Finisben a Trump-kampány: maszkdobálás, „az elnök immunis a vírusra, Biden pedig egy idióta”
Háromhetes rohamot indított hétfőn Donald Trump az elnöksége megmentéséért, írja a CNN. A koronavírus-fertőzésből frissen felépült amerikai elnök a floridai Sanfordban tartott gyűlése annyira trumpos volt, amennyire csak lehet: a politikus egyenesen az elnöki különgéppel érkezett a kampányeseményre, ahol a pódiumig vezető úton maszkokat dobált az ujjongó tömegbe, majd mindenkit biztosított arról, hogy demokrata ellenfele egy igazi idióta.
Donald Trump győztes hadvezérhez illő magabiztossággal vonult be a betegsége utáni első kampánygyűlésre. Az újraválasztásért küzdő elnök egyenesen azt az benyomást keltette, mintha az országát sújtó világjárvány már a múlt lenne, nemcsak ő személyesen, hanem az Egyesült Államok is legyőzte volna a fertőzést.
Miután Trumpról hosszú napok titkolózása után hétfőn kiderült, hogy két negatív koronavírustesztet is produkált, büszkén újságolta a floridai embereknek, hogy orvosai szerint már immunis a Covid-19-re.
Az elnök minden lehetőséget megragadott, hogy nevetségessé tegye demokrata ellenlábasát: most éppen azon élcelődött, hogy a demokrata Joe Bidennek fogalma sincs arról, hogy elnöki vagy szenátori posztért küzd éppen.
Néhány pillanattal később Trump kitért Puerto Ricóra is. Egész egyszerűen közölte, hogy a legjobb dolog, ami a kis szigetországgal történhetett, az egyenesen ő maga. Majd arra buzdította Puerto Rico népét, hogy novemberben szavazzanak rá. Trumpot még csak az sem zavarta kijelentésében, hogy mivel az ország tengerentúli terület, és nem pedig állam, a polgárai nem szavazhatnak az amerikai elnökválasztáson.