SZEMPONT
A Rovatból

Gabriella otthagyta a főiskolát, hogy Angliába menjen takarítani, most mozdonyvezető

Külföldön kezdett komolyan futni, túl van tíz maratonon, most az Ironman kihívásra készül. Ledobott 36 kilót, a legtöbbet akkor, amikor 30 évesen özvegy lett.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. február 13.



A második önálló vonatvezetésén volt túl a rácalmási Waller Gabriella, amikor beszélgettünk angliai életéről. Napsütéssel akarta ünnepelni a nagy alkalmat, de emlékezetesebb lett az első nap.

„Az orromig sem láttam, akkora köd volt. Nyilván jóval lassabban kellett mennem. Persze izgultam is. Előző este hiába feküdtem le időben, nem bírtam aludni. Kollégák mondták, hogy beülsz a vonatba, és ahogy elindulsz, megnyugszol azonnal. Hihetetlen, de tényleg így van. Baj nem lehet, tudom, mit kell csinálni, ismerem a szabályokat és tudom az útvonalakat” – meséli az első önálló útjáról.

Bár sokan gondolják, hogy Anglia esős, folyton ködös, ez nem igaz. Sokkal többször süt a nap, és ha esik vagy köd van, az általában csak rövid ideig tart. Gabi azonban az év leghosszabb ködjét fogta ki. Még másnapra is jutott belőle, de a munkát már napsütésben fejezte be.

Azt hittem, zenét hallgat vezetés közben.

„Itt nem lehet.

A telefonomat is ki kell kapcsolni, mert egy baleset esetén ellenőrzik, be volt-e kapcsolva. Ha kiderül, kirúgnak, ebben nincs hezitálás.

Én még kezdő vagyok, nem is kell semmilyen zaj, végig koncentrálnom kell a feladatomra.”

Gabi hat éve vasutas. Angol férje egyik barátjának felvetésére jelentkezett először a peronra. Felvették és dolgozott évekig, mígnem ő is tovább akart lépni, ahogy a legtöbb munkatársa, kalauznak vagy mozdonyvezetőnek.

Két éve vágott neki a hosszú és kemény felvételinek.

„Hat darab előteszt van. Ha kettőn megbuksz, akkor soha többet nem próbálhatod meg a tanfolyamot”

– meséli, mekkora volt a tét.

Itt az alapvető képességeit figyelték. A koncentrációt például úgy, hogy fél órán át kell nézni egy képernyőt, amin szürke négyzetek villognak, néhányszor feketére vált, akkor meg kell nyomni egy gombot. Mutattak nekik zsúfolt utcai képeket is pár másodpercre, majd meg kellett mondaniuk, mit láttak, bicikliseket, motorosokat, gyalogosokat vagy autósokat. Ami neki sem sikerült, hogy két joystickje volt, egyikkel jobbra és balra, a másikkal föl és le lehetett mozogni. A képernyőn mozgó vonalat kellett kísérni, összehangolva a két botkormányt.

„Én nem játszom soha Playstationnel, az én 'joystick-képességeim' kevésnek bizonyultak itt. Szerencsére nem volt más feladat, amit nem tudtam.”

A legnehezebb a KRESZ volt.

Minden egyes héten vizsgázott a szabályokból, 12 héten át. De a 80 százaléknak mindig meg kellett lennie.

Megtanulták a legfontosabb közlekedési szabályokat. Ahogy azt is, mit kell csinálni, ha lerobban a vonat, nem jó a fék, mi a teendő, ha tűz van vagy olyat látnak, ami nem tűnik szabályosnak. De azt is, hogy mit lehet tenni, ha valaki leugrik a vonat elé.

„Ha mész 120 km/órával, nem tudod megakadályozni a tragédiát. Megnyomod a vészféket, a vonat megáll előbb-utóbb, de az óvatlanul elé lépő ember előtt sajnos nem lesz képes” – magyarázza, arra kell készülni, hogy itt nem tehet semmit. A munkaadójuk egy ilyen eset után nem sürgeti őket vissza a munkába, addig maradhatnak távol, amíg feldolgozzák a történteket. Arra is figyelnek, hol volt esetleg baleset, igyekeznek másfelé küldeni a mozdonyvezetőt, ha visszatér.

Elmesélte, hogy tavalyelőtt Skóciában kisiklott a vonat, mert a hegyekben megcsúszott a föld, rá a sínekre és nem lehetett látni időben. Ilyen esetekben, ha a mozdonyvezetőnek is baja eshet, akkor a jegyellenőr tudja, mi a teendő, kit kell értesíteni, mit kell tenni az utasokkal.

Gabi szerint a szabályok tanulása azért volt a nagyon nehéz, mert hiába jó már az angolja, a rengeteg szakszóval meggyűlt a baja.

Tizenketten kezdték a tanfolyamot, rajta kívül csak egy román fiú volt, a többiek angolok.

Eddig egyébként ő a harmadik, aki levizsgázott, a többiek még a vezetést gyakorolják. Azért húzódott el két évre a képzés, mert pont az elején szakított félbe mindent a Covid.

„Én első nap vezettem oktatóval, másnap váratlanul bejelentette a lezárást a miniszterelnök, Boris Johnson. Márciustól egészen augusztusig otthon ültem, teljes fizetésért, Angliában a tanuló mozdonyvezetőket is fizetik. Nem panaszkodhatok, mások elvesztették a munkájukat vagy csak 80 százalékot kaptak. Én meg 100 százalékot, és semmit nem kellett csinálnom.”

Amióta munkába állt, heti négy napot dolgozik. Kilenc és fél óra a leghosszabb nap, de van, hogy csak hat.

Mindig irodába vágyott, de rájött, hogy nem való neki

Gabi egész más irányba indult Magyarországon. Informatikát tanult, főiskolára járt. De utolsó évet feladta, édesapja legnagyobb bánatára.

„Apukám kiborult, amikor mondtam, hogy nem érdekel az informatika, elmegyek szerencsét próbálni és kimentem Angliába takarítani 2011-ben.”

Előtte volt már egy kicsit kint bébiszitterként, de szülei hívására akkor még hazament. Végül megelégelte a fizetéstől fizetésig egyensúlyozást, úgy érezte, külföldön jobb, ad még egy esélyt Angliának.

„Úgy indultam, inkább takarítok, abból is többet keresek, mint otthon. Ha nem jön össze, akkor hazamegyek.”

Egy hónapig takarított egy kis hotelban, aztán talált egy jó eladói munkát, ott másfél évig dolgozott. Megjött a szerelem is közben, férjhez is ment 9 éve. Apósának volt egy takarítócége - áthívta, jobb fizetésért. Aztán rátalált álmai munkájára.

„Kaptam egy irodai munkát egy futárszolgálatnál. Én vettem fel a rendeléseket, én jártam utána az eltűnt csomagoknak. Mindig irodista akartam lenni, de meguntam, hogy mindig ugyanazt csináltam 9-től 5-ig.”

Innen jött tehát a vasút 2016-ban.

Sportkihívásokban megállíthatatlan

Nem sokkal azután, hogy kiköltözött Angliába, követte őt a húga. Niki. Ő figyelmeztette ugyan a nővérét, hogy az új, boldog élet növeli a kilókat, Gabi azt mondja, ezt meg sem hallotta.

„Én otthon kézilabdáztam általános iskolától. Amíg ki nem jöttem, heti 2-3 edzésem és egy mérkőzésem volt. Próbáltam ezt folytatni itt is, de ahhoz mindig Londonba kellett volna utazni. Ami egy óra vonattal, és nehéz lett volna összehangolni a munkámmal. Pár évig így nem csináltam semmit. Viszont ki kellett próbálnom minden új finomságot, a rengeteg angol gyorskaját is.”

Húga egyszer csak úgy döntött, befizeti őket egy futásra, rögtön egy félmaratonra.

„Te se futottál 5 kilométernél többet életedben, meg én sem, mi lesz ezzel?” – kérdezte meglepődve Gabi. A válasz az volt, van még idő felkészülni. Novembertől márciusig edzettek, heti két-háromszor futottak, de sosem többet 18 kilométernél. A versenyen azonban sikerült a 21 kilométert teljesíteni és ez el is indította Gabit az újabb szenvedély felé.

„Amikor célba ér az ember, akkor boldog, hogy meg lehet ezt csinálni, és már tervezi is a következőt.”

Az első versenyek egyikén

„Lefutottam már vagy tíz maratont. A kedvencem a World Marathon Majors. Abban hat verseny volt, Londonban, Bostonban, Tokióban, New Yorkban, Chicagóban és a Berlinben.

Aki ezt lefutja, kap érte egy speciális érmet.”

Mindig a férjével mentek ezekre a maratonokra, ez volt a nyaralásuk is, a férje élvezte a városnézéseket, az éttermeket.

A közös utaknak egy váratlan tragédia vetett véget 2019-ben.

„A férjem összeesett és meghalt. Megbeszéltük, hogy megyünk bevásárolni, a bolt előtt találkozunk. Felhívott, hogy elindult, de sosem ért oda. Vérrög ment a tüdejébe. Ha ott állt volna mellette a mentős, akkor se tudta volna megmenteni.”

Április elsején akárkinek mondta, mi történt, mindenki azt gondolta, viccel. És zokogva mondta, hogy sajnos nem.

„Pár hétig csak néztem a plafont, és az járt a fejemben, mikor fogok én ebből felébredni? Milyen igazságtalanság ez?”

Egy hónapig nem dolgozott, de úgy érezte, vissza kell menni, mert otthon még nehezebben lehet ebből kilépni. Bármilyen fájdalmas is, tudta, hogy ezt meg nem történté tenni nem lehet.

„Ez az élet, nem tudok mit csinálni. Ha csak sírok az ágyban, akkor sem jöhet vissza többé, csinálnom kell a dolgomat. Akkor is, ha sokszor úgy érzem, ez nem igazságos.”

Sokat fogyott ekkor. A maratonok ellenére is volt még rajta túlsúly, de ekkor kezdett el komolyabban edzeni. Keresett egy triatlonos edzőt és felkészült az első Ironman versenyére.

„Azt hiszem, az segített igazán a gyászban, hogy a sport rendszert adott az életembe.”

A koronavírus miatti lezárás alatt úszni nem lehetett járni, de futni, biciklizni bármikor lehetett. Van két kutyája is, velük sokat járt sétálni is.

Végül 36 kilót adott le, most 81 kiló.

„Még leadhatnék 5 kilót, de én már jól érzem magam így. 180 centi vagyok, M-es ruhát hordok.”

Most heti tíz órát edz. Amikor dolgozik, akkor csak egyet, munka előtt vagy után, amikor szabadnapos, heti 3-szor is tud 2-3 órát biciklizni, futni.

Az első triatlonversenyén Nagyatádon vett részt. Tavalyelőtt nyáron épp volt egy kis szünet a lezárásokban, akkor haza tudott utazni. Most Texasba készül.

„Jelenleg be lehet utazni Amerikába. Remélem, áprilisig nem gondolják meg magukat, és meglesz a második Ironman is.”

Sportban még jöhet újdonság, munkában nem hiszi. Úgy látja, ez most nyugdíjas állás lesz.

„Emlékszem az első nap, az egyenruha-átadáson azt mondták, ha valaki kibírja a 6 hónap próbaidőt, akkor élete végéig marad. Úgy tűnik, igaz, 6 év után semmi kedvem nincs elmenni máshova, a mozdonyvezetést nagyon szeretem.”

Magyarországon 9 éve vezethetnek nők a vasútnál

A hagyományos mozdonyok vezetése nehéz fizikai munkának számít, ezért azokkal csak férfiak dolgozhatnak. Motorvonatokat vezethetnek nők is 2013 óta - tájékoztatott a MÁV.

Jelenleg 27 aktív motorvonatvezető hölgy dolgozik a MÁV-START-nál. A munkakör betöltésének feltételei: érettségi, betöltött 20. életév, orvosi alkalmasság, részvétel a közel másfél éves, nappali tagozatos vasútszakmai képzésen, az előírt hatósági vizsgák megszerzése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk