„Ha nem tetszik, hogy a kormány milliárdokat önt a fociba, ne a válogatottat szidd: ikszelj a megfelelő helyre 2022-ben!”
Nem vagyok futballfanatikus. Bár kifejezetten szeretek focizni, sosem fociztam rendszeresen, még grund szinten sem. Ez összefügg azzal is, hogy sosem voltam kiemelkedő benne, annyira pedig nem érdekelt, hogy dolgozzak a problémán.
Egyszer pályára léptem a Rádiókabaré válogatottjában, de Farkasházy Tivadar kb. 2 perc után örökre lecserélt – teljes joggal.
Nézőként is kocaszurkoló vagyok. Vb-t, Eb-t követni szoktam, de a kettő között szinte semmit nem nézek. Sem a magyar klubmeccseket, sem a BL összecsapásokat.
Ami szembetűnő, hogy jellemzően pont azok rúgnak bele gondosan megfogalmazott mondatokkal embertársaikba, akik egyébként az egyenlőség nagy hívei, és könnyfacsaró posztokban nyafognak a bántalmazó kultúráról.
Úgy látszik, a bántalmazó kultúra csak addig zavarja őket, amíg a rossz oldalán állnak. Megpróbálom összegyűjteni a legtipikusabb reakcióikat.
„Orbán elérte, hogy ne a magyaroknak drukkoljak.”
Tényleg? Azt hittem, önálló értékrenddel rendelkező, autonóm személyiség vagy, aki nem másokhoz igazítja a véleményét. Bocs, tévedtem.
Ha neked sem tetszik, azért nem a válogatotton (és pláne nem a szurkolókon) kell elverni a port, hanem 2022-ben, a fülkében a megfelelő helyre kell ikszelni.
„Nem örülök a jó szereplésnek, mert nő tőle Orbán/a kormány népszerűsége, és ezért fognak megint győzni.”
Most komoly? Őszintén, ha a magyar társadalom azon a szellemi szinten van, hogy ez dönti el a választást, meg is érdemeljük, amit kapunk.
„A vízilabdázók/kajakosok/tollaslabdázók/petanque-osok bronz/ezüst/aranyérmesek lettek, azzal miért nem foglalkozik senki?”
Röviden: mert az nem érdekli őket. Ilyen egyszerű.
Most komolyan számon kéred felebarátaidon, hogy miért az egyik sportágat szereti, és miért nem a másikat? Ha valaki a focit szereti, akkor a focit fogja követni és nem a gerelyhajítókat. Ilyen egyszerű.
Ne legyünk naivak, sem álszentek: az emberek az ókortól kezdve azért nézik meg a sporteseményeket, mert szórakozásra vágynak. Ezért azokat a sportokat fogják előnyben részesíteni, amelyek szórakoztatóak a számukra. Ez természetesen szubjektív, a magyarok többsége például soha nem fogja megérteni, hogy válhatott a krikett akkora őrületté Nagy Britanniában és gyarmatain. De jó esetben nem mondjuk azt, hogy a britek hülyék, amiért szeretik.
A foci népszerűségébe valószínűleg az is belejátszik, hogy kölyökkorunktól kezdve focizni szoktunk a grundon, nem pedig távol ugrani, vízilabdázni, vagy baseballozni. A lakosság jelentős részének van saját élménye róla, ezért sokkal jobban tud kötődni hozzá. Megint csak azt tudom mondani, ez van.
„Milliókat keresnek, de nem látszik a teljesítményen.”
Igen, a profi futballisták aránytalanul többet keresnek az egyszerű halandókhoz képest. Sőt, más sportolókhoz képest is. Ez a világban sok helyen így van. Elismerem, hogy nálunk indokolatlanul sok közpénz áramlik ebbe a szektorba, de ebben a sportolóink bűne legfeljebb annyi, hogy elfogadják a juttatásokat.
Persze, lehet azt mondani, hogy legyenek szerényebbek, érjék be kevesebbel, de őszintén: ha felajánlanák bárkinek, hogy kapsz egy kisebb vagyont azért, hogy azzal foglalkozz, amit amúgy is szívesen csinálsz, 100 emberből hányan mondanának nemet?
És speciel épp az utóbbi években valóban látszik a teljesítményen. Odateszik magukat a fiúk.
„Csak azért lehetünk ott zsinórban másodszor, mert megnövelték a résztvevő csapatok számát.”
Ezt senki sem vitatja. Ha még mindig csak 8 válogatott játszaná az Eb-t, a közelébe sem kerülnénk. Ettől függetlenül az Eb szereplést nem ingyen adják, meg kell érte dolgozni. Ráadásul, míg a ranglistán 28. magyar válogatottnak sikerült kvalifikálnia magát, például a 25. Romániának, a 22. Norvégiának, vagy a 16. Szerbiának ez nem jött össze.
„Miért olyan nagy szám két döntetlennel kiesni?”
A ranglista 28. helyén álló magyar futballválogatott a ranglista 5. helyén álló, világbajnoki címvédő franciákkal játszott 1:1-et, a 4. helyezett németekkel pedig Münchenben ért el 2:2-t úgy, hogy a németeknek kellett az eredmény után futniuk. A portugáloktól elszenvedett 3:0 fáj, de ők az előző Eb-győztesei, és a ranglista 6. helyezettjei. Ez mutatja, hogy bőven van még hová fejlődni. De hosszú idő óta először hihetővé vált, hogy képesek vagyunk fejlődni.
Az erőviszonyok tükrében a papírforma három sima vereség lett volna. A látszat ellenére a portugál zakó sem volt az, aki látta a meccset, tudja.
Végül kiestünk, ami összességében reális eredmény egy ilyen erős csoportból. De úgy estünk ki, hogy kivívtuk vele az egész sportág elismerését, és több évtized után végre nem legyintenek ránk. Mostantól úgy fognak érkezni hozzánk a csapatok, hogy van veszítenivalójuk.
Az elért eredmény értékét az adja, hogy magukhoz képest hová jutottak el a fiúk. Ha a magyar klubmérkőzéseken is ilyen színvonal lenne, ismét megtelnének a stadionok.
Nem szereted a futballt? Semmi probléma. Ne nézd. Bosszant, hogy ekkora a felhajtás körülötte? Nőj fel, bírd ki. Pár hét az egész.
De ha mást nem, azt mindenki értékelhetné, hogy a magyar futball válogatott müncheni teljesítménye miatt hetek óta először ír rólunk úgy a világsajtó, hogy nem kell miatta szégyenkeznünk.
Hadd idézzem a Kicker magazint, amelynek újságírói – velem ellentétben – értenek valamit a focihoz: