Vox Populi: Hatástalanok voltak a Fidesz népszerűségére a februárban beindult kormányzati jóléti intézkedések
A Vox populi választási kalauz nevű Facebook-oldal elemezte a kormányközeli Nézőpont Intézet friss kutatását. A bejegyzés azzal indul, hogy míg Orbán Viktor és csapata humorral reagált a reggeli Medián-adatokra, a Nézőpontnál „égtek a telefonvonalak”. A poszt szó szerint idézi a kutatócég közleményének címét:
„Továbbra is egyértelmű a Fidesz-előny”.
A poszt írója szerint a Nézőpont frissen zárult adatfelvétele alapján a biztos résztvevők körében 45-40 az állás a Fidesz javára, ami egy százalékpontos szűkülést jelent az előző méréshez képest. A szerző kiemeli, hogy a teljes népességben mért 40-35-ös állás megegyezik az intézet január eleji-közepi adataival. A bejegyzés szerint
Ezen a bázison eddig ez a legkisebb Fidesz-előny a Tisza előtt a kutatócégnél”. A poszt szerzője ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Fidesz-tábor aktivitása a kormányközeli intézet szerint sem javult, pedig ezt Mráz Ágoston és sokan mások már tavaly tavasz óta várják.
Az írás kitér a további pártokra is a Nézőpont adatai alapján: „A Mi Hazánk az adatsor szerint a teljes népességben továbbra is 7%-on áll, míg »legvalószínűbb listás eredménye« már a 8%-ot is eléri, így újabb kutatócég által megerősítetten is erősödik a radikális párt, és már magasabb részvétel esetén is aligha kell tartania a parlamenti küszöb nem megugrásától. A DK és a Kutyapárt különmeccséből most ismét utóbbi jött ki győztesen, de mindkét párt továbbra is a küszöb alatt tanyázik.”
A bejegyzés írója szerint
Ugyanakkor a szerző hozzáteszi, hogy a kormányoldalnak az intézet számai alapján nem kell aggódnia, mert a belföldi listás előnyük továbbra is tetemes, és a Mi Hazánk bejutásával akár 4-5 százalékpontos hátrány esetén is van esélyük megakadályozni a legnagyobb ellenzéki párt mandátumtöbbségét.
A nap folyamán korábban a Medián kutatása jelent meg, amely a választani tudó biztos szavazók körében 55–35-ös Tisza Párt-vezetést mért a Fidesz előtt. Más független mérések, mint a Republikon és a Publicus szintén a Tisza előnyét jelzik a biztos pártválasztók körében, előbbi 47–39-et, utóbbi 48–40-et mért. A pártoknak az 5%-os parlamenti küszöböt kell elérniük a listás mandátumszerzéshez a 2026. április 12-i választáson.