SZEMPONT
A Rovatból

Farkas András: Csak jövőre fognak igazán elhúzni a román nyugdíjasok, ott meglépték, amit Magyarországon nem

Romániában is a német nyugdíjpontrendszert vezettek be - magyarázza a nyugdíjszakértő. Nálunk a nyugdíj csak inflációkövető, míg ott a bérszínvonalat is követi majd. Ugyanis megvalósítottak egy okos nyugdíjreformot, míg a magyar kormány nem nyúlt a rendszerhez.


A román nyugdíjasok járandósága idén először meghaladta a magyarokét. Ha a 13. havi nyugdíjat szétosztanánk az év hónapjaira, akkor ugyan a magyar nyugdíjak még mindig valamivel magasabbak lennének, az összkép mégis árulkodó.

Miközben Romániában az elmúlt egy év alatt átlagosan közel 40 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, Magyarországon a nyugdíjemelések üteme alig haladta meg a 10 százalékot.

Az egyre növekvő különbség mögött nemcsak az áll, hogy Románia nagyszabású nyugdíjreformba kezdett, hanem az is, hogy a magyar kormány továbbra sem hajlandó érdemi reformokat végrehajtani. Farkas András nyugdíjszakértővel arról beszélgettünk, hogy hogyan jutottunk idáig, és milyen következményei lehetnek annak, ha a magyar nyugdíjrendszer nem változik meg.

– Régen Ausztriához hasonlítottuk magunkat, most már Romániához, ráadásul óhatatlanul az jut az ember eszébe, hogy hogyan lesz ebből egymillió forintos fizetés?

– Maradjunk először a román és a magyar nyugdíjrendszer összehasonlításánál. A Covid után Románia szintén beadott egy ugyanolyan Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet (RRF), mint Magyarország, annak érdekében, hogy az erre rendelkezésre álló óriási összegű európai uniós támogatásokhoz hozzáférjen. Mindkét országnak ez volt a szándéka, amikor benyújtották ezt a tervet.

De Magyarország nem látszik hajlandónak arra, hogy meg is valósítsa azt, amire vállalást tett, vagyis hogy jövő év március 31-ig megvalósítja a nyugdíjreformot.

A románok viszont úgy döntöttek, hogy ők megteszik, és már 2023-ban elfogadták a törvényt, amely alapján 2024. szeptember 1-jétől a román nyugdíjakat újraszámolták. Az erről szóló híradásokban némi kavarodás tapasztalható, mert szeptember elsejétől nem megemelték a román nyugdíjakat, hanem a nyugdíjreformban megváltoztatott új nyugdíjszámítási módszerrel újraszámolták az érintett nyugdíjakat. Ez 3 millió 800 ezer embert érintett. Összesen 4 millió 800 ezer nyugdíjas van Romániában, de 1 milliónak nem változott a nyugdíjösszege, 3 millió 800 ezernek viszont változott, akár jelentősen is, és azért mondják, hogy összesen 40 százalékkal emelkedett az átlagnyugdíj Romániában, mert volt egy 13,8 százalékos rendes inflációs emelés januárban (ez nálunk 6 százalék volt). Most a nyugdíjak újra megállapítása után van olyan nyugdíj, amely nyolcvan százalékkal magasabb, van olyan, amely hússzal vagy harminccal, és van olyan, amely nem változott, de összességében 24-25 százalékos nyugdíjnövelést eredményezett. Még egyszer hangsúlyozom, ez nem a nyugdíj rendszeres, éves emelése, hanem egy új megállapítású nyugdíj, amelyet aztán jövőre elkezdenek emelni a szintén megváltoztatott nyugdíjemelési módszer szerint.

Itt fognak igazán elhúzni a román nyugdíjasok, ugyanis az ő esetükben a nyugdíjukat nemcsak az inflációval fogják növelni, mint Magyarországon, hanem még a bruttó keresetnövekedés 50 százalékát is hozzáteszik az emeléshez.

Tehát mondjuk egy 8 százalékos infláció és egy 10 százalékos keresetnövekedés esetén Romániában 13 százalékkal emelkednek majd jövőre a nyugdíjak.

– Ugyanez nálunk hány százalék lenne a mostani modellünk szerint?

– Magyarországon mindig kizárólag a költségvetési törvényben foglalt infláció szerint emelik a nyugdíjakat. Idén januárban ez 6 százalék volt, jövő januárra pedig egyelőre 3,2 százalékot irányoznak elő. Majd meglátjuk, hogy mi kerül be a végleges költségvetési törvénybe december folyamán. De a román nyugdíjreformot megcsinálták, az újraszámítási módszert abszolút modern alapokra helyezték. A legfontosabb mintájuk a német nyugdíjrendszer volt, mert

Romániában is egy német nyugdíjpontrendszert vezettek be, és ezzel a pontrendszerrel minden érintett személy, különösen ha hosszabb ideig dolgozott, fizetett járulékot, akkor tényleg drámai mértékben emelkedhet a nyugdíja.

Persze eddig nagyon hátrányos volt a román nyugdíjrendszer. Tehát a mostani hatalmas átalakítás után nagyjából ugyanoda került, mint a magyar. De ahogy mondtam, ha jövőre elindul az új román nyugdíjemelés, akkor már lehagynak minket.

– Ehhez nyilván sok pénz kell. Romániának az RRF-ből volt pénze erre?

– Az biztos, hogy megkapták az RRF-ből a kért pénzeket, 3750 milliárd forintnak megfelelő lejbe kerül idén ez az újraszámítási módszer, ami egy jó 50 milliárd lejes plusz tétel. Ennyit bőven kaptak az RRF-ből, csak nem tudom, hogy ezt direktben erre lehetett-e fordítaniuk, vagy valamilyen közvetett módon intézték el. A kormány azt mondta, hogy van rá pénz, végrehajtották ezeket az emeléseket, így az érintett 3 millió 800 ezer nyugdíjas nagyon boldog, és nyilván ez a boldogság kitart majd november-decemberig, amikor a román elnök- és parlamenti választások lesznek.

– A magyar tétlenségnek mi az oka? Netán az, hogy az RRF kifizetéseket visszatartja a Bizottság?

– A Helyreállítási és Ellenállóképességi Alap kifizetésének 27 vállalás teljesítése volt a feltétele. Ebből a 27-ből az egyik fontos vállalás volt a nyugdíjreform, amelyre fel is kérték az OECD szakértőit, hogy készítsenek egy nemzetközi szakértői tanulmányt. Az el is készült, leadták a magyar kormánynak, de csak az OECD honlapján jelent meg, mert a magyar kormány nem hozta nyilvánosságra. A magyar elemzők így onnan nézhették meg, hogy mit javasol az OECD. A sajtó munkatársai megkérdezték, hogy lesz-e nyugdíjreform, mire

a Pénzügyminisztérium lakonikus válasza az volt, hogy a magyar nyugdíjrendszer megfelelő, nem kell módosítani, a magyar nyugdíjasok biztonságban vannak, a vásárlóerejüket megőrzi a kormányzat, és a 13. havi nyugdíj folyamatos folyósításáról gondoskodnak, tehát nincs itt semmi látnivaló, nem lesz nyugdíjreform.

Ez azért döbbenetes, mert ezzel egy az egyben lemondunk 6 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásról, ami járna nekünk az eredeti terv szerint, persze nemcsak a nyugdíjreform, hanem az összes többi mérföldkő teljesítése esetén. Továbbá a kormány 3 milliárd euró kedvezményes hitelre jelentett be igényt, de 9 milliárd eurót is kérhetnénk kedvezményesen, ami sokkal jobb kondíciókkal rendelkezik, mint a piacon felvehető hitelek. A kormányzati kommunikáció alapján azonban ez úgy látszik, nem fog megvalósulni.

– Ezek szerint a nyugdíjreformon kívül még van másik 26 feltétel. De ha a kormány a nyugdíjreformmal kapcsolatos vállalását teljesítené, akkor az ezzel kapcsolatos forrásokat felszabadítaná-e az Európai Bizottság, vagy az összes egy csomagban van?

– Szerintem csomagban van. Ráadásul az összes mérföldkövet a kormányzat vállalta. Ők írták le. Tehát nem Brüsszelből jött egy lista, hogy a gonosz brüsszeliták ezt követelnék tőlünk, hanem mindezt a magyar kormányzat írta bele a saját ellenállóképességi és helyreállítási tervébe.

A vállalások szerintem ránézésre 95 százalékban kívánatosak és teljesítendők.

Igazán én politikai kockázatot nem is látok egyikben sem, de nyilván nem az én reszortom ezt megítélni. Én csak a nyugdíjreform részét látom. Nyugdíjreform nagyon kellene, nagyon szükség lenne rá, ráadásul itt a román példa, hogy meg lehet lépni, pénz is lenne rá, és a nyugdíjasok életszínvonala hirtelen javulhatna, a relatív elszegényedési folyamatuk megállhatna.

– Akkor miért nem lépik meg?

– Magyarországon 2026-ban lesz választás, tehát jövőre még sok minden csoda történhet, akár egy nyugdíjreform is életbe léphet, hiszen ha belegondolunk, nem volt tervben akkora horderejű átalakítás, mint amit a románok megléptek, hiszen ők egy teljesen új nyugdíjszámítási eljárást alkottak meg, és egy vadonatúj emelési eljárást. Nekünk is jót tenne egy ilyen, de maga a reform le lenne tudható két egyszerű lépéssel.

Az egyik az lenne, hogy a nyugdíjkorhatár alakulását Magyarországon a 65 éves korban várható további élettartamtól tesszük automatikusan függővé.

Ezt egyébként javasolta az OECD is, és a brüsszeli alapjavaslatban is benne van, valamint a kormány maga is beleírta a tervébe, hogy megvizsgálja ennek lehetőségét. Ez politikailag és demográfiailag is kockázatmentes lépés lenne. Például leírnánk, hogy 2035-től a 65 éves korúak további várható élettartamától függ majd a nyugdíjrendszer, akár teljes mértékben, akár 2/3-1 arányban, azaz ha 1 évvel nő a várható további élettartam, akkor egy évvel nőne a nyugdíjkorhatár, vagy csak nyolc, vagy hat hónappal nőne. A másik egyszerű lépés az lenne, ha a nyugdíjrendszer méltányosságát is növelné a nyugdíjreform, például úgy, hogy

a nyugdíjprémiumot csak a szegény nyugdíjasok kapják, vagy a szegény nyugdíjasok nyugdíjemelése fél százalékkal megfejelve történne.

Számos egyszerű, nem túl költséges megoldás létezhetne, és máris teljesülne ez a pont az RRF-en belül.

– De a román rendszerrel összevetve egy ilyen lightos reform korántsem jelentene olyan progresszív és bőkezű nyugdíjrendszert, mint amilyennek a román ígérkezik. Továbbra sem maradna versenyképes a magyar nyugdíjrendszer a románnal, ha ilyen megúszós reformokat csinálnánk.

– Ezt azért nehéz megválaszolni, mert az OECD-ben van nyolc alapjavaslat és négy kiegészítő javaslat. Én egyikkel sem tudok maradéktalanul egyetérteni, erről írtam is hosszasan a Portfólión tanulmányokat, de természetesen ez egy hasznos vitaanyag lenne. Az OECD nem tett javaslatot átfogó nyugdíjváltoztatásra, hanem a korhatáremelésre, a Nők 40 korlátozására, a nyugdíjmegállapítás során a valorizáció mértékének újrakalibrálására, esetleg a társadalombiztosítási járulék és a szochókulcs emelésére tett javaslatokat. Nem lenne akkora átalakítás a rendszerben, mint amit Románia meglépett, a magyar nyugdíjrendszer működési alapelvét, a folyó finanszírozást semmilyen módon nem érintené.

Ami azért veszélyes, mert az alapvető problémát, hogy mi lesz az öregedő társadalomban a leendő magyar nyugdíjasokkal, igazán csak felszínesen érinti.

– A román rendszer ezt megoldotta?

– Ezzel nagyon nagyot léptek előre, most a nyugdíjmegállapítás teljesen egy német mintájú rendszer lett, még talán annál is korszerűbb modellt alkottak. Nagyon okosan kitalált bónuszokkal, minél hosszabb ideig dolgozik valaki, annál több jogosultságot szerezhet. Ez jelentősen növelheti a munkavállalási hajlandóságot idősebb korban is. Az új emelési rendszer, amit kitaláltak, abszolút előremutató. A kérdés náluk is az, hogy hogyan lehet ezt folyamatosan finanszírozni.

Rendben van, hogy most egyszer kifizetik ezt az 50 milliárd lejnyi pluszt, de hogy ezt fenn tudják-e tartani folyamatosan?

Fontos tudni, hogy Romániában a 4,8 millió nyugdíjassal szemben 5,8 millió munkavállaló áll. Legalább ennyi román dolgozik külföldön is, ők nem járulnak hozzá otthon a nyugdíjrendszer fenntartásához. Tehát nagyon óvatosan kell eljárni, és a kormányzatnak folyamatosan kiegészítő forrásokat kell majd találni, hogy fenn tudják tartani ezt a rendszert.

– A magyar társadalomban ez az arányszám kedvezőbb lenne, tehát mi jobb eséllyel tudnánk nekivágni egy ilyen nyugdíjreformnak?

– Sokkal. Nálunk 4 millió 800 ezer munkavállaló van, és 2 millió 400 ezer a nyugdíjasok száma.

– Tehát nálunk kétszer annyi fenntartó esik a nyugdíjasokra, mint Romániában.

– Egy ilyen nyugdíjrendszert, mint a román, vagy egy ehhez hasonlót, mi esélyesebben és könnyebben tudnánk fenntartani, mint ők jelenleg. Persze sok számítást igényel, nem lehet csak így kapásból nyilatkozni, mert a magyar nyugdíjrendszernél is az a fő elv, hogy óvatosan kell hozzányúlni, mert bármit változtatunk, az máshol rosszabbá teheti az egészet, ahogy ez már sajnos többször bekövetkezett. Például az OECD tanulmány is javasolja, hogy a Nők 40 feltételeit, valamint a 13. havi nyugdíj feltételeit felül kell vizsgálni, mert ezek közel 1000 milliárdos tételt jelentenek évente. A Nők 40 esetében a jogosultsági idő hosszának növelése vagy életkori korhatár bevezetése (például 60 év alatt nem lehet igénybe venni) lehetne egy megoldás.

A 13. havi nyugdíj esetében egy maximális összeg bevezetése lenne indokolt, mert ez most már 450 milliárd forintba került, és jövőre 500 milliárdba fog, miközben ennek nincs járulékfedezete.

– Visszatérek az első kérdésemhez: hogyan viszonyul a magyar nyugdíjrendszer az egymillió forintos fizetés álmához?

– Jelenleg a nettó átlagkeresetnek az átlagnyugdíj körülbelül 54-55 százalékát teszi ki. Ez 75 százalék volt 20 évvel ezelőtt, azóta folyamatosan csökken. Ha ez így folytatódik, akkor a nyugdíjasoknál már nemcsak relatív, hanem abszolút elszegényedésről is beszélhetünk. Az nem elfogadható, hogy miközben a gazdaság hasít, a társadalom többi része lemarad és egyre rosszabb állapotba kerül. Lehet arról nyilatkozni, hogy lesz egymillió forintos átlagkereset.

Először is, milyen forintról beszélünk, mennyit fog érni akkor a forint?

Másodszor, az ellátások vajon követik-e majd ezt a növekedést? Ha nő a gazdaság, akkor nőhet minden, több pénz jut bármilyen juttatásra, nyugdíjra, egészségügyre, szociális ellátásokra. De ehhez olyan tempóban kellene nőnie a gazdaságnak, ami jelenleg teljesen irreálisnak tűnik. A 3 százalék talán elérhető, de az, hogy 6 százalék legyen, olyat utoljára Kína tudott. Ha így lenne, tényleg futná mindenre, még egy jó nyugdíjreform végrehajtására is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vitézy Dávid: Magyar Péter kemény főnök, a Tisza-kormány nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta el, mi az alapvető különbség az előző és a mostani kormány működése között. Élesen bírálta elődjét, Lázár Jánost, aki szerinte mindent lerombolt, és arról is beszélt, hogy az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



A 444 stúdiójának vendége volt Vitézy Dávid, a Tisza Párt vezette kormány közlekedési és beruházási minisztere. Az interjút azzal kezdte, hogy bár a 2022-es Orbán-kormányban is betöltött közlekedéspolitikai államtitkári pozíciót, miután felkérést kapott szakmai munkára, abból végül a kormány semmit nem tett meg, így útjaik néhány hónap után elváltak. Ezt követően szerinte Lázár János „gyakorlatilag mindent lerombolt”, nemcsak az ő néhány hónapos munkáját, hanem a magyar vasútfejlesztés korábbi pozitívumait is. Elődje tevékenységét egy 1968-as, vasútellenes politikához hasonlította.

„Engem erre a kommunista, vasútleépítő politikára emlékeztetett az, amit Lázár János végigvitt” – mondta.

Hozzátette, a miniszteri pozíció lényegesen nagyobb felelősséggel és mozgástérrel jár, mint egy államtitkári, például rendszeresen részt kell vennie a kormányüléseken, éppen onnan érkezett az interjúra is.

Az Orbán-kormány és a mostani magyar kormány működése között Vitézy Dávid szerint radikális a különbség. Állítása szerint azon kívül, hogy a döntéseket ugyanúgy kormányhatározatnak hívják, jóformán csak eltéréseket lát. Úgy véli, most nem magánérdekek, hanem a közérdek által vezérelt kormányzás zajlik, ahol a viták a Tisza-program teljesítéséről szólnak.

„Ahol nem különböző, ilyen-olyan módon előnyben részesíteni kívánt különböző tőkecsoportok, cégek, érdekek alapján próbálnak valamiféle kormányzást végrehajtani, ahol a közérdek, a szakpolitikai érdek ezek alá szorul” – fogalmazott, utalva arra, amit Orbán Viktor politikai kormányzásnak nevezett.

Hozzátette, a mostani kormány működése „nyomokban sem emlékeztet engem arra, ahogyan az előző kormány működött, bármely részletét is nézem”.

Korábbi és mostani főnökét összehasonlítva elmondta, Palkovics Lászlóval a kapcsolata kifejezetten szakmai volt, míg Magyar Péterrel korábban nem dolgozott együtt.

Magyar Pétert nagyon kemény főnöknek tartja, aki nem tolerálja a hatalmi gőgöt, és szakmai döntéseket vár el a miniszterektől.

Eddig semmilyen vitája nem volt a miniszterelnökkel, az elmúlt hetek a közös, intenzív munkáról szóltak, elsősorban az európai uniós források hazahozatala miatt.

A kormány látványosan mediatizált működésével kapcsolatban Vitézy elmondta, számára ez nem újdonság, mert a Fővárosi Közgyűlésben is hasonlóan dolgozott, de országos szinten ezt jónak és fontosnak tartja. Úgy látja, az embereknek van igényük arra, hogy lássák, hogyan születnek a döntések. „Én ezt látom gyakorlatban annak, amikor tényleg látják, hogy mi történik, hogyan születnek döntések, és elmagyarázzuk azt, hogy mi miért történik” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány a Fidesz bűneinek feltárására vagy a kormányzati munkára koncentráljon-e, Vitézy azt mondta, mindkettő teljesíthető. „Azért dolgozunk két műszakban, hogy mindkettőre jusson idő” – jelentette ki. Szerinte a két feladat sokszor összefügg, példaként a mohácsi hidat és a Budapest-Belgrád vasútvonalat említette, ahol a múlt feltárása és a jövőbeli döntések kéz a kézben járnak.

Államtitkári időszakából Vitézy szerint vannak olyan információi, amelyek most segítenek abban, hogy tudják, hol érdemes körülnézni. Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, ahol állítása szerint Mészáros Lőrinc cégét amerikai dollárban fizetik. Beszélt a Balásy Gyula nevével fémjelzett Lounge Group-hoz hasonló, jogszabályokkal bebiztosított monopóliumokról is, amelyek szerinte rendkívül drágán és lassan dolgoztak az államnak. A miniszter elmondta, ahol tudta, igyekezett kikerülni ezeket a cégeket. Hozzátette, a felelősség azokat terheli, akik a jogszabályi kényszert megteremtették.

Az uniós források hazahozatalának koordinálását azért kapta feladatul a miniszterelnöktől, mert korábban a főváros képviseletében is sokat foglalkozott ezzel a területtel, és rálátása volt az akadályokra. A felkérés már a közös munka során, a kormányalakítás után érkezett. Elmondása szerint a tárgyalások során az Európai Bizottság eredetileg úgy vélte, Magyarország a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felét el fogja bukni a szűk határidők miatt. A magyar tárgyalódelegáció azonban a teljes összegért ment.

„A magyarok a teljes keretre jöttek, ezt Magyar Péter többször nagyon világossá tette, és hát erről szóltak a tárgyalások az utolsó percig” – mondta.

A megállapodás az utolsó pillanatban született meg. „Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Magyar Péter miniszterelnök ki tudott állni, és be tudták jelenteni azt, hogy megvan a megállapodás, ez tényleg még előző nap is legalábbis kétséges volt” – idézte fel. A kedden benyújtott korrupcióellenes törvénycsomag a jogállamisági feltételek teljesítését célozza, de Vitézy szerint további, ágazati törvénymódosításokra is szükség lesz.

Ha a 16,4 milliárd euró hazahozatala nem sikerül, azt a saját felelősségének is fogja érezni, de hangsúlyozta, hogy az egész kormánytól ezt várják a választók. „Az én dolgom az, hogy a lehetőségét megteremtsük annak, hogy a 16,4 milliárd eurót Magyarország megkaphassa” – jelentette ki. Hozzátette:

„Nem szoktunk ilyen beszélgetéseket folytatni, hogy kinek a felelőssége lesz, ha valami nem sikerül, hanem alapvetően az a feladat egy ilyen 24 órás, éjjel-nappali munkában, hogy sehol ne akadhasson el a folyamat.”

Lázár János hírhedt mondatára, miszerint a magyar vasútnál „szarból kell várat építeni”, Vitézy úgy reagált, hogy Lázár minden döntésével csak mélyebbre lökte a MÁV-ot. Szerinte „a magyar vasút, ha Ausztriához mérjük, óriási elmaradásokkal küzd, infrastruktúra, járműpark, működéskultúra terén”. Úgy véli, a helyzet az elmúlt négy évben csak romlott, mert leállítottak minden fejlesztést és hagyták elveszni az uniós pénzeket.

>„Azt lehet most már teljesen világosan mondani, hogy a magyar korrupció fenntartása volt az, ami miatt az Orbán-kormány lemondott az uniós pénzekről” – jelentette ki.

Egy hónapnyi miniszterség után Vitézy azt mondta, az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált. „Röviden ezt nagyon nehéz összefoglalni, mert csak anomáliákat találunk. Nem is tudom, hogy hol nincs anomália” – fogalmazott. A legkirívóbb példaként a mohácsi híd ügyét hozta fel, ami szerinte egy feleslegesen túlméretezett és túlárazott beruházás. Részletezte, hogy a tanulmányok szerint indokolatlan 2x2 sávos hidat két héttel a választások előtt 76 milliárd forinttal drágították meg, a Duna Aszfaltnak pedig 98%-os előleget utaltak ki bankgarancia nélkül.

„Soha nem hallottam ilyet. Soha. Hogy ilyet lehetne” – mondta a miniszter.A kifizetés a választások előtt történt meg. „A választások előtt kettő nappal, április 10-én kiutalják 94 milliárd forintot, illetve pár nap előtte még kettő, tehát összességében 97 milliárd forintot kiutalnak a Duna Aszfaltnak” – állította. Szerinte a fedezetet a MÁV és a Volán közszolgáltatási pénzeiből vonták el, a hiányt a következő kormányra hagyva.

A ciklus végéig megvalósuló közlekedési projektekről elmondta, a vasúti beruházások hosszúak, de sok, Lázár János által leállított projektnek már kész tervei vannak. „Ha vannak rá források, akkor azért nagyon sok olyan terv van, amit fel tudunk éleszteni” – mondta.

Az uniós forrásokból ezeket újra lehet indítani, így a következő négy évben már látható építkezések kezdődhetnek, sőt, akár átadott szakaszok is lehetnek. Ígérete szerint a járműparkban is lesznek látható eredmények.

A HÉV-kocsik cseréjéhez kapcsolódóan elmagyarázta, hogy az új szerelvényekhez új infrastruktúra is kell. „Az új járművek nem tudnak olyan régi infrastruktúrán közlekedni, mert például nincs olyan kocsiszín, ahol befér egy 120 méter hosszú új, egyben egyterű szerelvény” – részletezte. Emellett a nem villamosított vonalakra is gondolnak. „Kell Magyarországnak korszerű dízelmotorvonatokat is venni a BZ-k, tehát a kis piroskák helyett, meg a csörgők helyett” – jelentette ki.

A Fidesz történelmi vereségét Vitézy Dávid három fő okra vezette vissza:

„Korrupció, belharcok és az, hogy a választókat elvesztették a kormányzás közben.”

Szerinte a politikai kormányzás öncélúvá vált, és már csak a belső hatalmi harcokról és gazdasági érdekekről szólt. A felelősség elsősorban a volt miniszterelnöké.

„A miniszterelnök, mivel minden hatalom tőle származott ebben a kormányzásban, nyilván elsőszámú és bizonyos szempontból politikai értelemben egyedüli felelőse ennek” – állapította meg.

A Fidesz jövőjével kapcsolatban úgy látja, a párt nem néz szembe a történtekkel. „Nem azt érzem, hogy bármiféle szembenézés történt volna azzal, hogy miért történhetett ez meg” – mondta, majd hozzátette: „A Fidesz helyzetének romlása nem fog megállni addig, ameddig ilyenkor nem válaszolnak arra, hogy mégis szerintük lehet-e 98%-os előleget fizetni.” Szerinte a párt számára a valódi kérdés a választók bizalmának visszaszerzése. „A kérdés, hogy van-e Fidesz választók nélkül” – zárta gondolatait.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk