"Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes"

Csilla Majkát szereti, Ágoston a Belgát, Dániel pedig a Szigetre jár ki. Mindhárman mozgássérültek, segítség nélkül egy métert sem tudnak megtenni, mégis állandó vendégei a pesti éjszakának. Ez nem volt mindig így, sok mozgássérült fiatal csak a szüleire számíthat, ha el szeretne jutni egy koncertre, pedig az közel sem akkora buli, mintha a kortársaikkal mennének.

Másnak pedig a saját félelmeit kellett legyőzni, hogy egyáltalán kimerészkedjen otthonról. Mi veszi rá a mozgássérült fiatalokat, hogy nekiinduljanak az éjszakának?

24 órában össze vagyok zárva édesanyámmal. Ezt ahhoz tudom hasonlítani, hogy az ember bemegy a munkahelyére, de aztán délután nem tud hazamenni, mert elromlik a zár, és egész éjszakára összezárják a főnökével másnap reggel 8-ig, amikor is újra elkezdődik a munkaideje. Na nekem ugyanez van, csak nincs elromolva a zár, hanem ez az életem.

A 19 éves Ágoston mozgássérült. Koraszülöttként jött a világra, oxigénhiányos állapot miatt pedig képtelenné vált az önálló mozgásra: járókeretre, speciális biciklire és folyamatos segítségére szorul.

Ágoston azonban nem csupán mozgássérült, hanem tizenéves fiatal is, aki egyre többet látja, hogy az unokatestvérei bulizni járnak, vagy éppen kirándulni a Bakonyba. Ő pedig sokszor képtelen csatlakozni hozzájuk, pedig nagyon is menne.

Ágoston édesanyjával (balra) és egy önkéntessel egy bulin

Csilla szintén születésétől fogva mozgásképtelen, Dániel pedig egy baleset miatt vált sérültté. Éveken át gubasztottak otthon egyedül, de ma már együtt járják a budapesti éjszakát. Mi vette rá őket, hogy maguk mögött hagyják a félelmeiket és elmenjenek egy koncertre?

Évekig tartott, míg emberek közé mert menni

"Először az ember csak nem gondol rá, aztán jönnek fel a feszültségek, az érzések, hogy elmenne egy jót kocsmázni, vagy egy jó koncertre" – mesélte Ágoston. Neki azonban lehetetlen egyedül eljutnia bárhová is, hiszen még a kerekesszékét sem tudja egyedül hajtani.

Így az első koncertjeire az édesanyával ment el, például Belgára a MüPába. Remekül érezte magát, de azt mondta, hogy a szórakozás mégiscsak huszonévesekkel lenne igazán poén.

Ágoston | Fotó: Magócsi Márton

Csilla 25 éves, négy évvel ezelőttig viszont szinte csak a családlátogatások jelentették neki az otthonról való kimozdulást. Édesapja ugyanis főleg ilyen eseményekre járt, egyedül pedig nem engedte el. Aztán a szülei különköltöztek, ő pedig elkezdett az édesanyjával, Elvirával programokra járni.

Először csak színházba, később azonban elmentek egy-egy koncertre is,

például Demjén Rózsira az Arénába. Nincs egyszerű dolguk, Budapesttől ötven kilométerre laknak, de Csilla nem szeret négy fal között lenni. "Egy hétig el vagyok a tévével, de többet nem bírok ki" – mondta.

Csilla | Fotó: Hajdú D. András

Csángó Dániel helyzete nagyban különbözik Ágoston és Csilla élethelyzetétől. Ő nem sérülten született, hanem 12 éve, egy baleset miatt vált mozgásképtelenné. "A balesetem után egyáltalán nem akartam elfogadni ezt az állapotot. Otthon ültem, és vártam arra, hogy megtörténik a csoda, bekopognak, és azt mondják, megvan a megoldás a problémádra, és én ugyanaz az ember leszek mint korábban" – mondta.

De nem történt ilyen, Dániel pedig ma is ugyanúgy 24 órás segítségre szorul, és tolókocsiban éli az életét, mint 12 éve.

A rehabilitáció után szinte ki sem akart mozdulni otthonról. "Nem akartam emberek közé menni, szégyelltem magam, azt mondtam, ez nem is én vagyok ebben a székben. Eközben pedig borzasztó rosszul éreztem magam" – mesélte. A mumusa az autó volt, két ember segítségére volt szüksége ahhoz, hogy be tudják ültetni. Végül nem is ő, hanem a szülei és a barátai elégelték meg az állapotát.

Csángó Dániel | Fotó: Magócsi Márton

"A szüleim szerveztek egy találkozót, ahová a barátaimat is elhívták. Bejön apám, hogy kezdjünk el készülődni, mert indulunk, mire én, hogy nem akarok sehová menni, mire ő, hogy jó, akkor hívjam fel a barátaimat, de akkor már elindultunk" – mondta. Furán érezte magát, ahhoz képest pedig, amilyenek a balesete előtt voltak ezek az alkalmak, “tök szar volt”, de rájött, hogy még így is jobb, mint otthon ülni.

Így elkezdett visszatérni mások közé: főiskolára ment, külön költözött a szüleitől, sőt, idővel elkezdett újra szexuális életet élni.

"Ez egy hosszú folyamat, és ezek a dolgok mind együtt vezettek oda, hogy ma már, ha kimegyek a Szigetre, akkor nem problémázok azon, hogy kerekesszékben ülök" – mondta. Eldöntötte, hogy nem akar bezárkózva élni.

Ha hatvan szempár néz ki rád, megmozdul benned valami

Csilla, Ágoston és Dániel manapság koncerteken szokott találkozni egymással, ahová mindannyian önkéntesek segítségével jutnak el. Az önkéntes segítőket a Mozduljunk Ki! Egyesület szervezi. Ennek az egyesületnek Dániel az elnöke, Csilla és Ágoston pedig az ügyfele, mindketten az iskolában hallottak arról, hogy önkéntesek segítségével kijuthatnak koncertekre.

Tavaly nyár óta pedig rendszeresen járnak is, hol a Budapest Parkba, hol a Barba Negra Track-ba. Egyszerűen jelentkeznek, ha az egyesület meghirdet egy eseményt, egy önkéntes pedig segít nekik.

Csilla képei a bulikról

"Nekem az tetszik benne, hogy ugyanolyan mint egy normális buli, csak le kell előtte e-mailezni" – mondta Ágoston. Így nem kell az édesanyjával mennie, ami jó, mert amúgy is rengeteget van vele, hasonló korúakkal lehet együtt és sokkal felszabadultabb. Igaz, a koncerteken meg kellett barátkoznia pár dologgal.

“Én nagyon nem szeretem, ha engem megnéznek, én arra ugrani tudok az utcán is" – magyarázta. Amikor azonban a kerekesszékével átvágnak a tömegen, ez gyakran előfordul.

"Ha hatvan szempár néz rád, akkor azért megmozdul benned valami, feszült leszel, és szeretnél már az egészen túl lenni" – mondta. Ezzel az érzéssel meg kellett barátkoznia, és ki kellett kapcsolnia.

– mondta Csángó Dániel. Ezért kell elmenni újra és újra, Dániel például azt mondja, hogy ő már észre sem veszi ezeket a helyzeteket, és Ágoston is inkább arról beszél már, milyen élményeket szerzett egy-egy koncerten.

Egyszer például megpróbált felállni a kerekesszékéből, amikor érezte, hogy hátulról alá nyúl egy kéz. "És tudod, ott van egy csávó, akivel nem szívesen futnál össze a Nyolckerben, egy kitetovált, jókötésű gyerek. Segített megállni, és azt mondta, nyugodtan szóljak csak neki, ha fel szeretnék állni, majd ő segít. Tök kedves volt" – mesélte.

"Volt olyan, hogy valaki majdnem beleült az ölembe" – nevetett Csilla. Ha tudnak, akkor ugyanis megpróbálnak eljutni az első sorban lévő állványokig, abba ugyanis bele tudnak kapaszkodni, fel tudnak állni, és tudnak mozogni a zenére. “Ülök a kocsiban, kinyomom magam, és rugózok, mindig jól érzem magam" – mondta.

Vannak helyek, ahol külön mozgássérültek számára készített emelvény segít nekik jobban látni, és akadálymentes a WC is. Az önkéntesek segítségére azonban így is szükségük van, ők figyelnek, hogy el ne essenek, vásárolnak a büféből, ha szükségük van egy ásványvízre, és ott vannak mellettük, ha segíteni kell őket eltolni A-ból B-be.

Egyedül az odajutás egy sarkalatos pont

– mondta Ágoston. Az egyesület önkéntesei Budapesten belül ugyan el tudnak menni érte, de a fiú szerint így is előfordul, hogy a rokonokat kell megkérni, hogy vigyék el, majd hozzák haza. Csillának nehezebb dolga van, őt vidékről csak az édesanyja tudja elhozni Budapestre, és van, hogy meg is várja kint a kocsiban.

"Vannak rokonaim is, de ők nem tudnak úgy segíteni, mint anyu. Ha vele történne valami, akkor be kellene költöznöm egy otthonba, de ott sem szeretnék a négy fal között lenni. Ki akarok mozdulni, mert nem akarok leépülni agyilag" – mondta.

Csilla édesanyjával | Fotó: Hajdú D. András

Ágoston és Csilla egyáltalán nem tartanak attól, hogy emberek közé kell menniük, sőt, várják, hogy minél többször mehessenek. Pedig Csillát egyszer egy szerbiai táborban véletlenül el is hagyták a kísérői, húsz percen keresztül várt rájuk az utcán a könnyeivel küszködve, míg vissza nem mentek érte. De ez sem tántorította el, azóta is elmegy minden olyan táborba, ahová csak tud. Szeptembertől pedig Budapesten lesz kollégista, és arra számít, hogy akkor még több helyre fog tudni eljutni.

Ágostonnak egy hét Sziget Fesztivál az álma, azt mondja, az hozzátartozik a fiatalsághoz. Jövőre talán a pénze is összejön rá, már elkezdett gyűjteni.

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes

"Ismerek egy olyan srácot, akinek egy éve volt balesete, és most kint van a barátnőjével a Szigeten, éli tovább az életét. Nekem ez hét évbe telt" – mondta Csángó Dániel. Egy másik mozgássérült ismerőse meg sem próbálta, ma is négy fal között éli az életet. Egy harmadiknak lehetősége sem volt megpróbálni, a családja nem tudta támogatni, pénze sem volt, nem voltak kilátásai, végül egy otthonban halt meg.

Az egyesülettel azt szeretném elérni, hogy az emberek megismerjék, milyen nüansznyi különbségeken múlik egy ember boldogsága, hogy kap-e elég támogatást vagy nem.

– mondta. Szerinte a hangsúlyoknak a nagy intézmények helyett az otthoni segítségnyújtáson kellene lenniük, hogy a mozgássérült emberek teljesértékű életet élhessenek. Ők a maguk részéről azzal szeretnének ehhez hozzájárulni, hogy segítenek a mozgássérült fiataloknak eljutni bulizni.

"Az egy olyan helyszín, ahol az emberek nem számítanak rá, egy arconcsapás, hogy ott van egy kerekesszékes" – mondta. Így mindenki szembesülhet azzal, hogy mozgássérült emberek léteznek, számukra pedig hatalmas adrenalinlöket, ha részt vehetnek egy jó koncerten. "Ez egy nagy élmény mindkét oldalnak" – mondta.

via Abcúg