SZEMPONT
A Rovatból

„Ha valakit bántanak, akkor nem hogy mer, de tud is majd segítséget kérni” - új, jól működő gyermekvédelmi törvényt alkotnának az áldozatok és a szakemberek

Ivák Bencét hét éven át zaklatták gyerekként. A kedden megtartott első gyermekvédelmi kerekasztal egyik kezdeményezőjét arról kérdeztük, minek kellene változnia, és mennyi esélyt látnak erre.


„Kedves túlélő! Elsőként hozzád szeretnénk szólni: tudjuk, hogy milyen nehéz ez a teher, amit cipelsz. Szeretnénk, ha tudnád, hogy ez nem a te szégyened. Ami most történik, az nincs rendben, és azért dolgozunk, hogy te bátran beszélhess. Ne félj felemelni a hangod, ne félj kiállni magadért, mert igazad van. Veled vagyunk, nem félünk” - így kezdődött hat gyerekbántalmazást túlélő felhívása, amelynek nyomán az Országos Közös Akarattal közösen megszervezték az első gyermekvédelmi kerekasztalt.

A bicskei gyermekotthon korábbi lakója, Pop Mert, a gyerekként hét éven át zaklatott Ivák Bence, egy máig hivatalban lévő politikus áldozata, Kozma Lilla Rita, és a papok által molesztált Hodász András, Pető Attila és Pion István már korábban névvel és arccal vállalták a történetüket, most pedig összefogtak, hogy szakértők és civil szervezetek segítségével

egy működőképes gyermekvédelmi törvényt dolgozzanak ki, és a pártok konszenzusával a parlament elé vigyék.

Dialógus a gyerekekért néven kedd délután rendezték meg a VDSZ Benczúr utcai székhelyén az első gyermekvédelmi kerekasztalt. Herczog Mária a kerekasztalt követő sajtótájékoztatón azt mondta, most fantasztikus lehetőség nyílt, hogy elinduljon egy olyanfajta társadalmi párbeszéd, amiben mindenen érintett aktivizálódhat. A tervekről Ivák Bencével, aki az Elmondhatom Alapítvány alapítójaként, és persze áldozatként vesz részt a munkában.

– Azt gondolnám, hogy aki abúzusban érintett volt, az inkább menekül az egésztől, dehogy akar ő ezzel még aktivistaként tovább foglalkozni.

– Talán a menekülni szó egy kicsit erős, de értem a felvetést, és azt gondolom erről, hogy vannak a gyógyulásnak stációi. Én nagyon sokat dolgozom a gyógyulásomon, és elmondhatom, hogy már előrehaladott állapotban vagyok, ezért is, és valószínűleg a habitusomból fakadóan is nem félek beszélni erről. Ráadásul az is motivál, hogy nagyon sokaknak tudunk ezzel most segíteni.

– Meg lehet ebből gyógyulni?

– Egyedi esetekről beszélünk, hogy kivel mi történt, milyen sűrűséggel, milyen intenzitással, hány éves korban, nem kisebbítve vagy nagyobbítva ezzel bármelyik bántalmazás tényét és módját. Ugyanakkor azt gondolom, hogy

nem lehet ebből meggyógyulni, de jó esetben meg lehet tanulni együtt élni vele.

– Milyen stációkon, megy keresztül az, aki elszenved valamilyen bántalmazást gyermekkorában?

– A saját tapasztalatomra tudok hagyatkozni. Először van a felismerés, utána egy nagyon hosszú önhibáztatás következik. Ezután még hosszabb szégyen, aztán szerencsés esetben egy segítségkérés, még szerencsésebb esetben meg is érkezik a segítség. Közben folyamatosan a szégyen és az önvád. Utána jó esetben következik a terápia, és ha egy sikeres terapeutát talál az ember, akkor elindulhat egy gyógyulás, ahol már jöhet annak a felismerése, hogy ez nem miattam van, nem én vagyok a rossz, nem az én szégyenem, és méltó vagyok én is arra, hogy méltóképpen éljek.

– Ön most már a terápiánál tart?

– Igen, természetesen én is járok terápiára. És mindenkinek javaslom, hogy kezdjen el ezeken dolgozni, mert meglepődik majd, amikor talál egy jó terapeutát, hogy mennyivel könnyebben lehet élni. Mert mit csinálsz, ha fáj a fejed? Beveszel egy gyógyszert. Mit csinálsz, ha a lelked fáj? És most nem azt mondom, hogy vegyél be gyógyszert, hanem hogy azt ugyanúgy kezelni kell, ugyanúgy foglalkozni kell vele, hogy igen, itt most valamit jelez a rendszerem, fáj a hasam, szorít a mellkasom, nem tudok koncentrálni. Ez mind-mind azért kiált, hogy ott valamit tessék helyre tenni. Aki teljesen egészséges életet él, és rendben van mentálhigiénés szempontból, én még neki is javasolnám, hogy kétévente menjen el egy pszichológushoz, hogy csak nézzen rá aktuálisan, hol is tart. Milyen nehézségekkel küzd adott esetben. Ennek teljesen hétköznapi dolognak kellene lennie. Hiszen már nem azt a világot éljük, amit öreganyáink, öregapáink rendre mondtak, hogy jaj, bezzeg mi még kint kapáltunk a földön. Oké, de valószínű, kapálás közben ugyanúgy szorongtak, mint én, csak akkor még nem volt erre eszköz. Most már szerencsére van, éljünk vele.

– Mi most itt beszélgetünk a Benczúr utcában, Budapestnek szinte a kellős közepén. De nézzünk egy kicsikét messzebb. Itt könnyű itt erről beszélni, de vannak olyan tájai is az országnak, ahol ez még mindig elérhetetlen.

– Iskolapszichológusnak mindenhol kell lennie.

– Na, de van?

– Hát nincs. Ezért vagyunk itt most, hogy emberek, tessék figyelni, és tessék fejleszteni magatokat, és követeljétek ki a rendszertől azokat a minimumokat, amiket ki kell, hogy a mindenkori Bencék sokkal könnyebben nőjenek föl, és nem úgy, ahogyan például én.

– Jelenleg az iskolapszichológus, a fejlesztő pedagógus általában hiányoznak az iskolákból, illetve még alsó tagozaton csak-csak, de felsőben szine egyáltalán nincsen, és minél távolabb megyünk Budapesttől, annál inkább nincsen.

– Ezt a rendszernek kell mindenhol egységesen biztosítania, tehát egy olyan rendszert kell kiépíteni, ami rendszeresen monitorozva van, hogy tényleg úgy működik, ahogyan erre hivatott. És ez szerintem csak a nulla pont. De ha mindenhol lenne például iskolapszichológus, akkor hosszú távon természetessé válna a jelenléte és megszűnnének azok az előítéletes hangok, hogy „miért mész pszichológushoz, bolond vagy?”

– Egy jó iskolapszichológus ki fogja szúrni azokat a gyerekeket, akik még a rejtegető stációban vannak a traumáik feldolgozásában?

– Azon dolgoztunk most itt, és a következő hetekben is azon fogunk dolgozni, hogy a rendszer álljon készen ezekre a helyzetekre. Egy ilyen rendszer esetében a válaszom igen lesz. Szükséges, hogy legyenek valóban képzett szakemberek, akiknek rendelkezésére áll a megfelelő infrastruktúra, háttér, a tudás, értelemszerűen az anyagi biztonság is, egy motiváló pálya, akkor megtalálják a problémás gyerekeket, igen. Ha azt felismerjük, hogy egy olyan szociális hálót kell létrehoznunk magunk alatt, amire szükség van, akkor

ha valakit bántanak, akkor nem hogy mer, de tud is majd segítséget kérni, és tudni fogja a szakember, hogy mire kell figyelni, még ha a gyerek nem is mondja.

Mert sok esetben egyébként nem mondja, illetve nem úgy mondja, ahogyan azt mi gondoljuk. De a saját nyelvükön elmondják, és ezt a szakembernek fel kell tudnia ismerni, és egy jó rendszerben tudnia kell azt is, hogy utána hova küldje ezt a gyereket, tudnia kell, hogy ő mit tehet.

Az Országos Közös Akarat munkaterve

– De bármilyen szép tervek is születnek itt, abból nem lesz semmi, ha ezt nem sikerül elfogadtatni a törvényhozással.

– Éppen ezért történik most az, hogy megvolt az első kerekasztal beszélgetés, és a következőre várjuk a pártokat, a kormánypártot is várjuk természetesen.

Azt kértük az összes párttól, hogy dolgozzon ki egy saját gyermekvédelmi tervet,

és a következő kerekasztal beszélgetésen ezen tervekből kívánunk létrehozni egy közös asztalra letehető anyagot, hogy a döntéshozóknak lehetőségük legyen mindezt törvénybe önteni.

– És erre minden párt nyitott, jönnek, csinálják, együttműködnek?

– Beszéljünk két hét múlva erről, és akkor ki fog derülni a gyakorlatban, hogy mi történt.

Még most is várják a magyarázatot

A gyerekvédelmi kerekasztalt kezdeményező áldozatok szerint a politikának még van egy másik adóssága is. Felhívásukban ezt írják:

„A mostani, nehéz időszak sokunkban fájdalmas emlékeket ébresztett, amikor láttuk, hogy hogyan kezelik a felelős döntéshozók a rájuk bízottak ügyeit. Szeretnénk újra emlékezteti a hatalmat arra, hogy még mindig lehetnek tisztességesek és dönthetnek úgy, hogy tovább nem titkolóznak, és rejtegetik mindazt, ami történt, hanem az emberi méltóságot választják. Ahogyan az áldozatoknak is joguk van az igazsághoz, úgy a lemondott köztársasági elnöknek is joga van elmondani azt.

Ez persze nem könnyű feladat, de a legnagyobb felemelkedések jellemzően ilyen mélységekből indulnak.

Bár elhangoztak ígéretek, és látunk gesztusokat a politikai vezetés részéről, továbbra is várjuk a magyarázatot a kegyelmi döntésről, mert azt gondoljuk, hogy a bocsánatkérés mellett az áldozatok ezt is megérdemlik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos a NER-luxizásról: Olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 10.



400 ezres borjúbőr Church's cipő, 1 milliós Dolce & Gabbana nadrág, 5 milliós Cartier nyaklánc, 29 milliós Cartier óra, 120 milliós Hermès Birkin táska... Sorozatosan mér csapásokat a NER-világ ékszerekkel és luxuscikkekkel kirakott világára Hadházy Ákos.

De miért szaporodtak meg ennyire ezek a fotók? Honnan jönnek a képek? Miért van egyre nagyobb visszhangjuk? És hogyan reagálnak a szereplők? A NER-luxizás tanulságairól beszélgettünk.

– Újabb és újabb posztokat tesz közzé, amelyekben különböző NER-közeli szereplők ruházatát, ékszereit, kiegészítőit vizsgálja. Akad köztük néhány igazán figyelemre méltó darab is, és az biztos, hogy egyik sem olcsó. Miként lehet ezek nyomára bukkanni, és hogyan lehet ezeket beárazni?

– Skrabski Fruzsina, aki Novák Katalin szakértői bizottságának tagja volt, egyszer kiírta, hogy ha nem lennék én, akkor ő nem is értené ezeket a luxusmárkákat, sőt, talán nem is tudná, hogy léteznek ilyenek. Magamról is ezt kell mondanom:

ha nem lenne Matolcsyné, vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszembe sem jutna, hogy léteznek ilyen táskák vagy papucsok.

Természetesen nem vagyok ezek szakértője. Például azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Birkin táska.

– De akkor hogy találja meg ezeket?

– Elolvasom a nekem küldött üzeneteket. Szerencsére nagyon sokan megtisztelnek azzal, hogy elküldik a véleményüket, információikat. Vannak honfitársaink, akik figyelemmel követik a hölgyek és olykor urak saját maguk által posztolt Instagram- vagy Facebook-bejegyzéseit, és akik tényleg értenek ezekhez a kiegészítőkhöz. Ők hívják fel a figyelmemet ezekre, és ők küldik el a fotókat is.

Ma már vannak képfelismerő szolgáltatások, így ellenőrizni is tudom az információkat.

Ráadásul gyakran mellékelik a linkeket is, amelyek alapján meggyőződhetek róla, hogy az adott darab tényleg annyiba kerül.

– Annak idején, talán a 2010-es évek közepén Habony Árpád táskája volt az első ilyen megdöbbentő eset, de az talán csak pár százezer forintos tétel volt. Azóta viszont jócskán más a szint a NER-es luxusholmik piacán...

– Különösen annak fényében, hogy a Fidesz annak idején támadta az előző kormányt, mondván, hogy luxuskormány. Ehhez képest most ez tényleg visszás. Persze minden alkalommal el kell mondanom: nem az a baj, ha valaki gazdag. Az viszont már problémás, ha ezzel hivalkodik, az ízléstelen és helytelen. De ami igazán visszatetsző, az az, hogy

olyanok hivalkodnak a vagyonukkal, akik ezt a vagyont nyilvánvalóan a politikai kapcsolataiknak köszönhetik.

És még valami: korábban is posztoltam hasonló tartalmakat, és azoknak is volt visszhangja, de messze nem akkora, mint most. Ez azt mutatja, hogy talán van egyfajta változás a levegőben, egyre többen döbbennek rá, hogy ez így nincs rendben. Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy az általános életszínvonal nem emelkedik, sőt, inkább csökken, a magyar gazdaságot sokkal mélyebben érintette a válság, mint azokat az országokat, ahol kompetens, demokratikusan működő kormányok vannak.

– Úgy tűnik, két dolog mozgatja meg igazán az embereket. Az egyik az infláció, a napi megélhetés költségei, a másik pedig ezek a fényűző javak. Ami a kettő felett van, például a több százmilliárdos vagyonok, az már túl elvont számukra. Könnyebb felfogni egy egymillió forintos nadrágot Mészáros Lőrinc feleségén, mint 1400 milliárd forintot a család zsebében.

– Szokták mondani, hogy hergelem az embereket, de szeretném, ha megértenék, mit jelentenek azok az ellopott milliárdok, amelyekről régóta beszélek. Ezek a „néhány milliós” papucsok, táskák, ruhák jobban megragadják az emberek figyelmét, mert kézzelfoghatóbbak. Az ellopott milliárdokat nehezebb felfogni, mert azok olyan nagyságrendek, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva.

Matolcsy feleségének Birkin táskáit, vagy azokat a lakásokat, luxusvillákat, amiket bemutattam, valóban könnyebb megérteni, mint azt a több százmilliárd forintot, amit az adófizetői pénzekből kisíboltak.

Rendszert kell váltani. Tudni kell ezekről. A rendszerváltásnak ma nem azt kellene jelentenie, hogy visszatérünk a kommunizmushoz vagy a szocializmushoz, hanem azt, hogy legyen következménye a dolgoknak. Az ellopott állami százmilliárdoknak, ezermilliárdoknak is következménye kell, hogy legyen.

– Lázár János tavasszal honosította meg a „luxizás” kifejezést a politikában. Mintha összebeszéltek volna...

– Valószínűleg nem ez volt a szándéka, de úgy gondoltam, ha már szóba hozta, akkor menjünk rá erre a témára. Ez egy véletlennek tűnő, de mégis helyes kommunikációs fogás lehetett a részéről.

– Nem gondolja, hogy Lázár ezzel a húzással ki akarta fogni a szelet az ön vitorlájából?

– Nem volt világos akkor sem, és most sem az, miért hozta ezt szóba. A Fidesznél ritkán történik bármi véletlenül. És ami véletlennek tűnik, az sem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy Lázár saját magát akarta ezzel fényezni, de az is, hogy a kritikusabb fideszes szavazókat akarta megszólítani. Most sem vagyok biztos benne, hogy eljutunk oda, mint a kínai kommunista párt, amely időnként példát statuál, ha nő az elégedetlenség. Lehet, hogy ez annak volt az előjele, de nem látjuk a folytatást.

Nem tűnik úgy, hogy Mészáros Lőrinc ideje lejárt volna, és Matolcsyt sem vonták felelősségre.

Az igaz, hogy a kis Matolcsy Dubaiba távozott, az apjáról viszont nem tudunk biztosat, de lehet valóságalapja annak, hogy amnesztiát kaptak.

– Amióta közöl divat- és ékszerposztokat, tapasztalt valamit? Rejtőzködőbbek lettek a NER szereplői? Visszafogottabbak?

– Vannak jelei annak, hogy egyesek próbálnak óvatosabbak lenni. Csakhogy ezek a képek el vannak mentve. Egyébként olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak.

– Ez új fejlemény, hogy szivárogtatnak, hiszen korábban a rezsim egy zárt rendszer volt.

– Korábban is előfordult, én akkor is közöltem ilyen képeket. Csak akkor nem volt akkora visszhangja. Sok esetben nem is tudom név szerint, hogy kitől származnak a képek. Ez mutatja, hogy nem arról van szó, hogy valaki jó pontot akar szerezni egy esetleges új hatalomnál. Egyszerűen még azokat is felháborítják ezek a dolgok, akik benne vannak ebben a közegben.

– Itt a nyár, indulnak a jachtok a Földközi-tengeren. Vagy lehet, hogy idén mégiscsak megfogadják Gulyás Gergely tanácsát, hogy „kevesebb yacht, több szerénység”?

– A yachtokról nem tudok, de ha megnézzük, hogy Mészáros Lőrinc hogyan utazott New Yorkba meccset nézni, hogyan repült magánhelikopterrel a reptérre, és milyen luxusszállodában szállt meg (abban, ahol Kevin a „Reszkessetek, betörők!”-ből is megszállt), az nem arra utal, hogy megértették volna, mi a probléma. Vagy ott van Mészáros Andrea, aki „fanyalgókról” beszélt, miközben

ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 millió forintot osztanak szét nyaralási támogatásként.

Az, hogy ezt egy 850 ezer forintos szoknyában tette, nem éppen szerénységre vall.

– Próbálta már kiszámítani, hogy mondjuk a Matolcsy család ökológiai lábnyomát hogyan lehetne „ledolgozni”? Hány éven át kellene nekem például PET palackot gyűjteni és tömegközlekedéssel járnom és komposztálnom, hogy lenullázzam azt, amit ők elhasználnak egy kéthetes nyaralás alatt?

– Ez nagyon nehéz, de amikor ilyen összegekről beszélünk, érdemes kiszámolni, hogy egy átlagos bérrel hány ezer évig kellene dolgozni, hogy valaki ilyen vagyonhoz jusson. Ilyenkor nagyon tanulságos történelmi párhuzamokat lehet levonni.

– Van még „tartalékban” ilyen képe vagy története? Mikor jön ki az új anyag?

– Lehet, hogy már a héten kiteszünk egy újabbat.

– Azt mondta, „kiteszünk”. Többes számban. Hányan dolgoznak ezen?

– Van egy kis stábom, akik segítenek a munkában. Például az árak ellenőrzésében, mert ahogy mondtam, nem vagyok ezek szakértője. Néha magam is megdöbbenek, és megkérem a kollégákat, hogy nézzenek utána. Sajnos a legtöbbször kiderül: az ár tényleg annyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Három napja áram nélkül Pomázon: olvadozó mélyhűtők, csend, romantikus vacsora gyertyafénynél
A postás, mint régen, felkiabál a házaknál, ahova levél érkezett. Három betonoszlopot is kidöntött a szél, várni kellett a speciális munkagépekre, majd arra, hogy megkössön a beton. A polgármester szerint van tanulság, amit érdemes levonni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 11.



„Ha áram van, minden van” – így szólt a kilencvenes évek egyik hirdetése. De mi van, ha nincs? A pomázi Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán utcában hétfőn ment el az áram, és csütörtök délutánig sem jött vissza.

Az utcák csendesek, ahogy egy kertvároshoz illik. Ha nem tudnám, hogy itt már harmadik napja ez a helyzet, semmi sem tűnne fel. Szülők sétáltatják gyermekeiket, nyugdíjasok beszélgetnek a házak előtt. Máshol éppen autót szerelnek a ház előtt. Nyugalom van, szinte idilli. Persze, amikor szóba kerül az áramszünet, kiderül, már nagyon várják, hogy vége legyen a nomád életnek.

A legtöbben ki sem merik nyitni a fagyasztót, reménykedve abban, hogy a hőszigetelése még tartja a hűvösséget, és talán nem romlanak meg a benne tárolt ételek.

Azért némi kétségem támad, hogy több mint 72 óra után mi lehet a hűtőkben, az a néhány centis hőszigetelés ekkora csodákra nem képes, de nem akarom elkeseríteni beszélgetőtársaimat.

Egy nyugdíjas nő mesél a viharról: az utcában is fákat csavart ki, a szomszédja most is darabolja az udvarán, szerencsére az épületekben nem esett kár. Előkerültek a gyertyák, és várnak, más nem is tudnak csinálni. Két férfi a garázsuk előtt szerel egy Skodát. Éppen a vége felé járnak. Megkérdem, hogyan tudnak dolgozni áram nélkül? Kiderül, hogy akkumulátoros szerszámaik vannak, szerencsére a lámpa is akkuval megy, és fel is volt töltve. Amúgy a szerelésnek lassan a végére érnek, kell az autó, az idősebb férfi azzal jár dolgozni. Ott tudja tölteni a telefonját.

A postás csengő híján felkiabál a házakba – meséli nevetve, könyékig olajosan. Rákérdezek, hogyan tud így megfürdeni, mielőtt dolgozni indul? Van még egy kicsi meleg víz a bojlerban, takarékoskodnak, de ha elfogy, marad a hideg víz.

Odébb, egy másik garázs előtt fiatal nő takarít éppen. Megszólítom. Kiderül, a 13 éves lánya éppen táborban van, így hát az otthoni kalandtáborból kimaradt. Az áramszünet romantikus oldaláról mesél.

Esténként gyertyafényes vacsorát rendeznek a férjével, nincs zaj, nincsenek ingerek, internet sincs, közösségi média sincs, lelassult és elnyugodott minden.

„De íme, itt jő” - mintha egy színdarab lenne, megérkezik a férje egy nagy csokor vörös rózsával. Átadja a feleségének, megölelik egymást. Nem tudom nem megkérdezni, hogy a romantikus vacsoráknak köszönhető-e a csokor, de nem – szerinte neki van a legcsodálatosabb felesége, egyébként is hozott volna most neki. Home office-ban dolgozna, de pont erre a hétre vett ki szabadságot, nincs izgulás tehát emiatt sem.

A garázsok előtt kisebb aggregátor, valaki innen oldja meg az áramellátását, nyilván korlátozottan. Amikor le akarom fényképezni a készüléket, az emeletről rám kiabálnak, hogy nincsen ehhez jogom. Hiába magyarázom, hogy nem a tolvaj, hanem az újságíró vagyok, nem sikerül meggyőznöm a lekiabálót.

Sokkal barátságosabb egy idős asszony. Számára az áramszünet a mindenki által említett hűtőgondok mellett leginkább a tévé hiányát jelenti, ami nem is fog megoldódni egyhamar.

Az áram ugyan visszajön most már talán hamarosan, de a szintén leszakadt kommunikációs kábeleket csak később kötik vissza, az nem az áramszolgáltató feladata.

Az utca végében most is dolgoznak: előbb az oszlopot kell felállítani, utána az áramszolgáltató vezetékeit helyezik rá vissza, és csak utána jöhetnek a társbérlők: a televíziós és internetszolgáltatók.

Pomáz polgármesterével, Leidinger István azt mondja, hogy összesen kilenc helyen volt áramkimaradás a településen, egy 20 kilovoltos vezeték szakadása miatt. Ezekből mára már csak a zeneszerzőkről elnevezett utcák maradtak. Ott ugyanis két villanyoszlopot is kidöntött a szél, tehát a helyi vezeték is elszakadt. És itt jön a nagy gond: a villanyoszlop visszahelyezésekor betonozásra is szükség van.

A beton elvileg 28 nap alatt köt meg teljesen, a szilárdsága 50 százalékát is csak három nap után éri el.

Megfelelő adalékokkal ezen lehet valamennyit gyorsítani. Végül szárazbetonnal és megfelelő eljárással sikerült ezt pár napra rövidíteni. Ha sikerül az oszlopot körbebetonozni, és az stabil lesz, akkor lehet szó arról, hogy a vezetékekkel biztonságosan megterheljék az oszlopot. Ezt eldönteni, hogy mikor lehetséges, a szakemberek dolga.

És hogy mik a tanulságok?

„A 112-es rendszer gyakorlatilag összeomlott, és telefonálni nem lehetett, a telekommunikációs rendszerek összeomlottak, ha hétfőn 15 és 19 óra között valakinek mentőt kellett volna hívni vagy kigyulladt volna a háza valakinek villámcsapás következtében, nem tudott volna segítséget hívni” - mondja a polgármester. Emellett szerinte a tűzoltóság kommunikációja is összeomlott, az úgynevezett EDR-rendszer, amit használnak, az sem működött.

A legkritikusabb órákban az a megoldás maradt, hogy az embereknek be kellett sétálni a tűzoltóságra segítséget kérni.

További tanulság az, hogy a gallyazásokat akár lakossági tiltakozások ellenére is el kell végezni, nem szabad hagyni, hogy a távvezetékeket a fák veszélyeztessék. Vannak jogszabályok, szabályok, amik előírják, hogy mekkora védőtávolságot kell biztosítani az adott vezetékek körül, ahova nem ültethető fa, hogy a szolgáltatás zavartalanul tudjon működni. Ha ez nincs meg, akkor történik az, ami most történt.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e erre pénz, a polgármester annyit tudott mondani, hogy „jó kérdés”.

„Nem tudom még, hogy honnan, de erre pénzt kell fordítanunk, és át kell gondolnunk a védelmi struktúrát.”

A polgármester szerint itt lakosságnak is van feladata: villamos vezetékek alá ne ültessenek fákat, mert annak bizony ilyen következményei lehetnek.

Rákérdezek arra is, hogy az események után összeülnek-e a településvezető kollégákkal és a katasztrófavédelemmel, hogy átbeszéljék a tapasztalatokat, amire a polgármester egy vallomással válaszol.

„Előző életemben tűzoltóparancsnok voltam, és minden olyan nagyobb esemény után, ami hozott tanulságokat, én mindig készítettem egy összefoglaló jelentést javaslatokkal, hogy mit kellene átgondolni. Ugyanezt fogom csinálni, és ezt természetesen el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium felé, a kormányzat felé, mert ezekkel bizony foglalkozni kell.”

Vissza az Erkel utcába: a kanyaron túl munkagépek. Már éppen levonulóban vannak. Áll az oszlop, a vezetékek is felkerültek már. Ezek szerint kellőképpen megkötött a beton. Néhány utcabeli kérdezgeti a szakembereket: mikor lesz készen a vezeték? Készen vannak, ők már végeztek – hangzik a válasz –, most már az E.ON dolga, hogy visszakapcsolja a vezetéket. Még nagyon sok helyen dolgoznak ezek a brigádok, tehát arra még várni kell egy kicsikét.

Az új oszlop mellett a földön fekszik a kettétört régi. A földön darabokban a televíziós kábelek. Még sok idő, amíg minden helyreáll Pomázon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Fagyoskodva indult az EFOTT - gumicsizmában, kabátban buliztak a sárban a fesztiválozók
A lenge nyári szettek egyelőre a táskákban várják, hogy előkerülhessenek, a fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az utóbbi napok időjárása.


A lehűlés közepén, szerdán indult a 2025-ös EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál. A tipikus, rövid, lenge fesztiválos szettek viszont egyelőre még a táskák alján maradtak.

A sukorói fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az előző napok időjárása: júliushoz képes elképesztően hideg volt, kellett bizony a hosszúnadrág, a pulcsi, a kabát, sőt még a gumicsizma is, hiszen napok óta esett már.

A hangulat azért visszahozott némi nyári életérzést, bulizni ugyanis így is lehetett, ráadásul a jelmezes fesztiválozók is örülhettek, hiszen legalább nem sültek meg a különféle szettekben. A Mikulás-jelmez pedig még találó is volt.

Mutatjuk fotósunk, Nagy Bogi képeit az első napról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: