információikat. Vannak honfitársaink, akik figyelemmel követik a hölgyek és olykor urak saját maguk által posztolt Instagram- vagy Facebook-bejegyzéseit, és akik tényleg értenek ezekhez a kiegészítőkhöz. Ők hívják fel a figyelmemet ezekre, és ők küldik el a fotókat is.

Ma már vannak képfelismerő szolgáltatások, így ellenőrizni is tudom az információkat.

Ráadásul gyakran mellékelik a linkeket is, amelyek alapján meggyőződhetek róla, hogy az adott darab tényleg annyiba kerül.

– Annak idején, talán a 2010-es évek közepén Habony Árpád táskája volt az első ilyen megdöbbentő eset, de az talán csak pár százezer forintos tétel volt. Azóta viszont jócskán más a szint a NER-es luxusholmik piacán...

– Különösen annak fényében, hogy a Fidesz annak idején támadta az előző kormányt, mondván, hogy luxuskormány. Ehhez képest most ez tényleg visszás. Persze minden alkalommal el kell mondanom: nem az a baj, ha valaki gazdag. Az viszont már problémás, ha ezzel hivalkodik, az ízléstelen és helytelen. De ami igazán visszatetsző, az az, hogy

olyanok hivalkodnak a vagyonukkal, akik ezt a vagyont nyilvánvalóan a politikai kapcsolataiknak köszönhetik.

És még valami: korábban is posztoltam hasonló tartalmakat, és azoknak is volt visszhangja, de messze nem akkora, mint most. Ez azt mutatja, hogy talán van egyfajta változás a levegőben, egyre többen döbbennek rá, hogy ez így nincs rendben. Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy az általános életszínvonal nem emelkedik, sőt, inkább csökken, a magyar gazdaságot sokkal mélyebben érintette a válság, mint azokat az országokat, ahol kompetens, demokratikusan működő kormányok vannak.

– Úgy tűnik, két dolog mozgatja meg igazán az embereket. Az egyik az infláció, a napi megélhetés költségei, a másik pedig ezek a fényűző javak. Ami a kettő felett van, például a több százmilliárdos vagyonok, az már túl elvont számukra. Könnyebb felfogni egy egymillió forintos nadrágot Mészáros Lőrinc feleségén, mint 1400 milliárd forintot a család zsebében.

– Szokták mondani, hogy hergelem az embereket, de szeretném, ha megértenék, mit jelentenek azok az ellopott milliárdok, amelyekről régóta beszélek. Ezek a „néhány milliós” papucsok, táskák, ruhák jobban megragadják az emberek figyelmét, mert kézzelfoghatóbbak. Az ellopott milliárdokat nehezebb felfogni, mert azok olyan nagyságrendek, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva.

Matolcsy feleségének Birkin táskáit, vagy azokat a lakásokat, luxusvillákat, amiket bemutattam, valóban könnyebb megérteni, mint azt a több százmilliárd forintot, amit az adófizetői pénzekből kisíboltak.

Rendszert kell váltani. Tudni kell ezekről. A rendszerváltásnak ma nem azt kellene jelentenie, hogy visszatérünk a kommunizmushoz vagy a szocializmushoz, hanem azt, hogy legyen következménye a dolgoknak. Az ellopott állami százmilliárdoknak, ezermilliárdoknak is következménye kell, hogy legyen.

– Lázár János tavasszal honosította meg a „luxizás” kifejezést a politikában. Mintha összebeszéltek volna...

– Valószínűleg nem ez volt a szándéka, de úgy gondoltam, ha már szóba hozta, akkor menjünk rá erre a témára. Ez egy véletlennek tűnő, de mégis helyes kommunikációs fogás lehetett a részéről.

– Nem gondolja, hogy Lázár ezzel a húzással ki akarta fogni a szelet az ön vitorlájából?

– Nem volt világos akkor sem, és most sem az, miért hozta ezt szóba. A Fidesznél ritkán történik bármi véletlenül. És ami véletlennek tűnik, az sem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy Lázár saját magát akarta ezzel fényezni, de az is, hogy a kritikusabb fideszes szavazókat akarta megszólítani. Most sem vagyok biztos benne, hogy eljutunk oda, mint a kínai kommunista párt, amely időnként példát statuál, ha nő az elégedetlenség. Lehet, hogy ez annak volt az előjele, de nem látjuk a folytatást.

Nem tűnik úgy, hogy Mészáros Lőrinc ideje lejárt volna, és Matolcsyt sem vonták felelősségre.

Az igaz, hogy a kis Matolcsy Dubaiba távozott, az apjáról viszont nem tudunk biztosat, de lehet valóságalapja annak, hogy amnesztiát kaptak.

– Amióta közöl divat- és ékszerposztokat, tapasztalt valamit? Rejtőzködőbbek lettek a NER szereplői? Visszafogottabbak?

– Vannak jelei annak, hogy egyesek próbálnak óvatosabbak lenni. Csakhogy ezek a képek el vannak mentve. Egyébként olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak.

– Ez új fejlemény, hogy szivárogtatnak, hiszen korábban a rezsim egy zárt rendszer volt.

– Korábban is előfordult, én akkor is közöltem ilyen képeket. Csak akkor nem volt akkora visszhangja. Sok esetben nem is tudom név szerint, hogy kitől származnak a képek. Ez mutatja, hogy nem arról van szó, hogy valaki jó pontot akar szerezni egy esetleges új hatalomnál. Egyszerűen még azokat is felháborítják ezek a dolgok, akik benne vannak ebben a közegben.

– Itt a nyár, indulnak a jachtok a Földközi-tengeren. Vagy lehet, hogy idén mégiscsak megfogadják Gulyás Gergely tanácsát, hogy „kevesebb yacht, több szerénység”?

– A yachtokról nem tudok, de ha megnézzük, hogy Mészáros Lőrinc hogyan utazott New Yorkba meccset nézni, hogyan repült magánhelikopterrel a reptérre, és milyen luxusszállodában szállt meg (abban, ahol Kevin a „Reszkessetek, betörők!”-ből is megszállt), az nem arra utal, hogy megértették volna, mi a probléma. Vagy ott van Mészáros Andrea, aki „fanyalgókról” beszélt, miközben

ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 millió forintot osztanak szét nyaralási támogatásként.

Az, hogy ezt egy 850 ezer forintos szoknyában tette, nem éppen szerénységre vall.

– Próbálta már kiszámítani, hogy mondjuk a Matolcsy család ökológiai lábnyomát hogyan lehetne „ledolgozni”? Hány éven át kellene nekem például PET palackot gyűjteni és tömegközlekedéssel járnom és komposztálnom, hogy lenullázzam azt, amit ők elhasználnak egy kéthetes nyaralás alatt?

– Ez nagyon nehéz, de amikor ilyen összegekről beszélünk, érdemes kiszámolni, hogy egy átlagos bérrel hány ezer évig kellene dolgozni, hogy valaki ilyen vagyonhoz jusson. Ilyenkor nagyon tanulságos történelmi párhuzamokat lehet levonni.

– Van még „tartalékban” ilyen képe vagy története? Mikor jön ki az új anyag?

– Lehet, hogy már a héten kiteszünk egy újabbat.

– Azt mondta, „kiteszünk”. Többes számban. Hányan dolgoznak ezen?

– Van egy kis stábom, akik segítenek a munkában. Például az árak ellenőrzésében, mert ahogy mondtam, nem vagyok ezek szakértője. Néha magam is megdöbbenek, és megkérem a kollégákat, hogy nézzenek utána. Sajnos a legtöbbször kiderül: az ár tényleg annyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”
Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Fagyoskodva indult az EFOTT - gumicsizmában, kabátban buliztak a sárban a fesztiválozók
A lenge nyári szettek egyelőre a táskákban várják, hogy előkerülhessenek, a fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az utóbbi napok időjárása.


A lehűlés közepén, szerdán indult a 2025-ös EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál. A tipikus, rövid, lenge fesztiválos szettek viszont egyelőre még a táskák alján maradtak.

A sukorói fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az előző napok időjárása: júliushoz képes elképesztően hideg volt, kellett bizony a hosszúnadrág, a pulcsi, a kabát, sőt még a gumicsizma is, hiszen napok óta esett már.

A hangulat azért visszahozott némi nyári életérzést, bulizni ugyanis így is lehetett, ráadásul a jelmezes fesztiválozók is örülhettek, hiszen legalább nem sültek meg a különféle szettekben. A Mikulás-jelmez pedig még találó is volt.

Mutatjuk fotósunk, Nagy Bogi képeit az első napról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: