Gábos András: A magyar jövedelmek és a magyar „szegénységi küszöb” is nagyon alacsony európai összevetésben
A hétvégén Magyar Péter győri beszédében többször is szóvá tette, hogy Orbán Viktor mennyire kikökkent, amikor az ATV-n Rónai Egon a gyermekszegénységi adatokról kérdezte. A miniszterelnök azt mondta, szegénységügyben jó az irány, de térjenek vissza erre azután, hogy felkészült. "Hogy lehet, hogy egy 15 éve regnáló miniszterelnöknek fogalma sincs, mekkora a szegénység az országban? Mi lehet ennél fontosabb?" - tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke.
Azonban a válasz valóban nem egyszerű. Rónai Egon utólag maga is helyesbítette a kérdését, mert ő arról beszélt, minden ötödik gyereket fenyeget a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata, vagyis 20,9%-ot, de a valós adat szerinte 22,9%. "Szépítettem, akaratomon kívül" - írta. Hollik István viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel jobbak vagyunk, mint az uniós álag, és 2010-ben ez az adat még 40% volt. Ráadásul a KSH maga is helyesbítette saját számait, miután két kutató, Tátrai Annamária és Gábos András felvetették, hogy a statisztikai hivatal 2017 óta olyan szegénységi adatokat közölt, amelyek szakmai tévedésre vagy a manipulációra utalhatnak. A bonyolult témával kapcsolatban a téma szakértője, a TÁRKI (Társadalomkutatási Intézet Zrt.) vezető kutatója, Gábos András segít eligazodni.
– Kezdjük az elején. Egyáltalán: mit nevezünk gyermekszegénységnek?
– Gyermekszegénységnek azt nevezzük, ha gyermekek szükséget szenvednek valamiben, vagy erre nagy valószínűséggel következtethetünk abból, amit a szüleik anyagi helyzetéről tudunk. A gyerek a háztartás részeként létezik, nincs önálló jövedelme, és őt általában nem is kérdezik külön a háztartásvizsgálatok során. Így a háztartás helyzetéből következtetünk az ő helyzetükre is. Ha a háztartással együtt nézzük, akkor is többféle megközelítés, mérőszám, mutatószám van forgalomban, és ez sok félreértésre ad alkalmat: a vitázó felek gyakran elbeszélnek egymás mellett aszerint, hogy ki milyen mérőszámra hivatkozik. Mióta Magyarország az Európai Unió tagja, alapvetően azokat a mérőszámokat alkalmazzuk, amelyeket az unióban is a leggyakrabban használnak. Ezek közül az egyik az, amelyet az Európai Bizottság a saját stratégiájában a szegénységi cél nyomon követésére jelölt ki: ez a „szegénységben vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatával élők aránya”. Ez egy összetett mutató, három, egymástól eléggé különböző komponenssel, ami politikai alku eredményeként jött létre.
Ennek egyik összetevője a relatív jövedelmi szegénység. Azokat tekintjük relatív jövedelmi szegénységben élőknek, akik a mediánjövedelem 60%-ánál alacsonyabb jövedelemből élnek.
– A mediánjövedelmet egy főre bontjuk le?
– Fogyasztási egységre. Ehhez úgy jutunk, hogy összeszámoljuk, hogy a háztartásnak összesen mennyi jövedelme van (egyfős háztartás esetében ugyanannyi, mint az egy főre jutó jövedelem), majd attól függően, hány felnőtt és hány gyermek él a háztartásban, a jövedelmet elosztjuk egy együtthatóval, amit a háztartás létszáma és összetétele alapján kalkulálunk. A második felnőtt fél egység, a gyermekek pedig háromtized egységnek számítanak. Tehát egy két felnőttből és két, 14 év alatti gyerekből álló háztartásban az első felnőtt egy egység, a második felnőtt fél egység, a két gyermek pedig fejenként 0,3 egység, így 2,1 az osztó, amellyel el kell osztani a rendelkezésre álló háztartási jövedelmet.
– Ennek az elosztott jövedelemnek kell a medián 60%-a alatt lennie?
– Így van.
Ezt nevezzük jövedelmi szegénységnek, és ez uniós összetett mérőszám három összetevője közül ez csak egyik. A második a súlyos anyagi deprivációban élők aránya. Ez önmagában is összetett mutató: korábban 9, ma 13 elemi tételből áll. Például, hogy el tudnak-e menni egy hétre nyaralni, tudnak-e váratlan kiadást fedezni a hónap végén, tudnak-e rendszeresen húst vagy azzal egyenértékű fehérjét fogyasztani stb. Ebből a 13 tételből nagyjából következtethetünk arra, hogy a háztartás ki tudja-e elégíteni az alapvető szükségleteit a rendelkezésre álló erőforrásokból. Van egy harmadik komponens, a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásokban élők aránya. Megfoghatóbban: a munkanélküli háztartásokban élőkről van szó. Például, ha van két felnőtt, és mindkét felnőtt teljes állásban dolgozik egész évben, akkor ez az érték egy; ha egyikük sem dolgozik az adott évben egyetlen órát sem, akkor nulla, és a kettő között bármilyen érték elképzelhető, sok mindentől függően. Ez a három mutató elég különböző jelenségeket ír le. A relatív jövedelmi szegénység inkább egy egyenlőtlenségi mutató: azt mutatja meg, hogy a jövedelemeloszlás alján hogyan csoportosulnak az emberek.
A súlyos anyagi depriváció inkább az egy főre jutó jövedelemmel mutat összefüggést, akár a GDP-vel, akár az egy főre jutó háztartási jövedelemmel. Itt azt látjuk, hogy 2023-ban Luxemburgban ez az érték a gyermekek körében 3%, míg Romániában 20%, Bulgáriában, Görögországban, Spanyolországban, és Szlovákiában 10% felett van. Magyarország ez utóbbi csoportba tartozik, 13%-kal. Az alacsony munkaintenzitású háztartások mutatója inkább magyarázó jellegű, és Magyarországon 2010 óta elég jól alakult: nőtt a foglalkoztatás, olyanok is beléptek a munkaerőpiacra, akik korábban nem vagy alig dolgoztak, ezért ez a mutató javult.
A magyarországi jövedelemadatok megbízhatóságával azonban 2014 óta komoly problémák akadtak, erről a kollégáimmal (Tátrai Annamáriával, Huszár Ákossal, Krekó Judittal és Tomka Zsófiával) több cikket is írtunk. Ezért minden mutatószám, amely a jövedelmi adatokra épül, nagyon óvatos értelmezést igényel. Ilyen a relatív jövedelmi szegénység, de nem ilyen a másik két komponens. A jövedelmi adatokat illetően volt egy adatrevízió, amelyet a KSH a 2018-2023-as időszakra hajtott végre, de ez nem fedi le a teljes problémás időszakot.
– Az ön által említett adatrevízió során a KSH a relatív szegénységre, pontosabban a gyermekszegénységi mutatóra korábban 9,5 százalékot mutatott ki, ezt most 20,9 százalékra korrigálta. Önök szerint ennél is rosszabb a helyzet valójában?
– Az adatrevízió összesen hat évre történt meg, erre az időszakra össze tudjuk vetni az előtte és utána számolt értékeket. Az adatrevízió a relatív jövedelmi szegénységi rátát érintette közvetlenül, hiszen a többi mutató. Azt látjuk, hogy a teljes népességben is vannak évek, amikor jelentős az eltérés a relatív jövedelmi szegénység esetében. Ha megnézzük az életkor szerinti bontást, azt látjuk, hogy a revízió során a gyerekek relatív jövedelmi szegénysége magasabb lett, az időseké pedig alacsonyabb.
Ez az év az eltérés szempontjából a legkiemelkedőbb, de a gyermekszegénységnél más években is jelentős különbségek vannak a revízió előtti és utáni adatok között. Azt most nem tudjuk megmondani, hogy ennél is nagyobb-e a valóságos különbség vagy sem, mert még nem dolgozunk részletesen az új adatokkal, csak azt látjuk, amit a KSH és az Eurostat publikál. Amit biztosan tudunk, hogy 2017 és 2018 között nagyon megugrik a szegénység a teljes népességben, majdnem két százalékponttal, és a gyermekszegénység is jelentősen megnő. Nem gondoljuk, hogy 2017 és 2018 között történt volna Magyarországon bármi olyan, ami ezt valóságosan magyarázná; ez a növekedés semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy az adatrevízió nem a teljes problémás időszakot fogta át, hanem csak annak egy részét.
– Tehát akkor az adatrevízió miatt most nagyon nehéz bármilyen tendenciát megállapítani, ami átívelne a 2017-2018-as éveken, az eltérő módszertan miatt?
– Ha csak ahhoz a két összevetéshez ragaszkodunk, amelyekről a miniszterelnök beszélt, azaz őt az érdekli, hogy amikor elkezdett kormányozni, 2010-hez képest most mi a helyzet, illetve Magyarország hogyan áll európai uniós összevetésben, akkor amiatt, hogy az időszaknak csak egy részére végezték el a revíziót, egyikre sem tudunk nagy bizonyossággal választ adni. Azt azonban látjuk, hogy maga az adatrevízió szükséges volt és fontos javítások történtek meg az adatállományban Vagyis a 2018 utáni adatok, feltételezésünk szerint megbízhatóbbak, ám ezt sem állítanám teljes bizonyossággal, de jelenleg ebből indulunk ki, és a kollégáimmal majd részletesen meg fogjuk nézni az adatokat. Ennek alapján azt látjuk, hogy
Azt nem tudjuk pontosan, milyen volt a trend lefutása, de feltételezzük, hogy a 2013 és 2017 közötti időszakot enyhén csökkenő trend jellemezte, míg az erre az időszakra ma is érvényes adatokból erőteljesebben csökkenő trend rajzolódik ki. Azaz valójában a korábban gondoltnál enyhébb szegénységcsökkenés történhetett ebben az időszakban. Az uniós összevetésben is problémák adódnak. A 2019-es adatok példáján keresztül már láttuk, hogy teljesen máshová került Magyarország a rangsorban attól függően, melyik adatot használjuk. Most már ismerjük a revízió utáni adatokat, de még az idei év júniusában is a korábbi adatokat használtuk kutatóként, és a politikai döntéshozatal is azokra támaszkodott. Nekünk most sok korábbi munkánkat kell korrigálnunk, amiben nem az a probléma, hogy revideálták az adatokat, hanem az, hogy a revízió előtt sokáig nem voltak jók az adatok.
– Orbán Viktor azt is mondta, hogy amikor erről a kérdésről szó van, „a földrajzi és az etnikai lebontásokat is nézni kell”, és kifejtette, hogy szerinte különbséget kell tenni "a cigány és a magyar gyerekek között", mert a romák körében nagyobb a szegénység.
– Amennyire az adatokat ismerjük, biztonsággal állíthatjuk, hogy a romák, a roma háztartások, a roma gyermekek körében, bármelyik mutatót is nézzük, magasabb a szegénység, mint a teljes népességben. De nemcsak földrajzi vagy etnikai bontást érdemes nézni, és nem is csak ezeket nézzük, hanem például az iskolai végzettséget vagy a munkaerőpiaci helyzetet is. Azt látjuk, hogy ezekben a társadalmi-demográfiai csoportokban jelentős változások történtek a 2010-es években, és ez meg is mutatkozott a szegénységi mutatókban. Az már egy következő kérdés, hogy ezek mennyire tükrözték a valóságot; ezt még meg kell vizsgálnunk, mert ahogy az életkori csoportoknál láttuk, a revízió jelentős átrendeződést okozott, tehát most vissza kell nyúlni az adatokhoz, és azokat újra meg kell nézni.
De az is biztos, hogy az ő körükben halmozódnak azok a társadalmi-demográfiai jellemzők, amelyek magas szegénységi kockázatot hordoznak: kis településeken élnek, alacsony az iskolázottságuk, kevésbé vannak jelen a munkaerőpiacon, az ország szegényebb területein élnek, és mindez halmozódik a helyzetükben. Ezért az ő körükben mindig az egyik legmagasabb a szegénység előfordulása.
– Orbán Viktor azt állította, hogy nincs olyan gyermek Magyarországon, akit családtámogatás ne érne el. Milyen feladatok vannak a családtámogatás területén, és valóban igaz ez az állítás?
– Abban az értelemben igaz, hogy a családi pótlék, amely a családtámogatási rendszer egyik eleme, Magyarországon alanyi jogon jár, ezért elvileg minden gyermekhez eljut. Bizonyos esetekben ez elveszthető, például tartós óvodai, vagy iskolai hiányzás miatt, ezért biztosan vannak olyan esetek, amikor a gyerekekhez ez mégsem jut el. De alapvetően ez alanyi jogon járó juttatás.
Ma az alapösszeg nagyjából 12–13 ezer forint, és csak a tartósan beteg gyermekek, illetve az egyszülős háztartásokban élő gyerekek esetében magasabb, ott is csak egy-két ezer forinttal. 2011-ben történt egy jelentősebb változás a családi adókedvezményben, amely az elmúlt 15 évben egyre jelentősebb juttatássá vált. Ma ez a kedvezmény a magasabb foglalkoztatottság miatt több gyerekhez jut el, mint 15 évvel ezelőtt, de biztosan nem jut el minden gyermekhez. Az anyasági támogatások közül a GYES szintén alanyi jogon jár: minden olyan családnak, ahol három év alatti gyermeket nevelnek. A GYED ezzel szemben foglalkoztatáshoz, illetve társadalombiztosítási járulékfizetéshez kötött, tehát értelemszerűen csak azokhoz jut el, ahol a szülők dolgoznak.
– A GYED összege is függ a jövedelemtől?
– Igen, szemben a GYES-sel. Tehát mindkét területen megvan ez a kettősség: a családi pótlék és a GYES egyösszegű, alanyi jogon járó támogatás, míg a családi adókedvezmény munkaviszonyhoz kötött, és a jövedelemtől is függ, hiszen minél magasabb az adóbefizetés, annál nagyobb összeg érvényesíthető belőle. Ezt az összeget az elmúlt években nagyon magasra emelték, a háromgyermekes anyák pedig teljes adókedvezményt élveznek. A GYED szintén munkaviszonyhoz kötött és jövedelemarányos.
– Ez az óriási pénzmennyiség, ami családtámogatás címén kiáramlik, optimálisan oszlik el? Hiszen pont a legszegényebbeknek jut a legkevesebb.
– A jóléti rendszerrel kapcsolatban különböző elképzelések vannak arról, mi a funkciója, és a különböző ideológiájú pártok is eltérően gondolkodnak erről. Talán a legelterjedtebb nézet szerint a jóléti állam a magas jövedelműektől az alacsony jövedelműek felé oszt újra jövedelmeket, és kifejezetten erre is kell törekednie, ez tekinthető az egyik alapfunkciójának. Ugyanakkor vannak olyan nézetek is, amelyek szerint elsősorban generációk közötti elosztás történik: az aktívak fizetnek be járulékot, és ez kerül részben a gyerekekhez, részben az idősekhez, adók és járulékok formájában. Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem tudunk befizetni, mert gyerekek vagyunk, vagy már idősek; és van egy aktív korszak, amikor befizetünk. Társadalmi szinten ez úgy jelenik meg, hogy a mostani aktívak a mostani inaktívakat finanszírozzák.
Nyilvánvaló, hogy ha egy adott jóléti rendszerben a munkaviszonyhoz kötött juttatások dominálnak a segélytípusú, vagy univerzális juttatásokkal szemben, az a munkavállalásra ösztönzi az érintetteket. Ha a családi pótlékkal szemben a családi adókedvezményt preferálja a rendszer, azzal arra ösztönzi a szülőket, hogy munkát vállaljanak. Én úgy látom, hogy az elmúlt 15 év kormányzásában ez nagyon erősen megjelent: 2010-ben kifejezett célkitűzés volt a foglalkoztatás növelése, és szinte minden társadalompolitikai intézkedés, mint például a segélyek nagyon alacsony szinten tartása, a családi pótlék elinflálása, a családi adókedvezmény szerepének növelése, és még számos más intézkedés kifejezetten ezt a célt szolgálta.
hiszen a meggyengült szociális védőháló csak korlátozottan tudott hozzájárulni jövedelmükhöz.
– Ha már arról beszélt, hogy együtt kell érvényesüljenek a különböző szempontok, ön szerint mi lenne az ideális aránya a két támogatási modellnek? Hiszen jelenleg látható, hogy szinte kizárólag a teljesítményösztönző modell erős, a másik, a szociális gyenge, és évről évre gyengül.
– A mai magyar szociális segélyezési és családtámogatási rendszer egészét figyelembe véve van tere annak, hogy akár a szociális segélyek, akár a családi pótlék összege emelkedjen anélkül, hogy ez ellenösztönözné a munkavállalást, mára már olyan nagy a különbség az alanyi jogon járó támogatások vagy a jövedelemi szint függvényében folyósított segélyek összege és a minimálbér között.
Néhány évvel ezelőtti adatok alapján egy tanulmányunkban azt találtuk, hogy Magyarország és Románia azok az országok, ahol ez az eltérés a legnagyobb. Ez már megengedné, hogy az egész segélyezési és családtámogatási rendszert ebből a szempontból újra lehessen gondolni.
– Fel lehetne emelni a családi pótlékot egy olyan szintre, hogy érzékelhetően csökkenjen azoknak a családoknak a száma, ahol gyermekszegénységről beszélhetünk?
– Azt gondolom, hogy igen. A családi pótlék univerzális juttatás, tehát mindenhová elér, ezért minden családban meg fogja emelni a jövedelemszintet. Ez nyilván attól függ, mekkora lenne a családi pótlék emelése. Önmagában a családi pótléktól nem lenne szerencsés elvárni, hogy kiemeljen a szegénységből. Az már inkább elképzelhető, sőt megfontolandónak tartom, hogy olyan összegű legyen, amely más jövedelmekkel együtt elegendő ahhoz, hogy a jövedelmi küszöb alatt lévő gyermekes háztartások nagyobb arányban kikerüljenek a szegénységből.
Ezeket lehetne szimulálni: meg lehet nézni, hol helyezkednek el a háztartások a jövedelemeloszlásban, és az adott adó- és támogatási szabályok szerint, ha csak ezt az egy elemet, mondjuk a családi pótlékot megváltoztatjuk, tegyük fel megduplázzuk, akkor mi történik. Hány gyerek emelkedne ki a szegénységből? Erre szimulációs eljárások léteznek, és ezt meg lehetne vizsgálni, de a jó minőségű jövedelemadatok ehhez is elengedhetetlenek. Arról, hogy a kormányzat foglalkozik-e ezzel, legalábbis nyilvános információnk nincs. Pedig ez fontos eleme lenne a szakpolitikai döntéshozatalnak. Ráadásul több szempontot is figyelembe kell venni, mert a családpolitika sok mindenre hat: a gyermekvállalásra, a munkavállalásra és a szegénységi kockázatra is. Ezeket mind mérlegelnie kell a politikai döntéshozónak.
– Mi az, ami tényleg segíthetne abban, hogy a szegénység szintje csökkenjen? Ha a családi pótlék önmagában nem elég, mi kell még hozzá?
– Magyarországon nagyon alacsonyak a jövedelmek. Akkor is, ha valaki a munkaerőpiacon van. Ha megnézzük, mekkora a mediánjövedelem, és ezt összehasonlítjuk más országokkal, akkor 2023-ban Magyarország a legalacsonyabbak között van. Vásárlóerő-paritáson számolva, ami a legalkalmasabb eszköz az összevetésre, az Eurostat számításai szerint Magyarországon a legalacsonyabb ez az érték, de ha csak euróban vizsgáljuk, akkor is a legalacsonyabbak közé tartozik. A kollégáimmal végzett kutatásaink is azt mutatják, hogy
A tavalyi Társadalmi Riportban több írás is született, amelyek azt nézték, hogy Magyarország gazdaságilag hogyan teljesít a régiós versenytársakhoz képest. Biztosan állíthatjuk, hogy a 2010-es évek vége óta elmaradunk, helyenként jelentősen is lemaradunk. Ez dinamikus folyamat: egy éve még azt mondtuk, hogy Románia előttünk jár, most elég jelentős válságban van, tehát óvatosan kell fogalmazni, de látszik egy tartósnak látszó elmaradás ahhoz a pályához képest, amelyet Magyarország befuthatott volna. Közben persze vannak eredmények is, például a foglalkoztatás növekedése. Ezt jelentős teljesítménynek tartom, mert korábban nagyon alacsony volt az adóbázis, vagyis viszonylag kevesen finanszírozták a jóléti juttatásokat. Ebben ma sokkal jobb helyzetben vagyunk. De ettől még a jövedelmek, a magyar társadalom jövedelemtermelő képessége elmarad attól, amit például Lengyelország felmutat, pedig alacsonyabb szintről indult és ma már előttünk jár.
– Az, hogy Magyarországon a legalacsonyabbak a jövedelmek, pusztán a gazdaság teljesítményének következménye? Vagy valamilyen szándékoltság is szerepet játszik benne, amely értéknek tartja az alacsonyan tartott béreket, mert ebben lát a versenyképességben kiugrási lehetőséget?
– Nem vagyok közgazdász, ezért nem látok rá minden részletre, ami a magyar gazdaságban történik, de azt valóban látjuk, hogy a magyar társadalom alkalmazkodóképessége meglehetősen alacsony ahhoz, hogy a gazdaság szerkezete rugalmasan tudjon igazodni a környezet változásaihoz. Talán ez is megmutatkozik abban, hogy Magyarország nagyon merev gazdasági-ipari szerkezetben maradt, elsősorban a feldolgozóipari, autóipari szegmensben, amelyből nehéz kilépni. Ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatás és az építőipar területén olyan lehetőségeket teremtettek, amelyek megkönnyítették az alacsony végzettségűek, így például a romák belépését a munkaerőpiacra. Szerintem volt ebben egy tudatos döntés:
Ennek megfelelően alakították a gazdaság- és iparszerkezet ösztönzőit is, olyan külföldi tőkét vonzva az országba, amely ezekben az ágazatokban van jelen, ahelyett, hogy egy sokkal innovatívabb pályára állt volna az ország. Mostanra viszont már annak a döntésnek kellett volna megszületnie, hogy ez az extenzív időszak véget ért. A magyar foglalkoztatottság, amely korábban Málta mellett az uniós mezőny legalján volt, ma már az uniós átlag fölött van, és ez rendben van. De most egy olyan váltásra lenne szükség, amely sokkal erősebben a humántőke-beruházásokra épít, és arra, hogy a magyar emberek meg tudjanak felelni azoknak a kihívásoknak, amelyek előtt állunk, és amelyek máshol már részben lezajlottak vagy éppen folyamatban vannak. A magasabb humántőke magasabb megtérüléssel is jár, ami segít abban, hogy az emberek kikerüljenek abból a szegénység-spirálból, amit fentebb illusztráltunk a szegénységi kockázatok összekapcsolódásának bemutatásakor.