Gyerekhez kötni a lakástámogatást, olyan mintha a szerveinket kérnék
Gyerekvállalás esetén támogatják a fiatalok lakásszerzését
A családi háttér mellett fontos szerepe van a lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatási lehetőségeknek. A legfontosabb lakáspolitikai intézkedés 2018-ban a lakástakarékpénztárak radikális gyorsaságú megszüntetése volt. A számok is azt mutatják, hogy a 22 éves fennállásuk alatt a lakástarékpénztárakkal sokan számoltak, a 25-35 év közötti fiatalok 46 százaléka számolt ezzel a forrással az első lakásvásárlásnál. A lakástakarékpénztárak a népszerűségüket a melléjük járó állami támogatásoknak köszönhették, ezt a támogatási formát jellemzően a középosztály tagjai vették igénybe. A takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetése tehát elsősorban a relatíve kedvezőbb helyzetű fiatalok számára vágott el egy fontos – és gyermekválláshoz nem kötött – lakásfinanszírozási lehetőséget.
A takarékpénztárak állami támogatásának megszűnése után az otthonteremtési támogatások csak szinte akkor támogatják a fiatalok lakásszerzését, ha az gyerekvállalással párosul.
A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) 2016 óta a legnagyobb költségvetésű lakhatási támogatássá vált, ami viszont a gazdagabb háztartások számára hozzáférhető, a szegényebbek ebből teljesen kiszorulnak. A falusi CSOK bevezetése tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a fiatalok az alacsonyabb ingatlanáraknak köszönhetően a munkalehetőségeiktől és jó minőségű intézményektől, szolgáltatásoktól távolabbi településeken vásárolnak ingatlant.
A 30 év alatti fiatalok közel fele községekben, több mint egyharmaduk pedig kisvárosokban használta fel a CSOK-ot. 2018. októberéig összesen 45 ezer gyermek születését vállalták előre, a 21 és 25 év közöttiek kétharmada, a 26 és 30 év közöttiek több mint fele vállalt előre gyereket.
Az állami támogatások nem kompenzálják a családi támogatások erős hatásából fakadó esélykülönbségeket, hanem ráerősítenek azokra. Ennek a két tényezőnek az egymásra hatása a jövőben valószínűleg tovább fogja növelni a szakadékot az alacsonyabb és a magasabb státuszú fiatalok között.
Igazán sajátos helyzetben van a fiatal bérlői generáció
Fontos különbséget tenni azok között a gazdagabb fiatalok között, akik önszántukból választják a bérlői létet, – hiszen így például rugalmasabbak tudnak maradni –, és azok között, akik azért ragadnak albérletben, mert nincs más alternatívájuk.
A Magyar Tudományos Akadémia egyik felmérésében fővárosi fiatalokat kérdezett meg a jelenlegi lakáshelyzetükről és jövőbeli terveikről. A 18 és 35 év közötti fiatalok 23,8 százaléka bérelt lakásban él, 72,8 százalékuk pedig tulajdonosként, vagy tulajdonos családtagjaként.
A megkérdezettek kétharmada azért lakik bérelt lakásban, mert nem engedhet meg magának sajátot.
A legtöbb interjúalany a jövőben szeretne saját lakást, azonban sokan realizálták a helyzetüket, és a jövőben továbbra is lakásbérlőként látják magukat. Az albérletben élők csupán egynegyede tartotta teljesen kizártnak, hogy hosszabb időn át, akár évtizedekig lakást béreljen.
Magyarországon egészen sajátos helyzetben van a fiatal “bérlői generáció”, mindez a jelentés szerint a magyar albérletpiac kritikus állapotú szabályozásából és működéséből fakad. Számukra létfontosságú lenne egy olyan támogatási rendszer létrehozása, ami javítana az albérletek megfizethetőségén. Jelenleg viszont ezt a csoportot a lakáspolitikai intézkedések gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják, az ő helyzetüket a külföldi társaikkal szemben az önkormányzati bérlakásszektor bővítésével sem akarják megoldani.
Más szempontból is sajátos a hazai “bérlői generáció” helyzete. Mivel a tulajdonosok is bizonytalan helyzetben vannak, így vonakodnak attól, hogy kockázatosnak ítélt bérlőknek, például kisgyermekes családoknak adják ki az albérletüket, hiszen őket nemfizetés esetén csak bonyolult jogi procedúra árán tudnák kirakni.
A tulajdonosok számára szükséges lenne nagyobb biztonságot nyújtó szabályozás, különben a gyereket vállaló fiatalok számára szűkülhet vagy bezáródhat a lakásbérlés lehetősége is. Itt az válik igazán kérdésessé, hogy hová mennek majd azok, akik saját lakáshoz nem tudnak jutni, albérletet pedig nem adnak ki nekik.
A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a felsőoktatásban tanulók számára megoldatlan probléma a kollégiumi elhelyezés. Arányaiban egyre kevesebb diák tud bejutni a kollégiumokba, Budapesten 35 ezer új férőhelyre lenne szükség, azaz a jelenleginél háromszor többre.
Kollégiumi férőhelyek növekedése nélkül viszont tovább fognak erősödni a felsőoktatásban tanuló, kevésbé tehetős családból származó fiatalok lakhatási problémái.
Az átlagosnál jobb helyzetű fiatalok egyre többen élnek a co-housing, a közösségi lakhatás lehetőségével. Magyarországon kevesen ismerik a lakhatás e formáját, ahol a lakók önkéntesen és tudatosan vállalják a közösséget egymással, és a közösségi összefogás erejével alakítják és fejlesztik lakóhelyüket. A közösségek általában törekednek a kor, nem, társadalmi helyzet szempontjából való sokszínűségre, de vannak idősek, egyedülálló nők vagy gyermekes családok számára létrejött speciális lakóközösségek is.
Az alulszabályozott albérletpiac újraszabályozására lenne szükség
A jelentés szerint nem jelent sok jót az sem, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon a 18 év alattiak 35,6 százaléka túlzsúfolt háztartásban él.
Mindez azt jelenti, hogy egy egész új generáció fog úgy felnőni, hogy a korcsoport több mint harmada a gyermekkorától kezdve lakhatási szegénységben él.
A fiatalok lakhatási problémáira a Habitat a következő megoldásokat javasolja az államnak:
Változtatni kellene a lakástámogatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférésen. A felső- és középosztályra szabott otthonteremtési támogatásokat elérhetővé kellene tenni az alacsonyabb jövedelműek számára is. Ki kellene bővíteni az állami támogatás lehetőségeit azoknak is, akik nem kívánnak szerződésben előre gyermeket vállalni.
A lakhatással felmerülő problémára megoldást jelentene, ha figyelembe vennék, hogy kialakult egy új bérlői generáció, így az alulszabályozott albérletpiac újraszabályozására lenne szükség, mind a kiszolgáltatott bérlők, mind a tulajdonosok érdekében.
Azoknak, akik nem tudják piaci áron megfizetni az albérleteket, jó minőségű, megfizethető bérlakásszektor létrehozására van szükség, ami részben építéssel, részben a már meglévő lakások bevonásával lenne megvalósítható. Mindebbe érdemes lenne bevonni az úgynevezett nonprofit lakástársaságokat, vagy szociális lakásügynökségeket kellene kialakítani. A nonprofit lakástársaságok az államtól függetlenül, de jelentős állami támogatással működve, nonprofit alapon kínálnak lakhatást. A szociális lakásügynökségek esetében pedig a magántulajdonosok több évre bérbeadják a lakásukat az önkormányzatnak, amely továbbadja azt rászorulóknak.
Lassan az állam körmére fog égni a szabályozás hiánya
Szegfalvi Zsolt szerint az egyik megoldást az albérlethatóság létrehozása jelentené, ahol minden albérletet regisztrálnának. Az eddig homályos kötelezettségeket itt rögzíteni lehetne, például kinek kell kifizetni, ha elromlik a fűtés az albérletben. Egy másik nagy probléma, hogy sokan ki tudják termelni a lakás bérleti díját, azonban a kauciót már nem, számukra nagy segítség lenne egy úgynevezett kaució biztosítás. Ez olyasmi, mint az autóknál a kötelező felelősségbiztosítás, havonta néhány ezer forintot jelentene, káresemény esetén pedig kártalanítaná a bérbeadót. A bérlők számára nagy problémát jelentenek a mostanában leginkább jellemző egy éves bérleti szerződések, annak letelte után a bérbeadók kedvük szerint módosíthatnak az áron. Erre a hároméves bérleti szerződések jelenthetnének megoldást, amit adókedvezményekkel tennének csábítóvá a bérbeadók számára.
“Van egy halom javaslatunk, az államnak előbb-utóbb a körmére fog égni a szabályozás hiánya, mi pedig nemsokára elkezdünk roadshowzni a különböző minisztériumoknál, hátha meghallanak minket” – mondta Szegfalvi Zsolt.
Szatmári Andrea, az Utcajogász munkatársa arról számolt be, hogy már nem csak mélyszegénységben élő ügyfelek keresik meg őt. Nemrég egy fiatal házaspár fordult hozzá tanácsért, akik egyre kevésbé tudják kigazdálkodni az albérletre a pénzt, bérlakást után kérdezősködtek, de az utcajogász nem sok jót tudott nekik mondani. Az egyik legnagyobb problémának azt látja, hogy az önkormányzatoknak nincs kötelező lakhatási feladatköre, és hogy a legtöbb fővárosi kerületben nincs lakásfenntartási támogatás.
Az egyik lány a hallgatóság részéről arra volt kíváncsi, hogy lehet egyáltalán etikailag és jogilag gyerekvállaláshoz kötni az állami támogatásokhoz jutást, „gyerekhez kötni a lakástámogatást olyan, mintha a szerveinket kérnék”. Felmerült, hogy mi az a lélektani határ, amikor egy fiatal úgy dönt, hogy inkább felvesz egy hitelt, mint hogy méregdrága albérletet fizetne. Az egyik megszólaló szerint fejenként 150 ezer plusz rezsi esetén már biztos nem fizetné meg az albérletet. Azonban úgy látja, hogy egyéb személyes körülmények is szerepet játszanak a döntésben, amíg nem tudja, hol szeretne dolgozni, amíg nincs mellette egy olyan társ, akivel fel mer venni egy közös hitelt, addig mindenképp albérletben marad.
