SZEMPONT
A Rovatból

Gyerekhez kötni a lakástámogatást, olyan mintha a szerveinket kérnék

Zsilák Szilvia/Abcúg, Fotó: Habitat/Varga Gábor Vargosz - szmo.hu
2019. szeptember 12.



Gyerekvállalás esetén támogatják a fiatalok lakásszerzését

A családi háttér mellett fontos szerepe van a lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatási lehetőségeknek. A legfontosabb lakáspolitikai intézkedés 2018-ban a lakástakarékpénztárak radikális gyorsaságú megszüntetése volt. A számok is azt mutatják, hogy a 22 éves fennállásuk alatt a lakástarékpénztárakkal sokan számoltak, a 25-35 év közötti fiatalok 46 százaléka számolt ezzel a forrással az első lakásvásárlásnál. A lakástakarékpénztárak a népszerűségüket a melléjük járó állami támogatásoknak köszönhették, ezt a támogatási formát jellemzően a középosztály tagjai vették igénybe. A takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetése tehát elsősorban a relatíve kedvezőbb helyzetű fiatalok számára vágott el egy fontos – és gyermekválláshoz nem kötött – lakásfinanszírozási lehetőséget.

A takarékpénztárak állami támogatásának megszűnése után az otthonteremtési támogatások csak szinte akkor támogatják a fiatalok lakásszerzését, ha az gyerekvállalással párosul.

A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) 2016 óta a legnagyobb költségvetésű lakhatási támogatássá vált, ami viszont a gazdagabb háztartások számára hozzáférhető, a szegényebbek ebből teljesen kiszorulnak. A falusi CSOK bevezetése tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a fiatalok az alacsonyabb ingatlanáraknak köszönhetően a munkalehetőségeiktől és jó minőségű intézményektől, szolgáltatásoktól távolabbi településeken vásárolnak ingatlant.

A 30 év alatti fiatalok közel fele községekben, több mint egyharmaduk pedig kisvárosokban használta fel a CSOK-ot. 2018. októberéig összesen 45 ezer gyermek születését vállalták előre, a 21 és 25 év közöttiek kétharmada, a 26 és 30 év közöttiek több mint fele vállalt előre gyereket.

Az állami támogatások nem kompenzálják a családi támogatások erős hatásából fakadó esélykülönbségeket, hanem ráerősítenek azokra. Ennek a két tényezőnek az egymásra hatása a jövőben valószínűleg tovább fogja növelni a szakadékot az alacsonyabb és a magasabb státuszú fiatalok között.

Igazán sajátos helyzetben van a fiatal bérlői generáció

Fontos különbséget tenni azok között a gazdagabb fiatalok között, akik önszántukból választják a bérlői létet, – hiszen így például rugalmasabbak tudnak maradni –, és azok között, akik azért ragadnak albérletben, mert nincs más alternatívájuk.

A Magyar Tudományos Akadémia egyik felmérésében fővárosi fiatalokat kérdezett meg a jelenlegi lakáshelyzetükről és jövőbeli terveikről. A 18 és 35 év közötti fiatalok 23,8 százaléka bérelt lakásban él, 72,8 százalékuk pedig tulajdonosként, vagy tulajdonos családtagjaként.

A megkérdezettek kétharmada azért lakik bérelt lakásban, mert nem engedhet meg magának sajátot.

A legtöbb interjúalany a jövőben szeretne saját lakást, azonban sokan realizálták a helyzetüket, és a jövőben továbbra is lakásbérlőként látják magukat. Az albérletben élők csupán egynegyede tartotta teljesen kizártnak, hogy hosszabb időn át, akár évtizedekig lakást béreljen.

Magyarországon egészen sajátos helyzetben van a fiatal “bérlői generáció”, mindez a jelentés szerint a magyar albérletpiac kritikus állapotú szabályozásából és működéséből fakad. Számukra létfontosságú lenne egy olyan támogatási rendszer létrehozása, ami javítana az albérletek megfizethetőségén. Jelenleg viszont ezt a csoportot a lakáspolitikai intézkedések gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják, az ő helyzetüket a külföldi társaikkal szemben az önkormányzati bérlakásszektor bővítésével sem akarják megoldani.

Más szempontból is sajátos a hazai “bérlői generáció” helyzete. Mivel a tulajdonosok is bizonytalan helyzetben vannak, így vonakodnak attól, hogy kockázatosnak ítélt bérlőknek, például kisgyermekes családoknak adják ki az albérletüket, hiszen őket nemfizetés esetén csak bonyolult jogi procedúra árán tudnák kirakni.

A tulajdonosok számára szükséges lenne nagyobb biztonságot nyújtó szabályozás, különben a gyereket vállaló fiatalok számára szűkülhet vagy bezáródhat a lakásbérlés lehetősége is. Itt az válik igazán kérdésessé, hogy hová mennek majd azok, akik saját lakáshoz nem tudnak jutni, albérletet pedig nem adnak ki nekik.

A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a felsőoktatásban tanulók számára megoldatlan probléma a kollégiumi elhelyezés. Arányaiban egyre kevesebb diák tud bejutni a kollégiumokba, Budapesten 35 ezer új férőhelyre lenne szükség, azaz a jelenleginél háromszor többre.

Kollégiumi férőhelyek növekedése nélkül viszont tovább fognak erősödni a felsőoktatásban tanuló, kevésbé tehetős családból származó fiatalok lakhatási problémái.

Az átlagosnál jobb helyzetű fiatalok egyre többen élnek a co-housing, a közösségi lakhatás lehetőségével. Magyarországon kevesen ismerik a lakhatás e formáját, ahol a lakók önkéntesen és tudatosan vállalják a közösséget egymással, és a közösségi összefogás erejével alakítják és fejlesztik lakóhelyüket. A közösségek általában törekednek a kor, nem, társadalmi helyzet szempontjából való sokszínűségre, de vannak idősek, egyedülálló nők vagy gyermekes családok számára létrejött speciális lakóközösségek is.

Az alulszabályozott albérletpiac újraszabályozására lenne szükség

A jelentés szerint nem jelent sok jót az sem, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon a 18 év alattiak 35,6 százaléka túlzsúfolt háztartásban él.

Mindez azt jelenti, hogy egy egész új generáció fog úgy felnőni, hogy a korcsoport több mint harmada a gyermekkorától kezdve lakhatási szegénységben él.

A fiatalok lakhatási problémáira a Habitat a következő megoldásokat javasolja az államnak:

Változtatni kellene a lakástámogatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférésen. A felső- és középosztályra szabott otthonteremtési támogatásokat elérhetővé kellene tenni az alacsonyabb jövedelműek számára is. Ki kellene bővíteni az állami támogatás lehetőségeit azoknak is, akik nem kívánnak szerződésben előre gyermeket vállalni.

A lakhatással felmerülő problémára megoldást jelentene, ha figyelembe vennék, hogy kialakult egy új bérlői generáció, így az alulszabályozott albérletpiac újraszabályozására lenne szükség, mind a kiszolgáltatott bérlők, mind a tulajdonosok érdekében.

Azoknak, akik nem tudják piaci áron megfizetni az albérleteket, jó minőségű, megfizethető bérlakásszektor létrehozására van szükség, ami részben építéssel, részben a már meglévő lakások bevonásával lenne megvalósítható. Mindebbe érdemes lenne bevonni az úgynevezett nonprofit lakástársaságokat, vagy szociális lakásügynökségeket kellene kialakítani. A nonprofit lakástársaságok az államtól függetlenül, de jelentős állami támogatással működve, nonprofit alapon kínálnak lakhatást. A szociális lakásügynökségek esetében pedig a magántulajdonosok több évre bérbeadják a lakásukat az önkormányzatnak, amely továbbadja azt rászorulóknak.

Lassan az állam körmére fog égni a szabályozás hiánya

Szegfalvi Zsolt szerint az egyik megoldást az albérlethatóság létrehozása jelentené, ahol minden albérletet regisztrálnának. Az eddig homályos kötelezettségeket itt rögzíteni lehetne, például kinek kell kifizetni, ha elromlik a fűtés az albérletben. Egy másik nagy probléma, hogy sokan ki tudják termelni a lakás bérleti díját, azonban a kauciót már nem, számukra nagy segítség lenne egy úgynevezett kaució biztosítás. Ez olyasmi, mint az autóknál a kötelező felelősségbiztosítás, havonta néhány ezer forintot jelentene, káresemény esetén pedig kártalanítaná a bérbeadót. A bérlők számára nagy problémát jelentenek a mostanában leginkább jellemző egy éves bérleti szerződések, annak letelte után a bérbeadók kedvük szerint módosíthatnak az áron. Erre a hároméves bérleti szerződések jelenthetnének megoldást, amit adókedvezményekkel tennének csábítóvá a bérbeadók számára.

“Van egy halom javaslatunk, az államnak előbb-utóbb a körmére fog égni a szabályozás hiánya, mi pedig nemsokára elkezdünk roadshowzni a különböző minisztériumoknál, hátha meghallanak minket” – mondta Szegfalvi Zsolt.

Szatmári Andrea, az Utcajogász munkatársa arról számolt be, hogy már nem csak mélyszegénységben élő ügyfelek keresik meg őt. Nemrég egy fiatal házaspár fordult hozzá tanácsért, akik egyre kevésbé tudják kigazdálkodni az albérletre a pénzt, bérlakást után kérdezősködtek, de az utcajogász nem sok jót tudott nekik mondani. Az egyik legnagyobb problémának azt látja, hogy az önkormányzatoknak nincs kötelező lakhatási feladatköre, és hogy a legtöbb fővárosi kerületben nincs lakásfenntartási támogatás.

Az egyik lány a hallgatóság részéről arra volt kíváncsi, hogy lehet egyáltalán etikailag és jogilag gyerekvállaláshoz kötni az állami támogatásokhoz jutást, „gyerekhez kötni a lakástámogatást olyan, mintha a szerveinket kérnék”. Felmerült, hogy mi az a lélektani határ, amikor egy fiatal úgy dönt, hogy inkább felvesz egy hitelt, mint hogy méregdrága albérletet fizetne. Az egyik megszólaló szerint fejenként 150 ezer plusz rezsi esetén már biztos nem fizetné meg az albérletet. Azonban úgy látja, hogy egyéb személyes körülmények is szerepet játszanak a döntésben, amíg nem tudja, hol szeretne dolgozni, amíg nincs mellette egy olyan társ, akivel fel mer venni egy közös hitelt, addig mindenképp albérletben marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk