SZEMPONT
A Rovatból

"Ha egyszer majd nem veszem fel a kaputelefont, tudni fogják, hogy kampó” – requiem a magyar nyugdíjasért

Vendégszerzőnk szerint jóval több tisztelet járna az időseknek.


Amikor arról írtam itt, a Szeretlek Magyarországon, hogy nem akarok anya lenni, nagyon sokan reagáltak úgy, hogy mi lesz velem öregkoromra, ha már munkanélküli, beteg és csúnya leszek, és senki le se sz*r.

Az élet úgy hozta, hogy nagyon sok idős embert ismerek. És az a véleményem, hogy a többségüket tényleg le se sz*rják. Ha van családjuk, ha nincs. Pedig nem ezt érdemlik.

Két éve történt. Egy nagyon kedves, nyolcvan fölötti néni lakásában ültem, épp halottak napján. Régi ismeretség volt ez, közel laktunk, családilag is összefonódtunk kissé, mindig én vettem a kedvenc ránctalanító arckrémjét (imádott szépítkezni), anyák napján anyám vörös, nagymamám sárga, ő törtfehér rózsacsokrot kapott tőlem. Szóval ott ültünk egy kávé meg egy szál égő gyertya fölött, amit a férje emlékére gyújtott, és azt mondta: „Tudod, csak egyvalamit kérek a Jóistentől. Hogy ebben a lakásban halhassak meg, ahol az uram.”

Hát nem fog. Több felnőtt gyereke van (a felismerhetőség miatt még a nemüket sem mondom), a kerületben laknak, kifejezetten jómódúak és jócskán van szabadidejük. Nemrég berakták az anyjukat egy szeretetotthonba. Igen, túl volt már egy infarktuson, szalajtott is néha, csinált meg beszélt hülyeségeket, de jól bírta magát, eltötyörgött a lakásában. Heti egy-két óra odafigyelés, esetleg egy gondozó (a pénz nem volt akadály) mellett maradhatott volna.

De elvitték. Egy szomszéd szerint még nézni is rossz volt, ahogy kivonszolták a kocsihoz.

A gyerekei azt magyarázták, hogy sokat utaznak, elfoglalja őket a saját családjuk (úgy tűnik, ebbe az édesanyjuk nem tartozik bele), a néni meg szerintük éjjel-nappali felügyeletre szorul. A ház egyik kilencven (!) éves lakója erre csak egy szóval reagált: „Gazemberek.”

idos05

Az én házamban is sok öreg él. Egy otthonkás idős hölgy (a nevét se tudom) rendszeresen átcsönget, hogy állítsam be a digitális ébresztőóráját, mert véletlenül kihúzta a dugóját, és lenullázódott, ő meg nem tudja, hogy kell. Aztán ha már ott vagyok, kitöltöm az ELMÜ-s kérdőívét, hogy kapjon fizetési kedvezményt, és lefordítom, hogy mi van ráírva a csilivili nyugati tusfürdőre, amit ajándékba kapott, de „fogalma sincs, hova kell kenni.” Ha megkérdezem, kitől kapta, csak legyint: „A gyerekektől meg az unokáktól.”

"
De mindig rohannak, csak a kaputelefonon szólnak fel kéthetente, hogy élek-e még. Jó, hát én megértem, ilyen a mai világ. Ha egyszer majd nem veszem fel a kaputelefont, tudni fogják, hogy kampó.

A nagyszüleim falujában szintén rengeteg az idős ember. Volt egy házaspár, akiket imádtam. A néni mindig rakott kelkáposztát főzött a kedvemért, mert egyszer azt mondtam, olyan jót még soha nem ettem. És a legszebb kávéskészletükből szervírozta a tejeskávét.

Iszonyatos tragédiával kellett együtt élniük, a fiukat meg a lányukat is eltemették, az egyiket autóbaleset, a másikat májbetegség miatt. Mindketten 44 évesen haltak meg, négy év különbséggel. Az asszony szó szerint belerokkant, legalább tízféle betegsége volt, a fél lábát is levágták, aztán két éve feladta a szervezete. A férje 75 évesen egyedül maradt a házban. A városi unokáik, akiknek minden spórolt pénzüket odaadták, feléjük se néznek. A bácsit idén júliusban láttam utoljára. Kérdeztem, hogy van (ő sincs jól, hónapok óta furán imbolyogva jár, az orvosok nem találják az okát), csak annyit mondott:

"
Kicsim, nekem a gyerekeink halála után csak egy célom volt az életben. Hogy a feleségemre vigyázzak, amíg él. Ezt a feladatot elvégeztem. Nincs több dolgom.idos01

Ne értsetek félre. Én nem vagyok Teréz anya, és nem is ítélkezem. Biztos vagyok benne, hogy szép számmal vannak öreg emberek, akiket szeret és becsül a családjuk. A szomszéd házban is ismerek egy beteg, idős asszonyt, akinek a 25 éves fia minden reggel főtt ételt hoz munkába menet, és a karjában viszi le a kocsihoz, ha kontrollra megy a kórházba. De többségében sajnos nem ezt látom.

Torzonborz, ócska ruhákba öltözött, mozogni is alig tudó öregeket látok, akikről süt az elhanyagoltság, a szegénység és a magány.

Egy járókeretes néni például minden reggel addig ácsorog a házunk előtt, amíg valaki meg nem szánja, és le nem segíti őt a bejárat előtti pár lépcsőn. Néha én. Az ő nevét se tudom. Hol vannak a rokonok, hol van a szociális ellátó hálózat (ez költői kérdés volt), hol van ez a családcentrikusnak kikiáltott ország?

Ezek az emberek nem „nyuggerek”, ahogy mostanában szokás őket legyintve aposztrofálni, hanem emberi életek. Amelyeket többnyire értünk éltek le. Igen, egy öregember néha idegesítő. Agresszív a buszon (egyébként számtalan öregkori agyi betegség tünete az agresszió, tehát ez sem mindig úgy van, ahogy hisszük), lassú, bogaras, útban van. De ne ezt nézzük, az istenért!

Néha álljunk velük szóba, és hihetetlen, hogy kivirulnak, és milyen bölcsességeket hallunk tőlük.

idos02

A 97 éves nagyapám például, amikor a minap hosszan elcsicseregtem neki valamilyen munkahelyi sztorit, felemelte az ujját, és így szólt: „Ha az asszony hallgat, ne szakítsuk félbe.” Az egész család röhögött, de tény, hogy elhallgattam.

Na EZ jut nekem eszembe az öregekről. És nem az, hogy nekem ki fogja a gondomat viselni, ha már csúnya leszek, vén, és le se sz*rnak. Egyelőre még ott tartok, hogy én ne sz*rjam le azokat, akik szeretetet és figyelmet érdemelnek tőlem. És mindannyiunktól.

Képek: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk