SZEMPONT
A Rovatból

„Ez botrányos! Nem gyerekek vagyunk, hogy szívassanak minket!” – A Napenergia Plusz pályázat beadásának első napján megint minden összeomlott

Nemcsak az előregisztráció lehetetlenült el, az egész ügyfélkapu padlóra került. Az általunk megkérdezett szakértő abban bízik, hogy a sorrendiség majd csak a pályázat beadásánál számít, az előregisztrációnál nem.

Link másolása

Tavaly ősszel hirdették meg a kormány által a Napenergia Plusz névre keresztelt, összességében 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatot, mely 66 százalékos vissza nem térítendő támogatással juttatna maximum 5 kW-os napelemrendszerhez és 10 kWh-s akkumulátorhoz pályázókat.

Délelőtt tíz órától lehetett (volna) beadni a pályázati előregisztrációt, azonban

az egész állami informatikai rendszer összeomlott.

Mindez nemcsak a napelemre pályázókat érintette. Az ügyfélkapun keresztül intézik munkájukat a könyvelők, akik hétfőn, az áfa-bevallási időszak hajrájában nem tudtak dolgozni. De a munkáltatók sem tudtak például új alkalmazottat bejelenteni, ahogy egy erkölcsi bizonyítványt sem lehetett lekérni, és vállalkozást indítani, szüneteltetni sem lehetett, vagy e-papírt beadni. A sor hosszú.

A Facebook csoportokban jól lecsapódott, a kialakult helyzet mennyire frusztrálta a pályázókat:

„Kivettem egy nap szabadságot, 1 hete szkennelek, letöltök, nyomtatok, kitöltök, aláíratok, beszerzek. Több órát töltöttem el kivitelezők érvelésének meghallgatásával, videók tanulmányozásával a pályázatról és az előregisztrációról, hiszen az előző 50%-os pályázatnál is olyan dolgokat kértek, ami nekem feladta a leckét, és inkább postai úton küldtem be. Pl.több oldalas szkennelt dokumentumok összefűzése - ma már megy ? Mindezt miért? Hogy egy kellemes délelőttöt eltöltsek a nővéremmel a KAÜ észhez térésére várva. Ő dolgozatot javít, én pedig szakdolgozatot írok. Mindenkinek kellemes napot kívánok ??"

„A véleményem, hogy nem normális, hogy egy pályázat miatt lehal egész Magyarország elektronikus ügyintézési rendszere. Se NAV, se EESZT, semmi ügyfélkapu."

„Ez botrányos! Nem gyerekek vagyunk hogy szivassanak minket. Mire kell még 13.47-kor is várni? Hol vannak az "ügyeskezű" IT-s szakemberek, akik megoldják a problémát fél óra alatt? Elovadtak az optikai kábelek, amiket most kell összevarrni???? Netán pont most kapta ki egy markoló egy csőtörés közben??? Sztem ez a rendszer egy percet se működött, reggel 9-től készenlétben állok ahogy az anyagaim is, 09.57-kor a várószobában voltam, eltelt szépen 4 óra és még annyit sem irnak ki hogy mikorra várható az "újraindítás"... botrányos az egész."

„A várakozás becsült ideje jelenleg 5382 perc. Az oldal automatikusan frissül, kérjük, ne hagyja el ezt a lapot, és ne zárja be böngészőjét.”

„10 óra előtt a gép előtt ültem, szükséges anyagok előre beszkennelve. 10 órakor nem tudtam belépni... gyanús... na még egyszer 10.10kor... sikerült!... várakozási idő 85 perc, aztán egy óra várakozás után bejutottam.. Juhé!... àtvisz a KAÜ-re, jelszó, miegymàs bepötyög, belépés sikertelen.... még új jelszót is csináltam, hátha én vagyok a hülye, elfogadta, de azzal sem engedett be, a férjem sem tudott bejelentkezni ,azóta 404 error, kérjük türelmüket, rendszerhiba változatos hibakódok... Elb@s@rintottam az egész napomat!”

FRISSÍTÉS:

"A rendszerhibát elhárították, a belépés a pályázati felületre helyreállt. Már négyezer felett jár a benyújtott előregisztrációs kérelmek száma."

Dr. Mokry Tamás, a Tiszta Energiák ügyvezetője évek óta képben van a napelemes piaccal, a pályázatokkal is, nem mondhatnánk, hogy meglepődött, amikor kiderült, mi történt.

– Mi a helyzet most?

– Van a napelemes kivitelezőknek egy szakmai csoportja, ahol gyakorlatilag ott a szakma. Eddig még senki nem tudott pályázatot beadni, mert lefagyott az egész rendszer.

– És ilyenkor mi a teendő? Mert mindenki amiatt állt nagyon startra készen, hogy itt a sorrendiség is számít.

– Igen, de ez nem az előregisztrációra vonatkozik. Meglesz az előregisztráció, azt tudom elképzelni, hogy amikor elérjük a 20 ezres számot, akkor azt mondják, hogy felfüggesztjük. De aki itt előregisztrál, azok közül egyrészt ki fog hullani valamennyi, másrészt lesznek olyanok is, akik meggondolják magukat. Közel sem biztos, hogy ennyi beadott pályázat lesz. Én azt gondolom, a pályázatok sorrendje fog számítani, a mostani előregisztráció sorrendje nem.

– Lehet. De most az van, hogy a leendő pályázó ott ül, és szánt erre délelőtt valamennyi időt, és még mindig ott ül, talán szabadságot volt kénytelen kivenni, vagy az is lehet, hogy emiatt borul az egész napja, mert a maximum fél órára tervezett délelőtti teendőjét nem tudja elintézni, és azért ez egy ilyen téttel bíró pályázatnál komoly stressz lehet.

– Ugyanez volt a villanyautó pályázatnál. A feleségemnek vettünk egy villanyautót, pontosan ugyanígy történt. Másnap sikerült beadni.

– És ilyenkor mi van? Az ember egyfolytában ott ül, három napi hideg élelemmel a gép előtt?

– Körülbelül. Vagy utána elmegy dolgozni, és akkor esetleg jó esetben benne van valamilyen csoportban, ahol megkapja a fülest, hogy hoppá, működik az oldal. Akkor eldob mindent, és odaül a géphez. Ugyanez volt, ahogy mondtam, a múltkor is.

Ott ültem délelőtt, nem működött, és másnap egy tárgyalásra vártam, amikor kinyílt az ablak. Szépen felálltam, elmondtam, hogy ne haragudjanak, beküldtem egy kollégámat magam helyett, és mentem benyújtani a pályázatot.

– Ilyenkor, mint kivitelező cég, kapcsolatban állnak a pályáztatóval? Adnak valami információt?

– Csak annyi az információ, hogy lefagyott a rendszer. Az összes pályázatnál ez történik. Ez nem egy egyedi dolog, mondtam előre, hogy ez lesz.

– Mi kellene ahhoz, hogy ne fagyjon le végre a rendszer?

– Informatikailag fel kéne készülni. Nagyobb szerverkapacitás, egyebek.

– Vannak olyan ügyfelek, akik önökre bízták az előregisztrációt?

– Van, aki így csinálja, de mi ezzel nem értünk egyet. Én senki más ügyfélkapujába nem akarok belépni. Bármit lehet ott huncutkodni. Ehelyett mi csináltunk egy nagyon részletes útmutatót. De ezt nem is bonyolult beadni, összesen öt dokumentumot kell feltölteni. Villanyszámla, személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, tulajdoni lap, ennyi. Ezt követően meg úgyis a kivitelezőnek kell majd feltölteni a vállalkozói szerződést, de arra már a valódi beadásnál kerül sor.

– Mivel az előregisztráció csak ügyfélkapuval megy, akinek eddig nem volt ügyfélkapuja, annak most kellett csináltatnia emiatt. Anélkül ez nem volt megoldható?

– Igen.

– A korábbi tapasztalatok alapján körülbelül mi a prognózis, hogy fog ez rendeződni?

– Majd pár nap múlva egyszer csak megnyílik a rendszer.

– Tehát, összegezve: most a sorrendiség csak annyira számít, hogy többé-kevésbé azért időben kell beadni, de ha valaki elmegy dolgozni, és csak hirtelen kap egy fülest, és mondjuk egy-két óra késéssel adja be, azért jó eséllyel abba a 15-20 ezerbe még benne lesz, ami egyáltalán bemegy.

– Igen, de nem is számít a sorrend. Majd az lesz az izgalmas, hogy kinek mikor jön ki a jóváhagyása, hogy az előregisztráción átment. Ugyanis a jóváhagyás után adhatja be a pályázatot.

– Utána ugyanígy online kell majd beadni?

– Igen, de azt már a kivitelezők nyújtják be a saját ügyfélkapujukon.

Ez az első olyan pályázat, amely mindenképpen már bruttó elszámolással üzemeltethető rendszereket támogat (az előző, folyamatban levő RRF 6.2.1-es pályázatnál is előzetesen feltétel volt a bruttó elszámolás, de ott a kormány szándékai szerint ezt még szaldósra változtatnák, bár ez is kérdéses egyelőre). A jelenleg érvényes 5 forintos kilowattonkénti átvételi ár mellett a jelenleg csak pályázattal éri meg lakossági napelemrendszert telepíteni, mert

egy önerős finanszírozás esetén a megtérülés húsz és harminc év között lenne.

Sokat változtatna ezen, ha az áram átvételi ára nem az irreális öt forint lenne, hanem piaci alapú vételárat lehetne megállapítani, ehhez azonban a rezsicsökkentést kellene radikálisan átalakítani.

– Az megtörténhet, hogy van mondjuk több száz pályázat, egy nagy kupac a kivitelező ügyintézőjének az asztalán, ott van a kolléga, aki beadja. És lesz olyan pályázat, amelyik a tetején van, de lesz, amelyik az alján? Az éles beadásnál ezen esetleg múlhat valami?

– Múlhat, igen. Plusz van még egy másik félelmem, hogy a rendszeren keresztül kell három ajánlatot bekérni. Ilyet még soha nem láttam. Tehát nem az van, hogy feltölt három ajánlatot, hanem a rendszeren keresztül kell három regisztrált partnertől kérni azokat.

Az a félelmem, hogy egy ilyen felületet hogyan programoznak le, és egyáltalán, mikorra lesz az készen.

Ez nem fog működni, szerintem nem lesznek beadható anyagok.

– Ráadásul ezzel párhuzamosan a még jóval bőven két évvel korábban elindított másik pályázat is éppencsak döcög.

– Nincs kifizetés. Konkrétan az van, hogy például mi, mint kivitelezők, több mint 100-at már megcsináltunk, számláztuk, befizettük az áfát, viszont azóta sincs meg a kifizetés. Ez egy óriási gond.

– Pályázaton kívüli megrendelések? Amióta bejött a bruttó elszámolás, elapadtak?

– Így van.

– A lakossági megrendelések?

– Semmi, nulla. Az a helyzet, hogy kiszámoltam,

amennyiben a 70 forintos áramárból 100 százalékos önfogyasztást tudsz elérni egy 6 milliós rendszerrel, akkor gyakorlatilag 12 év a megtérülés.

– De százszázalékos önfogyasztás az nincsen.

– Akár lehet. Ha nagy fogyasztás van egy ingatlanban, akkor az akkumulátorral együtt 100 százalék lehet az önfogyasztás. Ha például nyáron sok klíma megy, medence, vagy jakuzzi megy, vagy autót töltenek. Ha vannak tényleg nagyon komoly elektromos fogyasztók, akkor meg lehet csinálni simán egy 5 kilowattos rendszerrel, 10 kilowattóra aksival 100 százalék körüli fogyasztást.

– Ha egy átlagos pályázó átlagos igényeiről van szó, akkor ő nem fog csak azért még bekötni 15 nagy fogyasztót, hogy papíron meglegyen a 100 százalékos fogyasztása, miközben ezekre nem is volt szüksége eredetileg.

– Azért, ahogy melegszenek a nyarak, eddig nem kellett klíma, most már kell, azért ilyenek előfordulhatnak.

– Az előző pályázattal kapcsolatban elmondta, hogy megcsináltak több mint száz rendszert, amit még nem fizettek ki. Gondolom, a többivel most leálltak, és ennél a pályázatnál sem indulnak el a kivitelezések, amíg nem derül ki, fizetnek-e egyáltalán?

– Én abban biztos voltam, hogy tavaly nem lesz kifizetés, mert brutális költségvetési hiány volt.

Viszont azt gondoltam, hogy idén már elindul, mert új év van. Ez a költségvetési gyakorlat. Év elején van pénz, év végén meg nincs.

– Ezek szerint nem álltak le a telepítésekkel?

– Mi megcsináljuk a 100 százalékosainkat, igen.

– Nyilván egy kisvállalkozás nem tudja megcsinálni.

– Ehhez azért kell valami tőkeerő, persze. Én azért azt gondolom, hogy egy hónapon belül el kell indulnia a kifizetéseknek.

– Ha lemegy ez a két nagy pályázat, mi lesz utána? Ha nem változnak ezek a feltételek, az áramátvételi árak, akkor itt lakossági telepítések nem lesznek, azaz maximum csak közepes és nagy erőműveket lehet telepíteni.

– Vagy addigra már szétrúgják a rezsicsökkentést, ami nem egy életképes konstrukció. Ha magasabb lesz az áram ára, máris újra piaci alapon megtérül egy lakossági kiserőmű is.

– Erre van esély?

– Igen. Ezermilliárdokba kerül éves szinten a rezsicsökkentés.

– Van valami füles hivatalos helyről, hogy előbb-utóbb ennek vége lesz?

– Nincs ilyen. Egyelőre mindenki azt mondja, akárhányszor is beszélünk erről hivatalosságokkal, hogy

ez egy szent tehén, ehhez nem lehet hozzányúlni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza Pártnak még csak 19 tagja van, az EP-választás után fog belépni sok ezer ember
Nincs egy hónapja, hogy a politikus a Tisza Párt alelnöke lett. Azóta úgy fest, hogy Magyar pártjánál már csak a Fideszre szavaznának többen, ha most lenne a választás.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

„Hol volt az a pont, amióta nem vagy fideszes?” – kérdezte Puzsér Róbert Magyar Pétertől a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus és a politikus beszélgetése szerdán került fel a YouTube-ra, ahol azóta is a legfelkapottabb videónak számít.

„Lehet, hogy még fideszes vagy, mert Gulyás Geri azt mondta a kormányinfón, hogy van még 47 ezer forint tagdíjtartozásom a Fideszbe, de azt nem mondta, hogy kirúgtak és én ebben a hitben éltem” – kezdi a válaszát Magyar Péter. A 15-20 pontos, országjárása során többször ismertetett politikai hitvallása kapcsán a Tisza Pártra kitérve elmondja:

„Nyilván ez nem a Tisza Pártnak a programja, hiszen még csak 19 tagunk van, és majd az EP-választás után fog belépni sok ezer ember, aki szeretne, és majd együtt határozzuk meg a pontos alapvetéseket.”

Magyar Péter még március 15-én jelentette be, hogy Taplra Magyarok Közössége néven mozgalmat indít a demokratikus értékek és szabadságjogok védelme érdekében. Mivel egy új párt alapítására már nem volt elég ideje a június 9-i választásig, ezért a Tisza Párt színeiben indul a nyári EP- és önkormányzati választáson, melynek alelnöke is lett áprilisban.

Magyar pártjának népszerűségét azóta több közvéleménykutató is mérte. A Medián héten publikált eredménye alapján a Tisza Párt toronymagasan a legnépszerűbb a Fidesz után. Magyarékra most majdnem háromszor annyian szavaznának, mint Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártjára, a DK-ra.

Magyar Péter és Puzsér Róbert teljes beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: