HÍREK
A Rovatból

Feljelentette Hadházy Ákost Zugló polgármestere, miután a képviselő nem kért tőle bocsánatot

Horváth Csaba szerint az országgyűlési képviselő valótlan állításokkal igyekezett megtéveszteni a zuglóiakat és lejáratni Zugló Önkormányzatát.


Horváth Csaba, Zugló polgármestere feljelentette Hadházy Ákost, miután az országgyűlési képviselő nem kért tőle bocsánatot az általa megadott határidőig - közölte szerda este Kormos Kata, a Zuglói Polgármesteri Hivatal szóvivője a Telex-szel.

Hadházy hétfőn arról írt Facebook-oldalán, hogy kedden dönt Zuglóban a rendkívüli testületi ülés arról, hogy "a kerület egyik legértékesebb telkét eladják-e csökkentett áron Tiborcz István üzlettársának". A képviselő szerint nem állnak meg az önkormányzat azon érvei, miszerint "Tiborczék teljesen nyílt, átlátható pályázaton, az új (csökkentett árat adó) értékbecslés alapján megadott árral megegyező ajánlattal „versenyeztek” (egyetlen jelentkezőként)", másrészt pedig a kormányzati megszorítások miatt muszáj eladniuk a telket.

Zugló polgármester ezután nyílt levélben reagált. Szerinte az eladások nem "stikában, a nyilvánosságot kerülve" történtek, hanem a pályázat róluk megjelent két országos napilapban, Zugló online felületein, a Polgármesteri Hivatal, valamint kifüggesztve a Zuglói Zrt. hirdetőtábláján és az értékesítendő ingatlanon, valamint az Ingatlan.com webes felületén 30 napig. Azt is hozzátette, hogy a pályázat nyílt volt, bárki tehetett ajánlatot.

Horváth Csaba szerint nem maradhat következmények nélkül, hogy Hadházy valótlan állításokkal igyekezett megtéveszteni a zuglóiakat és lejáratni Zugló Önkormányzatát, ezért felszólította a képviselőt, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot, és adjon ki erről közleményt, máskülönben feljelenti.

Hadházy ezt nem tette meg, helyette az előválasztáson őt támogató szervezetek adtak ki egy közös nyilatkozatot, amelyben arról írtak, hogy szerintük a nyílt levél „leginkább a keddi, határozatképtelenség – a szocialista képviselők távolmaradása – miatt elmaradt képviselő-testületi ülésről próbálja elterelni a figyelmet.”

Hadházy a Telexnek nyilatkozva azt mondta, sajnálja, ha Horváth Csaba sértve érzi magát, de ha jogi elégtételt szeretne, akkor ne rágalmazás miatt jelentse fel, hanem becsületsértés miatt polgári perben, "mert sajnos a mentelmi jogot ilyen esetben nem adja ki a parlament".

Mivel augusztus 18-án szerda délben lejárt a határidő a bocsánatkérésre, Horváth Csaba feljelentette Hadházyt jó hírnév megsértéséért, rágalmazásért.

Az önkormányzat egy közleményt is kiadott ezzel kapcsolatban, amelyben azt írták, hogy békésen szerették volna rendezni az ügyet, de „Hadházy Ákos nem áll le, tovább folytatja Zugló Önkormányzatának lejáratását azután is, hogy tényszerűen cáfoltuk valamennyi állítását”.

Mint írják, a képviselő "óriásit csúsztat", ugyanis nem azért jelentik fel, mert azt javasolta, hogy ne adja el az önkormányzat az említett telket a korábban becsültnél alacsonyabban Tiborczéknak. Szerintük Hadházynak „ez a mondata is tele van csúsztatásokkal, mert azt már nem írja, hogy azért kellett új értékbecslést készíteni és alacsonyabbra vinni az árat, mert évekig még érdeklődő sem volt a korábbi áron”.

Arra is kitértek, hogy Hadházy "azzal se keltsen hamis képet, hogy úgy állítja be, hogy neki köszönhető, hogy nem ment át a telekeladás a múlt heti bizottsági ülésen és a tegnapi rendkívüli testületi ülésen sem, hiszen a bizottság napirendjén nem is szerepelt, a rendkívüli ülést pedig határozatképtelenség miatt elhalasztották, tehát nem arról van szó, hogy nem ment át, hanem még csak nem is szavaztak róla.”

Szerintük Hadházyt "a fideszes múltja kötelezi, hogy nem kér bocsánatot, amikor hazugságokkal téveszti meg nem csak a saját, de az ellenzéki összefogás szimpatizánsait is ezzel bomlasztva az összefogást".

„A Fideszre jellemző módon ne bújjon mentelmi joga mögé Hadházy Ákos! Ha olyan bátor és biztos magában, kérje mentelmi jogának felfüggesztését és ne akadályozza az eljárást!”

- írták.

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán reagált az önkormányzat nyilatkozatára:

"Sajnálom, hogy a zuglói önkormányzat mindenképpen szeretné elterelni a figyelmet az úgynevezett telekügy lényegéről, és inkább az én személyemet próbálja támadni. Mert a lényeg az, hogy egy értékes telket a lakók akarata ellenére, nyomott áron próbálnak eladni Tiborcz István üzleti körének".

A többi részletkérdés, de ha már így alakult, gyorsan reagálok rá. Végtelenül unom, hogy az általam lebuktatott ügyekben a hirtelen megbízott krízskommunikációs szakértőknek nem jut eszükbe más, mint hogy feljelentéssel fenyegetnek. Ez mindig csak egy unalmas kommunikációs trükk, hiszen közben mindannyian jól tudják, hogy így nem fog bíróság elé kerülni az ügy és a feljelentett nem védheti meg magát, nem bizonyíthatja igazát. Ugyanis rágalmazási ügyben – mivel ez ún. magánvádra üldözendő bűncselekmény – a parlament soha nem adja ki a képviselők mentelmi jogát. Én minden ilyen esetben kérni szoktam a parlamenttől, hogy függesszék fel a mentelmi jogomat, de eddig soha nem döntöttek így. Ezért szoktam javasolni az elkövetőknek, hogy ha tényleg szeretnének elégtételt venni, akkor polgári pert indítsanak ellenem, ott nem véd a mentelmi jog. Sajnos a mai napon a zuglói önkormányzat fizetett kommunikációs szakembere nem tanulmányozta az Országgyűlésről szóló törvény 74. paragrafusát. Lemondani a mentelmi jogról ugyanis csak szabálysértési ügyben lehet, ezt meg is tettem például a dudálós tüntetések után. Büntetőügyben erre nincsen lehetőség, magánvádas büntetőügyben csak a bíróság kérheti a mentelmi jog felfüggesztését, amit sajnos a parlament akkor sem szokott megtenni, amikor kifejezetten kérem.

- írta.

Forrás: Telex, 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.


Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.

A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.

A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:

„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: