SZEMPONT
A Rovatból

„Képtelen voltam tovább küzdeni a lázzal, fájdalommal, azt hittem feladja a testem” – Kata Indiában kapta meg a covidot

Orvosa citokinviharra gyanakodott, a Magyarországon tiltott Ivermectint is felírták neki. Azt reméli, a 17 milliós városban hamarosan lesz megoldás az ágy- és oxigénhiányra.


Fodor Kata, a Krisna-tudatú hívők Közösségének kommunikációs referense márciusban utazott Delhibe, életében először, nem nyaralni. Tanulni akart, hosszútávra tervezett, de most úgy tűnik, hamarosan haza kell jönnie.

„Amikor kimentem, alig volt covidos Indiában, Magyarországon viszont tombolt a járvány”

- meséli.

Fel sem merült induláskor, hogy ilyen változás jöhet. A híreket sem követte, a taxistól hallotta majdnem két hete, hogy másnap a legtöbb bolt bezár, érdemes bevásárolni.

Pénteken még online asztrológia órát tartott a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. Semmi jele nem volt, hogy megbetegedne.

„Szombaton alig bírtam felkelni, elképesztően gyenge voltam, fájt a fejem, és hirtelen jött a 39 fokos láz, amit semmivel nem tudtam lenyomni.”

Olyan rohamosnak érezte az állapota romlását, hogy másnap úgy döntött, kórházba megy, mert nem biztos, hogy két nap múlva bemehetne a saját lábán. Más lehetőség nincs most. Hiába van karantén, ha kórházba, tesztre kell menni, akkor csak a taxi marad.

„Én azt a nyitott kis motoros kocsit (riksát) használom, ami szabadtéri és van egy plexi a sofőr és köztem.”

Tesztre elment egy laboratóriumba, ahol viszont csak az indiaiakat vizsgálták, de tíz percre onnan volt egy neki is megfelelő hely. Egy napon belül megkapta az eredményt.

A kórházban ki volt írva, hogy katasztrófa sújtotta terület, amit maga is megtapasztalt. Covid-betegből voltak legalább százan körülötte, sokan oxigénre kötve, de abból sem volt elég és ágyból sem. Látta, amint újraélesztettek egy férfit és amint 6-7 nővér próbálta átrendezni a terepet, hogy a legsúlyosabbakat tegyék ágyra.

A helyzet nagyon rossz, de szerinte hamarosan találnak megoldást. Szomszédos államok ajánlottak segítséget, hallotta, hogy nyitnak új kórházat és a katonaság is készít a betegeknek helyet.

„Lesz oxigén és ágy is, ha nem két nap, akkor két hét alatt”

– véli Kata.

Neki háromszor kellett kórházba mennie, telefonon nem segítettek. Azt mondták, hogy semmilyen lázcsillapítót nem használhat, csak Paracetamolt. Így is tett, de azzal sem ment 38 fok alá a láza nyolc napig.

Magyarországon csak állatgyógyászatban használt, emberi fogyasztásra tiltott Invermectint is kapott.

„Indiában ez emberi használatra engedélyezett parazitaellenes szer. Ez egy rózsaszín tabletta, 5 napig kell szedni. Nekem egy szemet kellett, de egy vékony ismerősömnek napi kettőt kellett bevennie, de ő is jobban lett. Én kicsit szédültem, sokat aludtam, de pontosan nem tudom, attól volt-e.”

Kapott antibiotikumot és nagyon sok vitamint és ajánlották a gyógynövényes (kakukkfüves, oregánós) inhalálást is. Favipiravirt is szeretett volna, ehhez egy helyi krisnás közösség ajánlott egy patikát. Megkapta a gyógyszert, de óvva intették tőle, mondván sok a mellékhatása.

Katának a hetedik nap volt a legkegyetlenebb.

Ahogy korábbi jegyzetében írja:

„Az elmúlt hetet egy matracon izzadva töltöttem, és akkor azt hittem, hogy feladja a testem.”

Vagyis, nem hitt a gyógyulásban.

„Azt éreztem, hogy képtelen vagyok tovább küzdeni a lázzal, a fájdalommal, étvágyam sem volt, csak inni bírtam. Beszéltem az otthoni orvosommal, aki azt mondta, nem áll jól a széna. A citokinvihar gyanúját érzi.”

A gyötrő nap után váratlanul elkezdődött a javulás. Gyenge, fáradt még és nagyon sokat köhög.

Szülei nem sokkal előtte estek át a fertőzésen, Magyarországon. Apja közvetlenül az első oltás után, anyja a második oltás után kapta meg a betegséget. Értük is aggódni kellett, de már ők is jobban vannak.

Eredetileg egy indiai családnál élt, ott betegedett meg először az édesanya. Gyorsan külön kellett költözni. Az asszony nagyon rosszul volt kétoldali tüdőgyulladással, de kórházi ágyat neki sem találtak, egy hétig tesztelni sem tudták elvinni, otthon feküdt. Az orvos végül adott neki egy listát, milyen gyógyszereket szedjen.

Mostanra úgy tűnik, ő is túléli.

Kata a 17 milliós város egy csendesebb részében él, ott nem látványos a katasztrófahelyzet.

„A mozgó zöldséges dolgozott, a szemétért is jöttek, de a kórházba menet láttam, hogy a piacokon, útszéli árusok asztala le volt takarva. A ruhaboltok és nem élelmiszerüzletek is zárva vannak.”

Ő a telített kórházban, a patika és boltok előtt álló sorokból látja, hogy baj van.

Itt a maszkhasználatot nagyon szigorúan figyelik.

„Ha le van csúszva az orrodról, akkor is rád szól a rendőr. A szabályokat nagyon komolyan nyomja a kormány. Ha felhívsz valakit, előtte minden alkalommal meg kell hallgatnod a figyelmeztetéseket, hogyan kell védekezni.”

Kata szerint nem könnyű gyógyulni a nagy melegben, 42 fokban, szennyezett levegőben. Nem jó az sem, hogy a legtöbb helyen készpénzt használnak, nem lehet telefonnal vagy kártyával fizetni. Ugyanakkor jónak tartja, hogy a patikák mind nyitva vannak este 9-ig, van házhozszállítás is és nem is kell nagy dobozokkal megvenni mindent, ha épp csak két szemre van szükség.

A helyi krisna-közösséget imádja, nagyon sok segítséget kaptak tőlük.

Anyagilag meglepte Delhi, egy albérlet 130 ezer forint, egy mosógépet is 90 ezerért tudott venni.

A betegeknek különösen nehéz, hogy 48 ezer forint egy mentő rendelése több nappal előre, de akkor sem biztos, hogy át tudja venni a beteget egy kórház. A palackos oxigén eleinte 40.000 forintot ért, a legújabb ára 100 ezer.

Delhit nagyon szépnek, izgalmasnak és színesnek látja Kata, de most nem szeretne itt tanulni, itt élni, a sors úgy hozta, hogy érdemes továbblépni. A konzul is azt javasolta, hogy menjen haza mielőbb, mert itt most fél évig nem lesz normális ellátás. Júniusra tervezi a visszatérést Budapestre. India azonban nagyon vonzza, végiggondolja, hogy költözzön-e a jó levegőjű Himalájába vagy Mayapoorba, a nemzetközi krishnás közösségbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek” – Osvárt Andrea is megszólalt Őrsi Gergely ügyében
Osvárt Andrea színésznő egy hosszú, személyes posztban állt ki a letartóztatott Őrsi Gergely mellett. A II. kerület polgármesterét egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják.


„Nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk” – írta közösségi oldalán Osvárt Andrea a II. kerület polgármesterének ügyéről. A színésznő, aki a kerületben él, egy hosszú, személyes hangvételű bejegyzésben reagált, miután a bíróság múlt csütörtökön elrendelte Őrsi Gergely 30 napos letartóztatását. Péntek este a Mechwart ligetben szimpátiatüntetést is tartottak a polgármester mellett.

Őrsi Gergelyt és a kerület korábbi fideszes polgármesterét, Láng Zsoltot egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy 2011 és 2024 között működő, pártokon átívelő korrupciós hálózatról van szó.

Osvárt Andrea a bejegyzésében arról írt: "Ha forgatókönyvíró lennék sem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek, országnak, világnak a történetében, minthogy imádott Polgármesterünket egyik percről a másikra beviszik a rendőrök. A világ a feje tetejére állt, mi pedig itt maradtunk tátott szájjal, hitetlenkedve, magunkra hagyva - polgármester nélkül".

Elismerte, hogy nem tudja, pontosan mi történt, de úgy érzi, a helyi közösség is áldozata a helyzetnek. "Azt viszont tudom, hogy különbség van bűn, bűnöző és bűnhődés között. Azt is tisztán látom, hogy ebben a világban jelenleg nincs igazság. És nem is lesz" - vélte.

Bejegyzésében arról ír, hogy nemcsak a polgármester, hanem ők is bűnhődnek:

"Egy olyan embert, akit feddhetetetlenségéről, emberségéről és jótetteiről ismertünk csak, most börtönben ül. Meddig? Nem tudjuk. Jogosan? Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk. Mi, II. kerületiek most hatalmas árat fizetünk. Elvették büszkeségünket, hitünket, reményünket abban, hogy - legalább mi - jó helyen vagyunk. A legjobb helyen".

Osvárt a jövőbeli veszteségek miatt is aggódik: „Kinek a számlájára írhatjuk majd, ha mostantól ennek a kerületnek, az itt élő 80.000 embernek, mókusnak, rókának, fűnek-fának rosszabb lesz?”

A színésznő egy személyes vallomást is tett: "6 éve ismerem személyesen Őrsi Gergelyt. Nem túl közelről, nem szorosan. De azt elmondhatom, hogy soha, egyetlen alkalommal sem - amikor volt szerencsém vele egy légtérben lenni - volt kételyem afelől, hogy nincs még egy ilyen ember. És nem is lesz".

A péntek esti, „Buda szolidáris – Kiállás a Polgármesterünkért, Őrsi Gergelyért” címmel tartott tüntetés szervezői a közösség összetartozását és szolidaritását kívánták megmutatni. A demonstráción többen is kifejezték támogatásukat a letartóztatott polgármester iránt.

Őrsi Gergely a letartóztatása után az ügyvédjén keresztül üzent, amelyben hangsúlyozta, hogy a II. kerületi önkormányzat működése zavartalan, minden feladatot ellátnak. A polgármester egyúttal bírálta az eljárást, mondván, „bedőltek a magyar igazságszolgáltatás szervei” sarokba szorított emberek vallomásainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk