HÍREK
A Rovatból

Greta Thunberg nyomdokain: fiatal klímaaktivisták, akikről csak keveset beszélünk

Nem Greta az egyetlen tizenéves, aki felszólal a bolygónk jövőjéért. Ismerj meg még három fiatalt, akik hasonló célokért küzdenek!

Link másolása

Az elmúlt héten sok hírt lehetett hallani az elszánt Greta Thunbergől, aki olyan magaslatokba jutott, hogy már a világvezetők is meghallgatják az ENSZ csúcstalálkozóján mondandóját, sőt még alternatív Nobel-díjjal is kitüntették tevékenységért.

Greta önmagában azonban nem elég ahhoz, hogy felbuzdítsa a tömeget, és megváltsa a világot. Szerencsére vannak mások is a korosztályában, akik hozzá hasonlóan küzdenek bolygónk egészséges jövőéjért.

Darby Freeman, modell és fotós hívta fel a figyelmet másik három fiatal, de jelentős aktivistára, Autumn Peltier-re, Mari Copeny-re és Xiye Bastida-ra. Arra mutatott rá, hogy őket sem szabadna kihagyni az éghajlat-tárgyalásokból. A posztot már 70 ezren kedvelték, és 29 ezren megosztották.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Autumn Peltier (@autumn.peltier) által megosztott bejegyzés,

Autumn Peltier

Autumn Peltier 2004-ben született, az Anishinaabe-kwe és a Wikwemikong Nemzetség tagja, ők egy-egy kanadai indián őslakos csoport. Ezen kívül nemzetközileg elismert hangja a tiszta víz ügyének. Peltier, aki „Vízharcos” néven is ismert, 2018-ban tizenhárom évesen az ENSZ-közgyűlésen a vízvédelem kérdésével fordult a világvezetőkhöz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mari Copeny (@littlemissflint) által megosztott bejegyzés,

Mari Copeny

Mari Copeny – más néven Flint Kisasszony – 12 éves aktivista, aki a Michiganben található Flint településeken élő gyerekekért áll ki. Már mindössze 8 évesen is, mikor vízkrízis alakult ki a városukban, testvéreivel azt mondták, hogy az emberek ne nyissák meg a vizet. Ezután a nehéz időszak után ahelyett, hogy tehetetlennek érezte volna magát, Mari úgy döntött, hogy segíti közösségét, és harcol a Flintben élő gyerekek jövőéjért.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Xiye Bastida (@xiyebeara) által megosztott bejegyzés,

Xiye Bastida

Bastida első kézből tapasztalta meg az éghajlatváltozás hatásait. Szárazság, majd heves esőzések okoztak kárt szülővárosában, San Pedro Tultepec-ben, ami nem messze Mexikóvárostól helyezkedik el. Négy éve pedig, mikor családja New Yorkba költözött, testközelből átélte a Sandy-hurrikán minden borzalmát. Ezt követően kezdet arra törekedni, hogy embereket gyűjtsön, és együtt állítsák meg a közeledő katasztrófát. Ő maga is felszólalt a klímatüntetéseken New York-ban.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: